Belföld címkék - lemondás
NOL | 2012. május 5.Túl későn, tapasztalatok nélkül csöppent a politikába, kevés ideje volt felkészülni a miniszteri munkára, ugyanakkor nem bánta meg, hogy elfogadta Orbán Viktor felkérését – értékelte tárcavezetői tevékenységét a távozó Réthelyi Miklós, aki úgy érzi, nem sikerült kihoznia a maximumot a Szőcs Géza kulturális államtitkárral való együttműködésből. Hozzátette: szíve szerint a tárca valamelyik háttérintézményénél folytatná a pályafutását.
NOL | 2012. május 5.Bár jogszabály kötelezi rá, Schmitt Pál a távozását követően "elfelejtett" vagyonnyilatkozatot leadni. Az államfői tisztségéről április 2-án lemondott politikusnak 30 napja lett volna erre, ám a bevallás egyelőre nem került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára. Igaz, a honlap egyelőre nem működik. Ami szintén jogszabályellenes.
NOL | 2012. május 3.Az LMP szerint Réthelyi Miklós súlytalan miniszter volt, akinek a feje felett döntöttek a tárcáját érintő kérdésekben – mondta a nemzeti erőforrás miniszter lemondására reagálva Szabó Tímea. Az ellenzéki politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, a tárcavezető utódjától azt várják, hogy álljon a sarkára, tegyen rendet az oktatás és az egészségügy területein, és találjon valós megoldást a kilakoltatás előtt állók számára.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2012. május 3. Az új miniszter, Balog Zoltán az államtitkárok között is változást akar. Hoffmann Rózsa, Szócska Miklós és Soltész Miklós marad, de két-három államtitkári poszton csere lesz
MTI | 2012. április 21.A józsefvárosi rendőrkapitány lemondását követeli a Jobbik. Az ellenzéki párt szerint a VIII. kerületben tavaly csaknem ötszörösére nőtt a bűncselekmények száma, de azt is felróják Salgó Lászlónak, a kapitányság vezetőjének, hogy nem akar együttműködni a Jófiúk néven működő civil biztonsági szolgálattal.
MTI | 2012. április 16.Vádat emelt Moravszki Zsolt, Pálháza volt független polgármestere ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt.
NOL | 2012. április 13.Schmitt Pál, hivataláról időközben leköszönt köztársasági elnök idei vagyonnyilatkozatában elfelejtette feltüntetni budaligeti villájának bérbeadásából származó jövedelmét – értesült a Blikk.
NOL | 2012. április 6.Az MSZP felszólítja Schmitt Pált, hogy ne csak az államfői tisztségéről mondjon le, hanem arról az évi legalább 25 millió forintról is, amely "január óta elvileg élete végéig megilleti".
Csuhaj Ildikó | Népszabadság | 2012. április 4.Orbán elvárásainak tökéletesen megfelelő jelölt az államfői posztra Kövér László, aki a hírek szerint nem nagyon akar elnök lenni.
MTI | 2012. április 3.Mások mellett Tulassay Tivadar gyermekgyógyász akadémikust, a Semmelweis Egyetem hivatalban lévő rektorát is budapesti díszpolgári címre jelölte az MSZP – közölte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője.
NOL | 2012. április 3."Magyarország és a nemzet egysége érdekében" mondott le államfői megbízatásáról, minden más hazugság – közölte a KEH.
NOL | 2012. április 3.Érdekes párhuzamokat vél felfedezni a KDNP tatabányai szervezete Schmitt Pál kényszerű lemondása és Jézus Krisztus nagypénteki elítélése között. A kereszténydemokraták nyilatkozata szerint a szokatlan passióban Pilátus szerepét a Semmelweis Egyetemre osztották.
NOL/MTI | 2012. április 3.Május végéig igényt tart a munkájára az "átadás átvétel zavartalan lebonyolítása" miatt.
NOL | 2012. április 3.Bár Schmitt Pál lemondásának értelmezése még sokáig témát szolgáltathat a politikai elemzéseknek, mostantól az a fő kérdés, ki lesz az ország új államfője – véli Török Gábor politológus.
MTI | 2012. április 3.Kövér László házelnök az Országgyűlés házbizottságának hétfői ülésén elnézést kért a szocialistákra tett délutáni megjegyzése miatt – ezt a plenáris ülésen Latorcai János levezető elnök jelentette be.
Danó Anna | NOL | 2012. április 3.Lemondott a Semmelweis Egyetem rektorának testvére, Tulassay Zsolt is, aki a felsőoktatási intézmény habilitációs bizottságának elnöke volt. Erről a professzor nevében közleményt adott ki az egyetem.
NOL | 2012. április 2.Galériánkon végigkövetheti Schmitt Pál Parlamentben töltött napját az Orbán Viktorral történt megbeszéléstől a lemondás napirend előtti bejelentésén át a távozásig.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2012. április 2.Schmitt Pál olyan döntést hozott, amivel Magyarországon a közpolitikai moralitás-szintet megemelte, erre a rendszerváltás óta nem volt példa – nyilatkozta a Népszabadságnak Rétvári Bence.
MTI | 2012. április 2.Az MSZP a rendszerváltáskor képviselt álláspontjához visszatérve azt javasolja, hogy az emberek közvetlenül választhassanak köztársasági elnököt - tudatta a szocialisták rendkívüli frakcióülése után Mesterházy Attila.
Csuhaj Ildikó | NOL | 2012. április 2.A hétköznapok térnek vissza Schmitt Pál lemondásával – mondta lapunknak Pálffy István, a kereszténydemokrata frakció szóvivője. A KDNP "nagyra értékeli azt az erkölcsi magaslatot, amelyre az elnök úr helyezkedni tudott".
|