belépés belépés | segítség segítség | alkalmazások alkalmazások | RSS RSS | előfizetés előfizetés | akciók akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | Jobmátrix | NolRandi
 
Népszabadság.hu | NolBlog | NolTV 2012. február
4. szombat

Mozgássérült alaptörvény

Most októberben húszéves a rendszerváltás idején megváltoztatott, eredetileg 1949-ben megfogalmazott magyar alkotmány. Noha készítői - az alkotmány előszövege szerint - ideiglenesnek szánták, már két évtizede érvényben van. Az ország élete nagyot változott. Meggyőződésem szerint itt az ideje elgondolkodni, miként érdemes az ország alaptörvényét megváltoztatni. Az alkotmányból ugyanis sok minden következik. Így például az is, amit - tágabb értelemben - alkotmányosságnak hívunk. Nem mindegy, hogy a magyar alkotmányosság milyen értékek mentén teszi legálissá az ország működését.

Gerő András| Népszabadság| 2009. október 18. |38 komment

nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra

Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

Rákó | 2009. november 4. | 08:39:56

1. lépés: az alkotmányból ki kell húzni a "köztársaság" szót.
Ne "Köztársasági", hanem állam elnök legyen.
Jelenleg az a cikk, és minden vita az államformáról "alkotmány és állam ellenes", igy büntethető. Ez pedig a szólásszabadsággal ellentétes, mert egy a nép megkérdezése nélkül elhatározott államformát véd.
Legyen legalább 5-10 év, melyben szabadon lehesen vitatkozni az államformáról, azután pedig népszavazás erről.
2. lépés: a választások megreformálása: demagográcia helyett legyen valódi demokrácia:
a.) mivel nincs fehér/fekete, és a modern technikával ez megoldható:
mindenkinek legyen alapjogon 100 szavazata, melyet belátása szerint oszthat szét a pártok/jelöltek között.
b.) még tovább menve, mindenki szerezhessen még 100-1000 további szavazatot egy-egy választás/szavazás előtti vizsgával:
az országgyűlés vagy valami más intézmény fogalmazzon meg mondjuk 100 aránylag egyszerű kérdést az aktuális problémáról, a pártok javaslatairól, stb. Ezek helyes megválaszolása által a kérdés nehézsége alapján kapna a személy több extra szavazatot.
A kérdések tényekről szólnának, pl:
Mely pártok állítanak fel országos listát? (az indulókat kipipálni)
1. MSzP, 2. KDNP, 3. Fidesz, 4. FGKP, 5. LMP, 6. Jobbik, 7. CSU, 8. SsDSz, 9. FDP, 10. ÖDP,..

Melyik párt vezére Orbán Viktor? (válassz egyet) 1. MSzP, 2. KDNP, 3. Fidesz, 4. FGKP, 5. LMP, 6. Jobbik.

Így senki sem vesztené el a szavazatát, de akik megértik azt, hogy miről van szó a választásoknál/szavazásnál, meggyőződésüktől függetlenül de a hozzáértésük alapján jobban beleszólhatnának az eredménybe, mint aki írni-olvasni sem tud.

De a regisztrációnak is meg lenne az értelme: ha csak a regisztráltak szavazhatnak, akkor a résztvételi arány jóval magasabb lenne, így olyan választások, melyek ma a túl kevés szavazó miatt érvénytelenek, talán érvényesek lennének, mert azok, kik nem regisztrálnak s így elvben lemondanak a szavazati jogukkal nem tontanák az arányt.
Mindenregisztráció hosszútávú lenne.(10-15 év, vagy élete végéig).
Ezt talán a bejelentkezéssel egyszerre kellene elintézni, mint pl. az EU állampolgárok szavazati regisztrációját az EU és helyi választásokhoz.

Hmmmm | 2009. november 4. | 08:16:09

a kiskutyus ott van eltemetve, ami jellemzi Csil | 2009. november 4. | 06:34:08 gondolkodását is.
ez teljesen megfelel a bal és liberális ellenes pártok felfogásának, akik eszerint is működnek.
programjukba vették ezek megsemmisítését, az ilyen gondolatok és követőiknek elnyomását, kiirtását.
kizárólagos egyeduralomra törnek, képtelenek az ország egészében gondolkodni, hogy jövő évi választási győzelmük esetén is lesznek ateisták, zsidók, cigányok, liberálisan gondolkodók.
no, őket kell vagy átnevelni, vagy elhallgattatni.

Csil | 2009. november 4. | 06:34:08

Moderálási alapelvek- komment törölve -

medve1942 | 2009. október 21. | 19:50:19

Jó Gábor itt említette Le Bon törvényét. Ennek forrása Gustave le Bon, A tömegek lélektana, magyarul 1913, de 1993-ban reprintben kiadták, épp akkor, amikor a FIDESZ liberális meggyőződése kicsit módosult. (Nyilván véletlen.) Szóval, ez a kb. 200 oldalas kicsi könyv a tömeggé álló nagy embercsoportok etetéséről, irányításáról, befolyásáról stb. kiváló kézikönyv azoknak, aki ilyesmivel foglalkoznak. Mindenkinek csak ajánlhatom, aki ma ki akarja magát ismerni a politikában. Macchiavelli helyett, mert ez a rossz hírű firenzei épphogy inkább erkölcsre inti a fejedelmet...

JoGabor | 2009. október 19. | 12:51:25

Kedves zsoszta,
az anarchizmus központi dogmája a hatalomellenesség, és az, hogy szabad, önirányító, és főként kooperáción alapuló társadalom csak az állam megszűnésével jöhet létre. Ezzel nekem épp az a bajom, hogy „szabad, önirányító és kooperáló” , azaz organikus közösség nincs ma már, a XX. század tömegtermelése, tömegkultúrája és tömegháborúi véglegesen szétverték. Ami helyette van, az organizáció (felülről, mesterségesen létrehozott) kollektíva. Hamvas ezt elég érthetően kifejti, azt hiszem a közigazgatás esszéjében: az organizmus (természetes) úgy viszonyul az organizációhoz (mesterségeshez), mint egy család pl. egy szakasz rendőrhöz. Bár mindkettő lehet hatékony, az elsőben a természetes hierarchia jelöli ki a helyeket és a kompetenciákat (csecsemőnek, családfőnek és nagypapának egyaránt), míg a másikban csak a (gépies) kollektív tevékenység a döntő, az egyén nem számít, puszta szám.
Attól, hogy néhányan még képesek vagyunk sötét indulatok nélkül beszélgetni, sajnos, még nem vagyunk közösség. Ahhoz kellenének olyan elvek és főként gyakorlat, amelyeket a társadalom döntő többsége, a köznapi emberek elfogadnak. Etnográfus írt erről nemrég egy nagyon színvonalas dolgozatot a blogján „Eltévedt ország” címmel, ő ezeket C.Taylor nyomán „társadalmi imaginációknak” nevezi, és az egyetértésben, közösen vallott alapelveket jelenti. Szerinte a sajátos történeti fejlődésünk akadályozta azt, hogy ezek nálunk is kialakuljanak, de lehetségesek, és kialakíthatóak. Szerintem a magyaroknak ilyen közös alapelveik soha nem voltak, és individualista, sőt, alapvetően finitista életszemléletünk elve lehetetlenné teszi, hogy kialakuljanak. (Lásd pl.a friss kutatásokat az anómiáról, és a totális bizalmatlanságról, Kopp Mária: Magyar lelkiállapot, 2008. Lentebb már hivatkoztam rá.) A magyar, bizalmatlansága okán, még a hétköznapi életben sem kooperál, különösen nem egy másik magyarral…. (Fő nemzeti vonásunk, ha van ilyen egyáltalán, a testvérharc.)

Még valami: maga határozottan megkülönbözteti a „népet” és az „elitet”. (Van a jó nép és a rossz, önző elit, és ez minden baj forrása.) Ezt én tévedésnek tartom. A Tárki kutatási évről-évre visszaigazolják : úgy 80 százalékban tudatlanok vagyunk, tanulni nem nagyon akarunk, potyalesők vagyunk, irigyek, rassztisták, xenofóbok, homofóbok. Igen. Csakhogy van itt valami lényeges: a több mint 80 százalékban benne vannak a politikai osztály, az értelmiség, egyéb közvélemény-formálók is, épp úgy, mint a vasutasok, főorvsok, kőművesek és tanárok, sőt, a cigányok is. A politikai osztályunk így semmi lényeges tulajdonságában, vonásában nem különbözik tőlünk, a választóktól, ők mi vagyunk, együtt a 80 százalékban (ezért is meddő a már lassan közhellyé váló, gyakori véleményként, követelésként felbukkanó leváltásukról fantáziálni).
Megismétlem: szerző felvetései értelmes lehetőségek, amelyekről érdemes vitatkozni. Nem minősíteném egyből Lánczi-epigonnak, vagy a nemzeti idióták szentkorona-zagyvalékának.

zsoszta | 2009. október 19. | 12:39:45

"az biztos, hogy a királyi udvar, udvari bolonddal együtt, kijönne kb annyiból, amibe nekünk jelenleg Sólyom kóstál.
de mennyivel lenne jobb?"

