Vogelweide | 2009. augusztus 31. | 06:02:17
Holt költők társasága. Újrajátsszák a filmet?
emberke | 2009. augusztus 29. | 21:14:38
Megdöbbentő, hogy mit meg lehet tenni ebben az országban! Kedves „bánáti?”! A Szent István Gimnázium nem egyházi, hanem állami iskola, nagy múlttal, jó színvonallal (de ez utóbbi a cirkuszok után már lehet, hogy múlt idő). Én is ebbe a 322 éves suliba jártam, igaz, akkor még 300 sem volt, és Első Istvánnak hívták. Igyekeztem figyelemmel kísérni sorsát, egyre fokozódó aggodalommal és tehetetlen dühhel. Részt vettem a tüntetésen is, és nagyon büszke voltam a mostani tanárok és diákok intelligenciájára, kulturált, minden hőzöngéstől mentes demonstrációjára. Ez a mostani elbocsátás? Ha csak arra gondolok, hogy mindezt egy olyan igazgató vezényelte le, akit úgy nevezett ki az önkormányzat, hogy az igazgatóválasztáson pedagógus kollégáitól egyetlenegy szavazatot sem kapott a pályázatára, már nem is csodálkozom annyira. Mikor esztergomi ismerőseim panaszait hallgatom a polgármester hihetelen dolgairól, csak annyit tudok mondani keserűen: Valószínűleg megérdemeltétek, ti választottátok újra a ciklus elején. Egyébként meg az a véleményem, hogy először majd a másik gimihez csatolják, aztán szépen megszüntetik szeretett középiskolámat. De miért kell ehhez ekkora cirkusz?
vizenjáró | 2009. augusztus 29. | 10:35:35
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bánáti? | 2009. augusztus 28. | 22:10:35
Ez a Szegény Szent István ! - forog a sírjában,hogy róóla neveztek el és működtetnek egy ilyen békétlenséget gerjesztő egyházi iskolát. Ilyen szellemiségű iskolába az Istennek sem adnám gyermekemet! Béke poraira!
zsozsós | 2009. augusztus 28. | 19:20:54
smunyo! Ez így túl egyszerű, mint az ék. Tanárokat kell felvenni, mert 12 hiányzik, tehát nem spórol a város. Én figyelemmel kísértem a történéseket, nem beszélek a levegőbe.
smunyo | 2009. augusztus 28. | 19:06:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
zsozsós | 2009. augusztus 28. | 18:55:56
A vizsgálat eredményéről lehet valamit tudni?
sandor1 | 2009. augusztus 28. | 18:51:52
Moderálási alapelvek- komment törölve -
zsozsós | 2009. augusztus 28. | 18:50:34
Meggyest nem a gyerekek sorsa érdekli, hanem a saját játszmái. Az iskola megszüntetéséhez a tanárok eltávolításán keresztül vezetett az út (két legyet egy csapásra). Alávaló és cinikus, hogy ehhez egy diák halálát használta fel. Az elküldött tanárok kiálltak az iskola és a rájuk bízott gyerekek mellett. Példát mutattak emberi tartásból, pedagógusi felelősségből. Csak remélni tudom, hogy ennek az ügynek még nincs vége. Ne legyenek illúzióink, hogy mi vár ránk jövőre!
bbicus | 2009. augusztus 28. | 18:37:39
Bármennyire is sajnálatos egy tanuló öngyilkossága, semmiképpen sem lehet érte a tantestületet, illetve annak nagy részét felelőssé tenni.
Pszichológusok nyilván meg tudnák mondani, hogy milyen korábbi családi, személyiségi, illetve egyéb zavaró előzmények miatt következett be a tragédia, amit mindenképpen valamilyen eseménysor váltott ki, nem pedig egyetlen tanári megjegyzés arra, hogy a tanuló tüzet gyújtott az osztályteremben. Ennek a cselekedetnek magának is meg kellene keresni az okát.
Egyértelmű, hogy ez a tragédia csak ürügyül szolgált Esztergom polgármesterének, Meggyes Tamásnak (Fidesz), hogy megszabaduljon a számára kellemetlen tantestületi tagoktól.
Mérhetetlenül undorító a dolog, amellett, hogy bizonytalanná teszi a tanévkezdést, hátráltatja az oktatási tevékenységet.
|