„A gazdasági helyzet alapján a szakadék szélén tántorgunk” Teknős Miklós – Azt állítja a British Medical Journalban megjelent cikkében, hogy az utóbbi húsz év legnagyobb válságával néz szembe a magyar egészségügy. Különös, hogy éppen az Orbán-kormány egészségpolitikájának egyik meghatározó háttérembere mond ilyet.
– Valóban sokkoló a helyzet, de miért kellene ezt a nehéz örökséget titkolni? Az államtitkárság azon van, hogy fordítson ezen a helyzeten, és egy-két dolog már történt is. Erős pozitív hozadéka lehet például az egészségi mutatókban a dohányzás elleni restrikciós törvénynek. Tény ugyanakkor, hogy a gazdasági helyzet alapján a szakadék szélén tántorgunk, ezért olyan változásokat, amelyek sok pénzbe kerülhetnek, irreális volna elvárni.
– A költségvetés alapján ezt le sem tagadhatnák.
– Kutya kemény év lesz ez. Ám ha sikerülne jól végigmenedzselni, akkor olyan helyzet állhat elő, amikor többletforrásokban is gondolkodhatunk.
– A szűkös lehetőségeken segít a kórházak államosítása?
– Ha az államosítás csak annyit jelent, hogy centralizálunk, és bénítjuk az intézmények mozgásterét, akkor fölösleges megcsinálni. Ha viszont arról beszélünk, hogy az állam kezébe kerülnek olyan eszközök, amelyekkel egészségpolitikai célokat valósíthat meg, így hatékonyabbá tudja tenni az ellátórendszert, de minden olyan feladatot, amit helyben jobban lehet csinálni, decentralizál – akkor igenis lehet értelme. Biztos, hogy össze lehet rakni a korábbinál hatékonyabb modellt. Ezt kodifikálni is szeretnénk egy kórháztörvényben. Ez azokat a speciális szabályokat rögzítené, amelyekből kiderül, milyen keretek közt kell működnie egy intézménynek, kinek milyen felelősségi köre van, hogyan lehet alkalmazni az orvosokat és más szakembereket. Mindennek most is megvannak az általános szabályai, csak az egészségügyre speciális szabályokat kell átírni.
– Ami az ellátórendszer átalakítását illeti, boldogulnak a saját városukat védő erős fideszes politikusokkal?
– Jó ideje megy a hecckampány arról, hogy ki kit győz le, de nem erről van szó. Az államtitkárság is küzd az ellen, hogy a változások politikai konfrontációt szüljenek. Akkor senkinek sem lenne esélye csatát nyerni, mert az egyik fél azt mondja, hogy bezárom a kórházat, a másik azt, hogy megvédem, anélkül, hogy racionálisan átgondolná, mit is védelmez valójában. Nekünk, a helyieknek és az őket képviselő politikusnak is azt kell mérlegelniük, hogy mi a legjobb az ottaniaknak. A rossz színvonalú ellátások védelmezése biztosan nem az.
– Sikeresek? A sajtóból úgy tűnik, nem biztos. Hogy egyetlen példát említsünk: amikor Semjén Zsolt Szócska Miklóssal tesz látogatást Kalocsán, a választókörzetében, akkor azt demonstrálja, hogy a helyi kórház ügye sínen van.
– Ott, ahol valaki rosszul értelmezett helyi érdekből szeretné a rossz minőségű ellátást megtartani, és ehhez politikai támogatókat is talál, azt is vállalja, hogy emiatt akár több ember is meghalhat. Ilyen esetekben az én tudományom véget ér. Nem tudom, hogy ki vállalja majd a végső döntés felelősségét ezért. Még sehol sincs vége az egyeztetéseknek, bízom abban, hogy minden érdekelt fél meggyőzhető.
– Vitás helyzetekben megmondják az embereknek, hogy az „önök politikusai az életükre törnek”?
