Belföld címkék - belügyminisztérium
MTI | 2012. május 22.Bírálta az önkormányzatokat Pintér Sándor, aki szerint egy 1998-as törvény értelmében türelmi zónákat kellett volna kijelölniük a prostitúció legális engedélyezésére. A belügyminiszter a parlamenti bizottsági meghallgatásán közölte: uzsora-bűncselekmények miatt jelenleg 142 nyomozás van folyamatban, ezekben 188 uzsorás ellen folyik eljárás, köztük 68-an előzetes letartóztatásban vannak.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2012. május 22. Minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatában nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán – értesült a Népszabadság. A szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény.
Doros Judit, Miskolc | Népszabadság | 2012. május 11. „Szeresd hazádat, óh, szeresd, ne csak szóval, de tettel!” E mottó olvasható Tállai András fideszes képviselő, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárának honlapján.
MTI | 2012. május 8.A belügyminiszter kedden indoklás nélkül visszavonta a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének vezetői megbízatását, az országos főkapitány pedig a közlekedésrendészeti főosztály vezetőjéét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI | 2012. május 7.Az egy évvel korábbihoz képest hetven százalékkal több illegális határátlépési kísérletet regisztráltak a magyar-szerb határon – hangzott el egy hétfői sajtóbeszélgetésen.
NOL | 2012. május 4.Végre hivatalosan is megtudtuk: mintegy 265 milliót fizet kártérítés címén a 2008-as megfigyelési botrányba belerokkant UD Zrt.-nek az állam.
NOL | 2012. május 2.1,8 milliárdot követelt az államtól az UD Zrt., végül 200-250 millióban állapodtak meg. Havi részletekben 2014 elejéig kapják meg a pénzt.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2012. április 23.Aki 7 mázsa fát lop, kisebb büntetéssel megússza, mint aki sárga lámpánál hajt át a zebrán – ilyen, és hasonló sérelmek záporoztak a Fidesz-frakció ülésén a belügyi tárcára a közlekedési rendelete miatt.
NOL | 2012. április 17.Kizárólag a cigány gyerekek jogkövető magatartásának elősegítését kívánja segíteni a belügyi tárca egy most készülő modellprogramban. Ezzel azt sugallják, hogy csak a romák nem tanúsítanak jogkövető magatartást.
MTI | 2012. április 17.Több civil szervezet szerint a Belügyminisztérium által kidolgozott nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia megbélyegzi a cigányokat, továbbá megvalósításának alapfeltételei is hiányoznak.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2012. február 13. Miközben a MÁV és a BKV a támogatások dacára folyamatosan veszteséges, és rövid távon remény sincs a „talpra állításukra”, a büntetés-végrehajtás (bv) tizenkét kft.-je kisebb sikertörténetet írt tavaly.
MTI | 2012. január 24.Az idén még csak 47 ezer forintot kereshetnek a közfoglalkoztatottak, de a miniszterelnöki főtanácsadó szerint jövőre, "ha rajtunk múlik, elérjük a minimálbért”. Addig azzal vigasztal mindenkit: ez is több mint kétszerese a havi 22 ezres segélynek.
NOL | 2012. január 21.A kormány nevében a Belügyminisztérium sajtóosztálya reagált a mai "békemenetre". A tömör közleményt szó szerint közöljük.
MTI | 2011. december 27.Az 51 milliárdos rövid lejáratú hiteleik törlesztéséhez 7 milliárd forint támogatást kaptak az önkormányzatok – az erről szóló belügyminiszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
NOL | 2011. december 27.A Külügyminisztériumban kétszer is osztottak jutalmat idén, nem csak az EU-elnökség miatt, hanem a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtása miatti külön teendők elvégzéséért is.
NOL | 2011. december 23.A BM-ben azt közölték, ők nagy valószínűséggel nem adnak ki semmiféle tájékoztatást ez ügyben.
MTI | 2011. december 22.Fejlesztések támogatására 8,5 milliárd forintot biztosítanak17 önkormányzatnak, az óriási mértékű adósság miatt rövid lejáratú hitelek törlesztésének támogatására pedig hétmilliárdot.
MTI | 2011. december 7.Jövő év január elsejétől magánútlevél soron kívüli, sürgősségi, valamint azonnali eljárásban történő kiállításáért 19 ezer, 29 ezer, illetve 39 ezer forint igazgatási szolgáltatási pótdíjat kellene fizetni - áll a Belügyminisztérium (BM) vonatkozó, egyelőre véleményezés alatt álló rendelettervezetében.
MTI | 2011. december 2.„Fontos nemzetbiztonsági érdek” indokolja az új titkosszolgálat, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozását a BM miniszteri főtanácsadója szerint.
Hargitai Miklós | NOL | 2011. november 24. Teljes a káosz a vízügy irányításában: miközben zajlik az átszervezés és a feladatok egy részének átcsoportosítása a belügyi tárcához, a kormány folyamatosan forrásokat von el az ágazattól.
|