okostojás | 2010. január 21. | 22:47:42
még valami, elfelejtettem:
ugyebár írtam, hogy a hisztonok a kromatin legfőbb fehérjéi.
Az is bebizonyosodott, hogy két különböző sejtmagprotein: a fibrillarin és a kromatin, olyan fémek célpontjai (MINT PL A HIGANY!!!!!), amelyek ellenanyagtermelését indíthatnak be az emberekben. Ez pedig súlyosabb mint egy gyorsan lezajló helytelen immunválasz...
okostojás | 2010. január 21. | 22:40:53
Ádám, ha már a biológiával jöttél, akkor elmagyarázom részletesen, mert ezek szerint Téged is érdekel a csodálatos biológia. (bár ez inkább már biokémia)
Nos:
A DNS-t különleges proteinek (fehérje)azaz hisztonok fogják körül amelyek segítenek a szabályozásban.
A hisztonok a kromatin legfőbb fehérjéi. A DNS-t veszik körül speciális szerkezetben és a szabályozásban van kulcsszerepük. Ezért írtam köznyelven, hogy fehérjelánc, de azalatt nem azt kell érteni, hogy aminosavakból felépülő vegyület. Mert ugyebár a DNS az vegyület. De mivel a teljes láncot körbeveszi, a higany ehhez kapcsolódik, és ha szaknyelven fogalmazok épül be a dns-be vektorként. Az oltásokban a higany thimerosal formájában található, ami 50-szer mérgezőbb az egyszerű higanynál, a metilhiganynál. Hogy miért? Gondolkozz...A beinjekciózott higany sokkal mérgezőbb, mint a lenyelt. Nem megy végig a feldolgozáson (a lenyelttel szemben), és az immunrendszer rossz védekező reakciókkal felel. A beinjekciózott higany az agysejtekben és az idegsejtekben halmozódik fel, a higany kiválasztásához epe kell. ennek igen hosszú a felezési ideje...
De ne merüljünk bele jobban....
Kérdezz bátran, szívesen csevegek a témában.
Ui: nem is buktam bioszból... ;)
kunadam | 2010. január 21. | 17:18:56
Okostojás: Gondolkozz kérlek! A DNS lánc mióta fehérje lánc? Biológiából megbukott kérem.
okostojás | 2010. január 21. | 15:27:07
ez a statisztikás hozzászólás ez igen ütős volt...
Márt csak azt nem tudom, hogy az Omninvestet miért nem vállalja be a valós tulajdonosa? Mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy 'jóvanhülyegyerek' ezt is bekajáltátok... 'Kóóókkah' (?!?!) egy fél milliárdot bizti helyen tudhat az oltóanyag-gyárának köszönhetően.... mégha a környező országok nem is vették-vitték, nem volt az rossz üzlet....
budapesti | 2010. január 21. | 15:15:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
KisBika | 2010. január 21. | 13:50:14
Hat igen. Ha valaki ketoldali tudogyulladasban hal meg, akit nem oltottak be, akkor altalaban meg odateszik, hogy kimutattak a H1N1-et es ez igy mar eleg is. Viszont, ha valaki beoltott hal meg es nala is kimutattak a H1N1-et, akkor vagy nem alakult meg ki a vedettsege vagy pedig meg tovabbi vizsgalatok szuksegesek, hogy kijelenthessuk, hogy ... :))
okostojás | 2010. január 21. | 13:18:20
egyre izgalmasabb ez a téma....
94-en haltak meg az új influenzában mert kimutatták a H1N1 jelenlétét. Azoknál viszont akik oltás ellenére is meghaltak, kimutatták a vírust, de a szövettani vizsgálatig nem jelenthető ki, hogy valóban a H1n1 lett a vesztük... A nem oltott áldozatokat miért nem küldik szövettanra?
