Belföld címkék - képviselő
B.I. | NOL | 2012. május 17.Úgy tűnik, az Orbán-kormány kezdi visszavenni a vezető szerepet a törvényalkotás területén a frakciótól.
MTI | 2012. május 14.A szavazásra jogosultak mintegy nyolc százalékának támogatásával a Fidesz nyerte az időközi önkormányzati képviselőválasztást Dunaújvárosban. Két másik településen polgármestert választottak vasárnap – jóval nagyobb részvétel mellett.
MTI | 2012. május 7.Tizenegy Borsod megyei alapszervezetének feloszlatásáról döntött a Jobbik, s öt alapszervezet működését felfüggesztették annak érdekében, hogy "a párt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetén belüli viszálykodás végére pontot tegyen" - derül ki a Jobbik pártigazgatójának hétfői közleményéből.
NOL | 2012. április 21.Rablót fogott Gajárszki Áron, az LMP újbudai önkormányzati képviselője. Az esetről saját blogjában számolt be.
NOL | 2012. április 17.Az előzetes egyeztetések során a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) jelöltjeit érintő választókerületek száma pontosan megfelel a mai arányoknak, azaz várhatóan 13 kereszténydemokrata politikus indulhat majd egyéniben – mondta el Harrach Péter az MTI-nek; a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője arra számít, a 2014-es választások után a KDNP az Országgyűlésben megőrzi szövetségen belüli pozícióját, és a helyi eredményeken is javítani tudnak.
Szalay Tamás Lajos | NOL | 2012. április 16.A szokásos napirend előtti hozzászólásokkal kezdődött a heti parlamenti munka.
MTI | 2012. április 16.Vállalhatnak más munkát is a parlamenti képviselők, pénzt azonban nem fogadhatnak el érte – ez a megállapodás született a Fidesz és a KDNP frakciószövetségi ülésén.
NOL | 2012. április 16.Teljes az egyetértés, hogy a fővárostól való távolság és a választókerület nagyságától függően kapjanak benzinpénzt.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2012. április 10.A KDNP nem szavazza meg a törvényt, ha a Fidesz nem akceptálja módosítóikat.
MTI | 2012. április 10.Az Országgyűlés a mai ülésén teheti lehetővé foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, az uniós források kifizetésének gyorsítása érdekében rövidítheti a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetési határidejét.
NOL | 2012. március 28.Lázár János fideszes parlamenti képviselő tovább küzd a képviselői fizetések csökkentéséért. Kevés támogatóra számíthat a harcban. A Parlamentben ülők kétharmada rosszul járna a reformmal.
MTI | 2012. március 26.A nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset kilencszeresét, csaknem kétmillió forintot keres majd havonta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke, miután a parlament hétfőn elfogadta a stabilitási törvény erre vonatkozó módosítását.
NOL/MTI | 2012. március 24.Sokat bukik a Demokratikus Koalíció, ha nem alakíthat önálló frakciót a parlamentben.
NOL | 2012. március 21.Havi 71 ezer forinttal megemelnék egy kormányzati javaslatra a képviselők albérletpénzét – írja a Blikk.
MTI | 2012. március 19.Baráti társaságban a szombathelyi Cuba Café nevű helyen szórakozott, a szórakozóhely előtt barátját segítve, átkarolva, egyensúlyát veszítette és mindketten elestek, így keletkezett a sérülése.
NOL | 2012. március 19.A szombathelyi fideszes képviselő, Szakály Gábor a Markusovszky kórház baleseti osztályán van, eltört az állkapcsa és a karja – írja a Nyugat.hu.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2012. március 5.Félreértették Rétvári Bencét a parlamentben. Az államtitkár a fegyvertartás liberalizálását is ellenzi.
NOL | 2012. február 22.Bő két hetet várt az eset nyilvánosságra hozásával, de mindent elismert és lemondott mentelmi jogáról Tilki Attila.
Csuhaj Ildikó | Népszabadság | 2012. február 22. Orbán Viktor a Fidesz-elnökséggel konzultált, hogy ki távozik, ha 200 fős lesz a T. Ház. Arra számítanak, hogy megfeleződik a most 263 tagú frakció. Várhatóan az új, első ciklusukat töltő honatyák kényszerülhetnek távozásra, de ők sem járnak rosszul, a párt nem lesz hálátlan.
MTI | 2012. február 13.Bár az új alaptörvény Magyarországra változtatta az ország nevét, hétfőn az LMP új képviselője még a Magyar Köztársaságra tehet esküt - döntött az alkotmányügyi bizottság.
|