Belföld címkék - józsefváros
MTI | 2012. május 20.Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját, a rendőrség rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.
Ónody-Molnár Dóra | NOL | 2012. május 15.A társadalmi célú, hosszú távon fenntartható, szolidaritást elősegítő programokat megvalósító szervezetek kapják a Pro Bono-díjat.
MTI | 2012. május 10.Figyelmeztetésben részesítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön azt a két férfit, akik részt vettek tavaly novemberben a józsefvárosi polgármesteri hivatalban tartott "ülősztrájkban".
MTI | 2012. április 21.A józsefvárosi rendőrkapitány lemondását követeli a Jobbik. Az ellenzéki párt szerint a VIII. kerületben tavaly csaknem ötszörösére nőtt a bűncselekmények száma, de azt is felróják Salgó Lászlónak, a kapitányság vezetőjének, hogy nem akar együttműködni a Jófiúk néven működő civil biztonsági szolgálattal.
F. Gy. A. | NOL | 2012. március 6.Elutasította a Fővárosi Főügyészség fellebbezését a Fővárosi Bíróság, így X. Judit továbbra is szabadlábon védekezhet az ellene indított korrupciós ügyben.
MTI | 2012. február 29.A novemberi, józsefvárosi polgármesteri hivatalban tartott "ülősztrájk" alkalmas volt a közintézmény működésének, s ezen keresztül a közrend megzavarására - derül ki Szabó Máténak, az alapvető jogok biztosának a témában készített jelentéséből. Az ombudsman szerint fel kellett volna oszlatni a rendezvényt.
F. Gy. A. | NOL | 2012. február 14.Vesztegetéssel gyanúsítja Józsefváros volt jegyzőjét a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A bíróság ma dönt, elrendeli-e X. Judit és társai előzetes letartóztatását. A védelem szerint gyenge lábakon áll a gyanúsítás.
NOL | 2012. február 9.Hazugsággal vádolja a Népszabadságot, és helyreigazítást követel Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere. Közzétesszük a helyreigazítási kérelmét, mindenki döntse el, kinek van igaza.
MTI | 2011. december 14.Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerda délelőtt bemutatta a LÉLEK program keretében elkészült szolgálati szállást, amely 14 rászoruló elhelyezésére alkalmas.
NOL/MTI | 2011. november 12.Gyűjtést indított és segélykoncertet szervez a józsefvárosi önkormányzat a kerületben hajléktalanná vált emberek támogatására. Ezt a kerületet vezeti Kocsis Máté hajléktalanügyi biztos, akinek a tevékenysége ellen már több szervezet is tiltakozott.
NOL | 2011. november 11.Ölben, karukat hátrafogva vagy fejjel lefelé vitték el a tüntetőket a rendőrök Kocsis Máté hajléktalanügyi referens, VIII. kerületi polgármesteri irodájának előteréből.
MTI | 2011. november 4.A bíró elismerését fejezte ki, és bár bűnösségét megállapította, büntetést nem szabott ki.
NOL | 2011. november 3.Az önkormányzat felszólítja a Város Mindenkié jogvédő csoportot és az LMP-t, hogy fejezze be az önkormányzat lejáratását, miután "hónapok óta azon fáradoznak, hogy rossz színben tüntessék fel Józsefvárost".
NOL | 2011. november 2. Egy gyerekét egyedül nevelő nő kilakoltatása ellen tiltakozott a Józsefvárosi Önkormányzat előtt a Város Mindenkié hajléktalan jogvédő csoport.
MTI | 2011. október 13.December elejétől senki nem tartózkodhat életvitelszerűen Budapest utcáin, főleg a téli időszakban mindenkinek fűtött helyen kell lennie, ha kell „kényszerrel kell fedél alá vinni” az érintetteket, jelentette ki Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester csütörtökön.
MTI | 2011. október 13.Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hajléktalanokat érintő józsefvárosi önkormányzati rendelkezések miatt. Szabó Máté aggályosnak tartja a guberálást és a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó határozatot, ezért az Ab-tól a helyi rendelkezés megsemmisítését kéri.
NOL | 2011. október 11.Ilyen erővel akár a hobbivadász Semjén Zsoltra is rábízhatnák az állatvédelmi törvény kidolgozását - az LMP megdöbbent, hogy a Fidesz hajléktalanügyi referensnek kérte fel Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert.
MTI | 2011. október 11.Hajléktalanügyi referensnek nevezte ki a Fidesz a közterek teljes hajléktalanmentesítéséről népszavazást kezdeményező Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert.
Matalin Dóra | NOL | 2011. október 5.Ezért megúszta egy figyelmeztetéssel, nem úgy, mint a józsefvárosi közrendvédelmi razzia több "áldozata".
MTI | 2011. szeptember 26.A fővárosi LMP szerint a józsefvárosiak túlnyomó többsége nem dőlt be a hajléktalanokról szóló népszavazás "manipulatív" kérdéseinek; ezt jelzi az alacsony részvétel a vasárnapi referendumon.
|