Belföld címkék - iskola
NOL | 2012. május 22.Kieshetnek az államilag támogatott körből azok a települések, ahol nem tudják teljesíteni az Orbán-kormány által előírt, a napközis étkeztetésre vonatkozó új szabályokat - állítja az MSZP. Az ellenzéki párt szerint a változással a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek számára megszűnik az egyetlen esély, hogy meleg ételhez jussanak.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2012. május 21.Az önkormányzatok kampányszerűen adják át oktatási intézményeiket az egyházaknak.
MTI | 2012. május 17. Eltérő eredmény született az ajkai középiskolák alkalmazotti közösségeiben az intézmények Hit Gyülekezetének történő átadásáról: az Ajkai Szakképző Iskola tanárainak többsége támogatta, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozóinak többsége elutasította az önkormányzat fenntartóváltásról szóló kezdeményezését.
NOL/MTI | 2012. május 17.A nemzeti közkincset prezentálja a Nemzeti alaptanterv, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kabinet – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Kiemelte: időtálló és korszerű dokumentum született, amelyben a nemzeti tudás minimumát határozták meg.
Hajba Ferenc | NOL | 2012. május 15.Ajkán a Jobbik indított harcot a terv ellen, hogy az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adna át két középiskolát.
Kácsor Zsolt | Népszabadság | 2012. május 15.Hajdúsámson nem akarja állami kézben tudni egyetlen oktatási intézményét, így az egyedül jelentkező Hit Gyülekezetére bízná. A jobboldal támadásba lendült
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2012. május 9. A szigetszentmiklósi iskolabotrányhoz hasonló helyzet kezd kialakulni Budapesten, Óbudán. Az önkormányzat oktatási bizottsága ma hallgatja meg a jelölteket.
MTI | 2012. május 8.Hoffmann Rózsa tudomása szerint a kormány átalakítása után is ő viszi tovább az oktatási államtitkárságot az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
MTI | 2012. május 7.Amennyiben az iskolaőrök testi kényszert alkalmazhatnának, az az ombudsman szerint az alapvető jogokkal összefüggő visszásságok közvetlen veszélyét idézné elő.
NOL | 2012. május 6.Tiltakozik az a pécsi nyugdíjas iskolaigazgató, aki állítólag felmentést adott Gyurcsány Ferencnek a kötelező tanítási gyakorlat alól. Állítja, hogy a róla titokban készült felvétel egy részét tették közzé, ami nem az eredeti mondanivalóját tükrözi.
Ónody-Molnár Dóra | NOL | 2012. május 6. Az "irányokkal nem minden esetben tudok azonosulni, de most az a feladat, hogy ezek legalább működőképes konstrukciók legyenek." Vasárnapi interjú
Tudósítóinktól | Népszabadság | 2012. május 4. Az iskolai erőszak legjobb ellenszere, ha a diákok előtt hosszú távú perspektíva van. Az ilyen pedagógiai program kidolgozása azonban sokkal nehezebb és drágább, mint őröket fogadni vagy kamerákat felszerelni.
MTI | 2012. május 2.A Nemzeti Erőforrás Minisztérium új pályázatot ír ki ötéves támogatási periódusra az alapítványi iskolák számára - erősítette meg a szaktárca parlamenti államtitkára egy ellenzéki országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában.
Cseri Péter | Népszabadság | 2012. május 2.A tiltakozó biatorbágyiak ügyvédet is fogadtak és feljelentést tettek, hogy megakadályozzák az iskola felépítését.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2012. április 30. A Széll Kálmán Terv nevű megszorítócsomagban az oktatásra vonatkozóan két nagy vállalást tesz a kormányzat. Egyik sem látszik tarthatónak.
NOL/MTI | 2012. április 27.Az iskolaszék és a szülők kérése ellenére sem meneszti a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium határozott időre megbízott igazgatóját a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) vezetője. Nem lát rá okot.
Czene Gábor | Népszabadság | 2012. április 26. Iskolákat, szociális intézményeket fenyeget a vég az új egyházi törvény miatt, mert a kétharmados többség által osztogatott állami pecsét nélkül a felekezetek nem tudják fenntartani azokat.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2012. április 20. „Nem ördögtől való 15 éves korban munkába lépni” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök két éve. Most meg is valósul.
NOL/MTI | 2012. április 19.Nincs elragadtatva a tanárok érdekképviselete az iskolarendőrségtől, a belügy védi a mundért.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2012. április 19.Úgy tűnik, az iskolaőrökkel a kormány megtalálta a nyugdíjból visszahívott rendőrök helyét.
|