Semmivel!
Emlékezz Sólyom belépőjére, amelyben azzal indÍTOTT, HOGY NEM FOG SOKAT SZEREPELNI ÉS NEM VÁGYIK A NÉPSZERŰSÉGRE.
Ezzel szemben azt látod, hogy folyton helyezkedik, folyton a népszerűséget hajhássza.
Valszeg azért, mert a KE-s pályafutása utáni időkre készül, a Védegylet élére.

evianna | 2009. október 19. | 09:57:56

zsoszta,
anarchista aztán tényleg nem vagyok, de nagyjából egyetértünk, azzal a különbséggel, hogy adott esetben szerintem nem a bűnösöket kell megbüntetni (akár az elit, akár a nép az), hanem azt kell kitalálni, hogy a bűnök (és ezzel a bűnösök) ne termelődjenek újra.

a monarchia ellenben nem tenne mást, mint tenne egy új kalapot az egészre, ha pedig párosul azzal, hogy a nép jogait megnyirbálja (pl. az a bizonyos regisztráció a választójog gyakorlásához), akkor iszonyat, hogy mi jöhet ki belőle (minimum egy szűk kisebbség diktatúrája a többség felett).

mert ugye, a felvetés az, hogy nem jól csináljuk, tehát kell egy pártok feletti tekintély, aki viszont ne kormányozzon.
node ha rossz a kormányzás, akkor mitől jobb az, ha a jelenlegi - legalább újraválasztandó - KE korlátozott hatáskörével egy elmozdíthatatlan hatalmat teremtünk meg?
mit fog csinálni az a magyar király, ha a kormányzás továbbra is gyenge, vagy kifejezetten rossz?
csúnyán fog nézni?
vagy kiépít maga körül egy szakértőkből álló stábot, aki majd ellenőrzi, hogy mit is ír ő alá? (afféle Bölcsek Tanácsa?)
nem lesz akkor kétpólusú a hatalom véletlenül?

tudjuk, hogy a jó király álruhába bújik, jár a nép között, megismeri a problémáit és intézkedik a felszámolásuk érdekében.
de a vizionált új magyar király minek öltene álruhát, ha semmiféle hatalma nem lenne?
az biztos, hogy a királyi udvar, udvari bolonddal együtt, kijönne kb annyiból, amibe nekünk jelenleg Sólyom kóstál.
de mennyivel lenne jobb?

evianna | 2009. október 19. | 09:16:59

zsoszta,
anarchista aztán tényleg nem vagyok, de nagyjából egyetértünk, azzal a különbséggel, hogy adott esetben szerintem nem a bűnösöket kell megbüntetni (akár az elit, akár a nép az), hanem azt kell kitalálni, hogy a bűnök (és ezzel a bűnösök) ne termelődjenek újra.

a monarchia ellenben nem tenne mást, mint tenne egy új kalapot az egészre, ha pedig párosul azzal, hogy a nép jogait megnyirbálja (pl. az a bizonyos regisztráció a választójog gyakorlásához), akkor iszonyat, hogy mi jöhet ki belőle (minimum egy szűk kisebbség diktatúrája a többség felett).

mert ugye, a felvetés az, hogy nem jól csináljuk, tehát kell egy pártok feletti tekintély, aki viszont ne kormányozzon.
node ha rossz a kormányzás, akkor mitől jobb az, ha a jelenlegi - legalább újraválasztandó - KE korlátozott hatáskörével egy elmozdíthatatlan hatalmat teremtünk meg?
mit fog csinálni az a magyar király, ha a kormányzás továbbra is gyenge, vagy kifejezetten rossz?
csúnyán fog nézni?
vagy kiépít maga körül egy szakértőkből álló stábot, aki majd ellenőrzi, hogy mit is ír ő alá? (afféle Bölcsek Tanácsa?)
nem lesz akkor kétpólusú a hatalom véletlenül?

tudjuk, hogy a jó király álruhába bújik, jár a nép között, megismeri a problémáit és intézkedik a felszámolásuk érdekében.
de a vizionált új magyar király minek öltene álruhát, ha semmiféle hatalma nem lenne?
az biztos, hogy a királyi udvar, udvari bolonddal együtt, kijönne kb annyiból, amibe nekünk jelenleg Sólyom kóstál.
de mennyivel lenne jobb?

zsoszta | 2009. október 18. | 23:37:56

JoGabor | 2009. október 18. | 22:56:07
Nem kívánom meghatározni, hogy miről mit és hogy gondoljon, gondolkodjon. Legfőképp azért nem, mert nem republikánusnak tartom magam, hanem anarchistának! :D)))
Ezért is áll fel a szőr a hátamon a tekintélyelvűségtől! :D)))

Pár éve még szégyen volt nagy nyílvánosság előtt cigányozni, zsidózni, társaságban nagyot fingani, böfögni vagy épp kezet nem fogni, közszereplőként nagy nyílvánosság előtt leittasodni, és hosszan lehetne folytatni, hogy hogyan zajlott az ország lezüllesztése!

Amiről a Gerő ír, azzal vannak tele a szélsőjobboldali portálok, csak ők Szent Korona Tanra alapozva, hivatkozva korlátoznák a szólásszabadságot, és a Szent Korona Tanra hivatkozva vezetnének be autoriter diktatúrát.
Mélyedjen egy kicsit el bennük, meglátja, hogy Gerő semmi újat nem ír, csak átvette a széjobb nyelvezetét és hozzáalakította az úri szalonok világához, DE UGYANAZT MONDJA, AMIT ŐK, hogy mivel a rendszer szemlátomást befuccsolni látszik, jöjjön egy kis autoriter diktatúra, jöjjön egy kis Putyinizmus!

"Mára nincsenek már valódi közösségek, a nép (nemzet, etnikum, stb.) pusztán absztrakció, nem létező valóság "
Ne mondjon már ilyet, hisz egy nyelven beszélünk, és olyanon járatjuk az agyunkat, ami közösen érint bennünket!
Mi a valódi közösség, ha nem ez, hogy megbeszéljük közös dolgainkat?
Csápolás egy pártbulin, örjöngés egy focimeccsen?

A nép média általi butítását és az írástudók árulását nem kéne a nép hibájaként értelmezni, nem az áldozat a bűnös, hanem az, aki aktív résztvevő vagy cinkos a nép áldozattá való tételében!

zsoszta | 2009. október 18. | 22:59:54

"nekünk meg a tartalommal vannak komoly gondjaink."
Az elittel van baj, mint mindig a történelmünk folyamán.
Kár a politikai kereteket a nép megkérdezése vagy bármilyen mértékű bevonása nélkül alakító elitek felelősségét a népre átruházni.
A fejétől bűzlik a hal, a normaszegést az elitünk alaptulajdonsága, a nép csak majmolja, utánozza őket ebben.

Az Alkotmányunk, a törvényeink olyanok, hogy abba azt magyaráz bele mindenki, amit akar.
Nem mi írtuk ilyenné, nekünk csak ideb@szták, hogy nesztek, mától ez alapján fogtok élni, mert mi így döntöttünk. Mert mi tudjuk, hogy mi nektek a jó...

JoGabor | 2009. október 18. | 22:56:07

Kedves zsoszta,
látom, megátalkodott republikánus, ami persze tiszteletreméltó. Engedje meg, hogy én kicsit másképp gondolkodjak általában a világról, a népről, királyról. Ideteszek egy Hamvas részletet:

„A nép nagysága nem abban van, hogy bármit is valaha alkotott. Nem abban, hogy megőrzött ősi tudást a közmondásokban, ősi zenét és díszítő motívumokat és mítoszt és mesét. […] A népben ölt testet az, amit a 18.században sensus communisnak neveztek, ami az ösztönszerű igazságtudat, és ami a népben van úgy, hogy még teljesen lezüllött alakjában is megjelenik. […] Az, amit sensus communisnak neveznek, a primordinális emberi szellem ihletszerű és azonnali válasza mindennemű életjelenségre, legyen az ember vagy esemény, tanítás vagy mű, intézmény vagy eszme. Válasz és álláspont és bírálat a tudás olyan bázisáról, amely tudásról csak az ismeretes, hogy van, és hogy a legmélyebb és tévedhetetlen. Eredeti alakjában ez a tudás maga a nyelv volt. […] A történet folyamán a nyelv szofisztikussá lett, primordinális szerkezete megbomlott, vagyis az alapállásról levált. A nyelv magától értetődő igazsága elveszett.” […]
(Hamvas Béla: Az öt géniusz, 1948.)

Nemcsak a magától értetődő igazság veszett el, hanem maga a nép is (mint organikus közösség). Mára nincsenek már valódi közösségek, a nép (nemzet, etnikum, stb.) pusztán absztrakció, nem létező valóság (bármennyit véresszájúskodnak ezekről egyesek). Erről gondoskodott a XX.század.

Még valamit a „nép hangjáról”. Nemcsak a sensus communis eltűnése a baj. Hanem az is, hogy az úgynevezett demokráciákban a nép (egésze) mindig (legtöbb esetben) a hatalom nyomása szerint szavaz, gyakran még az egyének személyes meggyőződése ellenére is. A tanmesét ismerjük: például így lett a Jézus kiáltásból is Barnabás. A választások után a legtöbben már úgy emlékeznek, hogy a győztesre szavaztak - ez a kisebb baj, a nagyobb, hogy már úgy is viselkednek...
Nos, ez a baj a „nép kollektív bölcsességével”.

Miért gondolja amúgy, hogy Gerő királycsináló lenne, mégpedig Orbánt emelné trónra?(Meg én is?) Dehogy. Csak egy lehetőségről beszélgetünk, nem? Azért, mert ami van, mindnyájunk szerint tarthatatlan… Vagy nem?
Lánczi írói munkásságát nemigen ismerem, így nem tudom, hogy ezt szégyellnem kéne, vagy büszkének lenni rá, mindenesetre köszönöm, utánanézek.
Engedje megjegyezzem (apróság), az istenkirályság az Aranykor természetes formája, ami jóval a középkor előtt, a tradicionalisták szerint az i.e. VI. század tájékán véget ér… A születés meghatározottsága fennmarad ugyan, de már torzan: innentől már nem az a fontos, ki minek, hanem az, ki hová születik (értsd: viskóba vagy palotába). Ez az eltorzult felfogás jellemzi a középkort, és később, a polgári átalakulás idején is fennmarad.

evianna | 2009. október 18. | 22:47:33

jó, kösz, nem ismerem Lánczit (ő az a közgázos, ugye?), nem is nagyon vágyom kompakt hülyeségekre, de elhiszem, hogy nagy a csábítás ilyesmiket írni.

