Belföld címkék - zuschlag
Nagy N. Péter | Népszabadság | 2010. április 2. A Zuschlag Jánosra első fokon kirótt nyolc és fél éves börtönbüntetés különösen súlyos. Egy város szétlövetéséért vagy egy bank szisztematikus kifosztásáért kevesebbet adnak. Gyerekek megerőszakolásáért ennyit.
Lencsés Károly | Népszabadság | 2010. április 2.Egyértelműen példát akartak statuálni a Zuschlag-ügyben. Az egész eljárás azt sugallja, hogy az ügy nem volt mentes a politikai felhangoktól sem.
Tudósítónktól | Népszabadság | 2010. április 2.A Zuschlag-ügyben csaknem 75 millió forint kár keletkezett, amelyből 60 millió az eljárás során megtérült, de mivel bűnszervezetről van szó, a vagyonelkobzást a törvény kötelezően elrendeli.
MTI | 2010. március 31.Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, így a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik a pártból való kizárása - mondta a szocialista párt szóvivője szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója közölte: pártja "le fogja zárni az ilyen bűnszervezetek korszakát, le fogja zárni a Gyurcsány-korszakot".
NOL | 2010. március 31.Megvan az ítélet, a nyolc és fél év irgalmatlanul sok. De valahogy így képzelem a jogállamot. Ha valaki csal, kerüljön börtönbe. Hosszú idő után először fordul elő, hogy ez megtörténik.
Tudósítónktól | NOL | 2010. február 9.Súlyosbító körülményekkel számolt a vádhatóság, ezért kért a kiszabható, öt és 20 év közötti büntetési tétel felső harmadába eső fegyházat.
MTI | 2010. február 3.Befejezte a bizonyítási eljárást a Zuschlag-ügyben eljáró Fodor Endre tanácsvezető bíró a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján.
Tudósítónktól | NOL | 2010. január 20.Az APEH 30,5 millió forint adóhiányt állapított meg eddig a volt MSZP-s képviselőnél. Zuschlag szerint egy forint adóhátraléka sincsen.
MTI | 2010. január 18.Az államtitokra hivatkozva a vallomást megtagadó Lusztig Péter tanúnak nem kell vallomást tenni a közte és Zuschlag János között lehallgatott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban, mert nem kapott felmentést az állam- és szolgálati titok alól.
MTI | 2010. január 18.Ma folytatódik a Zuschlag-per tárgyalása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; Fodor Endre tanácsvezető bíró március 31-éig huszonegy tárgyalási napot tűzött ki.
Tudósítónktól | NOL | 2009. december 2.Topolánszky Ákos szerint Gyurcsány minisztersége alatt igyekeztek rendet rakni az ifjúsági tárcánál. Egy másik tanúnak gyanús lett, hogy a Zuschlag-szervezetek az átlagos támogatás többszörösét kapták
Tudósítónktól | NOL | 2009. november 30.Baranya megye volt rendőrfőkapitánya államtitokra hivatkozva hallgatott a tárgyaláson.
MTI | 2009. november 18.Újabb dokumentumok igazolják, hogy a Zuschlag-modellt még a Fidesz találta ki és Deutsch Tamás egykori sportminiszter alkalmazta elsőként. Ezt Budai Bernadett, az MSZP szóvivője mondta szerdán
Tudósítónktól | NOL | 2009. november 16. A volt titokminiszter szerint Zuschlag nem tudta, hogy lehallgatták, szerinte ezt nem nyílt tárgyaláson kellene megvitatni.
NOL | 2009. november 15.Nyakó István szerint a Zuschlag-modell alapjait a Fidesz találta ki, a kézi vezérléses pénzosztást Deutsch Tamás minisztersége idején alkalmazták először, aki az MSZP szerint hamisan tanúskodott a Zuschlag-perben.
MTI | 2009. november 15.A Fidesz szerint az MSZP egyelőre azért nem nevezte meg Mesterházy Attilát kormányfőjelöltként, mert megvárják, hogyan tanúskodik a Zuschlag-perben. Répássy Róbert szerint Mesterházy "méltó jelöltje volna a zuschlagok és hunvaldok pártjának".
NOL | 2009. november 12. Gyurcsányt és Jánosit hallgatta meg a bíróság a Zuschlag-perben, Deutsch pedig önként jelentkezett tanúskodni. Hírösszefoglalónk.
MTI | 2009. november 12.Az MSZP érdeklődve várja, hogy egyforma-e az ügyészségi elbírálás a szocialista és a fideszes politikusok között a Zuschlag-ügy kapcsán, mondta Lendvai Ildikó pártelnök.
Tudósítónktól | NOL | 2009. november 12.Minden eddiginél nagyobb médiaérdeklődés kísérte Zuschlag János büntetőperének csütörtöki tárgyalását Kecskeméten. Az ok: Jánosi Györgyöt és Gyurcsány Ferencet, a Gyermek-Ifjúsági- és Sportminisztérium egykori vezetőit hallgatták meg tanúként.
Lencsés Károly | Népszabadság | 2009. november 12. Tudtak-e a Medgyessy-kormány miniszterei az ifjúsági szervezetek támogatása körüli visszaélésekről? A Zuschlag-ügyben az ügyész ezt ma Kecskeméten, a tárgyaláson biztosan megkérdezi Gyurcsány Ferenc, egykori ifjúsági minisztertől. Egy dokumentum szerint annak idején az Orbán-kabinet sportminisztere, Deutsch Tamás is fölülbírálta a pályázati pénzek elosztását. Ehhez egyébként joga volt, ahogy utódainak is.
|