helyettem | 2009. március 10. | 20:27:12
nemistudom | 2009. március 9. | 10:46:00
helyettem ( kis virág): "Óh, mondd, te kit választanál?"
Miért kellene közülük választanom?
Talán nem mondok újat, hogy Szanyi programjára egyelőre nem vevő az MSZP-ben senki.
Még kevésbé Orbán nemzeti szocializmusára, bár kétségtelen a "hit" sokat számít, de ugye nem teremt egymillió munkahelyet.
Ezt Tölgyessy úr sem hiheti. :)
Dave Cohen | 2009. március 10. | 11:49:01
Érdekes, én ezeket a szavakat, mondatokat, jóval a Balra Magyar megjelenése előtt hallottam, Bogár László közgazdász szájából (ha jól emlékszem még a kipukkanó lufi hasonlatot is használta, de Demján Sándortól biztosan hallottam ezt ugyanebben a kontextusban még tavaly).
Tisztelt Szanyi Úr, akkor ez most azt jelenti, hogy Ön Echo Tv-t nézett miközben a vitaanyagon elmélkedett? Bogár László élhet Ön ellen plágiummal?
Bár tudom minden arról kell szóljon, hogy Orbán Viktort lejárassák, hiszen rettegnek a 2010es választásoktól. Remélem addig még lentebb süllyednek saját mocskukban!
Üdv D.C.
vakablak | 2009. március 9. | 20:38:44
Pusztító daganatok kivágását jutányos áron vállalom! Egyet fizet, kettőt vágok ki! Felárért országot is műtök. Név és cím a szerkesztőségben. "Nemzetmentő hobbimészáros" jeligére, komcsik kíméljenek.
mérce | 2009. március 9. | 17:24:17
Még mindig ezen a beszéden csámcsognak ezek a politikusok. Kellemetlen, hog ynem tudnak rajta fogást találni, ezért is lett olyan a beszéd, amilyen. De könyörgök, inkább kormányoznának végre ahelyett, hogy megint a másikra mutogatnak. Soha meg sem hallgatták az ellenzéki javaslatokat, most mi a fenének várják? Jaaa, hogy csak lejáratni akarják az ellenfelet ahelyett, hogy ésszerű megoldást találnának ki a problémára és nem kizárólag az adófizetők tökeit szorongatnák!
Ekkora szánalmas és rosszindulatú embert még nem láttam egy csapatban. Az ország csődben, ezek a majmok pedig 7 év uralkodás (hazugság és lopás) után még MINDIG másra mutogatnak. Sárdobáló szerencsétlenek, ezektől várjuk az országunk javulását? Minden nappal egyel több szög kerül a koporsónkba miattuk!
Vágjuk ki a pusztító daganatot az országból, elég legyen a pusztításból!
sanyóka | 2009. március 9. | 16:23:26
Nincs ebben semmi új! Szanyi baloldali populizmusát tükrözte a Balra Magyar, és Orbán a populizmusban sokkal jobb! Populizmusok találkozni szoktak!
zsugás vili | 2009. március 9. | 16:14:39
dezspet | 2009. március 9. | 15:46:28
Orbánnak sincs más útja, de inkább iránya, mint amit Fletóék elkezdtek 2006 nyarán, és amit Ovi pont 1 éve akasztott meg végérvényesen a felelőtlen populista népszavazásával és a kilátásba helyezett újakkal. Akkor most jutalmazzam Vikit az eddig elkúrt 3 évért? A 300 Ft-os vizitdíj helyett a 300 Ft-os euróért?
loewe | 2009. március 9. | 15:52:26
Orbán évértékeléséből egyszerűen csak annyit tudok leszűrni, hogy beszélt jó órát a múltról, új rendszerről - amit szerinte nem kapitalizmusnak fognak nevezni stb. - ez viszont úgy ahogy van marhaság - az oroszok kivonulásáról é hozzá kapcsolódó családi élményéről, de egy szót sem a jövőről, arról, mit kínál ... Erre lehet ugyan azt mondani, hogy kész program van, de nem akar róla beszélni, nehogy néhány réteg elforduljon tőle, de ilyen kritikus helyzetben ez felelőtlen politikusi magatartás. A múltról meg ennyit kár beszélni. Ezt tömören elmondhatta volna 10-15 perc alatt is. A hiteltelen, cselekedni nem tudó és nem merő kormány éppúgy nem jó, mint a populizmust továbbra is meglovagoló, alternatívát nem kínáló ellenzék.
dezspet | 2009. március 9. | 15:46:28
Szia Vili,
Senkit nem csábítok sehová és nem tartozom sehová. A véleményemet leírtam és továbbra is tartom.
Nincsenek illúzióim, egy ilyen okfejtéstől nem dob minden baloldali protest szavazó hátast, de remélem, azért nyomot hagyok.