Arról miért nem beszél senki, hogy milyen hatásai lehetnek a higanynak? Betiltják a higanyos lázmérőt, mert van rá 'igencsekélynémi' esély, hogy érintkezik az emberrel.... A higany a szervezetben fehérjéhez tapad... a DNS lánc is fehérjelánc.... GONDOLKOZZATOK!!!!!!
KisBika | 2010. január 21. | 12:45:00
"Sikeresen vizsgázott az ország járvány-megelőzésből"
Tessek mondani, akkor ebben en is benne vagyok, aki nem oltatta be magat, de redszeresen szed C vitamint es ezert nem betegedett meg? :))
kikerics | 2010. január 21. | 11:53:19
Az, az NAGY igazság, hogy természetes dolog, Hogy egy eddig még NEM ismert. járvány-szerű megbetegedés-sorozatot, ennek lehetséges veszélyeit, a világon mindenhol, egy kicsit felnagyítanak! Nagyon nagy SZERENCSE, hogy NEM KÖVETKEZETT BE, a "VÁRT", többmilliós beteg-halálozási szám! Ettől függetlenűl, még mindig jobb előtte FÉLNI, mint utólag magyarázkodni!!!
feketebuli4 | 2010. január 21. | 09:31:09
gabuska, a füstölés csak az alábbi esetekre hatásos:
"Füstöléssel is igyekeztek távol tartani a rontást. A medvesalji Almágyon a gazda a karácsonyi morzsával füstölte állatait, hogy a rontó hatalmak ne vigyék el a hasznukat. A Hortobágy vidékén a gulyások, csikósok, juhászok füstölték meg a jószágot, mert úgy vélték, hogy akkor nem bitangol el, és elháríthatják róla a rontást. Az Ipoly menti palócok az istálló védelmére zöld gallyat tűztek az ajtajára, fokhagymafüzért helyeztek rá, és füstöltek."
forrás: forrás: http://www.mek.oszk.hu/02100/02152/html/07/110.html
Mint az előbb! Érdemes elolvasni, hátha találsz rá valamit a H1N1-re!!!
Jó keresgélést! Addig sem írsz!!!
téged is a societas bérelt fel hülyeségek írására???
feketebuli4 | 2010. január 21. | 09:27:55
gabuska, te vidéki!
Részlet a "Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság"-ból:
"Béden, ahol a két szokás összekapcsolódott, a kiszére hárítják a himlőt, és a kiszehordással vélték elkerülni a jégesőt is:
Kice, vice villő,
Gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöldágat,
Kivisszük a kice-vicét
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő
{7-154.} Határainkat a jégeső el ne verje!
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő!
(Kodály 1909: 120–121)
A kiszejárás, villőzés változatait elsősorban Kodály Zoltán és Manga János lejegyzéseiből ismerjük. A szakirodalomban a szokások eredetének, nemzetközi összefüggéseinek kérdéseivel Róheim Géza (1925: 239–244), Manga János (1942b: 40–79) és Dömötör Tekla (1964a: 104–107; 1974a: 74–75) foglalkoztak. A kiszejárás, villőzés dallamát és szövegét világszerte ismertté tette Kodály Zoltán kórusfeldolgozása."
forrás: http://www.mek.oszk.hu/02100/02152/html/07/110.html
budapesti | 2010. január 21. | 09:16:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
eclipse | 2010. január 21. | 08:31:06
Még szeptemberben olvastam, egy orvosi folyóiratban, egy immonológus cikkét a H1N1-ről, és annak lefolyásáról (azt írta, hogy "normál" immunrendszerű embereknél, enyhébb lefolyása van, mint a szezonális influenzának), ezért nem döltem be ennek a média hajcihőnek, amit a kormány csinált. Ismerve a magyar állapotokat (korrupció, lopás, hazudozás stb.) v.mi ilyesmire számítottam.
