Budapesten a bringaút veszélyesebb, mint az autók között tekerni

Népszabadság - Móricz Simon

Újlipótvárosból át Budára, a Bécsi úti szerkesztőségig különösebb útvonaltervezésre sincs szükség, gyakorlatilag végig van bringaút, legalábbis mindkét rakparton. Mehetnénk forgalomban is, csak a hídon nem merünk vagánykodni, ott inkább a járdán hajtunk, a rakparttól a Bécsi útra pedig kis utcákon le lehet csorogni. Az út kocsival mondjuk tíz perc, ha nincs dugó (ha van, az pech..,), „tömeggel” huszonöt, bringával húsz, szépen, kényelmesen.

A lámpákat már előre felcsatoltuk, biztos, ami biztos, múltkor egy ismerőst negyvenezerre büntettek emiatt, igaz, részeg is volt.

„És, ha leizzadok?”

Úticélunk felé haladva, az első feltűnő jelenség, hogy a szembejövő cangások többsége mosolyog és/vagy csenget. Látunk néhány idősebb turistaforma párt, még több kisgyerekes családot. Egy törpe pici lila bukóban tapossa a pedált elszántan – a Demszky-oszlopok közt próbál szlalomozni a rakparton –. S néhány keményebb downhilles gyerekkel is találkozunk; a traktorgumijaikról, a ferde vázukról meg a védőfelszerelésükről látszik, hogy nem viccelnek, amit remélhetőleg nem kell megtapasztalniuk az óvatlanul útjukba kerülő gyalogosoknak.

A Margit hídnál belebotlunk egy könyékig olajos kollégába (éppen szerel, és azért olajos, mert kézzel próbálja visszaemelni a leesett láncot a fogaskerékre, pedig akár lakáskulccsal, vagy egy faággal is megoldható). Kristófnak hívják, 32 éves, és a látszat ellenére gyakorlott bringás. Sortban-pólóban van – vállán átvetve egy acéllánc –, pedig valójában „nyakkendős”. Miután megmutatjuk neki a faágas trükköt, valamint lebeszéljük a lánc vállon hordásáról (boruláskor csontot törhet), számolgatni kezdjük, mennyi idő alatt ér be a munkahelyére. A bringa nyer, bár elfogultak vagyunk.

Az Orczy téri lakásától a Margit híd budai hídfőjéig csak átszállással tud közlekedni, így legalább fél óra, mire busszal-villamossal beér. Kocsival tizenöt perc, ha viszont dugó van – márpedig dugó van –, akkor háromnegyed óra. Bringával az út huszonöt perc, kényelmes tempóban, ha belehúz, akkor tizenöt-húsz.

Na és, ha leizzadok? Persze, hogy leizzadok, mutass már nekem olyan bringautat, ami árnyékos! Mondjuk, azért nekem szerencsém van, mert a cégnél, ahol dolgozom, jó fejek voltak, és amikor az új irodába költöztünk, építettek zuhanyzót is.  Úgyhogy amikor reggel beérek, lezuhanyzom, tök frissen indítok, sport is megvolt, az öltönyt, a váltás inget meg a törülközőt bent tartom a szekrényben, este meg nem kell hazamenni átöltözni, meg a kocsit letenni, hanem úgy, ahogy jöttem, sort-pólóban, szandálban megyek tovább.”

"Annyira nem para"

Bringatároló Kristóf munkahelyén nincs, de a hosszú lánc elég: bármelyik oszlophoz, fához, kerítéshez kiköti. Ha meg útközben leereszt a kerék, semmi gond, beugrik egy benzinkúthoz – autós szelepesek a kerekei, így pumpát sem tart magánál (egy egyszerű konzollal egyébként a pumpa, illetve a lakat is a vázra erősíthető).  „Hogy jövök? Bringaúton, járdán, autóúton – mikor hogy. De inkább járdán, mint autóforgalomban. Annyira nem para.”

Kristófnak ez már vagy az ötödik bringája tíz év alatt, többet elloptak, vagy annyira berúgott, hogy nem emlékezett, hol kötötte ki. – Két dolog van. Olcsó bringa, amit nem sajnálsz, ha ellopják, vagy ott hagyod, de akkor kell az erős lakat. Csomószor előfordult, hogy zűrös helyeken hagytam éjjel a paripát, de mindig csak akkor lopták el, amikor vékonyabb volt a lakatom a szomszédénál... Ha meg túl sokat iszom, legfeljebb otthagyom a bringát, vagy hazatolom, a tántorgó fázisban még külön jó is, hogy van támasztékod. Bár volt, hogy átestem a ló túlsó oldalára...

Hippi, de igaz

Kristóf után egy bringafutárral találkozunk, nem is akárkivel, hanem magával Sinyával, a Critical Mass rettenthetetlen szervezőjével.

