Belföld címkék - vi. kerület
Matalin Dóra | Népszabadság | 2011. augusztus 16. Budapest közepén, ahol naponta 180–220 ezer ember halad át, mindennapos látvány, hogy fiatal lányok és fiúk árulják magukat. Ránézésre nem egy közülük 18 vagy akár 16 évesnél is fiatalabb.
Kálmán Attila | NOL | 2011. május 19.A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt F. Kálmán, a Terézvárosi Közterület-felügyelet volt vezetője és további hét társa ellen vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és hivatali visszaélés bűntette miatt.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2011. április 28. „Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért” négy rendezvényszervező-rendező ellen emelt vádat a VI-VII. kerületi ügyészség a Nyugati téri West-Balkán nevű szórakozóhelyen január 15-én három halálos áldozatot követelő tragédia ügyében – értesült a Népszabadság.
K. A. I. | NOL | 2011. március 8.Minden képviselő vádlott lett, aki igennel szavazott az Andrássy út 47. eladására.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2011. február 1.A rendőrség a tragédia után 113 tanút hallgatott ki, 11 szakértőt kért fel vizsgálódásra, és nyolc ember hallgatott ki gyanúsítottként.
MTI | 2011. január 19. Szabadlábra helyezte a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia másik négy gyanúsítottját is szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság, így az ügy mind az öt gyanúsítottja szabadlábon védekezhet. Közben őrizetbe vettek egy újabb gyanúsítottat, amelynek egy gyanús szerződés állhat a hátterében.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2011. január 19. Mind az öt gyanúsított előzetes letartóztatására előterjesztést tett a bíróság felé a VI–VII. kerületi ügyészség –közölte kedd délután a Fővárosi Főügyészség. Az ügyészek álláspontja szerint szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a nyomozás sikerét.
MTI | 2011. január 18.Szerdán születhet döntés arról, hogy bezáratja-e a terézvárosi önkormányzat a West Balkánt - erősítette meg kedden az MTI megkeresésére a kerületi önkormányzat sajtóirodája az InfoRádió azon értesülését, mely szerint a héten bezárathatják azt a szórakozóhelyet, ahol a szombati diszkótragédia történt.
MTI | 2011. január 18.Elvben előfordulhat, hogy egy ingatlan eladása bűncselekménnyé minősülhet, de pusztán azért, mert vagyoni hátrány keletkezik egy ingatlan eladásánál, önmagában még nem következhet be a bűncselekménnyé minősülés - mondta Lövétei István alkotmányjogász a terézvárosi ingatlanüggyel összefüggésben.
MTI | 2011. január 18.A Jobbik felszólítja a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, hogy tisztázzák a szombati diszkótragédia körüli híreket és hozzák nyilvánosságra, hogy pontosan mi történt - jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, az ellenzéki párt rendvédelmi kabinetének vezetője.
Fekete Gy. Attila | NOL | 2011. január 18. „Jó ideje lehetett hallani, hogy sokaknak a szemét csípik a Noise Night Life ezreket vonzó rendezvényei, s hogy a konkurencia komoly erőket mozgatott meg annak érdekében, hogy lejárassák a szervezőket", állítják Noise-rajongók.
Matalin Dóra | Népszabadság | 2011. január 18. A szombati bulinak sokszoros vonzereje volt az elektronikus zenét szerető tizenévesek számára.
MTI | 2011. január 17.Több önkormányzat a hétvégi diszkótragédia nyomán közös felterjesztésben kezdeményezi a szórakozóhelyek működési engedélyének kiadását szabályozó kormányrendelet szigorítását.
Munkatársunktól | Népszabadság | 2011. január 17.A Verókék elleni vád alapja az Andrássy út 47. szám alatti palota eladása lehet, amin állítólag jóval a tényleges értéke alatt adtak túl. A nyomozás során megállapított vagyoni hátrány több mint 120 millió forint.
Szalai Anna | Népszabadság | 2010. október 2. A bíróság elrendelte az Andrássy út 47. szám alatti palotát megvásárló Ennet Kft. tulajdonjogának törlését. Az önkormányzatnak a járulékos költségekkel együtt csaknem egymilliárd forintot kellene visszafizetnie.
Czene Gábor | Népszabadság | 2010. szeptember 29. Afrikai felmenőkkel bíró politikus nem terem minden magyar bokorban. Cake Olivio az LMP jelöltjeként a polgármesteri posztért indul a főváros VI. kerületében.
Kálmán Attila | NOL | 2010. június 24.Hatpontos követeléscsomagot és reményei szerint hamarosan sok ezer aláírást nyújthat át Terézváros a kormánynak a Nyugati pályaudvar területének tervezett beépítésével kapcsolatban. A VI. kerület mindenképp szeretné, ha a volt kormányzati negyed helyén létesítendő épületekkel nem zárnák el a budai hegyek felőli légcsatornát, Terézváros "tüdejét". Terézváros emellett továbbra is ragaszkodik egy városi közpark kialakításához.
K. A. I. | NOL/MTI | 2010. június 2.Azonnali hatállyal felbontaná a VI. kerület szerződését a Centrum Parkoló Kft.-vel a KDNP-s Wertán Zsolt Zoltán, a feladatot pedig az önkormányzat saját cégére bízná. Terézváros vezetése szerint épp a képviselő akadályozta meg az erről szóló előterjesztés múlt heti elfogadását, 2003-ban pedig az ő voksával biztosította a minősített többséget ahhoz, hogy a Centrum a már akkoriban is létező problémák ellenére biztosan kitölthesse 10 éves szerződését.
K. A. I. | NOL | 2010. május 28.A VI. kerület jobboldali ellenzékének obstrukciója csődbe juttathatja Terézvárost - áll a kerület polgármestere, Verók István lapunkhoz eljuttatott közleményében. A polgármester Wertán Zsolt KDNP-s képviselő e heti sajtótájékoztatójára, s a tagnapi képviselő-testületi ülésen tanúsított viselkedésére reagált.
NOL/MTI | 2010. április 6.Az ügyészek szerint Bajor Zoltán 18 millió forintot kért az üzlethelyiséget bérlő cégtől. A volt bérlő már korábban megvádolta korrupcióval az alpolgármestert, emiatt a bíróság rágalmazásért elítélte.
|