Ami miatt mégis szomorú vagyok, az az, hogy én a minimum 3 millió hüle országában élek, akikkel -természetesen manipulatív eszközökkel elérve-azt tesznek amit akarnak (az oltóanyag ellátás, előállítás, vizsgálatok körüli mizériát-megválaszolatlan kérdéseket hagyjuk), ezekkel az emberekkel azt is el lehet hitetni, hogy a családjuk csak akkor marad életben ha ők öngyilkosok lesznek.
Végezetül egy nagy klasszikus mondás: "Szomorúúúúúúúú"
Mogyoró | 2010. január 21. | 07:31:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
szeretemanolt | 2010. január 21. | 02:21:51
Moderálási alapelvek- komment törölve -
komszomol | 2010. január 21. | 01:10:18
"gabuska | 2010. január 20. | 23:00:40
brigaderos
Amig talajmenti fagy van, addig nem kell aggódni, hogy elveri a jég a gyümölcsöst. Érted. A szalma füsttel a levegőt melegítették a fák fölött, enyhítve a jégverést."
Mondjuk az imádkozás tudományosabb megközelítés lett volna. Minimum egy erdőtűz kéne ahhoz, hogy érdemben befolyásolja a jégverést.
Más népek hangos dobszóval vélték elijeszteni a vihart.
Egyébként tök jó a hasonlat, igen, a h1n1 paranoia is erre szamárságra hajazott.
komszomol | 2010. január 21. | 01:05:38
Ne idétlenkedjetek! Nem belpolitika ügy volt. Globális baromság. Draskovics ebben az ügyben bolha izéjén egy pattanás. Az egészségügyi világszervezet azt sem tudja, hogy ki a köztársasági elnökünk, de ez az állatság tőlük indult.
szeretemanolt | 2010. január 21. | 01:01:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
szeretemanolt | 2010. január 21. | 00:53:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
damil | 2010. január 21. | 00:23:00
A nyáron leugatták a kormány fejét, hogy nem készült fel a járványra! Aztán nyár végére felkészült, akkor leugatták, mert szerintük nem tesztelték eléggé különös tekintettel a terhes nőkra! Ősz elején oltás ellenes kampány indult. Késő ősszel jöttek az első halottak mélyen kussolt mindenki. Egy héttel később mindenki azt hangoztatta, ő milyen fontosnak tartotta az oltást, egyben felhívta mindenki figyelmét, olttassa be magát, de azért gyanús az üzleti háttér. Az oltás elenes propagandisták kussolnak! Később senki nem kédőjelezte meg az oltás hatását, sőt az egyik legjobbnak tartották.
És elő a karácsony, a szeretet a bájgli és a szabaságok, iskola szünet időszaka. Jelenleg a járvány visszaszorulóban, az oltás ellenes hangulat ismét a felszínre tör.
Én nem oltattam be magam, de nem azért mert macsó vagyok! Én még soha nem voltam influenzás, amit gyerek koromban mélyen fájlaltam és irigyeltem azokat a sterencséseket, akiknek nem kellett iskolába jönni. Ezért a frdőszoba ablak kinyit hidegvízbe beül, de nem használt. Ilyen a szervezetem, a helikobakter pilori negtalált ami nagyon kellemetlen, de infuenzás nem tudok lenni. Mindez persze nem akadályoz meg abban, hogy bátran kijelentsem, nem ez az utolsó fodulat, sőt mi több pálfordulás ez ügyben! Ne nekem legyen igazam!
gabuska | 2010. január 20. | 23:00:40
Moderálási alapelvek- komment törölve -
komszomol | 2010. január 20. | 22:54:54
"A járványnak még nincs vége, tavaszig újabb hullámra - főként a zárt közösségekben, munkahelyeken várhatók további influenzás megbetegedések - figyelmeztetett Bajnai Gordon miniszterelnök"
Azért újságírói csúcsteljesítmény, hogy egy összetett mondat egységei köszönőviszonyban sincsenek egymással. "Nem is tudok olvasni, csak írni?"
innocent | 2010. január 20. | 22:53:41
Moderálási alapelvek- komment törölve -
gabuska | 2010. január 20. | 22:52:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Hekimeki | 2010. január 20. | 22:48:45
A szólásszabadság az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1948) szerint elidegeníthetetlen jog. „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket”.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják […] a lakosság bármely részét”.
