Haraszti Miklós
- Évek óta felügyeli a sajtó, a véleménynyilvánítás szabadságát. Magyarországon visszatérő probléma, hogy a szélsőségeket, szélsőséges véleményeket hogyan kezeljük.

- A demokrácia gyengeségét mutatja, ha úgy vélik, büntetőeszközök bevezetésével megoldhatják a gyűlöletbeszéd kérdését. Ha jobbikos ügyvéd vagyok, azt mondom a holokauszttagadás friss törvényi tilalmáról: ezentúl tehát szabad azt mondani, hogy holokauszt volt, de nem sikerült teljesen, vagy holokauszt volt, de a zsidók felelősek érte. Az, hogy a parlamenti többség konkrét beszédfordulatokat kezd tiltani, nagy veszteség, mert mintát ad a korlátozásra. Az igazi probléma a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban az, hogy kiváló törvényeink vannak rá, amelyeket nem alkalmaznak. Egyrészt azért, mert a rendőrnek, a bírónak, az ügyésznek a kommunizmus évei után immár a saját meggyőződésére támaszkodva kellene eldöntenie, hogy demokratikus értéket veszélyeztet-e egy kijelentés. Ez nagyon nehéz. Másrészt csak azokban az országokban működik, ahol a politika egyértelműen viselkedik, se jobbra, se balra nem kokettál, mondjuk azért, hogy behúzza az ilyen beszédet szerető választókat a saját táborába. Amíg ez nem történik meg, addig a bírák bizonytalanok, mert politikai színben tűnhetnek fel a döntéseik.

- Korábban jó közepesre értékelte a magyar sajtószabadságot. Most hogy látja?

- Most is így gondolom. Pluralizmus van, többé-kevésbé működik a közszolgálati média belső pluralizmusa is, ami ugyan időről időre el van térítve, de azért működik. Még olyan is volt, s talán most is van, hogy egyik-másik ága az ellenzék felé hajlik. Nem öröm, de tény, hogy nemcsak a nyomtatott sajtó, hanem a magántévék és a rá­diók is pártosakká váltak. A médiatörvény tilalma, mely szerint nem lehetnek pártosak, elavult, nem készült fel arra a csatornabőségre, amely a digitalizálással jön. A törvényt már most megszegi a magyar sajtó, s a hírhedt kétpárti frekvenciadöntés óta szinte hivatalosan még a könnyűzenei rádiók is a pártokéi. Egyszóval: a pluralizmus rendben van, elegendő számú kézben van a sajtó, hogy a fő véleményvonalak megjelenhessenek.

- Ugyanakkor a jogszabályok egy része nyilvánosságellenes: mostanáig az újságíró felelősséggel tartozott a direkt idézetért is.

- Az úgynevezett személyiségsértő tartalom híresztelését, azaz idézését kivették ugyan az új polgári törvénykönyvből, de csak májusban lép hatályba. Nemrég is született egy ítélet, melyben kazah és tádzsik módra a Népszavát büntették meg, mert beszámolt két közéleti ember (Orbán Viktor és Veres János) becsületsértő vitájáról. Ennek alapján be kellene tiltani a parlamenti közvetítést is. Szintén aggályos, hogy még mindig benne van a büntető törvénykönyvben a becsületsértés és a rágalmazás. Írországban, Angliában és Romániában idén került ki, már csak polgári ügy. A szerkesztők agyában ugyanis közéleti cenzor a félelem, hogy újságírójukat rabosíthatják, priusza lesz.

- A politika nem érdekelt abban, hogy ezeken változtasson.

- Erre való a nemzetközi standard, erre való az EBESZ. Az egyik legelső intervencióm volt, amikor felszólaltam az ellen, hogy a Mécs Imrét rágalmazó Bencsik Andrásra börtönbüntetést szabtak ki. A szavakkal elkövetett személyiségi jogsértés ne legyen bűncselekmény. Hasonló a civil titoksértés esete. Régen ki kellett volna kerülnie a Btk.-ból. Ehelyett az MSZP és a Fidesz közösen elfogadta a titoktörvény azon változatát, amely meghagyja bűncselekménynek a civil titoksértést, ha úgymond szándékos volt. Ha olyan pártember vagy ügyész vagyok, akinek valamely szivárogtatás nem tetszik, be fogom perelni az újságírót szándékos titoksértésért, legfeljebb nem tudom bizonyítani, hogy szándékos volt, de a megfélemlítő hatása ugyanaz. Pedig a demokráciában a civil nem rabszolgája az államnak, nem tartozik megvédeni az állam titkait, az az állami titokvédők gondja. De minden, amiről beszélünk, egynyári ének, mert ha egy párt kezébe kerül az alkotmányozó és kétharmados hatalom, akkor például a médiatörvény sem marad érintetlen.