én egyébként elhiszem, hogy sok buta ember együtt nem tud okosat mondani, de ha azért korrekciós lehetőség (pl. visszahívás) is van (monarchia esetében ez az, ami nincs), akkor azért elég jól el tudja a nép dönteni, hogy mi jó neki.

az biztos, hogy a forma nem pótolja a tartalmat.
nekünk meg a tartalommal vannak komoly gondjaink.

zsoszta | 2009. október 18. | 22:29:58

evianna | 2009. október 18. | 20:58:55
Ajánlom a figyelmébe Lánczi Andrást!
Ő egyenest a középkort állítaná vissza az Istenkirályok tekintélyére alapozva!

Ritka egy gyomorforgató írásai vannak!
Olyanok, mint a Gerőé!

zsoszta | 2009. október 18. | 22:05:50

Ja és még csak annyit, hogy kevés olyan embert találni, aki nálamnál jobban megvetné Orbán Viktort. De nem félek tőle!
Ellenben félek a Gerő félék maffiaszerű kapcsolati hálójától, a későkádárkori dzsentri elitek hatalomért bármire képes népellenes összjátékától!
Magyarországnak ezer éve gazemberekből áll az elitje, olyan emberekből, akik utálták, lenézték, félték a népet és ezért képesek voltak idegen uralkodók talpát nyalni, elárulni a hazát és azt a népet, amelyik eltartotta őket!

Orbán alávaló gátlástalan alak, olyan aki a hatalomért szinte bármire képes, de a nép tagja és bár orránál fogva vezeti, becsapja a népet, de közülünk való és talán legkevésbé ő hajlamos a külföldnek elárulni bennünket!

zsoszta | 2009. október 18. | 21:57:29

JoGabor | 2009. október 18. | 20:18:20
Ejnye-ejnye!
Miből gondolja, hogy magukra bíznák a királyválasztást, a 2010es nyertesek?
Maguk kikaparják a gesztenyét, megteremtik a precedenst és ők beleülnek a készbe, mondván, hogy csak azt folytatják, amit az elődeik elkezdtek, egy szava se lehet senkinek se ellene!

A másik az, hogy aki kételkedik a nép kollektív bölcsességében, abban hogy a nép képes a hibás döntései korrekciójára az nem tartja magát a néphez tartozónak, hanem lenézi, megveti a népet!
A polgári ethoszhoz: de hisz Orbánéktól mást se hallani, hogy ők a polgári párt!
Kinek higyjünk és miért?

Kérdezném én, mi baj van a nép döntéseivel?
Ha nem nekem tetszően választ, akkor már fel kell forgatni mindent, hogy mégis úgy legyen, ahogy én akarom?
De hisz ezt hívják diktatúrának!

Tekintély: A bíróságaink talárban ítélkeznek, a Tákolmánybíróságunk mintha a közékorból lenne importálva. Mégsincs tekintélyük!
De nem a ruha és a mulatságos szerkójuk miatt, hanem mert ostobák és korruptak és elfogultan ítélkeznek.
Miért is volna tekintélye egy nyakunkba ülő külföldi bohócnak?

Visszatérve Gerőhöz, komolyan gondolja azt valaki, hogy nem beszél meg ilyen cikkeket Schmidt Máriával, vagy egyenest nem az ő inspirálására írja?
Ne gyerekeskedjünk már!

Maradva Petőfinél: "Akasszátok fel a királyokat!"

evianna | 2009. október 18. | 20:58:55

ajjaj, ez nagyon pontos látlelet! (anómia)
néha nekem is az az érzésem, hogy aki sikeres, ettől sikeres, csak az a bökkenő, hogy amennyiben csak ettől LEHET sikeres (amire van esély), akkor az országnak vége.

mindenesetre a cégér (királyság vs köztársaság) ezen nem, vagy nem sokat változtat, ahogy a parlament is csupán kétfelé osztaná önmagát: egy felső- meg egy alsóházra (ilyet a Fidesz már fontolgatott).

gondolom, nem véletlen, hogy H. Ottó két országba telepítette le fiait: Magyarországra és Horvátországba, nyilván itt látott lehetőséget a monarchikus átalakulásra.
csak mi mennyiben leszünk mások?

JoGabor | 2009. október 18. | 20:18:20

Kedves zsoszta, kedves evianna,
én nem haladok ilyen gyorsan. Szerintem egyenlőre csak arról lenne szó, hogy az államfői autoritás elképzelhető-e monarchia formájában, vagy nem? Tisztán elvi kérdés. Az én fejemben e vonatkozásban fel sem merült Orbán, azt hiszem, magától értetődik, hogy ha király, akkor valamelyik európai uralkodó dinasztia hercege jöhet csak szóba (azt hiszem, a wales-i herceg kisebb fia nem csak a tinilányokból váltana ki rajongást, feltéve, ha nem lesz már ráncos vénember, mire odáig jutunk).
És igaza van, eviana, a monarchia tradícionálisan, elsősorban állam, és nem (polgári) nemzet, talán ez is feloldana néhányat a megkövesült ostobaságaink közül.

Kedves zsoszta, az uralkodó(k) sosem mondanak le önként a hatalmunkról, különösen nem a nép javára, ebben teljesen igaza van. Amit viszont én felvetek, az az a nehéz kérdés, hogy vajon a magyar nép (helyesen lakosság) képes-e öntudatos polgárként gyakorolni a demokráciát? Úgy vélem, ha nem bújunk el az egyenes válasz elől, akkor ki kell mondjuk, hogy nem.
Szerintem a polgárságot a polgári ethosz határozza meg, nem a jövedelme. A polgár a saját munkájából tisztességesen szerzett jövedelméből – nem pedig az állam pumpolásából! - alapítja meg a saját köreit (például színházát, újságjait, klubjait, magániskoláit, stb.), amelyekben a saját maga által alkotott szabályokat szigorúan betartva él. Tulajdonos, ebből jön az öntudata, hogy gondos gazdaként viselkedik. Higgadt, és főként méltányos. (Utóbbi többször is aláhúzandó.)

Ezzel szemben nálunk polgár és polgári ethosz sohasem volt, és nem is lesz. A magyar tipikusan alattvaló, függetlenül a jövedelmétől. Semmilyen szabályt nem tart magára kötelezőnek, nézzük meg például, hogyan közlekedik. A mai lelkiállapot-kutatások (pl. Kopp Mária, de rá már többször hivatkoztam itt a NOL-on) a magyarra legjellemzőbbnek az anómiát, azaz a szabálykövetés teljes hiányát emelik ki. Individualista, és teljesen bizalmatlan, főleg az állammal, de mindenki mással szemben is. Gyűlöli az államot, de elvárja, hogy az állam tartsa őt el. Úgy véli, ha már neki szar, legyen mindenki másnak is szar, a „dögöljön meg a szomszéd tehene” gondolkodásmód szerint. A modern polgári világ által megkívánt korrekt, hétköznapi/üzleti együttműködésre egyszerűen képtelen, nem is érti, mi az, nem is akarja érteni. Naná, hogy korrupt is. Képviselői pedig éppen olyanok, mint ő maga (gyengébbek kedvéért: mi magunk). A magyar politikai osztály semmilyen lényeges tulajdonságában nem különbözik a választótól.

Na, ezért bukott meg a rendszerváltás utáni „magyarosch polgári demokrácia”, és illúzió abban bízni, hogy talpraállítható. És ezért kell elgondolkodni a lehetséges kiutakon. De azokból a minden valóságalapot nélkülöző fikciókból kiindulni, hogy pl. népfenség, népuralom, polgári átalakulás, (stb.) nem érdemes, mert önmagunk becsapása.

evianna | 2009. október 18. | 20:02:21

zsoszta, gondolni lehet.
de azt hiszem, a magyar lakosság, több évi folyamatos uszítás hatására, elérkezett politikai tűrőképessége határára: a kialakult helyzet bebetonozását (úr-szolga) én nem kockáztatnám meg.

az alkotmánnyal meg az a nagy baj, hogy ez tényleg két ember műve, egy nagy alku része (mert ugye, az szdsz-szel koalíciót, azt mégse - emiatt van lebutítva az államfői poszt is), de 20 éve ennek alapján dobják vissza sorozatban azokat a törvényeket, amelyek minőségi javulást hozhattak volna.

hja, hogy csak a népnek?
kit érdekel?

zsoszta | 2009. október 18. | 19:55:05

ÉS SZERINTEM GERŐ MOST IS ÚGY GONDOLJA, HOGY ELÉG HA PÁR MAGYAR ÖSSZEHAJOL ÉS KIKÁLTJA A MONARCHIÁT, ÉS BEVEZETI A TEKINTÉLYELVŰ, AD ABSURDUM BIZANTIKUS SZTÁLINISTA ÁLLAMOT, AMELY BIZTOSÍTJA AZ URALKODÓ ELITEK ÁTMENTÉSÉT!

zsoszta | 2009. október 18. | 19:51:28

evianna | 2009. október 18. | 19:29:57
Én ezért tartom ezt a rendszert antidemokratikusnak, mert mindenhol azt látni, hogy felülről akarják megmondani, hogy mi jó a népnek!