Természetesen jobb lenne egy olyan világ, amelyben az ellenzék vezetője konkrét javaslatokkal áll elő. Nyilván ez egy kockázatkerülő politikai magatartás, lásd Török Gábor, és más elemzők írásait. Azoknak muníció, akik mindenáron belekötnek az ellenzékbe, a nagy többséget viszont nem tántorítja el egyelőre.
A dolog kockázata nyilván ott van, hogy amit majd csinál az ellenzék, az összhangban lesz e a mostani viselkedésével. Ez rejtély, de ha engem kérdezel, jobban megbízom az ő kormányzati teljesítményükben, mint a jelenlegi kormányéban. Nem az alapján, amit mondanak/nem mondanak, hanem az alapján, amit tettek. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék elképzelni százszor jobbat. De az a helyzet, hogy most úgy tűnik, nincs harmadik út. Ha lesz, megnézzük, az mivel kecsegtet. Egyelőre neoliberális gazdasági csomagok keringenek a köztudatban megfelelő politikai támogatottság nélkül. Ezek, úgy gondolom, sokkal jobbak, mint a kormány semmittevése. A kérdés, hogy Orbán egy Obama-szerű keynes-i útban gondolkodik e (úgy tűnik, igen), de konkrétumok addig nem fognak kiderülni, amíg nem kezdenek bele, vagy nem kényszeríti rá őket valamilyen egyéb erő.
zsugás vili | 2009. március 9. | 15:22:05
dezspet | 2009. március 9. | 13:37:40
Ügyes, de nem fogsz átcsábítani.
Miből fogjátok megteremteni pld. a magyar többségű bankokat: hitelből, adóemelésből (ezek ellen harcoltok, állítólag), államosításból Rákosi Mátyás módra (jön a bojkott a magyar vállalkozók árujára)?
Leköteleznél, ha elmagyaráznád, hogy mit is akar Viki.
dezspet | 2009. március 9. | 13:37:40
Emlékszem 2002 tavaszára. Rojtosra vitatkoztam a számat a család fideszes, romokban heverő oldalával. Elmagyaráztam nekik, hogy miért is jó a politikai váltógazdálkodás, és hogy Orbán ilyen meg olyan hibáinak köszönheti a vereségét, de nem kell őt még leírni, különben is, Medgyessy egy remek pénzügyi szakember, legalább a gazdaság rendben lesz.
No, hát tévedtem egy picit. Sajnálom a mai baloldalt. Az értelmiségi holdudvart, a megmondókat, a kitartó támogatókat. Erre nem számított senki.
Most már viszont egyre inkább azon tűnődöm, meddig bírják még munícióval. Vajon meddig tart ki Orbán szapulása, mint ezeréves pótcselekvés, és mikor jön el a nagy katarzis, a megtisztulás, a felismerés: 2002-2009 Magyarország egyik legsötétebb, legsikertelenebb korszaka. Ennél jobban elszúrni a dolgokat szerintem nemigen lehet. Le kell nullázódni, és újraépülni. Be kell húzni fülünket és farkunkat és csendben reménykedni, hátha a másiknak sikerül.
Ezek a cikkek és kommentek pedig, és tényleg elnézést mindenkitől: patetikusak. A hajó süllyed, mi pedig nem vagyunk hajlandóak átülni a másikba, mindenféle nevetséges ürügyet gyártunk, fikázzuk a másik hajót, részben persze valós hibái alapján. De az a helyzet, nincs másik hajó egyelőre a horizonton. Az a hajó nem nagyon csábító, belátom, már ültünk benne, de tudjuk jól, akkor működött, a felszínen tartott minket, sőt, hellyel-közzel haladtunk is a kikötő felé. Most azt kérdezem: átülünk, vagy addig sopánkodunk, amíg elsüllyedünk és késő lesz?
Hopkins | 2009. március 9. | 12:42:23
Sajnos egyre kevésbé fontos az, hogy mi itt a fórumon milyennek tekintjük OV-t és politikai ellenfelei nyilatkozatait. Az persze nagyon fontos, hogy mindenki lássa: van nyilvánosság, nem vagyunk egy véleményen, látunk komoly gondokat.
Ami fontos: zajlik a magyar társadalomban egy gyors radikalizálódás. Ezt a történelemben nagyon sokszor a hallgatóság fülének kedves, ígéretekkel fedték el. (szívesen mondanám, hogy baloldali, polulista, demagóg ígéretekkel, de ezek ma már olyan nehezen működnek, még ha azok is.)
A nagy kérdés: miről is szólt a dolog? Egyben tartani a követőket? (minek használják olyan sokat a "híveket" kifejezést?) Mit tud kezdeni OV azokkal, akik a ma már nyilvánvaló választási győzelem után a leszámolást kérik számon? Mit képes kezdeni a "csőcselékkel" - bocsánat ezért, de ez egy történelmi kategória -, hogy szolgálja ki őket? Egyáltalán érzi-e a veszélyt?