- Ami, ahogy említette, elavult és rossz törvény.

- Az nagyon jó, ha több párt együttműködésre kényszerítésével születnek kétharmados törvények. De ha ezt egy párt csinálja, abból csak gond lehet. Ebből jó még akkor sem sülhet ki, ha olyan törvények születnek, melyek régen megérettek, melyeknek esetleg a többség örül. Ha lenne pártom, és annak a kezében lenne az alkotmányozó hatalom, az ugyanilyen rossz lenne.

- Korábban volt pártja. Alapítója az SZDSZ-nek, tavaly nyáron lépett ki.

Haraszti Miklós bécsi irodájában
- Nem akartam úgy kilépni, mint egyesek, hogy odavágnak egyet. Kiléptem, megszűnt az érdeklődésem. Nem éreztem magaménak, ennél több negatívumot nem szeretnék mondani, mert nagyon kívánom, hogy minél többpárti maradjon a parlament. A szavazatomat aszerint fogom leadni, hogy mi akadályozza meg azt, hogy húsz év után ismét egyetlen pártnak legyen alkotmányozó hatalma Magyarországon.

- Mitől tart?

- Nyugaton vagyunk, és ott is fogunk maradni, mert a civil társadalom nem vágyik keletre. De aggasztó az a néhány nagykoalíciós döntés, például a frenvenciadöntés, a titoktörvény, a múltbeli iratok kezelése, amely mintegy előrevetíti, hogy mi várható.

- Mit tehetne a hazai sajtó saját szabadsága érdekében?

- Még Kirgizisztánban is van az egész sajtóra vonatkozó, önkéntes etikai szabályzat, aminek mindenki eleget tesz. Ez egyben védelem is. Ha az etikában egyet tudnak érteni, akkor fel tudnak lépni közösen a kriminalizáció vagy az állam nagykoalíciós újságíró-ellenessége ellen. Csak sajnálni tudom, hogy ez a felnőtté válás itthon nem történt meg.

- A posztszovjet országok működő alternatívát látnak maguk előtt, például Kínában. Hogyan lehet mégis a demokratikus értékek univerzálissága mellett érvelni?

- A kommunizmus azért dőlt meg, mert ezekben az országokban a civil társadalom arccal a Nyugatnak élt. Ez nem változott. Nem vagyok hajlandó pesszimista lenni. Igaz, az elmúlt tíz évben Oroszország ismét kétféle demokráciafogalom bevezetésével próbálkozik. Ám ezt a különbségtételt nem tudják szakadékká szélesíteni, és ennek a civil társadalom ellenállása az oka. A nyitott társadalom, a világban való szabad közlekedés, az egyéni szabadság mintái végül is ellenállhatatlanok lesznek mind az elit, mind a nép számára. Nem tudják a berlini falat kicsit odébb felhúzni, és ennek az EBESZ az egyik legfőbb akadálya. A legtöbb ország élvezni szeretné a nemzetközi együttműködés előnyeit.

- Hogyan lehet ezekben az országokban segíteni a civil társadalmat?

- Ukrajnában, Grúziában, Kirgizisztánban, ahogy korábban Szerbiában, úgynevezett színes forradalmak zajlottak le, amelyek a mi nyolcvannyolcas-nyolcvankilences civil társadalmi békés forradalmunkat másolták le, ugyanis ott is megérett a civil társadalmi erő. A putyini reakció, nevezzük „ellenreformációnak", két célpontra tüzel: a civil társadalom nemzetközi együttműködésére és a szabad médiára. Ahol a valamikori első titkárok nacionalista pártokká alakítva a valamikori uralkodó kommunista pártot, nem engedték működni a valódi szabad médiát, ott egy ilyen nagy első élmény kell ahhoz, hogy az emberek megérezzék a különbséget.

Haraszti Miklós: az internet kétélű fegyver
- Mennyire voltak hatékonyak a színes forradalmak, és mennyire tekintik ezek miatt az ön hivatalának közleményeit beavatkozásnak?

