gyulácska | 2009. április 25. | 21:53:44
Kedves Dóra!
Cikkéből érezni az aggodalom és a féltő szeretet, amit az ügyért érez, de lehet, hogy ezzel amit elkövetet írás gyanánt, talán életében a legtöbbet ártotta azoknak, akiket szeret azaz a romáknak. Hiszen Ön hazudik! Egyrészt tényeket tagad le, hamisan emel ki a videóból, másrészt torzít!
A hazugság egy jó cél érdekében is hazugság! A saját újságírói és jogvédő küzdelmét is lejáratja! Talán egy alaposabb érzelmileg elfogulatlanabb cikkel többet ért volna. Jó lenne, ha megkérdezne mást is, nem csak a munkáltató jogvédő civil szervezetét.
Az is különös, hogy a cikk megjelenése előtt a városban már beszéltek arról, hogy szocialista lejárató kampány indul az egyház ellen. Ahogy ők fogalmaztak: „szétverik az egyházat”. Így nagy meglepetés nem ért senkit, hiszen már mindenki tudta valaminek történnie kell! Tudja miközben Ön jogvédőnek gondolja magát pártok bértollnokává süllyedt.
Mindezek ellenére: Szeretetettel!
Nefelejcs | 2009. április 25. | 14:30:19
Már csak mert megnéztem volna, hogy voltak öltözve a nevezett szülők...amúgy ami a magániskolákban folyik, az elitizmus. Legalábbis ott, ahol megengedhetik maguknak.
Ezenkivül, ha ők maguk nem is rasszisták (ó, borzalom), akkor is számolniuk kell a többi szülő hozzáállásával. Ha ezek aztán azért hagyják ott a sulit, mert akármi bajuk van, az nagy pénzkiesés. A világon mindenütt válogatják a gyerekeket...
Nefelejcs | 2009. április 25. | 14:26:24
Ha van egy gondolat, amit később be akarok bizonyítani, és ezért kitalálok és létrehozok egy olyan szituációt, ahol a véleményem valószínű igazolódik...nem ezt hívják provokációnak?
-------- | 2009. április 24. | 13:40:47
ennyire érdekli magukat,hogy mi történik az iskolánkban?Én is Benkás vagyok,és hozzánk is járnak cigány származású gyermekek.Mi nem közösítjük ki őket,és nem nézünk rájuk másképpen mint a nem cigányokra.Ők is ugyanúgy hozzátartoznak az osztályunkhoz.Ugyanolyan lehetőségeket kapnak mint mi.Azt hiszem,hogy senki nem különbözteti meg őket a magyar gyerekektől!Úgy érzem,hogy a tanárok sem kezelik őket másképpen mint minket,az én osztályomba is járnak cigány gyerekek,de ők sem érzik hogy megkülönböztetnék őket tőlünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!anna
JJJJJ | 2009. április 24. | 10:50:01
Kedves Ufo Lajos!
Nem tudom olvassa-e még, de leírom a válaszom kérdésére:
Azért nem alkalmas a jelenlegi iskolarendszer a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására, mert egyrészt nem tud a családi háttéren változtatni, másrészt mert a tanárok döntő többsége nem ért hozzá, hogy kell azt csinálni (tisztelet az önerőből kiképződött kisebbségnek), harmadrészt mert ehhez kéne az, amit már írtam: plussz gyógypedagógus az osztályba. (Ilyen néhe előfordul, de jóval kevesebb esetben, mint kéne.)
sybilla | 2009. április 24. | 08:45:19
Akit érdekelnek a videók, megnézheti a www.mtv.hu/szempont tegnapi adásában.
Érdekes, hogy a leírt újságcikket nézve, vannak olyan dolgok, amik nem egyeznek, illetve végignézve, más színben tűnnek fel: az egyik beszélgetés az igazgatóval zajlik (aki tudja a felvételi menetét), a másik meg az igazgatóhelyettessel (akinek fogalma sincsen róla). Ezért aztán egymásnak némileg ellentmondanak. Ez egy beíratkozás zűrzavarában talán meg is érthető. Ebből mondvacsinált konfliktust, és diszkrimináció szajkózást csinálni nem fair!