Ott az Alkotmányunk, ezt gyakorlatilag 2 ember buherálta össsze egy sufniban(Sólyom, Tölgyessy) máig nem vette a fáradságot az uralkodó elit, hogy megkérdezze a népet arról, hogy jó-e ez neki!

A 4 igenes népszavazás volt az első népszuverenitás elleni támadás, amelyben elvették a Köztársasági Elnök választás jogát a néptől.
A következő mélyen antidemokratikus nép elleni támadás az Antall-Tölgyessy paktum volt.

Nekem ezek a lépések azt mondják, hogy az uralkodó elitek a kezdetektől fogva megvetik és lenézik a magyar népet!

Ja, és a rendszerváltásnak nevezett szélhámoskodásról se lettünk megkérdezve, ezt is mások döntötték el paktumokkal, a nép háta mögött kimutyizva!
Tehát ez a rendszer az alapjaitól kezdve ANTIDEMOKRATIKUS!

zsoszta | 2009. október 18. | 19:43:31

"A nép meg, bár erre lehetősége volt – szerintem jobbára csak elméletben – nem tudta valódi demokratikus tartalommal megtölteni a demokratikus közjogi kereteket. "

Az uralkodó rétegek nem engedik a valódi demokratikus rendszer kialakítását.
Nézze meg hogy működik a pártokrácia.
Nem alulról szerveződik, hanem felülről lefelé!
Pl. Orbán odarendeli magához a képviselőjeltjeit, személyesen lekáderezi őket(éppen csak első éjszaka jogát nem gyakorolja) aztán odatolja őket a nép elé, hogy nesze szavazz rám, mert ő is én vagyok!

És ezen senkisem háborodik fel, senki sem tiltakozik, hogy ez a demokratikus alapelvek felrugása és leginkább bizantkus, sztálinista hatalomgyakorlásra emlékeztet.

89 előtt is hasonlóan mentek a választási bohóckodások, ott is ugyanígy lökték a jónép elé a képviselőket, aztán meg is lettek 99%os arányban szavazva!

evianna | 2009. október 18. | 19:29:57

zsoszta | 2009. október 18. | 19:18:58

igen, ez nagyon fontos!
ráadásul mi mind a politikában, mind a gazdaságban "felülről lefelé fejlődünk".
ugye, hogy hülyén hangzik, ugye, hogy abszurdum?

márpedig egy versenyképes országhoz az kell, hogy alulról is legyen mozgás, de ha már az nincs (politika-undor), akkor legalább megerősítés.

evianna | 2009. október 18. | 19:27:10

a monarchiának egyetlen előnye lenne:
hogy az egyértelműen állam, és nem nemzet - de vajon betartanák-e tartalmilag?
Sólyom is államfő, a hivatalos címe is köztársasági elnök, nem "a nemzet atyja", de ez abszolút nem zavarja abban, hogy a jelek szerint neki ugyan a cigányokhoz nincs semmi köze.

beleválasztottunk vele, rendesen, meg szerintem Mádllal is, de ez nem ok arra, hogy teljes egészében átformáljuk az országot.
tényleg, miért is nem lehet népszavazással választani meg az államfőt?

a másik:
az alkotmány módosítását aligha kerüljük el, akár Orbán szájíze szerint, akár a királyra várva, de azt hiszem, ez elég fajsúlyos kérdés ahhoz, hogy népszavazást tartsanak róla, nem? (esetleg kettőt: egyet az államformáról, egyet magáról az új alkotmányról.)

ami meg a választók regisztrálását illeti, én inkább amellett lennék, hogy a választás legyen kötelező (mint egy jó monarchiában, Belgiumban, de azt hiszem, Svédországban is), és fizessen büntetést az, aki nem megy el. (legfeljebb áthúzza keresztben, vagy spanyol mintára - az is monarchia! - van egy külön kocka, hogy "egyik sem", esetleg "nincs véleményem".)

mert lehet, hogy a megszűrt (regisztrált) lakossággal át lehet valamit passzírozni, de annak később iszonyú ára lesz, ha rájönnek, hogy ki lettek hagyva!

zsoszta | 2009. október 18. | 19:18:58

"A nép meg, bár erre lehetősége volt – szerintem jobbára csak elméletben – nem tudta valódi demokratikus tartalommal megtölteni a demokratikus közjogi kereteket. "

Az uralkodó rétegek nem engedik a valódi demokratikus rendszer kialakítását.
Nézze meg hogy működik a pártokrácia.
Nem alulról szerveződik, hanem felülről lefelé!
Pl. Orbán odarendeli magához a képviselőjeltjeit, személyesen lekáderezi őket(éppen csak első éjszaka jogát nem gyakorolja) aztán odatolja őket a nép elé, hogy nesze szavazz rám, mert ő is én vagyok!

És ezen senkisem háborodik fel, senki sem tiltakozik, hogy ez a demokratikus alapelvek felrugása és leginkább bizantkus, sztálinista hatalomgyakorlásra emlékeztet.

89 előtt is hasonlóan mentek a választási bohóckodások, ott is ugyanígy lökték a jónép elé a képviselőket, aztán meg is lettek 99%os arányban szavazva!

zsoszta | 2009. október 18. | 19:10:06

"a „népuralom” az elmúlt 20 évben jól láthatóan csődöt mondott. Kiüresedett, és önmaga paródiájává vált. Demokráciának hívjuk ugyan, de ez merő verbalitás, hiszen csak a vak nem látja, hogy valójában ez egy szűkkörű oligarchikus uralom, ahol a népnek, és leginkább neki kuss van."

Ezt én is így látom, de úgy vélem, hogy ezt az oligarchikus uralmat törvényesítené Gerő!
Szerintem ez a cikk egy üzenet Orbánnak, hogy egyezzünk ki, királyt csinálunk belőled, te meg biztosítod a mi kis kiváltságainkat.
Nem tudom mennyire ismerős Lánci András munkásságában, mert ez az írás majdnem olyan, mintha ő írta volna!
Tulajdonképpen egy szabad demokrata neokon kiáltvány!

"Végül tessék mondani, kik azok a tekintetes későkádárkori dzsentri urak?"
Akik kikavartak maguknak különféle államilag pénzelt fal állásokat, pl. Gerő Habsburg Intézetére és Schmidt Mária Terror Plazájára, de hosszan lehetne sorolni azokat, akik hasonló intézményekből osszák az eszet.

evianna | 2009. október 18. | 19:06:54

JoGabor:
nem az EP-ből kellene kiindulni, vannak iszonyú jó eurokraták, és ők csinálják a dolgokat valójában.
de a külföldön nem is az EU-t értem (a Habsburgoknak rokona egész Európa), hanem a pénzembereket és vállalkozókat, akik nagyon félősek tudnak lenni.

én egyébként alapvetően azért berzenkedek, mert az egyszerűen nem igaz, hogy "ha király van, minden van".
nem megoldás semmire!

JoGabor | 2009. október 18. | 18:53:17

Kedves zsoszta,
szerintem a közvélemény nem olyasmi, amit lehetne csak úgy tologatni jobbra (balra), pláne nem egy Népszabadság dolgozattal és a hozzá fűzött kommentekkel (lásd erről Gombár Csaba dolgozatát ugyanitt, vagy Karczagiét a Vélemény rovatban). Önnel ellentétben nekem fogalmam sincs, ki a szerző szeretője, és a téma felől teljesen lényegtelennek tartom ezt a szálat. Viszont kérdezem, nem lehetne esetleg értelmesen megvitatni egy értelmes ember felvetéseit?

Természetesen a népet nem lehet leváltani, ezt Gerő sem írja. Abban meg igaza van, hogy valamilyen kiutat találni kellene, hiszen – ezt ő nem mondja ki, az én véleményem – a „népuralom” az elmúlt 20 évben jól láthatóan csődöt mondott. Kiüresedett, és önmaga paródiájává vált. Demokráciának hívjuk ugyan, de ez merő verbalitás, hiszen csak a vak nem látja, hogy valójában ez egy szűkkörű oligarchikus uralom, ahol a népnek, és leginkább neki kuss van. A nép meg, bár erre lehetősége volt – szerintem jobbára csak elméletben – nem tudta valódi demokratikus tartalommal megtölteni a demokratikus közjogi kereteket. (Én mondjuk nem vártam tőle, több okból is, de ez most nem tartozik ide.) Persze lehet ragaszkodni továbbra is a látszathoz, mert a látszat fontos – ezt jól tudjuk Fülig Jimmítől és a Tötök Szultántól –, itt viszont éppen az önmagunknak való hazudozás befejezéséről lenne szó (ha jól értem).
A probléma szerintem éppen az, hogy még a nép helyett hatalmon lévő oligarchia is meggyengült. Ahogy alább írtam, a pozícióban ülő alkalmatlan nímandok képtelenek ténylegesen kitölteni a hatalom terét, és ebbe a vákumba lovagol be előbb utóbb egy Vezér (fehér lovon persze). Ezt talán megelőzheti a helyreállított államfői autoritás, akár alkotmányos monarchia formájában – írja Gerő.

Végül tessék mondani, kik azok a tekintetes későkádárkori dzsentri urak?

Kedves evianna, aggályai szerintem valósak, de talán kicsit előrefut... (bár igaza lehet, mint tudjuk az ördög a részletekben...)
A külföld miatt nem nagyon aggódnék, az Unió vezető testületeiben ülő hölgyek és urak, legalábbis a közös intellektuális nívót tekintve - gondoljon a Le Bon törvényre! - éppen csak meghaladják a hazai szintet.

evianna | 2009. október 18. | 18:30:48

zsoszta | 2009. október 18. | 15:38:47
nem, a nép maradhat, csak le van ...va.

evianna | 2009. október 18. | 18:27:52

érdekes, de egy csöppet sem vonzó eszmefuttatás.

alapvetően három okból:

1. nem aggályos az egy kicsit, hogy az alkotmány ilyetén módosítását egy kétharmadosra vizionált Fidesz fogja a parlamentben megszavaztatni?
egy olyan párt, amely sok mindenről elhíresült, de önzetlenségről, szerénységről, mértéktartásról és hasonló polgári értékekről eddig nem esett szó vele kapcsolatban, még legvadabb híveik körében sem.

