Belföld címkék - zavargások őszöd után
MTI | 2012. május 16.Az MSZP szerint nem felel meg a valóságnak az a sajtóban megjelent, a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozó állítás, hogy 2006. október 23-án jogszerűtlenül adott át fegyvereket a honvédség a rendőrségnek.
MTI | 2012. május 12.Záros határidőn belül elbocsáthatják azokat a rendőröket, akiket a 2006. őszi tüntetéseken való intézkedésük miatt jogerősen elmarasztaltak, és még ma is aktív szolgálati jogviszonyuk van - egyebek mellett ez derül ki a kormány összefoglalójából, amelyet a Balsai-jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozat alapján kellett elkészítenie.
MTI | 2012. április 19.A kormány szerint öntisztulás volt a rendőrségnél, kivetették a 2006 őszén bűncselekményt elkövetőket.
NOL | 2012. március 6.Egy gyengén szereplő kis párt amatőr színvonalú kapaszkodási kísérletének minősítette Lázár János az LMP-nek az ügynökkérdésről szóló javaslatát. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez nem azt jelenti, hogy a Fidesz ne vihetné az ügyben a saját előterjesztését a parlament elé. Lázár úgy véli, nincs helye a rendőrségben azoknak, akik 2006 őszén részt vettek a békés tüntetők elleni támadásban.
MTI | 2012. február 27.A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn támogatta azt a Balsai-jelentéshez benyújtott módosító javaslatot, amely felkéri a kormányt, hogy készítsen jelentést többek között arról: a 2006-os őszi események során bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök közül hányan rendelkeznek ma is aktív szolgálati jogviszonnyal.
Cseri Péter | NOL | 2011. november 7.A megyei bíróságnak sem sikerült bizonyítania, hogy a rágalmazással vádolt M. Balázs a szélsőséges portál vezetője.
MTI | 2011. október 6.Átadta a 2006. őszi rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízotti jelentést csütörtökön a Legfőbb Ügyészségnek Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának KDNP-s és Kocsis Máté, a rendészeti bizottság fideszes elnöke.
MTI | 2011. október 5.Általános vitára alkalmasnak találta a Balsai-jelentést szerdai ülésén az Országgyűlés emberi jogi bizottsága, amely határozott arról is, hogy a jelentést megküldi az ügyészségnek.
MTI | 2011. október 3.Az MSZP szerint koncepciózus a 2006 őszi eseményekről készült Balsai-jelentés. Nyakó István szocialista képviselő kérdésesnek tartja, miért épp most került napirendre ez a téma: a jelentés már fél éve elkészült, ennyit "kotlott rajta miniszterelnök úr, (...) s kikelt a csoda."
MTI | 2011. szeptember 29.Megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete; másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön, amiért 2006. október 23-án, mint helyszíni rendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját - adta hírül a Hír Tv.
MTI | 2011. szeptember 29.Az MSZP öt parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető csütörtökön.
MTI | 2011. szeptember 28.Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyalja majd Balsai István jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről. A Fidesz azt javasolja, hogy ezt követően küldjék meg a dokumentumot az ügyészségnek, hogy az büntetőjogi szempontból minősíthesse az abban foglaltakat.
Munkatársainktól | Népszabadság | 2011. szeptember 27. A Balsai-bizottság jelentésére közleményben reagált Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Szerinte jelzi a jelentés szakmai megalapozottságát, hogy azt fél évig elő sem vette a kormány.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2011. szeptember 27. Nem sok új tényt vagy összefüggést talál a Balsai-jelentésben az, aki korábban már olvasta a Nemzeti Jogvédő Alapítvány e tárgyban készített jelentéseit.
NOL | 2011. szeptember 26.A szocialista párt elnöke, Mesterházy Attila szerint rendkívül súlyos, "már-már az elmebaj határát súroló" megállapításokat tartalmaz a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló Balsai-jelentés.
Fekete Gy. Attila | NOL | 2011. szeptember 26. Gyurcsány Ferenc közleményben reagált a Balsai-jelentésre.
MTI | 2011. szeptember 26. Szükségszerűnek tartja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök politikai és jogi felelősségének vizsgálatát a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott; Balsai István a parlamenti honlapon hétfőn közzétett jelentésében úgy ítéli meg, az események kapcsán felvetődik a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.
Ungár Tamás, Pécs | Népszabadság | 2011. szeptember 20. Az MTV-székházat öt évvel ezelőtt védő baranyai rendőrök kálváriája
Szalay Tamás Lajos | Népszabadság | 2011. szeptember 20.Navracsics Tibor az MTV előtti, öt éve történt eseményekről és politikai felelősségekről.
NOL | 2011. szeptember 19. Nyilvánvalóvá vált, bennünket innen ki nem hoznak – elevenítette fel a tévéostrom éjszakáját Juhász Ferenc szocialista politikus, aki Navracsics Tiborral és Török Gáborral a tévészékházban rekedt. Ki a felelős a történtekért? És egyáltalán: előfordulhat még egyszer ilyen? Nol-Rálátás az öt évvel ezelőtti ostromról
|