Egy másik érdekesség: a roma férfit is leültetik és rendesen beszélnek vele, sőt felveszik az adatait is, mondván, hogy majd értesítik, ha lesz hely. Iskolatitkár nevetgélése nincsen, igazgatóhelyettes közbevágása nincsen a felvételen. A fenti cikk tele van csúsztatásokkal.
Érdekes, hogy a szerző pont az alapítvány "sajtósa". Ha a Népszabadság valamit is adna magára, biztosan nem közölte volna a cikkét. Már csak azért sem, mert az Alapítvány számos lapot keresett meg vele és senki más nem volt hajlandó a cikk közlésére.
hehe | 2009. április 24. | 06:26:37
nem szoktam egyetérteni az ilyen jellegű írásoknak,mert kissé izzadságszagú,és inkább a másik nagy lapszámú napilap másodosztályú újságíróira jellemző ez az ideológiát bizonyíani akaró prop.stílje,de kivételesen ,ismerve az iskolát ,valóban áll a dolog.és korábban tanítván egy másik egyházi iskolában,valóban szomorú, hogy ez a mentalitás, és a politika is meghatározza a napi munkát az ilyen iskolákban,sajnos nem csak a tanárok közti,hanem a gyermekek felé is.sajnos a biblát messze elkerülő szellem uralkodik az egyházi iskolákban. és szarvason persze a fejétől bűzlik,mert a legnagyobb skinhead a polgi.
csjano | 2009. április 24. | 06:00:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sznob | 2009. április 24. | 02:45:57
kedves fórumozók!
egyrészt, én is evangélikus iskolába jártam, és a 4 év alatt nagyon pozitív tapasztalataim voltak; másrészt, a nol renszeres olvasójaként ismertem meg ezen egyébként viszonylag igényes orgánum egyházi intézmények iránti affekcióját. A két állítás tükrében bennem elég erős a gyanú, hogy az imént említett lap erős szuggeszciós szándékkal jelentette meg az írását, és ha nem is tudom tökéletes fenomenológiaiai vizsgálat alá vetni (bocsánatért esedezem, kedves walsz), bizonyos kétségeim támadnak az írás megjelentetésének elfogulatlansága végett, legalábbis annak ismeretében, amit az általam egyébként kedvelt lap még 4 éve az egyházi iskoláknak juttatot normatíva kapcsán írt. És egy fél mondat erejére hadd legyek demagóg: hány magyar Nobel-díjas/irodalmár/művész/tudós nevelődött ki frankó, értéksemleges ballib intézményben, és mennyi mondjuk egy fasori gimnáziumban vagy soproni líceumban?
Tudom, hogy nem teljesen koherens a válaszom, de az azt megkritizáló walsz és egyéb uraknak ajánlom, hogy nol-fórumozás helyett nézzenek körbe kishazánkban a valós viszonyok megtekintése céljából!
coilevi | 2009. április 24. | 00:19:31
Nagyon súlyosak azok a kommentek, amik az elitiskoláról, mint a természetes kiválasztódásról szólnak, erre helyezik a hangsúlyt, erre próbálják elvinni az irányt. Mégis, ebben az egész sztoriban hol mérettetett meg bármiféle gyerek, hogy megfelel-e valamifajta követelményeknek ?? Sehol. Semmilyen pedagógus nem látott semmilyen gyereket, semmilyen teszt nem lett elvégezve majd kiértékelve.
Pontosabban: ha ez a teszt el is lett végezve, akkor sajnos ez a teszt maximum a szülő, és nem a gyerek alapján készült. Van itt olyan hsz, hogy "miért mindig a hátrányos helyzetűekkel kell foglalkozni, miért nem a tehetséggondozással?" Hát kérdem én, milyen alapon feltételezi a hozzászóló, hogy épp nem tehetséggondozást utasított el az igazgatónő? Cigány szülőből hátrányos helyzetű + problémás gyerekere asszociál, és zárja ki ezáltal egy remeknek mondott iskolából?