2. a monarchia technikailag egyszerű ügy (majd az öröklés...), de a király "minőségére" semmiféle garancia nincs.
ráadásul a Habsburgok visszajövetele a legkézenfekvőbb (szegény Petőfi: "foglalod a kurv'anyádat, de nem ám a mi hazánkat" - csak azért idézem, mert ebben az esetben történelem- és irodalomtanításunkat alaposan meg kéne reformálni).
másodszor pedig a jelenlegi európai monarchiák (ahol a király/királynő csak egy kép a falon), egy erős parlamenttel és erős, világos játékszabályokkal működnek: honnan veszünk mi ilyesmit???
elhatározás kérdése lenne?
vagy: miből gondoljuk, hogy mi csinálunk majd egy pöpec alkotmányt, és keresünk hozzá királyt? és ha nem találunk az általunk előírt feltételekkel Orbánon kívül senkit? (mert őrá szerintem bizton számíthatunk. I. Viktor, aztán I. Gáspár...)

3. szerintem a fő gond éppen az, hogy a rendszerváltás után (alapvetően az állam megfejésével) az ügyesek és okosak már úri osztállyá váltak, a választók külön regisztrációjának előírása pedig tovább gyengíti az istenadta nép szerepét és lehetőségeit (Mari néni meg Pista bácsi nem fog regisztrálni, a cigányság zöme sem - mondjuk, addig jó... -, tehát nincs többé gond a szavazataikkal: ez a cél? csak a vizitdíjas népszavazáshoz kellett mindenki, aki él és mozog? akkor már az is jobb ötlet, hogy vagyoni feltétele legyen a választóképességnek: legalább a sok vagyontalan vállalkozónak érdemes lenne bevallania valamicskét)
azt már nem is mondom, hogy milyen monarchia az, ahol nincsenek nemesek, vagy azt, hogy a szent korona tan alighanem megkerülhetetlen (amelynek viszont szerves részét képezi az, hogy amennyiben nincs király, az államfő a hercegprímás.

vannak további aggályaim is (például az, hogy a külföld számára iszonyú rossz üzenet lenne, ha államformát váltunk: "ezek már itt tartanak? összeomlott minden?", vagy az, hogy a monarchikus berendezkedés inkább kétkamarás parlamentet igényelne - jó, a hely megvan hozzá, úgy készült az épület, de ne egy épülethez keressünk talán államformát...)

medve1942 | 2009. október 18. | 17:48:52

Zelk Zoltán után szabadon:
Kis hazánk balról jobbra lép -
de ki a Nép? De hol a Nép?

zsoszta | 2009. október 18. | 15:41:49

És lehet nagy bociszemekkel rácsodálkozni a jobboldara tolódott közvéleményre.
Tessék, itt van hogy kik tolják jobbra egy antidemokratikus, ókonzervatív fordulat reményében!

zsoszta | 2009. október 18. | 15:38:47

Hááát ez nagyon jó!
Schmidt Mária szeretője teszteli a közvéleményt, hogy mit szólna egy Orbán dinasztiára alapozott monarchiához és egy ókonzervatív, tekintélyelvű antidemokratikus fordulathoz!

Bravó Magyar Bálint, hány milliárdba is kerül ennek a jóembernek a Habsburg intézete?

Ja, és Gerő antidemokratikus, tekintélyelvű böffenetét nem a Demokrata hozza le vagy valamely hozzá hasonló színvonalú elmeroggyantaknak szóló lap, hanem a Népszabadság...

A népet nem akarják leváltani a nagyságos, tekintetes későkádárkori dzsentri urak?

Cleverline | 2009. október 18. | 14:59:56

Kedves G.A., mindenben egyetértek Önnel, a szólásszabadságot, az autoritásdeficitet,a demagógiakeresletet, a választók szűrését stb. illetően is.
Egy dologban vitatkoznék Önnel, mert a közteherviselést tekintve úgy tűnhet, hogy Ön szerint a csapnivaló jelenlegi adómorált főként az adóikat késve vagy egyáltalán nem fizetők idézték elő. Ez tévedés, t.i. ezeknek a volumene egyrészt nem túl jelentős, másrészt. azoktól, akik már tartoznak, valamikor be is fogják hajtani az adót.
A sokkal jelentősebb adóveszteség az eltitkolt jövedelmek révén keletkezik (a munkáltató minimálbérre bejelenti, a többit zsebből fizeti), a korrupció (az orvosok elsősorban, de az egészségügy teljes egészében), a nyugtaadás elmulasztása (a TV- vagy a gázszerelő, ingatlanügynök, de még a fodrász, a könyvelők zöme, a varrónő, az ékszerész is zsebre dolgozik - amiben mi magunk, az ő ügyfeleik is cinkosok vagyunk (ugyan ki fog áfás számlát kérni és negyedével többet fizetni, ha az nem személyes érdeke?) Mindezek és sok egyéb adócsalási forma napi általános gyakorlata és azok Apeh általi megtűrése miatt minden ÉVBEN TÖBB EZER MILLIÁRD forintot veszít a költségvetés. Pedig az APEH humán erőforrásai túlzottan is bőségesek, szellemi színvonalát tekintve viszont inkább „Hycomatnak” nevezhető, hogy a fenti kommentelőt idézzem.
Az egymillió adózóra jutó adótisztviselők számát tekintve a magyar APEH 14.000 fős létszáma az EU eu-átag duplája - viszont a hatékonysága terén utolsók között vagyunk. Az adóhivatal masszív létszámgyomlálásra, szellemi és szakmai rehabilitációra szorul –sőt szükség lenne az adórendszeren belüli minden kedvezmény, mentesség mielőbbi eltörlésére, átfogó reformra, mint aghogy az adórendszer teljes átalakítására is. De miről nem mondható el ugyanez, mai Magyarország?

Élvezettel olvastam gondolatait. Ezen a mondatán „Alappal vélelmezem, hogy ha a demagógia aktív keresleti oldalát sikerül jogsérelem nélkül korlátozni, akkor a bőséges és egyre bővülő kínálati oldal is sorvadásnak indul” pedig ’dobtam egy hátast’.

Atlasz | 2009. október 18. | 14:28:12

Időszerű volt ezt a néhány dolgot megfogalmazni. Talán még jogászok is akadnak, akik elemzik, kidolgozzák, kiegészítik. De a politikusoknak, egészen addig, míg jó terepet kínál számukra a laza szabályozás, más dolguk lesz.

Földönjáró | 2009. október 18. | 13:01:12

Gerő úr, a szívemből beszélt!

A javaslatokat is megvalósíthatónak érzem, bár a monarchiát csak hosszabb távon. Addig is el kellene érni, hogy a köztársasági elnököt ne a parlament, hanem az állampolgárok válasszák.

pentagram | 2009. október 18. | 12:02:52

Alkotmányunk nem mozgássérült, teljességgel hicomat!

JoGabor | 2009. október 17. | 16:22:36

Kedves Gerő úr, először is engedje meg, hogy szívből gratuláljak a bátorságához, amellyel most felrúgott néhány, az elmúlt 20 évben már-már dogmaként tisztelt tételt. Nyilván tisztában van azzal is, hogy nem fogja megkapni a higgadt és méltányos kritikát, ehelyett a nyakába zúdul, ami csak elképzelhető, minden lesz majd, csak nagyságos úr nem.
Bár néhány dolgot másként, néhányat így, de továbblépést igényelve értékelek, alapvetően egyetértek felvetéseivel. Úgy vélem, hogy a rendszerváltás kialakította a polgári demokrácia közjogi kereteit, de ezt egy fél-feudális társadalom számára tette, aztán most mindnyájan csodálkozunk, hogy az alattvalók (TGM szerint plebejus, vagy kádári kisember, a Fidesz szerint korábban a polgár, aztán már csak a zemberek) nem tudják, mi a polgári ethosz, és nem képesek öntudatos demokrataként viselkedni. Spiró rendkívül találóan írja le ezt az átlagos magyart, legutóbb a Feleségversenyben (Magvető, 2009. 194-195. oldal). Úgy tűnik, nincs mese, be kell látni a közhely igazságát: demokraták nélkül nincs demokrácia.
Spiró szatírájának hősei amúgy az Önéhez hasonló következtetésre jutnak: „Legfőbb ideje tehát, hogy megalapítsuk a Magyar Kommunista Királyságot.” Mellesleg számos művész, jobbára K-Európában, nyilván az új demokráciák bukása hatására, a jövőről gondolkodva, szintén a monarchiák újjászületését vizionálja (pl. Vlagyimir Szorokin, Tatjana Tolsztaja, stb.)
Sajnos, a valóságos történések is hasonló végkifejletet mutatnak: láttuk, ahogyan a friss demokrácia kiüresedett, majd önmaga paródiájává vált, a hatalmon alkalmatlan nímandok, akik nem képesek betölteni a pozíciójukat (ténylegesen kitölteni a hatalom terét), így a vákumba egyszercsak belovagol majd egy Vezér.
Ezt megelőzendő, egyetértek Önnel, a mai magyar lakosság értelmi-intellektuális nívójának, és mentális állapotának, az államformát tekintve, leginkább egy monarchia felel meg. Nem feltétlenül az alkotmányos, mert ha a hatékonyságot is figyelembe vesszük, lehet, hogy a felvilágosult abszolutista forma. (A király kiválasztása persze vérre menő vitákat váltana ki, a Spiró-szatírában bemutatott módozaton különösen jót derültem.)
Ha már ennyire reakciós vagyok – legalábbis TGM legutóbbi írásában foglalt kritériumok szerint –, akkor nem állnék meg félúton. A választójoggal kapcsolatban én még tovább mennék, a regisztráció mellé egy minimális állampolgári, magyar történelmi ismeretekről számot adó vizsgát is kötnék, bizony azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az együgyű, küldetéstudatos nemzeti idiótákat, velük a molnároszkárizmust (a büszkén vállalt butaságot) kizárjam a politikai döntéshozatalból.
Na, akkor jöhet most PLT, és kapunk a szánkra rendesen.

