Belföld címkék - kerület
MTI | 2012. április 24.A közigazgatási tárca által tervezett körzetek helyett kerületi szinten szerveződhetnek a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten. A kormánypártok kerületi polgármesterei mellett az erről szóló módosító indítványt maga Navracsics Tibor is aláírta.
Szalai Anna | Népszabadság | 2012. január 20. A BKV pénzügyi helyzetének rendezésére konszenzusos tárgyalási javaslatot dolgozott ki a fővárosi önkormányzat delegációja – állítja Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, az ötfős tárgyaló küldöttség egyik tagja. Ennek ellenére nem tagadja, hogy a kormánynak szánt előterjesztés nem minden pontjával ért egyet.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2011. október 19. Megállapodtak a kerületek az idegenforgalmi adó egységes beszedéséről. A főváros hoppon maradt.
MTI | 2011. július 1.Új szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek Budapesti Önkormányzatok Szövetsége néven. Céljuk, hogy a jövőben hatékonyabban tudják az érdekeiket érvényesíteni a fővárossal kapcsolatos kormányzati és önkormányzati döntéshozatalban, azaz akár a Fővárosi Önkormányzattal szemben is. Tarlós István főpolgármester - bár meghívót kapott - nem vett részt a szövetség előkészítő ülésén.
MTI | 2011. május 19.A főváros vezetése nem támogatja a Zöld Pardon bezárását, a XI. kerület tervét "apolitikus" lépésnek tartja.
MTI | 2011. február 2.Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a forrásmegosztási törvény pontosítását javasolja Pintér Sándor belügyminiszternek; a számvevőszék a jogszabály-módosítást az egyik szerdán nyilvánosságra hozott jelentésével kapcsolatban fogalmazta meg.
MTI | 2010. október 4.A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Sólyom László volt államfő részére egy XII. kerületi, magántulajdonban lévő ikerház egyik felét vásárolja meg - tájékoztatta Landi Balázs, a volt államfő titkárságvezetője az MTI-t.
MTI | 2010. június 26.A III. kerületben Bús Balázs, az ötödikben Rogán Antal, a nyolcadikban Kocsis Máté, a XII. kerületben pedig Pokorni Zoltán újrázhat.
Barcza Réka–Kálmán Attila | Népszabadság | 2010. március 25. A vidéki településekhez hasonlóan sok kerület is igen nehezen biztosít közcélú munkát az állástalanoknak, sokszor viszont az előbbiek ódzkodnak az Út a munkához programtól: akár a segélyt is kockára téve már az első fizetés után angolosan távoznak.
MTI | 2009. december 2.Január elsejétől a kerületi közterület felügyelet végzi Józsefvárosban a parkolás üzemeltetését - a VIII. kerület tájékoztatása szerint az önkormányzat a Centrum Kft.-vel kötött szerződést az év végével felmondja.
Kálmán Attila | NOL | 2009. november 27. Angyalföldön sem kell fizetni jövőre a kedvezményes parkolásért a család második autója után, így Újbudával már két kerület is moratóriumot hirdet a kérdésben.
MTI | NOL | 2009. július 20.Szeptembertől kezdik el a budapesti közterületeken és a közintézményekben az életmentő terminálok elhelyezését, amelyekhez defibrillátor is tartozik. A Help-program keretén belül megvalósuló fejlesztés támogatására kéri a kerületeket Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.
Kálmán Attila | NOL | 2009. május 26.Újabb bérházat avat a XIII. kerületi önkormányzat, ezúttal egy 30 lakásos bérházat adnak át csütörtökön a Reitter Ferenc utcában.
NOL | 2009. május 1.Soroksár szerint nem volt kegyelet- és törvénysértő a volt temetők felszámolása, szerintük az ombudsman ezt alap nélkül állapította meg. Kállai Ernő szerint érdemes volna megvárni az ügyben az ügyészségi vizsgálat eredményeit.
Schmidt Gábor | NOL | 2009. április 23.Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Erzsébetváros előzetesben ülő polgármesterét; a gyanú szerint Hunvald megvette a pénzügyi bizottság volt elnökének szavazatait azzal, hogy annak élettársát színlelt szerződéssel havi negyedmillióért foglalkoztatta. Hunvald ezt tagadta, a hűtlen kezelést és a magánokirathamisítás lényegében elismerte.
Schmidt Gábor | NOL | 2009. április 21.Hunvald György, a panamaügyekbe keveredett erzsébetvárosi szocialista polgármester állítólag már régen aláírta a fővárosi mandátumáról szóló lemondást, ez a nyilatkozat pedig kerületi bizalmasánál, főtanácsadójánál van. Ő azonban elérhetetlen, nem nyilatkozik. A fővárosi MSZP szerint, ha valóban megvan a lemondás, és hozzájuk - mint címzetthez - nem juttatják el, az joggal való visszaélés.
MTI | NOL | 2009. április 6.Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról mai hatállyal Szabados Ákos, Pesterzsébet szocialista polgármestere, egyelőre nem tudni, miért. Továbbra is polgármester és MSZP-tag marad, helyét listáról pótolják.
Schmidt Gábor | NOL | 2009. március 27.Márciusban beszámoltunk a soroksári temetők törvénytelen hasznosításáról, kegyeletsértő felszámolásáról. A kisebbségi ombudsman a főügyészséghez fordult.Frissítve újabb részletekkel!
Kálmán Attila | NOL | 2009. március 19.A nyomravezetői díj félmillió forintos megfejelésével, a térfigyelőhálózat hetvenmilliós fejlesztésével szeretné visszaszorítani a XI kerületi bankrablásokat Molnár Gyula polgármester, aki a pénzintézetek támogatására is számít.
Hírösszefoglalónk | NOL | 2009. március 11.A bíróság elfogadta a főügyészség indítványát, a panamaügyek miatt őrizetbe vett erzsébetvárosi polgármester nyárig előzetesben marad.
|