(Ja, aki nem olvasta az előző hozzászólásomat: én nem vagyok benne biztos, hogy ez a 2 felvétel egy - hatósági, bírósági - bizonyításnál megállná a helyét, ugyanis a két sztori, amit a cigány-nem cigány szülők előadtak, nem ugyanaz, tehát egymással nem összemérhető. A mostani hozzászólásom tehát nem az iskolai rasszista/nem rasszista gyakorlatra, hanem az itt hozzászólók némelyikére reakció.)
-
Az egyházi intézmények magasabb állami normatívájáról tud valaki linkelni valami objektív írást? Elvileg szektor- és ideológiasemlegesnek kell lennie az államnak, azonban állítólag mégsem ez van, hanem az egyházi intézmények többet kapnak, mint a sima civilek. (Olvastam olyanról is, hogy átminősítették magukat egyházivá nem egyházi intézmények, hogy magasabb állami normatívát kapjanak.) Kíváncsi lennék, mire, miért?
jus-- | 2009. április 23. | 22:10:04
brysis | 2009. április 23. | 21:15:58
Sajnálom, de mende-monda, azaz hazugság. De ez abszolut érdektelen tényező az ügyben, hogy egy iskola igazgatónője- vagy tantastülete -védi a tanulói állampolgári, alkotmányos, sőt mondhatni, nemzetközileg elismert jogait. És ezáltal eleget tesz kötelességeinek.Hogy jól, vagy roszzul,hát ez vitatható. Mint ahogy a gyermekek jogairól, a gyermekek veszélyeztetéséről, a veszélyeztetés búncselekményéről szóló törvény is ellentmond az integrációt mindenáron erőltető oktatási törvénnyel, vitaalapnak ad helyet. ellentétes állasponton vagyunk, ámde mégsem, csak Ön rasszista alapon, én szociológiai alapon működünk. Ennyi. Unalmassá vált vitánk.
miskun | 2009. április 23. | 21:48:16
Többen nehezményezik, hogy miért ez az iskola lett kipécézve, amikor jó az igazgatónő, jók a tanárok és vannak cigánytanulók is?
Tisztelt fórumozók!
Egy, azaz egy személynek, Mohácsi Erzsébetnek az érdeke, hogy fenntartsa a látszatát az alapítványa tevékenységének!!!
Semmi egyébről nem szól a történet, s a borzasztó ebben az, hogy egy Népszabadság biztosítja a teret ennek a nőnek az ámokfutásához!!!
Türhetetlen, hogy integráció címen szekál boldog-boldogtalant, miközben effekív eredményt e területen nem tud felmutatni! Az állam meg asszisztál ennek a szélhámosnak, no meg az alapítványának.
brysis | 2009. április 23. | 21:17:52
Moliere! Mire gondol? Arra, hogy ARATÓ együtt röhögcsélt Zuschlaggal a Dunába lőtt honfitársainkon???oszt milyen jól megvan...
brysis | 2009. április 23. | 21:15:58
JUS! PEDIG NYUGODTAN ELHIHETI...Sajnos a hír igaz, de ha nem hiszi, hát nem hiszi.Nem akarom én magát meggyőzni semmiről...de a tapasztalatom az, hogy az idő múltával a tények hatni szoktak a vitatkozókra..Ha lesz még Népszabadság és megérem,én itt fogok írogatni 4 év múlva is..:)))
Moliere | 2009. április 23. | 21:06:40
Undorító rasszista szövegek. Nem értem, a NOL miért ad fórumot ehhez.