TI SEM VAGYTOK KÜLÖNBEK CSAK NEHOGY AZ IGAZSÁG A FELSZÍNRE KERÜLJÖN. MINT MINDEN MÉDIA CSAK AZ JELENHET MEG AMIT EL KELL HITETNI AZ EMBEREKKEL DE HOGY VALÓJÁBAN MI IS AZ IGAZSÁG AZ AZTÁN NEM TUDHATJA MEG SENKI ÉS KÉSZ!! UGYE???
CSAK MEGSÚGOM HOGY A MODERÁLÁS MAGYARORSZÁGON NAGYON IS TÖRVÉNYBE ÜTKÖZŐ CSELEKEDET MERT KORLÁTOZZA AZ EMBERI SZÓLÁSSZABADSÁGOT ÉS DISZKRIMINÁLJA A SZEMÉLYESSÉGI JOGOKAT DE BIZTOSAN TUDJÁTOK CSAK EZ SEM SZÁMÍT!!!
Gratulálok, csak így tovább előre............
Vizipitypang | 2010. január 20. | 22:39:59
Ma voltam az egri kórházban,azt is "megcsinálták".Igen,igen!
És ezek tesznek erőfeszítéseket az egészségügyért.
Szánalmas!
Brigaderos | 2010. január 20. | 22:29:10
"feketebuli4 | 2010. január 20. | 22:19:13"
Ne foglalkozz vele, ez egy hülye. Összekeveri a jégesőt a talajmenti faggyal. (Meg egyébként mindent, mindennel.) Viszont mindenkit elhajt a fenébe.
Hekimeki | 2010. január 20. | 22:20:09
Moderálási alapelvek- komment törölve -
feketebuli4 | 2010. január 20. | 22:19:13
gabuska: "Szalmával füstöltek a gyümölcsösben, amikor látták, hogy a felhőkből jég eshet."
Ezt az ÓRIÁSI ÖKÖRSÉGET honnan vetted???
lusta | 2010. január 20. | 22:16:49
gabuska | 2010. január 20. | 22:11:20 A jó gazda törődött a gazdaságával, ma meg , ha az állam nem segít, akkor majd szerevünk útblokádot. Elfelejtették az öreg jelszót, ami a A/H1N1-re is érvényes: Segíts magadon, majd az isten is megsegít! Pedig ezt a közmondást nem a mostani kormány találta ki.
gabuska | 2010. január 20. | 22:11:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kalamáris | 2010. január 20. | 21:40:30
tiItott_baker:
igazad van. A valós kockázatokat statisztika híján nem ismerték, ezért a legrosszabbra készültek föl a hatóságok. Ebben közrejátszott az Ominvest mögötti érdekkör és a politika összefonódása, a nemzetközi gyógyszerlobbi stb., ment a reklám ezerrel. A kormányközeli sajtó szervilis módon alájátszott a hisztériakeltésnek.
Most, hogy lassanként kiderül, mennyivel lőttek túl a célon, továbbra is folytatják a parasztvakítást, hogy a presztízsveszteséget elkerüljék. A pénz meg a haveroknál Cipruson...
giorgio | 2010. január 20. | 21:39:51
Még egyszer utoljára elmondom: a nyugati sajtó világosan megírta, többek között a harvard kutatói által szaklapban publikált jelentés alapján, hogy ez (úgy tűnik jelen állás szerint) minden idők legenyhébb lefolyású világjárványa, és azt viszton egyértelmű, hogy sokkal alacsonyabb a halálozás, mint a hagyományos influenzánál. Teszem hozzá, én baloldali nyugati sajtót olvasok, tehát ennek semmi köze a politikához, részemről. Attól még be lehet oltatni magad, csak éppen az a hazugság, hogy úgy tesznek, mintha ez sokkal veszélyesebb lenne, mint sok más betegség, amire létezik szintén választható oltás.