– Nem gondolom, hogy ennyire ki kell élezni az üzenetet, de biztosan beszélünk majd arról, miért rossz döntés, ha minden marad a régiben. Oda, ahol sikerül megegyezni (vállalják például, hogy a kiskórház helyett új, kibővített járóbeteg-szakellátót működtetnek), fejlesztési pénzek is mennek majd. Nem akarunk erőből tenni semmit, mert tudjuk, hogy ez nem hozhat megoldást. A Molnár Lajos-féle reform is azért siklott félre, mert a meglévő fejlesztési források ellenére is leépítésben gondolkodtak, nem átalakításban. Mi fejlesztésről beszélünk. Adatokkal tudjuk bizonyítani, mely ellátás hatékony és a betegek javát szolgáló, és melyek azok, amelyek megtartása veszélyezteti a helyieket, mert nem tudják jól működtetni. Egyetlen helyi politikusnak sem lehet érdeke, hogy ne azt tegye, ami a rá szavazók számára a lehető legjobb.
– Ön szerint valójában mennyi pénz van a bérrendezésre?
– Optimális esetben 40-45 milliárdot lehet összeszedni erre a célra, de a pesszimistább forgatókönyv megvalósulása esetén 20-25 milliárd. Van a chipsadóból 15 milliárd, és van még uniós forrás is, valamint a konszolidációs 27 milliárdból is átcsoportosítható néhány milliárd. Ha prioritásokat kell felállítani, az csak a szakmai szervezetekkel együtt képzelhető el. Vannak olyan szakterületek, ahol a hálapénz mellett a közszférában elérhető bér még borravalónak is kevés.
– Felvállalható, hogy ugyanazon a munkáért az egyiknek jár a béremelés, a másiknak meg nem?
– Ebben a helyzetben 2012-re áthidaló megoldást kell találni. Az senkin nem segít, ha a nőgyógyászok közalkalmazotti fizetését százezerrel növelnénk.
– Van forgatókönyvük arra a helyzetre is, ha nem sikerülne megállapodniuk az érdekvédőkkel?
– Egyelőre a megegyezés a cél. Ha sikerül olyan csomagot összeállítani, amivel át lehet vészelni a 2012-es évet, akkor addig ki lehet dolgozni egy lényegesen új forrásteremtési rendszert. Az államtitkárságon már elkezdődött a munka a kiegészítő biztosítások keretrendszerének tisztázására. Hiába van meghatározva, hogy elvileg mi jár közfinanszírozott ellátásként, és mi az, ami azon kívül marad, nem alakult ki a kiegészítő biztosítások piaca. És amikor többféle megoldás is van, azokat, amelyek nem költséghatékonyak, nem kellene közpénzekből finanszírozni. A csípőprotézisből például van cementes és csavaros is. Ki kell választani azt, amely a betegnek és a társadalombiztosítónak is megéri, de akkor mindenkinek ugyanazt kell adni. Ha valakinek a másik kell, ami aránytalanul drágább, azt ne a tb finanszírozza. A szabad orvos- és intézményválasztásért a jogszabályok alapján már évek óta kérhetnének pénzt az intézmények. A korábbi kormány által bevezetett szabályozás szerint a kezelés értékének 30 százalékát, de legfeljebb százezer forintot kérhetnének a területen kívüli betegektől a kórházak, csakhogy ha ezt elkérik, és a beteg ki is fizeti, ennyivel kevesebbet kap az OEP-től a kórház. E rendszernek az átalakítása megoldást jelenthetne a hálapénz kérdésére. A betegúttól való eltérésért fizetendő pénzt az orvos is megkaphatná, de ennek a legfontosabb feltétele, hogy minden beteg számára legyen olyan lehetőség az ellátórendszerben, amelyet ingyen vehet igénybe. A hálapénz mindezt akadályozza.
|
belépés |
segítség |
alkalmazások |
RSS |
előfizetés |
akciók
Nol.hu |
NolBlog |
NolTV |
Hírmátrix |
NolRandi
Címlap |
Belföld |
Külföld |
Gazdaság |
Kultúra |
Vélemény |
Sport |
Tud/Tech |
Noller |
Mozaik |
A Lap 
NolTwitter |
Csúszhatnak a februári fizetések az állami kórházakban?
Már a hálapénz sem segít