Belföld címkék - katolikus
Hajba Ferenc | NOL | 2012. május 15.Ajkán a Jobbik indított harcot a terv ellen, hogy az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adna át két középiskolát.
NOL | 2012. április 19.A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői közös állásfoglalásban tiltakoznak az ellen, hogy az egyik jobbikos képviselő a közelmúltban a Parlamentben felelevenítette a tiszaeszlári vérvádat. Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a gyűlöletkeltéssel – írják.
NOL | 2012. április 18.Százharminc ezer forintért vásárolta szakdolgozatát a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanulmányi osztályának vezetője.
NOL | 2012. április 2.Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke rájött, kik állnak Schmitt Pál plágiumbotránya hátterében: anarchisták és idegenszívű hazaárulók.
Révész Sándor | Népszabadság | 2012. március 27. Mindszentyt – amint a katolikus lexikonban is olvasható – az utolsó pártállami igazságügy-miniszter az utolsó munkanapján, 1990. május 18-án a legteljesebb mértékben rehabilitálta.
NOL | 2012. március 10.Nyílt levelet tett közzé Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője Márfi Gyula veszprémi érsek bírákat érintő dehonesztáló megjegyzései kapcsán. Mint azt levelében írja, ha érsek úrnak tudomása van olyan ma is aktív bírákról, akik kiszolgálói voltak a pártállami diktatúrának, nevezze meg őket, vagy pedig haladéktalanul kövesse meg a magyar bírói kart.
Czene Gábor | NOL | 2012. március 7.Milyen a jó disszertáció? Hogyan sikerült elkerülni, hogy beszervezzék a Kádár-korszakban? Márfi Gyula veszprémi érsek a vele készült életútinterjúban ezekre a kérdésekre is választ ad.
Csuhaj Ildikó | Népszabadság | 2012. március 5. A KDNP 2011-ben megmutatta, hogy létezik, a ciklus hátralévő részében a "családok, a kisemberek" érdekében fognak dolgozni.
Czene Gábor | Népszabadság | 2012. március 5.Katolikus főpapok küzdelme a "hazánkat támadó sötét erők ellen".
Czene Gábor | NOL | 2012. február 28.A kommunista pártállam elkötelezett kiszolgálói ma is ott vannak a bíróságokon, Európában vadkapitalista és ultraliberális diktatúra dúl, Orbán Viktornak pedig nehogy már egy közismert pedofil magyarázzon.
Cz. G. | NOL | 2012. február 24."A Gonosz lélek, a hazugság és megosztás lelke jár körül a világban. Magyarországot, a magyar nemzetet különösen is támadja." Horváth Achilles plébános az imádság erejével veszi fel a küzdelmet.
Czene Gábor | NOL | 2012. február 22.A katolikus egyház vezetői továbbra is fukarkodnak a hatalom bírálatával. Ellenben a püspöki kar két tagja keményen kiállt Orbán Viktor és kormánya mellett.
Czene Gábor | Népszabadság | 2012. február 20."Nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből." E kijelentésével vonta magára a püspök haragját.
Ungár Tamás, Pécs | Népszabadság | 2012. február 8.Csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, okirat-hamisítás gyanújával tettek újabb feljelentést a pécsi egyházmegye korábbi vezetői ellen.
A szerk. | Népszabadság | 2012. január 4.XVI. Benedek azzal kecsegteti az emberiséget, hogy bár nőtt a keserűség a válság miatt, ennek gyökerei elsősorban a kultúra és az emberről alkotott felfogás terén keresendők. Bár úgy lenne!
Ungár Tamás | Népszabadság | 2012. január 4. Goják János pap, nyugdíjas főiskolai tanár az egyház vezetéséről és a világ kihívásairól.
MTI | 2011. december 25.Nem önzésből, de szeretetből kell megoldást keresni földi gondjainkra - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap Budapesten a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén.
Czene Gábor | NOL | 2011. december 3. Múltbéli karácsonyokról, a szegénységben töltött gyerekkor boldogságáról és keserű élményeiről beszélgettünk Várszegi Asztrikkal. A pannonhalmi főapát arról is mesélt, hogyan telik az ünnep a bencés szerzetesek közösségében.
NOL | 2011. december 2.Úgy látszik, a katolikus püspöki kar se nagyon képes követni, mi zajlik a törvényhozásban. Erdő Péter bíboros szavaiból arra lehet következtetni, hogy nem zökkenőmentes az egyeztetés a katolikus egyház és a kormány között.
Hajba Ferenc | NOL | 2011. november 20.Evangélikus püspöknek adták át a Szent Márton-díjat a pannonhalmi bencés főapátságban.
|