Kétely marad bőven.
sandor1 | 2009. március 9. | 11:52:10
Moderálási alapelvek- komment törölve -
PUBI | 2009. március 9. | 11:41:46
Viktor megint azokat a VIZIÓIT adta elő ami az ő fején kivül máshol nem léteznek
nemistudom | 2009. március 9. | 10:46:00
helyettem ( kis virág): "Óh, mondd, te kit választanál?"
helyettem | 2009. március 9. | 10:32:42
Én nem hinném, hogy az MSZP mértékadó akármijei odaállnának Szanyi agymenése mögé.
Talán neveket ha kérhetnénk?
Nem véletlen, hogyha "nagy szellemek", ha találkoznak, vannak közös pontjaik.
Két szélsőségesen populista most elképzeléseiben egymásra talált: az egyik a szocialista, a másik a nemzeti szocialista mivoltában teljesedne ki.
nemistudom | 2009. március 9. | 10:14:05
Nagyon is pontosan tudja a T.P.. K.I. és O.V. is, mit mondanak.
walsz | 2009. március 9. | 09:50:17
nemistudom | 2009. március 9. | 09:27:53
Ócska és rossz a demokrácia, mondják, de még mindig jobb, mint egy egyisten-hiten alapuló állam.
***
Ezt tökéletesen így van!
Orbán beborult elméjében ott táncol a küldetése,melyröl többször is nyilatkozott ("Vagyok aki vagyok"-Mihály arkangyal hatása mondta )
Az is érdekes volt, amikor 2006. november 4.- a Fidesz csapat egy hatalmas transzparens mögött vonult fel az Andrássy ut 60-tól, melyre az volt irva:
Igazság szabaddá tesz!
Ez a neonácik jelmondata, nyugaton mindenneonáci gyülésen, összejövetelen ez a mondta virrít a pulpitus felett. (Wahrheit macht frei!!)Így volt ez akkor is, amikor David Irving németországi templomokban celebrálta holocaust tagadó „miséit”.
Ezt a jelmondatot lehetett hallani 2006. október 6-án Orbán Viktor szájából a Kossuth téri beszéde alkalmával, vagy olvashatták szintén a Fidesz elnökétől a Magyar Nemzetben (2006.október 14.) közzétett írásának címében
A történelemre kicsit is visszapillantó gondolkodó ember pontosan tudja azt, mit is jelentenek az „idegenszerűség” az „élettér” a „kitartás” kifejezések értelme, és megdöbben ha ezek egy mai pártvezető szájából nyílvánosan ujra elhangzanak. Ezt a megdöbbenést tovább fokozza, ha ez a politikus a „genetikailag meghatározott baloldalt" emlegeti.
Nem kivánok összefüggéseket keresni Orbán emlitett beszédében Hitlerre tett utalása, valamint ifj Hegedűs, David Irvin, a Fidesz főideológusa és a Wahrheit macht frei (Igazság szabaddá tesz) jelmondat mögötti neonáci szellemiség között. De a jobb lelkületű ember számára mégis elgondolkoztatóak ezek az összefüggő hítványságok.
Az is érdekes, hogy Orbán a párt kongresszusán Hitler Mein Kampfjára hivatkozik. Vagy tudta mit mondott, akkor ezért veszélyes, vagy nem tudta- ezzel is fél - negyedmüveltségét bizonyítva - akkor meg még veszélyesebb
nemistudom | 2009. március 9. | 09:27:53
A "független politikai elemző", Tölgyessy Péter ma reggeli rádiós kiselőadása mindenről lerántotta a leplet. Pedig T.P. igazán nem akarta így.
Arra elmélkedett a "független politikai elemző", hogy a politika a hitel piacán működik, hiteket árul. Az eddig is tudtuk, hogy a racionalitás nem sokat számít, de szeretjük a nyílt, durva beszédet, amilyet a "független politikai elemző" hétfői szereplései meghonosítottak.
Na most, a "független politikai elemző" elemző szerint Orbán, mint egy szektavezér vagy javasasszony, azt a hitet árulja, amely szerint ő, ha hatalomra kerül, megoldja a válságot. Ebben kell a "független politikai elemző" szerint hinni, s az ésszerűség, a számok igazán nem is számítanak.
S a "független politikai elemző" ezután a történelmi analógiákra tért át, megemlítve, hogy a harmincas évekbeli nagy világválságból sem az USA jött ki először jól, hanem az az ország, amely igazán hitt abban, hogy az új vezetője majd megváltoztatja a jövőt. S ez az ország, mondta a "független politikai elemző", nem volt más, mint Németország.