Már olyan régóta nyomja két keréken, hogy gondolkodnia kell, milyen érveket is hozzon fel a kerékpározás mellett. „Nem ’tom, szabadság? Általában ez az első, amit mondanak a kezdő bringások. Az, hogy nem függsz senkitől és semmitől, a kollegádtól, hogy haza tud-e vinni, a busztól, hogy mikor jön és hol áll meg, nem kell parkolóhelyet keresned, nincs stressz... Ráadásul nagyon felpörget, simán felér egy reggeli úszással. Jobban jár az agyad, jobb kedvvel indítod a napot, mosolyogsz. A lényeg, hogy természetes, vidám módja a közlekedésnek. Fél óra egy vasdobozban, vagy tizenöt levegőn? Ennyi. Tudom, ez olyan hippinek tűnik, de igaz...”

Sinya egyébként – talán meglepő – nem közlekedik bringaúton, majdnem kizárólag csak autóúton. – Hülyeség, hogy a forgalomban bárkinek félnie kellene. Budapesten szerintem a bringaút veszélyesebb. Ezeket a kerékpárutakat olyan arcok tervezték, akik az életben nem ültek még bringán. Egy csomó helyen balesetveszélyesek, mert beláthatatlanok a kereszteződések, ahol meg bringasáv van, ott sokszor nincs elég hely (a bringások többek között az Andrássy utat szokták felhozni elrettentő példaként, ahol olyan közel van a bringasáv a parkoló autókhoz, hogy egyetlen ajtónyitás elég, hogy az ember fejre álljon).

Ha már autóút, Sinya nem javasolja a sáv szélére húzódást, de a sáv közepe sem ideális. – Autóúton én a sáv egyharmadánál tekerek, úgy, hogy ha a szélén álló autó kinyitja az ajtót, akkor még ne vigye le a térdem, hogy tudjak menteni, ha helyzet van, a sávon belül meg éppen ne tudjanak megelőzni. Úgy hajtok tehát, hogy az autósnak, ha meg akar előzni, muszáj legyen sávot váltania, ne tudjon lazán kicentizni.” Azért van néhány hely a fővárosban, ahol erre már nincs szükség. „A Lehelnél láttad az új sávot, amit most adtak át? A belső sáv keskeny, egyautónyi az egész, a külső viszont másfél autónyi széles, az a kerékpársáv is egyben, és tök biztonságos.”

Megkérdeztük Sinyát, mit mondana azoknak, akik arra hivatkozva nem ülnek bringára, hogy nem tudnak szalonképesen megjelenni mondjuk egy tárgyaláson.

– Ja, a klasszikus sztereotípiák. Erről csak annyit, hogy a múltkor egy haverom esküvőjére öltönyben tekertem le. Amúgy meg nézz ki Berlinbe, Amszterdamba, Koppenhágába, ott sem szellemi fogyatékosok élnek, mégis megoldják valahogy, nem? Szerintem nyolc, hogy miben vagy, lényeg, hogy válaszd meg a magad sebességét, nem kell tiszta erőből tekerni, úgyis kétszer olyan hamar érsz oda, mintha kocsival mennél.

Ha már előkerültek a közhelyek, az egészségkárosító hatásra is rákérdeztünk Sinyánál. – Ezt már sokszor megcáfolták. Sokkal durvább dózist kapsz az autóban ülve a dugóban, hiába van légszűrőd. A legdurvább károsanyag-mennyiséget amúgy a babakocsiban ülő gyerekek kapják, a szálló por ugyanis nehezebb a levegőnél, de már lehet kapni magasabb babakocsikat. A bringán azért elég magasan ülsz, az autósoknál is magasabban. Amúgy én mindig olyanoktól hallom ezeket a sztereotípiákat, akik sosem ültek még kerékpáron.

Ha már fürtökben lógnak

További gyakori ellenérv a kerékpározással szemben, hogy „úgyis ellopják”, illetve „és hova kössem?” Sinya „egy jó tökös láncot”, vagy U lakatot javasol. Az elmúlt tizenöt évben eddig bárhová ment, öt négyzetméteres körzetben mindig le tudta kötni a „lovát”. A lakatra rá kell áldozni jó pár ezrest, de még mindig olcsóbb, mint egy új bringa. – Sajnos nagyon lopják a bicókat, de egyre több közterületen építenek tárolókat. Ez csak így működik, ha már fürtökben lógnak a bringák a munkahely bejáratánál, akkor majd megépítik azt a tárolót.

bicikli
Népszabadság - Kurucz Árpád A kezdőknek pedig Sinya azt javasolja, kölcsönözzenek pár napra, vagy kérjenek kölcsön egy bringát, próbálják ki hétvégén, mennyi idő alatt, milyen útvonalon tudnának beérni a munkahelyükre, és ha bejön, akkor szerezzenek be egyet. Hogy milyet? – Legyen kényelmes, olcsó, persze azért működjön a fék meg a váltó, de amúgy teljesen mindegy, az elején úgysem tudod eldönteni, nem érdemes elsőre nagyobb kiadásokba bocsátkozni.

