Belföld címkék - egyetem-főiskola
NOL | 2012. április 5.Az eduline birtokába került levél szerint 2013 júniusában azoknak a rektoroknak mindenképpen menniük kell, akik már a harmadik ciklusukat töltik vagy 65 évnél idősebbek.
NOL | 2012. március 29.A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban azt tervezik, hogy megszüntetik a Nyíregyházi Főiskola önállóságát, s az intézményt beolvasztják a Debreceni Egyetembe. A nyíregyháziakat azzal nyugtatják, hogy még nem dőlt el semmi, csak koncepciók készülnek a racionalizálásra.
Nyusztay Máté | NOL | 2012. február 15. Pár ezer egyetemista, gimnazista és tanár követelte a felsőoktatási törvény visszavonását a Hallgatói Hálózat szerdai budapesti tüntetésén. Előbb a Corvinus elé vonultak a lágymányosi egyetemi központból, majd "elfoglalták" az ELTE jogi karának egy részét. Demonstrációjukat végül este fél 9-kor rekesztették be.
MTI | 2012. február 8.Az LMP meglátása szerint az átalakítások a tehetős elit számára tették nyitottá a felsőoktatást, a szegény, de tehetséges fiataloktól viszont elvették a jövőt.
MTI | 2012. január 12.Kiakadtak a rektorok amiatt, hogy csak 34 ezer hallgatót támogat idén az állam.
MTI | 2011. szeptember 18.Az LMP szerint a Fidesz végképp eltorlaszolja a fiatalok társadalmi felemelkedésének útját, amit történelmi bűnnek tartanak.
MTI | 2011. július 25. Akiket sehová sem vettek fel, vagy nem is jelentkeztek eddig, azok most negyvennégy egyetem és főiskola több száz szaka közül választhatnak.
MTI | 2011. július 20. A diákok csütörtök este tudhatják meg, felvételt nyertek-e valamely felsőoktatási intézménybe.
NOL | 2011. május 4.Hoffman Rózsa koncepciója szerint a Corvinus is elveszítené önállóságát. Magyarázat nincs.
MTI | 2011. március 31.A költségtérítéses képzések rendszere valószínűleg fennmarad, de bizonyos területeken a jelenlegihez képest jelentősen emelkedhet a térítési költség.
Varga Dóra | Népszabadság | 2010. november 10. A minisztérium is elismeri, hogy szükség van a felsőoktatási intézményekben a gazdasági tanácsokhoz hasonló testületekre, a lényeg, hogy ne az előző rezsim által delegáltak üljenek benne – mondta Békesi László.
Varga Dóra | Népszabadság | 2010. november 9. A lépés nemcsak különös, hiszen a tárcavezető nem hívhatja vissza a tagokat, akiknek mandátuma amúgy is hamarosan lejár, de meg is béníthatja az egyetemeket és a főiskolákat.
MTI | 2010. augusztus 3.Akik az általános eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe, most egyetlen helyet jelölhetnek meg a felvételi kérelmükben.
Varga Dóra | Népszabadság | 2010. április 10. Továbbra is az ELTE a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény: 15 ezren ide szeretnének elsősorban bejutni.
Varga Dóra | Népszabadság | 2010. január 7. Valószínűleg továbbra is be lehet majd jutni az elkövetkező években a legtöbb egyetemre és főiskolára középszintű érettségivel. Az Alkotmánybíróságnál landolt oktatási csomag adta volna meg ugyanis a lehetőséget a felsőoktatási intézményeknek, hogy egyesével írják elő a nehezebb vizsgát.
Varga Dóra | Népszabadság | 2010. január 4. Egyre fogy a potenciális magyar hallgató, így pár éven belül elkerülhetetlenné válik néhány felsőoktatási intézmény bezárása. A vesztesek jó eséllyel a kisebb, vidéki főiskolák lesznek.
Varga Dóra | NOL | 2009. december 16.Valamivel nehezebb lesz bejutni a most induló felvételi eljárásban a felsőoktatásba, a minimumponthatár ugyanis 160-ról 200-ra emelkedik. Az orvosi képzésekben mostantól kötelező lesz az emelt szintű érettségi.
MTI | 2009. november 9.A Magyar Rektori Konferencia elnöksége november közepén ismét megtárgyalja a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek kérését a felsőoktatási intézményekben folytatható közéleti tevékenységről.
MTI | 2009. október 27.A vállalkozói közintézet szabályait teremti meg a felsőoktatásról szóló törvény módosítása - mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára az Országgyűlésben. A politikus az általános vitában közölte: csak különleges feltételekkel alakulhatnak át az intézmények vállalkozói közintézetté.
Varga Dóra | Népszabadság | 2009. augusztus 3. Rendezvények és viták formájában újra jelenhessen meg a politika az egyetemeken - ezt szeretnék az ifjú kereszténydemokraták.
|