Hoppá! Németország-hit-akkor. Magyarország-hit-most. A képlet tehát egyszerű és adott, nem igaz?
A világválságból kivezető utat 1933-tól ( a válság 1936-ig tartott ) egy bizonyos Adolf Hitler és nemzetiszocialista pártja mutatta meg. Az ára kb. 60 millió halott és egy földig rombolt világ. De: mondja a "független politikai elemző"-hittel benne, s ez a gazdasági racionalitáson túlnyúló csoda, a "blut und boden" nagy egysége volt.
S ezt kínálja most, Magyarországon nekünk Orbán Viktor is, állítja a "független politikai elemző", s milyen igaza van! Orbán nem foglalkozik programokkal - mint a "független politikai elemző" mondja: erre az ő tábora nem is tart igényt!, a többi meg úgysem számít -, csak azzal a hittel, hogy ő megoldja, felszámolja, rendet (!) tesz itthon és a világban.
Akinek ez a harmincas éveket felelevenítő "hit" kell, az semmit nem tanult és semmit sem felejtett. Én nem kérek belőle, köszönöm, nem. Nem óhajtanék Orbán-hitű diktatúrát, mindenféle totalitariánus rendszerből elég volt itt az elmúlt száz évben.
Ócska és rossz a demokrácia, mondják, de még mindig jobb, mint egy egyisten-hiten alapuló állam.
sanyóka | 2009. március 9. | 06:43:12
Hacsak szimpla plágium lenne, az még a kisebbik baj lenne! Sokkal nagyobb a baj, hiszen a "Balra Magyar" is egy populista, antikapitalista, bankár ellenes szöveggel véli olvasói megnyerni! Azaz mindkét eset a populizmus térhódítását jelzi! Ha lényegi kérdésekben, és mélyreható elemzéseiben lenne hasonlóság, akkor az még biztató is lehetne! De a lehetséges "megoldási módokban" is hasonlóak a következtetései: A Reformszövetség javaslatainak elutasítása! És valami "kapitalizmuson túlmutató" teljesen homályos és "rózsaszín ködfüggöny" vizionálása! Úgyhogy Szanyi úr gondolkodása, sőt stílusa is "közeledett" Orbánhoz, de a legnagyobb baj, hogy az irányválasztás mindkettőjüknél a lehető legrosszabb!
vakablak | 2009. március 9. | 03:17:30
Pusztán az, hogy az általános hisztériában és az ötlettelen süketelésekben (cumbájspíl "a kapitalizmusnak vége") a megszólalók nagyjából azonos retardált szintet hoznak, még cseppet sem következik, hogy a jobboldal és a baloldal mint fogalmak, kiüresedtek volna. Most éppen tort ül a tébolyultság, beköszöntött a Legújabb Kori Első Általános Elbizonytalanodás, ilyenkor lehet, szabad, sőt szinte kell is elmondani minden sült baromságot büntetlenül. Aztán ahogy jött, el is megy felőlünk a válság, és a verkli megy tovább, ahogy eddig. (A "minden máshogy lesz" fogadkozás legföljebb abban merül majd ki, hogy a lufihámozó és ködszeletelő pénzügyi konstrukciókat betiltják, de sosem ez adta a kapitalizmus leglényegét, ezek eleve csak anomáliák voltak.)
Olvasom ^^^^ ott fenn, hogy "a Balra, Magyar! szerint a piaci szabad kapitalizmus az ezredfordulóra felélte a természeti erőforrásokat. Mai fogyasztásunk másfélszer nagyobb glóbuszt igényelne a jelenleginél."
Orbán valószínűleg csak tetteti, hogy elmekórtani eset, az MSZP mérvadó stratégáiról viszont, akik pl. a fenti síkhülye állítást megfogalmazták, ez már minden kétséget kizáróan be is bizonyosodott.
apollo | 2009. március 9. | 00:30:04
Elég szomorú, hogy sokak még ilyen egyszerűen határozzák meg magukat, hogy baloldali v jobboldali. A világ ennél jóval bonyolultabb. Sajnos sokan azért vallják magukat baloldalinak mert ez a fejükbe összenőtt a progresszivitással, bár ez a történelem nagy részében így volt, aki ennek a régiónak a polgára tudhatná, hogy ez koránt sincs így. Szomorú, hogy ilyen emberek írnak még újságot és ilyen emberek politikusok. Orbán már régen túlment ezen a szokásos kis én jobboldali vagyok - te baloldali vagy játékon és pragmatikus politikát folytat a valóságra valóságosan reagált persze ő is jókora fáziskéséssel (Gy. mellett nem nehéz királynak lenni). Úgyhogy nem csoda, hogy egy "baloldali" ember ugyanazt látja mint egy "jobboldali", mert valójában nincs ilyen csak a fejekben.
|