tiItott_baker | 2010. január 20. | 21:23:25
lusta | 2010. január 20. | 20:37:40
ja, meg miért nem feszítenek ki minden gyümölcsös fölé védőfóliát az egész országban, ha jégeső közeledik. A h1n1-hisztéria is kb ilyen, véleményem szerint :) Szóval ágyúval verébre -dolog.
lusta | 2010. január 20. | 21:18:14
Tudod csavisz a példám a gondolkodásmódodról szól. Akkor érthetőbben. Mindegy, hogy van-e járvány, vagy nincs, de a mindenkori egészségügyi vezetésnek kutya kötelessége az állampolgárok védelmét lehetővé tenni. Azt azért senki sem vonta kétségbe, hogy az A/H1N1 létező veszély. A nyugati példák sántítanak.
Franciaország például valóban túl lőtt a célon. Ők 100% lakossági oltást akartak elérni úgy, hogy az oltást kétszer kellett volna elvégezni. Nálunk csak 60%-os átoltottságokról beszéltek, és azt is csak egyszer.
Egyébként gratulálj az elhunytak hozzátartozóinak, hogy milyen jól csinálta az elhunyt, hogy nem dőlt be ennek a hazug propagandának és ahogy te mondtad, átverésnek.
innocent | 2010. január 20. | 20:45:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
csavisz | 2010. január 20. | 20:41:43
lusta átvertek,ennyi!
lusta | 2010. január 20. | 20:37:40
Szeretem ezt a nagy tudálékosságot. Én mással példálóznék. Az utóbbi években alig volt hó a télen. Minek vásárolják azt a rengeteg sót, homokot, minek az a rengeteg hótoló, Ha véletlenül mégis jeges lesz a közút és havazni is fog, nem kell idegezkedni, úgyis elolvad!
Úgy látom ilyen felfogással írkálnak az alantiak.
csavisz | 2010. január 20. | 20:35:58
innocent majd exportáljuk a bátor kanadai bébifóka vadászoknak,ha netalántán visszatámadnának azok a vadállatok az alig basebal ütővel felfegyverzett hőseitekre,nehogymán valami fertőzést össze szedjenek nekünk,még a végén kitőrne a fóka influenza!
nablaquadrat | 2010. január 20. | 20:32:39
"[ Székely Tamás: ]Hozzátette: amikor ez a terv készült, aligha gondolt arra bárki is, hogy egyszer az abban leírtakat meg kell majd valósítani."
A kedves, jó, hernyótalpas, felmenőjét anyai ágon!
"... aligha gondolt arra bárki is, hogy ... meg kell majd valósítani."
Ilyen az MSZP-SZDSZ koalició bármely terve, ha nem a legkedvezőbb eset következik be, akkor működésképtelen. Ezért omlik össze majd 2010-ben a magyar gazdaság.
Ki volt az a hülye, aki ezeknek diplomát osztogatott?
feketebuli4 | 2010. január 20. | 20:27:05
Sehol sem volt Európában, vagy a világon H1N1 járvány szeptember óta! Az ukrajnai járvány okozója nem ismert, mert nem volt tesztjük a H1N1-re!
Magyarország a harmadik "legjobban" oltott ország (25%)! Máshol 3-4%-os oltottság mellett sem volt járvány!
Hülye hecckampány a profitért!
Kik az omninvest részvényesei, haszonélvezői? Személy szerint!!!
feketebuli4 | 2010. január 20. | 20:23:14
Nem tudom miről beszéltek? A JÁRVÁNY ERŐSÖDIK!
A H1N1 újabb áldozatai: K. Rozélia kikunmajsai háziasszonyt elütötte egy személygépkocsi, a helyszínen életét vesztette! Szervezetében 3 másodperc alatt kimutatták a H1N1 vírust!