pgabi | 2009. október 17. | 09:27:13

Érdekes egy nem jogász gondolatait olvasni az alkotmányról, mert az alkotmány egy jogi konstrukció, annak szakemberei a jogászok – tehát egy nem jogász ezen az elven nem szakember. És mégis „fején találja” a szöget – tehát igen is szakvéleményt fogalmaz meg – noha az nem jogi szakvélemény.
Először is a „kinek a szakmája” kérdés. A jogászok azért sem kompetensek a kérdésben, mert belevesznek/elbújnak a törvényalkotás és törvényhozás csiki-csukijába. Kerek szemekkel ülnek a paradoxonban, ami ugyan olyan, mint amivel a görögök is már találkoztak a spártai szájából elhangzó „minden spártai hazudik” kijelentéssel. Ez ékes példája az önmagára vonatkozásnak, ez esetben egy kijelentésnek. A jog viszont emberi konstrukció és mint ilyen az emberi viselkedést hivatott szabályozni – tehát ez is egy önmagával foglalkozó rendszer. És mint ilyen, szintén paradoxon, ezért lehet benne/körülötte jókat birkózni.
Aztán, Gerő olyan dolgot „pedzeget”, a politikában, amit a gazdaságban már kezdenek emlegetni, de ott se tudnak megfelelően kezelni. Történetesen azt, hogy más a tulajdonos és a működtető. Funkcionálisan értendő ez, ez a két funkció igen is különböző – kérdés az, hogy ezzel a ténnyel sehol nem tudnak mit kezdeni. De ahogy a gazdaságban a tulajdonos nem tudja a tulajdonosi dolgát és teljes elánnal a működéssel foglalkozik (amit tulajdonosi szempontból mindegy, hogy ki csinál, ő maga, vagy más, vagyis alkalmaz valakit rá), úgy a politikában is mindenki a működéssel (hogyan csinálnám) és a működtetéssel (hogyan csinálja ő) foglalkozik teljes elánnal.
Tehát nem csak az a gond, ha az alkotmányt jogi-szakmai témának tekintik, hanem az is, hogy csak a működéssel/működtetéssel (így, vagy úgy kéne csinálni) foglalkozik bár ki is, aki a kérdéshez nyúl.
Gerő jól megnevezi a megoldatlan problémákat az a-e pontokban és azok elemzése is helyes. „Működtetési” javaslatai is helyesek, de „gyenge lábakon állnak”, mert hiányzik a fenti elmélet mögüle. Így ez csak egy „újabb” és „nem szakmai” működtetési „ötlet”, ami ennek megfelelően pusztába suttogott szó.
Ami hangosabb lesz, az a pro és kontra működtetési vita – további hangzavara. Noha az alábbi írás nem a politikáról szól, az alapelveket jól kifejti:
http://piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/csak_a_hulyeseg_valtozatlan.html
……. csak a hülyeség változatlan…….

HIRDETÉS
1989. október 23-án Szűr...
1989. október 23-án Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a Parlament erkélyéről deklarálja a Magyar Köztársaságot
Bánhalmi János

Én az elmúlt húsz év olyan problémáit emelném ki, amelyekre az alkotmány, s az alkotmányosság eszméje megoldásokat kínált, s amelyek mégis - legalábbis megítélésem szerint - nem igazán oldódtak meg, sőt folyamatosan elhatalmasodva jelen vannak az ország életében.

Az, hogy milyen problémákat emelek ki, viszont már értékszempontokkal függ össze. Nézetem szerint a polgárosodás folyamata, illetve annak minősége kulcskérdés a magyar társadalom, a magyar állam, az ország múltja, jelene és jövője szempontjából. Így tehát én azokat a kérdéseket exponálom, amelyek - szerintem - a magyar polgárosodás minőségét érintik, s amelyekre vonatkozólag az alkotmány normatív intenciókat tartalmaz.

Azonban nem elégszem meg azzal, hogy a halmozódó konfliktusforrásokat megjelöljem. Megoldási javaslatokat is teszek.

HIRDETÉS

Megoldási javaslataim értékszempontból liberális, demokratikus tartalmúak. Nem sértik a Magyar Köztársaság alkotmányának létező értékrendjét. Az elmúlt húsz év alatt felmerült problémák fényében kívánnak konstruktív módon hozzájárulni az alkotmány, az alkotmányosság életképesebbé tételéhez.

A magyar alkotmány húsz évvel ezelőtti módosítása nagyon fontos és jelentős esemény volt, és képes volt törvényes keretek között tartani a diktatórikus rendszer minőségi megváltoztatásának folyamatát. Megteremtette törvényes feltételeit és kereteit annak, hogy az ország egy szélesedő piacgazdaság keretében többpárti politikai demokráciává alakuljon át, ahol is a hatalom gyakorlásában érvényesül a súlyok és ellensúlyok szisztémája, a hatalmi ágak szétválasztásának elve, és az emberi jogok garanciális rendszere. Az azóta eltelt időszak módosításai (így például az ombudsmani szerepek beépítése az alkotmányos rendszerbe, az európai uniós csatlakozásból adódó pontok) bővítették, illetve kiegészítették a demokratikus jogállam működési rendszerét.

Így tehát úgy vélem, hogy történeti értelemben az 1989-es, illetve az azóta végrehajtott alkotmánymódosítások alapvetően pozitív szerepet játszottak a demokratikus jogállam megteremtésének folyamatában, azaz a magyar alkotmány - minden értelmezési vita, minden lehetséges esztétikai hiányosság ellenére - alapvetően jól működött, és jól működik.

Mindazonáltal az elmúlt húsz esztendő jó néhány olyan problémát felvetett, amelyre az alkotmány nem tudott kielégítő megoldásokat javasolni, illetve amelyek talán új megfogalmazásokat és megközelítéseket tennének szükségessé. Amikor a problémák kifejezést használom, akkor nem olyan típusú kérdésekre gondolok, amik alkotmánymódosítást igényelnek ugyan, de alapvetően mégiscsak racionalizálási, illetve technikai problémák (ilyen lehet például az önkormányzatok számának csökkentése). Ezek igen lényeges kérdések lehetnek, de nem érintik azt az alapfunkciót, aminek betöltésére és szabályozására, illetve normakijelölésére az alkotmány íratott, nevezetesen, hogy biztosítsa a szuverén, polgárosodásban érdekelt Magyar Köztársaság demokratikus működési rendjét. Ezért én most azokra a problémákra helyezném a fő hangsúlyt, amelyeknek lehet alkotmányos, alkotmányossági vetülete, de az elmúlt húsz év során kiderült, hogy képesek erodálni a magyar társadalom demokratikus politikai kultúráját és a magyar polgárosodás minőségét.

Így tehát a következő problémákat kívánom felvetni:

a) a szólásszabadság kérdése,

b) a kontraszelekció,

c) az autoritáshiány,

d) a választójog,

e) a közteherviselés.

A szólásszabadság minden demokráciában fundamentális jelentőségű. Természetesen a magyar alkotmány is szól erről, és a többi szabadságjog mellett ezt is garantálja (61. paragrafus).

Az elmúlt húsz évben azonban az is kiderült, hogy a korlátlan szólásszabadság képes erodálni is a magyar politikai kultúra demokratikus tartalmú működését. S itt nem csak arról van szó, hogy a magyar alkotmány a szólásszabadsággal egyidejűleg garantálja az élethez, s az emberi méltósághoz való jogot is (54. paragrafus), illetve a jó hírnévhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot is (59. paragrafus). Ha ugyanis ezek a jogok ellentétbe kerülnek egymással, akkor a független magyar bíróságok előtt a személynek módja van arra, hogy jogorvoslatot keressen, s függően attól, hogy a bíróság a keresetét megalapozottnak találja-e vagy sem, számára kedvező vagy kedvezőtlen döntéseket tud elérni.

A problémát tehát nem abban látom, hogy a magyar alkotmány egyidejűleg és egyszerre garantál egymással esetleg ellentétbe kerülő jogokat, mert a bírói működés módot ad ezen ellentmondások esetenkénti feloldására, korrigálására.

Az igazi probléma abban áll, hogy amíg személyek az őket ért sérelmek miatt kereshetnek jogorvoslatot, addig közösségi stigmatizáció esetén nagyon nehéz ugyanezt az utat bejárni.