- A színes forradalmaknak az volt a céljuk, hogy az áldemokráciákat valódi, plurális demokráciává alakítsák. Ez teljes sikerrel járt Szerbiában, Grúziában és Ukrajnában, csak Kirgizisztánban látszik most győzni a „színtelen ellenforradalom"... Az előző három országban azóta élő ellenzék van, plurális a sajtó, forog a színpad. A putyini ideológia „feltalálta" a Nyugat fogalmát, ami tíz évig nem létezett, hiszen azelőtt mindnyájan „Nyugat" akartunk lenni, mert az akkor még demokráciaminőséget jelentett, nem geopolitikai fogalmat. A putyinizmus megpróbálja visszahozni azt az érzetet, hogy a külföldi gyanús. Az én hivatalom azért hasznos, mert 56 ország külügyminisztereitől kaptam a mandátumot, hogy nekik kérdéseket tegyek fel. A putyini törekvések egyik lényege kilúgozni az EBESZ-ből az emberi jogi vonalat, és csak a „kemény" biztonsággal foglalkozni. A mi hivatalunk azt gondolja, a kemény biztonság maga a sajtószabadság. A háború veszélye kisebb, ha a sajtó szabad.

- Említette, hogy vannak újságíró „kísértetei" ennek az EBESZ hivatalnak: olyan újságírók, akiket nem sikerült megmenteni.

- Amikor maffia jellegű leszámolással emberi jogi újságírókat büntetnek meg, mint Politkovszkaját, akkor már csak azt tudjuk követelni, hogy a bírósági eljárás tiszta legyen. Azt is követeltem, hogy Oroszországban a legfelsőbb szinten ismerjék el az újságírás biztonsági válságát, és ne egyszerű bűnügyként, hanem emberi jogi problémaként kezeljék. Pont úgy, mintha politikust ölnének meg; ez a demokráciát fenyegeti. Egy-egy eset nyilvánosságra kerülése képes megállítani a helyzet romlását. Ugyanakkor az újságíróknak is kell tenniük az ügyért: Oroszországban nem működnek együtt egymással, a hatóságokkal meg nem engedik együttműködni őket. Amerikában a legjobb újságírócsapatok vetnék be magukat az újságírók megfélemlítésének feltárására. Magyarországon sem volt kielégítő a történet. Mindegy, kinek mi a véleménye a Kármán- vagy a Csintalan-ügyről, de az nem kétséges, hogy újságírói tevékenységük miatt bántalmazták őket. A nyomozást a Kármán-ügyben megszüntette a rendőrség, s ez, attól tartok, azért is volt, mert Kármán Irén a rendőrséget bírálta. A sajtó is az áldozaton élcelődött, nem érzékelte, mennyire közérdek, hogy a végére járjon a történetnek.

- Az internet a diktatúrák, autoriter rendszerek ellenszere vagy eszköze?

- Az internet kétélű fegyver. A legfélelmetesebb már nem is a kínai módszer, a szűrés, blokkolás módszere, hanem a közösségi terek felhasználása. Ha megfizetek 50 kormányzati bloggert, akkor megosztom a blogoszférát, s így ha aztán rákeresek egy témára, találok ilyen-olyan véleményt is. Ez nagyon olcsó módszer. S így elvész a kritikai él.

- Tehát a demokratikus mozgalmaknak nem lehet sikeres eszköze az internet?

- A közösségi oldalakat üldözik a diktátorok, mert jó mozgósító eszközök. A Twitteren valóban megtudhatom, ki ellen megy a forradalmunk, de hogy miért, azt csak a jó sajtóból ismerem meg. A klasszikus sajtó demokráciaminőséget védő, negyedik hatalmi ág jellege abból fakadt, hogy a szemleírók összesítették a közvélemény tipikus véleményeit. A szerkesztők igazi hatalma, hogy meghatározzák, miről szól a közélet. Ez a hatalma a sajtónak most elmosódik, nem adódnak össze a vélemények közvéleménnyé. A sajtó át fog költözni az internetre, és ott vissza kell jutnia ehhez a régi működési elvhez. A kattintásokra koncentráló üzleti modelltől át kellene térni arra, hogy fizessenek a tartalomért, és akár a kommentekért is. A moderálatlan komment tértől, és az anonimitástól meg kellene válnia a minőségi sajtónak. A sajtónak olyan üzleti modellt kell találnia a világhálón, amelyik megfizethetővé teszi megint, hogy csak a nívós vélemény jelenjen meg véleményként, hogy elváljon a tény a véleménytől, hogy a sajtófunkció elváljon a közösségi kapcsolatteremtő funkciótól.

Kapcsolódó cikkek: Tavaszi fejhullás – választásokra készülődnek a köztévénél | Damu Roland tangájával csap a pocsolyába a TV2 | Pálffy István igaz keresztényi programja a köbön | Felügyelőbiztos jöhet az MTV élére? | Négy napra ingyen hirdethetik a pártok magukat az MTV-n