A gázoló gépkocsivezető, O. Ferenc részegen, jogosítvány nélkül vezette gépkocsiját és az ütközéstől elvesztette uralmát a kocsi fölött és falhoz csapódott! A falon is találtak H1N1 vírust!
Ők a H1N1 81. és 82. magyar áldozata!!!
Emberek! Oltassátok be magatokat!!!
Hülyeség ellen!!!
kalamáris | 2010. január 20. | 20:22:32
Megint hazudnak, megint kidobnak egy csomó pénzt az ablakon. Hiteles tájékoztatás, statisztika nincs, csak a parasztvakítás megy minden vonalon. Sajnos a Népszabadság járt az élen ebben is.
csavisz | 2010. január 20. | 20:22:28
meghalt egy beóltott beteg,mi volt a nyilatkozat?H1N1-et hiában mutatták ki nem biztos,hogy abba halt bele!Na már most ha be van valaki oltva akkor nem biztos?Ha nincs beoltva,de krónikus betegségben szenved és kimutatják a szervezetében a H1N1-et akkor automatikusan abba halt bele?Újra kellene vizsgálni az összes esetet sokan meglepődnének!Elvtársak ezt megcsináltátok,nem kicsit nagyon!Nemsokára elszámolhattok vele!
innocent | 2010. január 20. | 20:20:59
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mirakel | 2010. január 20. | 20:08:53
"bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:30:56
tiItott_baker | 2010. január 20. | 18:09:59 mondja a boldog emberke, mert megúszta, és nem ő lett a 95-ik áldozat."
Az oltásba hányan haltak bele? Miért nincs erről pontos adat? Illetve, amit közöltek (kb. 20 áldozat Mo-n) azt miért tiltották le utána mindenhonnan?
tiItott_baker | 2010. január 20. | 20:05:06
bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:30:56
ez nem érv, ez demagógia. Akkor bármilyen fertőző betegségnél elővehetném az adatokat, és valami ostoba paranoiás mintájára "boldog" lehetnék, hogy nem én vagyok az X-edik aki belehalt. Sajnos mindenbe halnak bele emberek(de nem mindegy, milyen arányban), ez van. A fölöslegesen megrendelt oltóanyagban viszont állnak a milliárdok, és nem lesz majd aki vállalja a kidobott pénzért a felelősséget.
Mirakel | 2010. január 20. | 20:04:23
"gabuska | 2010. január 20. | 17:26:05
Brigaderos
Nem tudom milyen tudatmodósítót használsz, de azt hiszem most sokat adagoltál belőle...
Fordulj orvoshoz!"
gabuska, téged (is) iszonyúan átvertek! Csak egy adat, egész Európában 10 millió ember oltatta be magát, abból 2 millió magyar! Minimum elgondolkodtató! Mi ez, ha nem üzlet? Ébredj már fel!
immortal | 2010. január 20. | 19:24:51
Én direkt nem ótattam be magamat mert nagymenő vagyok és tökös, és bízok erős immunrendszeremben. Pár hete olyan beteg voltam mint az állat. Magas láz, éjszakai légszomj, köhögés. Majdnem megdöglöttem. Vagy 2 hétig szenvedtem de dokihoz direkt nem mentem el és mellette mentem melózni + még lenyomtam 3 nehéz vizsgát is. Alig várom már a második hullámot. Tesztelem az immunrendszeremet.
greg | 2010. január 20. | 18:53:35
Egy másik mondat a cikkből:
" (Az oltópontok február negyedikéig leszenke nyitva.) "
tzg | 2010. január 20. | 18:52:37
bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:12:38
Tudom, hogy ez nem jelent megnyugtatást, de a tudatlanság sem jelent együttérzést. Ha Ön tisztában lenne azzal, hogy a "normál - hagyományos" influenzás időszakok alatt, hány halálozás történt, ami szintén az influenza szövődménye volt (csak akkor a média nem adott napi statisztikai beszámolókat, akkor talán nem politizálna mások tragédiáján.