Az elmúlt húsz év tapasztalata az, hogy a magyar alkotmány értékrendjével szemben működő, kollektív stigmatizációra épülő beszédmód a szólásszabadság által nyújtott lehetőségeket kihasználva, fokozódó mértékben nyert teret. Egészen pontosan, amikor a kollektív stigmatizáció kifejezést használom, alapvetően a rasszista beszédre gondolok, aminek elsődleges tartalma az, hogy magyar állampolgárok meghatározott csoportjait más magyar állampolgárok megbélyegezzék olyan ismérvek alapján, amelyek vélelmezett vagy valós faji sajátosságokhoz kötődnek. (Amikor a "rasszista" kifejezést használom, akkor természetesen nemcsak vélt vagy valós biológiai ismérvekre gondolok, hanem arra is, amit kultúrrasszizmusnak nevezhetünk, ahol is negatív kulturális tartalmakat társítanak meghatározott faji, illetve vallási csoportokhoz.)


Szűrös Mátyás a Parlament erkélyén 1989. október 23-án
Bánhalmi János
Tisztában vagyok azzal, hogy e tekintetben hosszú évek óta komoly viták zajlanak, de eleddig a magyar politikai elit tökéletesen impotensnek bizonyult a probléma kezelését illetően. Úgy vélem, hogy itt érdemes lenne az alkotmányt módosítani, s külön kitételként a nyilvános raszszista beszéd tilalmát beiktatni. Helyes lenne, ha egyes emberek nemcsak személyükben fordulhatnának bírósághoz az őket megalázónak vagy sértőnek érzett kifejezések miatt, hanem az alkotmány úgy tiltaná a rasszista beszédet, illetve beszédtartalmakat, hogy a magyar államnak ez ellen hivatalból fel kelljen lépnie. Ezek az ügyek természetesen éppúgy bíróság elé kerülnének, ahol is az állam nyerhetne, illetve veszthetne is, de azért azt tisztán kell látni, hogy egy demokráciában az emberi méltóság védelme nemcsak személyek méltóságát jelenti, hanem közösségek méltóságát is. Azt már csak kiegészítésként jegyezném meg, hogy az ilyen típusú ügyekben be lehetne vezetni az esküdtbíráskodási rendszert is (sajtóvétségek esetében ez 1914-ig a magyar jogrend része volt), hiszen a rasszista beszéd minősítésénél rendkívül fontos lenne, hogy ne csak egy bíró (vagy bírák), hanem az esküdtek személyében amolyan "kis közvélemény" is bevonódjék a megítélés rendszerébe.

Úgy vélem tehát, hogy a szólásszabadság tekintetében vitathatatlan normaként működő alkotmányos korlátot kellene állítani a rasszista beszédnek.

Megjegyezném, hogy én az elmúlt húsz év tapasztalata alapján mondom ezt, s úgy vélem, hogy az alkotmányozás folyamatának flexibilisen kell működnie, azaz reagálnia kell a problémákra. Természetesen a rasszista beszéden kívül más kollektív stigmatizációk is lehetségesek és vannak is, de az elmúlt két évtized azért arról szól, hogy ez az egyik legnagyobb veszély a demokratikus politikai kultúra működését illetően.

Az alkotmány szól arról, hogy bizonyos tisztségeket, közhivatalokat párt tagja vagy tisztségviselője nem tölthet be (3. paragrafus). Ez rendjén való. Mindazonáltal az elmúlt húsz év tapasztalata arról szól, hogy a magyar állam működésébe rendkívül erősen és fokozódó mértékben beépültek pártszempontok, amik kihatásában azt eredményezték, hogy sok esetben magas tisztségek viselői képesek pártkatonaként viselkedni. Más szempontból ez azt jelenti, hogy a professzionális követelmények helyett sok esetben a politikai lojalitás vált, illetve válik mértékadóvá. Elegendő itt talán az alkotmányban külön fejezetként (4. fejezet) szereplő Alkotmánybíróságra utalni. Kétségtelenül igaz, hogy az alkotmánybírákat az országgyűlési képviselők kétharmadával lehet megválasztani, ami annyit jelent - legalábbis az alkotmány szabályozása szerint -, hogy az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok egy-egy tagjából álló jelölőbizottság tesz javaslatot személyükre (32/4. paragrafus).

Paradox módon, így a magyar alkotmány legfőbb őrei garantáltan politikai kinevezettek. Kezdetben ez nem okozott akkora problémát, az elmúlt húsz év tapasztalata alapján azonban azt látjuk, hogy jó néhány esetben egyes alkotmánybírák az őket jelölő pártok politikai logikája szerint viselkedtek, amiből viszont logikusan következik, hogy nem a jogi professzionalizmus volt esetükben a döntő kritérium.

De ez természetesen csak egy példa volt. Azt figyelhetjük meg, hogy az államigazgatási, illetve az önkormányzati szinten nagyon sok esetben a különféle apparátusok feltöltése esetében kevéssé érvényesül a rátermettség és a professzionalizmus. A jelenség nem kizárólagos erejű, de - megint csak az elmúlt két évtized tapasztalata alapján - sodró erejű folyamat. Mindebből az következik, hogy a demokratikus magyar állam működése sok esetben nem kielégítő. Ez nagyon nagy probléma, mert az állampolgárok hite és bizalma egy rendszerben akkor működik, ha azt tapasztalják, hogy a személyes teljesítmény és a professzionalitás a legfontosabb kritérium egy-egy közhatalmi pozíció betöltésére. Ez a bizalom és hit azonban nagyjából-egészében romjaiban hever, ami a magyar polgárosodás egészére is rombolóan hat.

Úgy vélem tehát, hogy a különféle közhatalmi pozíciók tekintetében a politikai vazallus logikának valamiféle alkotmányos ellensúlyt kellene teremteni. Természetesen ezt nem lehet homogén módon elképzelni, de úgy vélem, hogy érdemes lenne alkotmányosan a különféle jelölésekbe más intézményes elemeket is beépíteni. Így például az Alkotmánybíróság esetében el tudom képzelni azt, hogy a jelölteket véleményezze az a testület is, amelyik a főbírót véleményezi (ezt egyértelműen bele kellene írni az alkotmányba). A magyar állam gerincét képviselő köztisztviselői kar esetében pedig - a magyar akkreditációs bizottság mintájára - létre lehetne hozni egy olyan szervezetet, amelyik meghatározott pozicionáltsági szinten felül véleményezi a köztisztviselők professzionális alkalmasságát.

Azt gondolom tehát, hogy mind az alkotmánybírói jelölés folyamatához, mind a köztisztviselői kar meghatározott szinten felüli jelöléséhez az intézményesült professzionális nyilvánosságot is a jelölés részévé kellene tenni.

Minden politikai rendszernek szüksége van az autoritásra; pontosabban szólva arra, hogy legyen a rendszerben olyan elem, amelynek tekintélye, autoritása nagyjából-egészében megkérdőjelezhetetlen. A magyar alkotmány ilyen pontnak látja a köztársasági elnököt. Ő az, aki - nevesítve - "kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett" (29. paragrafus).

Az elmúlt húsz esztendő tapasztalata azt mutatja, hogy ez a pártpolitikán felül álló politikai szerep leépült, és a köztársasági elnök egyre kevésbé tudja magát össznemzeti szerepben láttatni.

Ez a demokratikus politikai közösség működése szempontjából erős autoritásdeficitet hoz létre, mert ha a nemzet egységének alkotmányos képviselője is pártpolitikailag értelmeződik, illetve értelmezhető, akkor pontosan az a cél nem teljesül, amit az alkotmány a szerepnek szán.

Úgy tűnik, hogy ez a probléma az adott keretek között megoldhatatlan, hiszen az államelnököt végső soron képes az egyszerű parlamenti többség is megválasztani (29/b paragrafus), ami viszont az elnököt - személyes kvalitásaitól függetlenül - pozicionálja a pártpolitikai mezőben.

Bármit ír tehát az alkotmány, ez így volt, így van és így lesz.

Éppen ezért úgy vélem, hogy érdemes lenne újragondolni az államforma kérdését. A jelen alkotmány szerint Magyarország köztársaság (1. paragrafus).

Én úgy látom, hogy egy ilyen autoritásdeficit feloldása elvileg lehetséges azáltal, hogy megváltoztatjuk az államformát, és Magyarország monarchia lesz.

Mielőtt bárki meglepődne ezen a gondolaton, hadd tegyek egy kis elvi, illetve történeti kitérőt.

Az elvi kitérő arról szól, hogy Tocqueville az amerikai alkotmányos rendszer erejét részben abban látja, hogy az egyesítette magában a politikai berendezkedés monarchikus, arisztokratikus és demokratikus elveit. Szerinte az amerikai elnök korlátozott időre gyakorlatilag királyi jogkört gyakorol, a legfelsőbb bíróság élethossziglani kinevezései az arisztokratikus elvről tanúskodnak, a szenátus, illetve a kongresszus a demokratikus elv érvényesüléséről szól. Most különösebben nem akarom elemezni Tocqueville gondolatát, hanem csak megjegyzem, hogy az elvek kombinációján érdemes elgondolkodni.

A történeti kitérő nem arról szól, hogy a magyar történelem hagyományaihoz hogyan illeszkedik a monarchia, hiszen - mint tudjuk - a hagyományok olyan konstrukciók, amelyeket mi magunk alkotunk, következőleg nagyon eltérő dolgokat tarthatunk hagyománynak, s ráadásul, amit hagyománynak tartunk, az nem feltétlenül pozitív tartalmú egy demokratikus világban.

A történelmi kitérő itt inkább arra vonatkozik, hogy az Európai Unió nagyon is demokratikus, polgárosult jogállamai közül jó néhány monarchikus keretben működik. Nagy-Britanniától Dániáig, Luxemburgtól Hollandiáig, Spanyolországtól Svédországig a monarchikus államformát lelhetjük fel -, miközben ezek az államok azonos elvek szerint működő, számunkra sok esetben példaértékű polgári társadalmak és demokráciák. Nem ördögtől való tehát a monarchia gondolata; attól függ minden, hogy milyen az a monarchia.