jus-- | 2009. április 23. | 21:03:46
brysis | 2009. április 23. | 14:22:42
Mint mondtam, az a bizonyos hűségeskű nagy butaság, attól is aki elhiszi, azóta utána jártam. A palesztínokról meg nekem nem kell felvilágosítás, főként nem izraeli témakörben, véletlenszerűen, de drasztikusan érintett, - éppen ezért túl tájékozott- vagyok egyik gyermekem kapcsán,tehát óvatosan.Én nehezen tudok magázódni, főként ilyen kifacsart önöződni, de ezzel talált meg, maradok ennél a tiszteletnél: Ön rossz helyre címzett tudatlanságot.
jus-- | 2009. április 23. | 20:55:56
szegfuszeg | 2009. április 23. | 19:33:49
Távol áll tőlem, hogy tip56 véleményét egy mondat erejéig is osszam. De amit te teszel, az még rosszabb. Ha valami minősíthetelen, ne minősítsd! Vagy, ha nagyon muszálynak érzed, minősítsd a hozzászólását, de az embert nincs jogod. Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. Volt már olyan hozzászóló, aki ítélt téged is. Ha fent akarsz maradni, ne menj mélyre.
immortal | 2009. április 23. | 20:54:19
Be vagytok szarva, mi? Fokozódik a helyzet. És az új generáció még csak most kezd felcseperedni...
NAGYMAMMMI | 2009. április 23. | 19:37:11
Nagyon fel vagyok háborodva, az igazságtalan vádak miatt. Az én két unokám is a Benkába jár, illetve a nagyobbik, már gimnazista, és nagyon jó barátság alakult ki, egy roma származású fiúval, ami szerintem a tanárok segítő szándéka nélkül, nem jött volna létre.Megítélésem szerint, az igazgatónő, és pedagógusok is példásan látják el a feladatukat.
Egy gyomai nagymama.
lovas | 2009. április 23. | 19:20:12
Úgy gondolom minden Benkás szülő és diák, még az oda járó romák is bármikor kiállnak az igazgatónő mellett. Köszönjük amit az iskoláért és a gyerekeinkért tesz! Reméljük semmi nem veszi el a kedvét a hivatásától!
brysis | 2009. április 23. | 19:18:34
+98Kedves Quintus! Hozzászólása alapján biztos voltam abban, hogy ezt tudja...de úgy gondoltam, hogy sok félreértést lehetne tisztázni, mert sokan mint valamiféle állami kegyet értékelik az egyházak oktatási tevékenységét, pedig ma már az elitképzésben is a hátrányos helyzetű gyerekek képzésében is meghatározó a szerepük.
borsika | 2009. április 23. | 18:57:53
Ez a legfontosabb téma ma Mo.-on?
Kár a társadalmat hergelni ezekkel a újból és újból előkapart hírekkel!
A média hibás,mert nem a jelentőségének megfelelően kezeli ezeket a kérdéseket. Felnagyítja,elferdíti ahelyett,hogy oknyomozást folytatna,továbbá egymásnak ugrasztja az embereket.
Leponex | 2009. április 23. | 17:29:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Icus | 2009. április 23. | 17:03:31
Egyszerűen felháborító ez az egész ügy!! Két gyermekem van ,tavaly ballagott a nagyfiam, a másik ötödikes,és mindekettőnek volt,és van romaszármazású osztálytársa.Sőt az óvodában is így volt. Dolgoztam az óvodában ahol nem tapasztaltam ,hogy másként bántak volna a gyerekekkel.Legyen az roma,vagy hátrányos helyzetű gyermek. Mindenki egyforma bánásmódban részesűl!!! Nemértem miért kezdték pont ezt az Intézményt piszkálni??!! Kinek szúrja a szemét?? Miért nem kérdeztek meg minket szülőket ?? Hiszen nekem is vannak jogaim !! Nem ?
Cs-né Sz.Icus Benkás Anyuka
tip56 | 2009. április 23. | 16:36:42
Ez már a mai napon a második azonos témájú cikk. Érdekes.
Ugyanakkor azzal a lap nem foglalkozik, hogy Font Sándor nem mondhatta el interpellációját Bajnai Gordon Hajdú bét-es liba ügyében, ami azért ugyebár egy jogállamban nem mindennapi eset.