Nem kell, fideszezni, mszpzni, jobbikozni, .... sokkal egyszerűbb ez a történet. Gondolkodni azért nem árt!
greg | 2010. január 20. | 18:51:52
" Persze, csak az nem téved, aki nem ír semmiT, de mégis, ha nem is jelez a szövegszerkesztő, mint ez esetben nem teszi, a mondatnak ebben a formában így nincs értelme. "
Nekem sem jelzett, mert a semmi és a semmit is jó, a helyesírást tekintve, mégis óriási a különbség. Még egyszer elolvastam, valahogy így kellene. -)
greg | 2010. január 20. | 18:49:47
Rendszeres, és egyre több a bosszantó hiba, ami kiküszöbölhető lenne, ha legalább egyszer ( ! ) a cikk megírása után annak írója elolvasná a cikket.
Az alcímben, a cikket ajánló négy sorban szerepel ez a szó: " figyelmeztettet ".
Aminek persze lehet értelme, de itt, ebben a mondatban semmiképpen sem.
Persze, csak az nem téved, aki nem ír semmi, de mégis, ha nem is jelez a szövegszerkesztő, mint ez esetben nem teszi, a mondatnak ebben a formában így nincs értelme.
szerotomi | 2010. január 20. | 18:33:49
Gyerekkoromban ez olyan természetes dolog volt, mint az egyszeregy. A suliban beálltunk a sorba, és az iskolaorvos beadta az oltást. Senki sem kapott ezért elismerést, a miniszterelnök nem kommentálta az eredményt.
Bár ahogy a mai dübörgős állapotokat elnézem, az is komoly siker, ha egy autóbusz elindul, ha a villamosnak működik az ajtaja, a troli nem ráz, ha a betegeket nem csereberélik, a rendőrök nem lopnak és erőszakolnak.
bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:33:31
Brigaderos | 2010. január 20. | 17:21:10
Több ilyen okoska kell ebbe az országba, akik mindent jobban tudnak. Egy ilyen kretén lehet-e minőségi munkaerő?
Ezért tartunk ott, ahol.
bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:30:56
tiItott_baker | 2010. január 20. | 18:09:59 mondja a boldog emberke, mert megúszta, és nem ő lett a 95-ik áldozat.
bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:29:12
stefankoenig | 2010. január 20. | 18:02:04 úgy látszik, lemaradt egy kicsit, mert nem olvasta a fideszes korrupedia.hu-n a Hajdú-Bét sztoriját, mert ha elolvasta volna, máris másképpen értékelné a céget 98-ban átvett csapatnak a teljesítményét.
Pl. azt, hogy 3 év alatt ledogozták az örökölt 26 milliárd(!) Ft-s adósságot, és befektették saját 8 mlrd. Ft-t.
Ha ez a tehetséges csapat nem veszi át ezt a Hajdú-Bétet, akkor az sokkal súlyosabb következményekkel óriási 26 milliárdos adóssággal már 98-ban megszűnt volna létezni.
Már ebből is látszik, hogy az eredeti szándék abszolúte tisztességes volt, csak a második szárnyas piaci világkrachot már nem tudták kivédeni.
Ilyen ez a – a magyar komcsi ideológiájú és egyenlősdis felfogású parasztok által utált (lásd pl. stefankoenig | 2010. január 20. | 18:02:04) – kapitalizmus: egyszer fent, egyszer lent.
Értem én, az ilyen csávók, mint pl. stefankoenig | 2010. január 20. | 18:02:04 azt szeretnék, ha nyerünk, akkor mi nyerünk, ha gubanc van, akkor az állam segítsen ki minket. Így könnyű, de hát hol van ilyen és korrekt-e az ilyen komcsi elvárás?
bakonyi gyuri | 2010. január 20. | 18:12:38
tzg | 2010. január 20. | 18:05:15 a hozzászólásával így próbálja megnyugtatni a 94 áldozat családját.
