Belföld címkék - honvédelmi minisztérium
Uj Péter | Népszabadság | 2012. május 23. Beleestem szügyig a varacskos depresszióba legott, amikor kiderült, hogy mindenféle spekuláns gyarmatosítók talpnyalómameluk sameszainak lakájai leginkább bennünket penderítenének ki a NATO-ból, ha úgy alakulna. Rögtön a köcsög görögök után. Sírni tudnák. Csak zokognák, zokognák.
NOL | 2012. május 22.Orbán Viktor bejelentése szerint a következő években Magyarország is részt vesz a saját vadászgépekkel nem rendelkező balti országok légterének biztosításában, ami azt jelenti, hogy a magyar légierő végre idegen környezetben is tapasztalatokat szerezhet, amire eddig nem volt lehetősége.
MTI | 2012. május 16.Az MSZP szerint nem felel meg a valóságnak az a sajtóban megjelent, a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozó állítás, hogy 2006. október 23-án jogszerűtlenül adott át fegyvereket a honvédség a rendőrségnek.
NOL | 2012. május 14.Tévedtünk, a HM jóval kevesebbet költ reprezentációra, mint azt egy nem kellő körültekintéssel olvasott jogszabály alapján feltételeztük.
MTI | 2012. május 9.Tíz év múlva a mostaninak majdnem a duplájára növeli a védelmi kiadásokat a magyar állam; jelenleg a GDP 0,8 százalékát teszik ki az ilyen kiadások, 2022-re ez az összeg a GDP 1,4 százaléka lehet - mondta Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) helyettes államtitkára.
Szalay Tamás Lajos | Népszabadság | 2012. május 1. A svéd Gripen vadászgépek lízingösszegének idei évre eső eredeti részletének alig tíz százalékát, nem hivatalos számítások szerint körülbelül hárommilliárd forintot fizet csak ki a magyar állam – köszönhetően a lízingszerződés nemrég megtörtént módosításának.
Ungár Tamás PÉCS | Népszabadság | 2012. április 27. Aggódnak azok a medinai agrárvállalkozók, akik az ide tervezett radar közelében gazdálkodnak, mert idén eddig nem tudták megpályázni a földjük után járó uniós támogatást.
Lencsés Károly | Népszabadság | 2012. április 14. Parancsmegtagadás miatt egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonát tavaly tavasszal, mert nem volt hajlandó megbízhatatlan fegyverrel járőrszolgálatba menni.
Szalay Tamás Lajos | NOL | 2012. április 11.Tovább csúszik a magyar hadrendből kivont MiG-29-es vadászgépek értékesítése, ennek technikai és feltehetően politikai okai is vannak – tudta meg a Népszabadság.
Szalay Tamás Lajos | NOL | 2012. április 6.Távoznia kellett a rendvédelmi dolgozók szakszervezetének a Honvédelmi Minisztérium egyik ingatlanából, amelyet a jövőben a katolikus Mária Rádió használhat. A HM a korábbi bérleti díjnál jóval többért, de így is kedvezményesen adja bérbe az épületet. Ezt így hogy? NolBlog.
NOL | 2012. április 5. Hende Csaba kitűzte a célt: eggyel több helikoptere legyen a Honvédségnek 2014-ben, mint 2010-ben volt. A meglévőkkel mindenesetre látványos harcászati bemutatókat tudnak rendezni. Videó
Szalay Tamás Lajos | Népszabadság | 2012. március 26.Százhétre nőtt az előzetesen ismertté vált nyolcvannyolcról azon ingatlanok száma, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium értékesíteni szeretne, és a számuk folyamatosan növekszik – tudta meg a Népszabadság.
NOL | 2012. március 14.A Gripen-pilóták a napokban másodszor kapnak lehetőséget, hogy egy svéd lőtéren ismét teljesíthessék a tűzparancsot. Ötvenmillióból. Ezt így hogy.
MTI | 2012. március 8.Az önkéntes tartalékos rendszer felállítása a legfontosabb haderő-fejlesztési program a rendszerváltás óta, jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság éves értékelő és feladatszabó értekezletén. Beszélt arról is, hogy küzdelmes évet hagyott maga mögött a Magyar Honvédség, de az idei is hasonló lesz.
MTI | 2012. március 3.Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum.
Szalay Tamás Lajos | Népszabadság | 2012. február 28. Az egykor híres magyar hadiipari kapacitás újraélesztését jelölte meg korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter az egyik elérendő célként. A szaktárca vezetője több nyilatkozatában is arról beszélt, hogy az előző szocialista vezetés a hadiipart „teljesen leépítette”, holott bizonyos területeken Magyarország akár vezető szerepre is szert tehet, ami gazdaságélénkítő hatásával „akár az államadósságot is csökkentheti”.
MTI | 2012. február 27.A nemzetvédelmi egyetem kancellárja saját nevén egy folyóiratban még publikálta is annak a tanulmánynak az összefoglalóját, amelyet egy fiktív pályázat alapján egy pesterzsébeti piacon grillcsirkét árusító vállalkozó nyert el, de valójában az egyetem munkatársa készített el – értesült hétfőn az MTI Hírcentrum.
MTI | 2012. február 26.Egy grillcsirkét áruló, az erzsébetvárosi piacon dolgozó vállalkozó végzett szociológiai kutatást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára még 2010 februárjában. Legalábbis papíron. A katonai ügyészség ugyanis kiderítette, hogy a munkát az egyetem egyik belsős munkatársa végezte el, akihez persze vissza is csorgott a megbízási díj jelentős része a grillcsirkéstől.
Szalay Tamás Lajos | NOL | 2012. február 20.Negyvenöt százalékos összköltség-növekedés jelent a Gripen-szerződés módosítása, derült ki egyértelműen Hende Csaba honvédelmi miniszter egyik interpellációra adott válaszából. Tény, hogy a HM sikerrel tárgyalt a svédekkel és engedményeket is elért, de a végszáma így is milliárdokkal lesz több.
Szalay Tamás Lajos | Népszabadság | 2012. február 20. Már több hadiipari cég is rárepült a honvédség helikopterbeszerzésére.
|