No de nézzük az adott témát.
Előre kell bocsátanom, nem vagyok rasszista, ifjabb koromban gyakran fociztam cigánygyerekekkel, jelenleg is van több zsidó barátom, akiket nagyra becsülök.
Talán már többek előtt nem ismeretlen, hogy 1957 és 1963 között börtönben voltam „ellenforradalmi bűncselekmény” miatt. (Egy más téma kapcsán kaptam is ezért a gyurcsányimádó kommenttársaimtól, - nemistudom, humanista, szegfuszeg, vakablak, stb. – hideget, meleget). Igaz, hogy akkoriban mi, politikaiak nem keveredtünk a köztörvényesekkel (ezeket mi „csövesek”-nek hívtuk), mivel a rabtartóinknak az lehetett az elképzelése, hogy ezek az „ellenforradalmárok” nehogy már megfertőzzék a megtévedt rablógyilkosokat, vagy az erőszakos nemi közösülőket, akiket mi csak röviden gyorsbaszóknak hívtunk. De mivel már az előzőekben jeleztem, a börtön tervezőirodán dolgoztam, mi készítettük az ország börtöneiben a felújítási, új létesítményeinek tervezési munkáit, többször kellett helyszíni felméréseket végeznünk. Így eljutottam (Mécs Imrével együtt) talán egy-két kivétellel az összes börtönbe, és az úgynevezett letöltő munkahelyekre. Így némi rátekintést szereztem az akkori börtönviszonyokra.
A legnagyobb megdöbbenésemre akkor azt tapasztaltam, hogy a csövesek igen nagy %-a, becslésem szerint mintegy 70-80%-a cigány volt. Az országban akkor (a 60-as évek elején) mintegy 5-6 százezer cigány élt, ami a lakosságának akkor kb. 5-6%-át képezte.
Lehet, hogy ez az arány ma már megváltozott, de erre nem merném letenni a nagyesküt.
Azért ez egy kicsit elgondolkoztató.
Csak zárójelben végszóként, ezzel az észrevételemmel akkoriban Mécs Imre is egyetértett. Kíváncsi lennék, mi lehet a vélemény most, hogy MSZP képviselő?
Harapófogó | 2009. április 23. | 16:22:42
Jó olvasni, hogy a Népszabadság megint nem a valós, hanem a saját hazugsággyára által készített műbalhékkal foglalkozik.
ufo.lajos | 2009. április 23. | 16:19:49
Kedves JJJJJ?
Árulja már el nekem miért állítja olyan biztosan, hogy a jelenlegi iskolarendszert nem lehetne alkalmas a hhh gyerekek felzárkóztatására. Vagy másképp fogalmazva, nem ez lenne-e mindannyiunk érdeke. Már csak azért is, mert én egy kicsit aggódok a nyugdíjam miatt. Évente sok ezer potenciális munkanélkülitengedeünk ki az iskolarendszerből, akik sohasem fogják tudni befizetni azt az összeget, amit mi szeretnénk emgkapni nyugdíjként.
És még valami a Horn-féle Vatikáni szerződéshez:
az az állítás, hogy a normatíva nem elég az iskolák finanszírozáshoz, az MINDEN iskola esetében igaz. Ennyi erővel MINDEN iskola kaphatna államilag garantáltan annyi pénzt, amennyit az egyháziak. Mert arról sem lehet megfeledkezni, hogy vannak olyan önkormányzatok, amelyeknek semmiféle plussz bevétellel nem rendelkeznek, amiből a hiányzó részt pótolni tudnánk.
Lehet még évekig vitatkozni az oktatásfinanszírozás rendszerén, de nyugodtan leszügezhetjük, hogy egyházi (esetleg csak egyházi köntösbe bújtatott - mert olyat is láttunk már) iskolafenntartó esetében több pénzt jön az államtól. Na ezt tartom én idegesítőnek.