Gratula hozzá!
tiItott_baker | 2010. január 20. | 18:09:59
Bajnai Gordon hülyeségeket beszél (már elnézést, de ez így van). Nincsen és nem is volt olyan mértékű h1n1-járvány (világjárványként is a valaha legenyhébbként feljegyzett a mostani, a maga 20ezer halottjával - szemben a WHO által riogatott félmillióval), amely indokolná a hőstettszerű melldöngetést, az ÁNTSZ hátának lapogatását. Dobogósok a hülyeségben lehetünk, maximum. Az alig átoltott eu-ban a sima influenzához képest sem jelentős a halálos áldozatok száma, nemhogy az agyonoltott Magyarországon. Lehet, hogy "indokolatlan veszteség" minden h1n1-es elhunyt, de akkor ennyi erővel minden fertőző betegségben, oltottság hiányában elhunyt is az (mennyi is hal meg évente összesen?). Az adófizetők több milliárdját dobták ki az ablakon a 6millió ampulla megvételével. Igen, megcsinálták.
Mogyoró | 2010. január 20. | 18:07:38
Mit csináltak meg?:))))
Hihetetlen!
tzg | 2010. január 20. | 18:05:15
"Hihetetlen, de a gyakorlatban is megcsináltuk - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter..."
MEG! Egy kis kiegészítés nem árt!
Wodarg(a PACE (az Európa Tanács Parlamenti Taggyűlése) Egészségügyi Bizottságának az elnöke): a H1N1-járvány a század egyik legnagyobb botránya?
(Wodarg orvos és járványügyi szakember, tüdő- és környezetbántalmi betegségek specialistája.)
Az Európa Tanács tagállamai 2010 januárjában vizsgálatot (az EU Parlament Egészségügyi Bizottsága egyhangúlag elfogadott határozata alapján)indítanak a gyógyszergyártó cégek és a globális sertésinfluenza kampány kapcsolatáról, különös tekintettel a gyógyszeriparnak a WHO-ra (Egészségügyi Világszervezet) gyakorolt befolyásának a mértékéről. Ez egy régen esedékes lépés a WHO, a gyógyszeripar és akadémikus tudósok között létrejött gyógyszer korrupciós „Aranyháromszög” átvilágítására, amely milliók életét tartósan megkárosította, sőt halált is okozott. Hivatalos nyilatkozatában Wodarg kritizálta a gyógyszeripar befolyását a tudósokra és a WHO hivatalnokaira, megállapítván, hogy emiatt „szükségtelenül több millió egészséges embert tettek ki az elégtelenül tesztelt oltások kockázatának”, és hogy ez az influenza „sokkal kevésbé káros”, mint minden korábbi járvány. Európa háború utáni történetének egyik legjelentősebb kommunikációs manipulációjára derülhet fény, ha bizonyítékokkal sikerül alátámasztani nemzetközi szervezetek és a gyógyszeripar befolyásoló kapcsolatát.
Jerzsi | 2010. január 20. | 18:03:51
Moderálási alapelvek- komment törölve -
stefankoenig | 2010. január 20. | 18:02:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
elsolajos | 2010. január 20. | 17:32:01
gabuska drága,ha ma reggel hallgattad volna Kossuth rádiót amiben a WHO professzora nyilatkozott akkor te sem írnál hülyeséget.Csak annyit mondott nagyjából amit Brigadéros írt.
gabuska | 2010. január 20. | 17:26:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Brigaderos | 2010. január 20. | 17:21:10
Az európai országok szabadulni akarnak az oltóanyagoktól, mert 4%-os oltási arány mellett egy rakat anyag maradt a nyakukon.
Bajnai mennyit rakott más zsebébe csak ezen ügylet kapcsán? 6 milliárdoz. Egy kamu járvány, államilag felturbózott tömeghisztériváal, hamis ÁNTSZ jelentésekkel és statisztikákkal. Vagyis a lakosság ismételt tömeges kifosztása.
|