Szerinte egyébként az idén tavasszal látványosan több a munkába bringával járó Budapesten. Sokan szoknyában nyomják, a belvárosban viszonylag sok a nyakkendős bringás is, idősebbeket is látni már, de nem azért mert divat, hanem mert természetes. – A számokról kérdezt a BAM-osokat, most ért véget a kampányuk – búcsúzik Sinya.

Nem divat?

Útközben felhívjuk a Magyar Kerékpárosklubot, mi is volt ez a kampány. Mint megtudjuk, nemhogy elérte a nyakkendősöket a „nemdivat”: ma már a bankok azon versengenek szó szerint, hogy hol bringáznak többen. Így is hívják: a „legbringásabb pénzintézet” cím azt a bankot illeti, amely a Bringázz a munkába kampány alatt a dolgozói létszámához viszonyítva a legnagyobb kerékpáros aránnyal büszkélkedhet.

– Csütörtökön egy piknik volt, a kampányzáró, díjátadó pedig vasárnap lesz a Margit-szigeten – mondja Németh Ders, a Bringázz a munkába kampány projektvezetője. (A kampányt két évvel ezelőtt indította az akkor még liberális vezetőségű közlekedési tárca, a szervezést tavaly ősszel vette át a Magyar Kerékpárosklub az EU-s LifeCycle projekt keretén belül, azóta összesen több tízezren mentek a munkahelyükre kerékpárral.)

Tapasztalatuk szerint a céges rangsorban is sokan szeretnének szerepelni, a most lezárult, tavaszi kampány során 600 cég jelentkezett, amelyek összességében a magyar munkavállalók öt százalékát foglalkoztatják. Ez csak az első lépés, innen tovább léphetnek például tárolók, zuhanyzók, öltözők létesítésével.

– Sok jó hírt kapunk cégektől, részint a kampány hatására, részint a munkavállalók nyomására, egyre több munkahelyen létesítenek kerékpártárolót. Látszik, hogy ezekre egyre nagyobb szükség van.

Nagyon radikálisan

A BAM-kampányt évente kétszer: tavasszal, illetve ősszel hirdetik meg. A 2009. tavaszi forduló most 8-án zárult le; az összes (22 ezer) jelentkező fele teljesítette a feltételt, azaz öt hét alatt legalább 8 alkalommal bringával ment be dolgozni. Nagyjából minden nyolcadik részvevő autóról állt át, illetve minden második most ült először bringán.

Németh Ders szerint Magyarország nem áll rosszul a dolgozó bringások arányát tekintve. – A KSH statisztikája szerint 440 ezer alkalmazott munkavállaló jár nap mint nap kerékpárral a munkahelyére, ez az összes munkavállaló 12-13 százaléka. Dániához, vagy Hollandiához képest ez persze nem sok – ott harminc százalék feletti az arány –, de ha Anglia, vagy az Egyesült Államok 1-2 százalékos eredményét nézzük, láthatjuk, hogy nem rossz a helyzet nálunk. Főleg vidéken mennek munkába sokan kerékpárral, Budapesten néhány százalékos az arány. Ami viszont fontosabb, hogy ez az arány nagyon radikálisan növekszik, remélhetőleg a kampány hatására is.

Látni és látszani

A tavaszi öthetes kampány részvevői összesen 2,3 millió kilométert tekertek, 167 ezer nap alatt, ennek során 50 millió kalóriát égettek el, viszont megspóroltak 430 tonna szén-dioxidot és 50 millió forint benzinpénzt – mármint ahhoz képest, ha mindannyian autóval mentek volna dolgozni ez idő alatt.

A Magyar Kerékpárosklubban dolgozó Németh Ders úgy látja, hogy a kerékpározás akkor tehető biztonságosabbá, hogy egyre többen pattannak bringára „A láthatóság a legfontosabb. Ne bújjunk el, mutassuk meg magunkat, és akkor a közlekedés többi résztvevőjében is jobban tudatosul, hogy oda kell figyelniük a bringásokra”.

A veszélyeknél maradva, Németh Ders inkább a bringasávot ajánlja, vagy ha nincs, akkor az autóutat, a járda viszont nem szerencsés választás: a gyalogos sem számít a kerékpárosokra, és az autósok sem a járdáról érkező bringásokra. A kerékpárutakon leginkább ott kell vigyázni, ahol sok a kereszteződés, főleg ha túl nagy a forgalom az átkelőknél.

A budai rakpartfelújítás miatt kissé döcögősre sikeredett, ám viszonylag izzadásmentesnek bizonyult túránk vége felé, közvetlenül úticélunk előtt egy gyönyörű, tűzpiros régi Puchot látunk. Megállnánk megcsodálni, mire egy a virágöntözésből felocsúdott idősebb budai polgártárs ránk mordul: – Na most már el lehet ám tolni a biciklit a tudod hova. Büdös kölke.

Talán akkor ideje lezuhanyozni.

Kapcsolódó cikkek: Fordul a kormány - bringabarát lesz a KRESZ | Dreams on Wheels | Kilencszázmillió ezer 'fregolibiciklire' | Parkolósáv helyett kerékpárutat a Nagykörútra! | Bringás fesztivál