JA és még valami: jó lenne, ha az állítólagos felvételekről nem úgy vitatkoznánk, hogy egyikünk sem látta... Talán egyszer rajta lesz a youtube-on...
sybilla | 2009. április 23. | 15:55:50
http://www.evangelikus.hu/aktualis/egy-masik-evangelikus-iskolabol-ment-volna-at-a-benkaba-a-roma-kisfiu
Bernárd | 2009. április 23. | 15:09:22
"nem szívesen fogadnak be roma gyerekeket"...de most komolyan, ki fogadja be őket szívesen? Hiszen a kivándorlókat is visszahajtják, mert képtelenek a beilleszkedésre! Nem igaz, hogy nem adunk lehetőséget, a tavalyi integrációk is ezt szorgalmazták, amivel persze annyit értek el, hogy az összes osztály tanulmányi és magatartási átlaga a béka f. alá süllyedt!
Rostás Lajos | 2009. április 23. | 15:07:50
Jó napot!
Ennyire nem tud semmire koncentrálni a média?
Már hamis vádakat hoz fel? :)
7.es Benkás diák vagyok, de eddig semmi sem történt velem, ami erre utalna.
Nagyon jó ez az iskola, nincs különbség fiú és fiú között...
Több roma gyerek jár az iskolába, akikkel nem tesznek faji megkülönböztetést.
Kedves szarvasi7. Amit állítasz, hogy nem viszonozza néhány diák, ez szerencsére nem jellemző, de ha jellemző is, akkor is a legkisebb mértékben, és akkor is nem csak a romákra, hanem az egész iskolát kell venni.Lopásról nem hallottam még soha, ebben az iskolában.
Tehát, nincs megkülönböztetés, én is 1.től kezdtem, és 2 testvérem is, őket is felvették, ahogy engem is, pedig romák vagyunk mindhárman. Szeretek ebbe az iskolába járni, több versenyen részt veszek, kisebb-nagyobb sikerekkel, eddig szép sikereket értem el :))
Nagyon szeretem a tanárokat, nagyon jól tanítanak, ahogy tőlük tellik, és az igazgató is nagyon jó, kedves aranyos, és legfőképpen nem tesz különbséget gyerek és gyerek között!
Mindenkinek ajánlom ezt az iskolát, aki iskolába készül, mivel szerintem tökéletes iskola, a szigor is megvan, de legalább jobban teljesítünk ;)
További szép napot.
Dili | 2009. április 23. | 15:07:14
Kedves újságíró!
Nagyon gyenge lábakon áll ez a cikk! Már az eleje gyanús azzal a két idézett szövegel. Se egy név, se dáum, se semmilyen információ amivel igazolni tudná, hogy valaki valaha ezeket a szavakat megformálta, vagy elmondta vagy leírta. Ilyet én is bármikor kitalálok és leírok, majd azt mondom, hogy a romák voltak akik utálják a magyarokat! Egyáltalán tudja valamivel bizonyítani?!
Azokat akik olvassák ezt a cikket kérem, hogy mielőtt bármi következtetést vagy véleményt leírnának, kicsit gondoljanak bele a cikknek a felépítésébe és a tartalmába. Maguknak nem tűnik kuszának és erőltetetnek?
Arról már ne is beszéljünk, hogy mit szólnának, ha az Önök munkahelyére mennének be, és vennék Önöket fel munkavégzésük során rejtett kamerával, amiről másnap cikkeket irogatnának újságokba? Egyáltalán, az aki kszítette ezeket a felvételeket biztos, hogy az igazat állítja, és nem lehet, hogy csak manipulálni akar?
Ez már kezd rosszabb lenni, mint az "átkos"-ban. Gyerünk jelentsünk fel mindenkit aki nem egyenlően bírálja el össze embertársát, legyen az roma vagy nem roma!
Aki pedig ilyen vehemensen védi a romákat, annak ajánlom, hogy vegye őket szárnyai alá, és kupálja ki őket olyanná, hogy bármelyik óvodába vagy általános iskolába felvehetők legyenek.Ha ez sikerült, majd utána dumáljon, hogy milyen rendesek és, hogy mennyit kell tenni értük.