Úgy gondolom, hogy a monarchia egy politikai közösségen belül képes megteremteni azt az autoritást, ami a demokratikus működés és a végrehajtó hatalom politikai kritikája mellett biztosíthatja azt a kritériumot, amit az alkotmány ma a köztársasági elnökhöz társít, nevezetesen a nemzeti egység közpolitikai, ámde pártpolitikán felül álló kifejezését. Ez természetesen csak akkor működik, ha a monarcha uralkodik, és nem kormányoz, azaz: szerepe szimbolikus.

A monarchának a köztársasági elnökkel szembeni előnye, hogy nem választják, hanem öröklési rendben működik, tehát legitimitása nem a pártpolitikai viszonyoktól függ. Vélhetően nem kerülne többe a költségvetésnek, mint a köztársasági elnök fenntartása. Nem elsődlegesen a személynek, hanem az intézménynek szól a tisztelet és az autoritás. A monarchia külsőségei pedig megadják azt a történelmi patinával ellátott spiritualitást, amire minden politikai rendszernek és közösségnek szüksége van.

Itt most nem térnék ki arra, hogy egy államforma-változtatásnál melyik dinasztia kerülhetne helyzetbe, hiszen elvi problémákról beszélünk. Az bizonyos, hogy a köztársasági elnök intézménye nem váltotta be a hozzá fűzött alkotmányos reményeket. (Megjegyzem: megítélésem szerint az elnöknek nemcsak a nemzet, hanem az állam egységét is reprezentálnia kellene. Az állam egységének kifejezése - sajnálatos módon - kimaradt a rá vonatkozó alkotmányos passzusból.)

Tehát azt hiszem, hogy a szükséges, ámde hiányzó autoritáskomponens okán érdemes lenne kinyitni az államformáról szóló vitát, mert még akkor is, ha nem változtatunk államformát, egy ilyen diskurzusnak talán meglenne az a hozadéka, hogy felszínre hozza a köztársasági elnöki intézmény autoritásbeli megroggyanásának okait és lehetséges orvoslásának módozatait.

Megítélésem szerint a választójog, illetve a választások alapelvei tekintetében a magyar alkotmány abszolút demokratikus alapra helyezkedik. A választójogi törvény, ami ezen alapelvek szerint készül, nyilván módosításokra szorulna, amelyek alapvetően technikai természetűek, s érinthetik a változó demográfiai viszonyok miatt a választókerületek beosztását, de persze érinthetik a képviselők létszámát is. Mindez közvetlenül nem vonatkozik az alkotmány által leszögezett alapelvekre.

Ám azért itt van egy olyan pont, ami nem része az alkotmánynak, de érinti a választójogi törvényt, s látszólag technikai jellegű, valójában pedig alapvetően befolyásolhatja a magyar alkotmány által garantált demokrácia minőségét.

Arra gondolok, hogy az alkotmány által leszögezett általános, egyenlő választójog alapján közvetlen és titkos szavazással működő rendszer nem az elvek, hanem a technika tekintetében újragondolásra érdemes. Ebben a rendszerben ugyanis a választópolgárnak, ha szavazni akar, egyetlenegy dolga van, nevezetesen hogy elmenjen a választóhelyiségbe, és ott leadja a voksát.

Az elmúlt két évtized tapasztalatai azt bizonyítják, hogy Magyarországon egyre markánsabb a politikai közbeszédnek azon vonulata, amelyet közönségesen populizmusnak vagy demagógiának hívunk. Nyilvánvaló, hogy azért érdemes ezeket a szövegeket a köztérbe elengedni, mert számosan vannak az országban, akik választójogosultak ugyan, de különösebben semmifajta személyes invesztációt nem gyakorolnak a tekintetben, hogy megszerezzék azokat az elemi politikai-gazdasági ismereteket, amelyek megítélhetővé teszik ezeket a szövegeket. Úgy vélem, hogy az általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazást egy demokratikus rendszerben nem lehet korlátozni. Ezzel szemben érdemes szellemi erőfeszítéseket tenni a tekintetben, hogy miként gátolható a gazdaságilag irracionális, illúziókeltő közbeszéd, illetve politikai textusok terjedése.

Szerintem egy lehetséges megoldás az, hogy a választójog alapelveit érvényben tartva, a demokratikus rendszerben legitimációt biztosító választások mechanizmusába beépítenénk a regisztrációs mozzanatot, ami annyit jelent, hogy - észak-amerikai mintára - a szavazóknak ahhoz, hogy élni tudjanak a jogukkal, előzőleg regisztráltatniuk kelljen magukat. Vélelmezem, hogy erre a többletaktusra azok vállalkoznának, akiknek politikai érdeklődése és motiváltsága van olyan erős, hogy képesek életükből egy-másfél órát áldozni politikai önkifejezésük érdekében. Akárhogy is nézem, ez szűrő. De úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok esetében ez a szűrő működik, anélkül, hogy a demokrácia lényege sérülne.

Miért ne alkalmaznánk Magyarországon is?

Alappal vélelmezem, hogy ha a demagógia aktív keresleti oldalát sikerül jogsérelem nélkül korlátozni, akkor a bőséges és egyre bővülő kínálati oldal is sorvadásnak indul.

A közteherviselés minden polgári társadalom egyik alappillére. Nem csak gazdasági okok miatt. A közteherviselés eszméje többet jelent ennél. Azt mutatja, hogy a politikai közösség minden tagja elvileg kiveszi a részét a közösség fenntartásából, s ha a közteherviselés gondolata párosul az arányosság és méltányosság eszméjével, akkor ez erősíti a társadalmi igazságosság kohéziót teremteni képes gondolatát. Nem véletlen, hogy az alkotmány 70/1-es paragrafusa ezt hangsúlyosan és kötelező jelleggel tartalmazza. A megfogalmazás egészen pontosan így szól: "Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles (kiemelés tőlem - G. A.) jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." Az alkotmány tehát nem megengedően fogalmaz, hanem - tisztában lévén az ügy fontosságával - kötelező jelleggel írja elő az arányos közteherviselést.

Az elmúlt húsz év tapasztalata azonban azt mutatja, hogy ez a helyes és fundamentális elv elég kevéssé érvényesül. Magyarországon kulturálisan megbocsátható normaként működik az adóelkerülés gyakorlata, aminek az a következménye, hogy a társadalmi igazságosság visszaigazolhatósága igen gyenge lábakon áll. Nagyon sokan nem fizetik be az adót, adóhátralékosok vagy éppen bizonyíthatóan adócsalók.

Azt hiszem, hogy ezen a ponton ki kellene egészíteni az alkotmányt. Magyarországon a XIX. század végéig, XX. század elejéig érvényben volt az a törvény, ami az adóhátralékosokat kizárta a választójogból. Persze az országnak akkor még nem volt írott alkotmánya.

Úgy vélem, hogy a bizonyítottan adóhátralékosok esetében indokolt lenne az, hogy meghatározott időre kizárják őket a politikai jogok gyakorlásából - ahogy ez egyébként megtörténik olyan bűncselekmények esetében, ahol a bíróság az elítéltet eltiltja a közügyekben való részvételtől. Miután a politikai joggyakorlás szabadságát az alkotmány deklarálja, ezért annak is alkotmányos passzusnak kell lennie, ami a közteherviselés elkerülését időleges politikai jogfosztással szankcionálja. Hangsúlyozom, hogy minden bizonyítottan adóelkerülő személyt továbbra is megilletnek emberi jogai, de a politikai jogok tekintetében más a helyzet, hiszen milyen alapon kíván a közügyekben részt venni az, aki dokumentáltan adócsaló vagy adóhátralékos.

Egy ilyen elgondolás érvényesítése - megítélésem szerint - nem erősítené az adómorált, de hozzájárulna ahhoz, hogy a magyar politikai közösség nagyobb bizalommal tekintsen a magyar alkotmányra.

Nem volt célom, hogy egyfajta jogi professzionalizmus mentén viszonyuljak a magyar alkotmányhoz. Erre sem képzettségem, sem tudásom nem jogosít fel.

Célom volt azonban az, hogy néhány szenzitív ponton áttekintsem: a magyar alkotmány milyen megoldásokat kínál az elmúlt húsz évben látványosan felmerülő és a magyar polgárosodás menetét alapvetően érintő problémákra, s az is, hogy e tekintetben alternatív megoldásokat javasoljak.

Az általam javasolt megoldások nagyon vázlatosak, bennük a gondolat, és nem a kidolgozottság a lényeg. Értelemszerűen minden itt szóba jött problémára lehetnek más javaslatok is, és részben jogászi szakfeladat az én elképzeléseim további kimunkálása.

Mély meggyőződésem, hogy az általam felvázolt problémák hangsúlyosan léteznek, s az is, hogy előbb-utóbb alkotmányos megoldásokat kell keresni rájuk. Ha ugyanis a jelen alkotmány keretei között hagyjuk burjánozni őket, akkor előbb-utóbb nemcsak az alkotmányosság eszméje, hanem a demokratikus, polgári ethosz magyarországi helyzete kerül veszélybe. S annál nagyobb tragédia nem történhet egy alkotmánnyal, mint ha az emberek üres, számukra nem sokat mondó papírnak látják az állam alaptörvényét.

A szerző történész

Címkék: alkotmány
 
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra    38 komment

HIRDETÉS

HIRDETÉS
.
HIRDETÉS
. .
Galériák
     

Ez a címe

KÖVETKEZŐ » « ELŐZŐ
HIRDETÉS
. .
HIRDETÉS
. .
HÍRMÁTRIX . NOLTOP10
   olvasottak   
HIRDETÉS
. .
HIRDETÉS