Clearwater | 2009. április 23. | 14:59:47
sos7 bocsánat, nem akartam megbántani. Hiába vannak bizonyos előítéletek, amik az emberben benne vannak.
Nos, a cigánykérdés komolyabb és összetettebb annál, hogy most egy iskolát kiválasszunk és jól befeketítsünk, meg lerasszistázzuk. Édesanyám pedagógus, méghozzá a jobbik fajtából, aki igenis az összes tanítványát meglátogatja, és szeretik is a szülők. Régebben vele tartottam, mert voltak bizonyos rosszabb környékek, ahol elkelt a férfi kísérő. Nagyon kevés roma szülő jutott túl azon, hogy "Jaj kedves tanárnéni szétverem a száját a kölyöknek, ha nem tanul." És még ők az igyekvő szülők. Azt, hogy naponta ellenőrizzék a gyerek házifeladatát, nem lehetett nekik megmagyarázni. A gyerekek, 5-6, kint szalagáltak az udvaron, és amikor azt kérdezte anyám tőle, hogy miért nem mosakodott, akkor azt mondta a gyerek, hogy előző nap mosott az anyja, és nem maradt víz. És hogy a fürdővízben szoktak mosogatni, ugyanezen okok miatt.
A világ nagyot változott, és a gyereknevelés napjainkban jóval nagyobb erőfeszítést igényel, mint régebben, még az átlag szülők is kapkodják a fejüket, nyelvórák, zene, táncszakkör stb. Nincs az az iskola, amelyik őnmaga meg tudja a gyerekeket mindenre tanítani. Az otthon szerepe egyre nagyobb. Ezért az iskola válogatni kényszerül. A kulturális különbségek olyanokká nőttek, hogy egyszerűen lehet pampogni, meg iskolákra mutogatni, de minden iskola azon van, hogy ne legyen olyan, aki visszafogja a többieket. El kell fogadni, hogy vannak olyan iskolák, ahová nem jutnak be a roma gyerekek, mint ahogy vannak olyanok is, ahová mi, átlag nem roma magyarok sem juthatunk be. Ha ezt nem látjuk be, akkor szemellenzőt viselünk, és a mesevilágon nem jutottunk még túl. Most ki lehet tölteni a mérgüket rajtam, kedves fórumozók, de ettől a valóság nem változik meg. Mint ahogy az is igaz, hogy a munkahelyek többsége előnyben részesíti a fehér magyar embereket. Nem feltétlenül rasszizmusból, hanem mert a vásárlók jobban bíznak egy hasonszőrű munkatársban.
JJJJJ | 2009. április 23. | 14:53:15
Kedves Ufo Lajos!
A jelenlegi általános iskolai rendszer NEM alkalmas a hátrányos helyzetűek gyerekek felzárkóztatására, nem is erre lett kitalálva.
Valóban egy általános iskolai/óvodai rendszer kellene az alapja legyen annak is, amiről én írtam, de egyrészt 3 éves korban kezdeni nem elég, másrészt több kell, mint amit egy óvoda/iskola adni tud. Pl. az otthoni körülményekre is hatni kéne valahogy, mert anélkül azt csinál az iskola, amit akar, ugyse ér el semmit.
ÉS csatlakozva a "Solt Ottília mellé költözne" ügyhöz: a mi körzeti iskolánkba járasd Te a gyerekedet. Én nem fogom. Elköltözöm inkább. A körzeti rendszer csak az ügyeskedést vagy következetes betartása esetén a lakóhelyi szegregációt növelheti. Elegánsabban is fogalmazhatok: ha a körzetibe kell járatnom a gyerekemet, akkor ő lesz diszkriminálva, mert nem kapja meg a más iskolában megkapható feltételeket. Az iskolák nem egyformák, és nem attól lesznek egyformák, ha körzetesítenek, hanem egyrészt attól, ha megfizetik és megbecsülik a tanárokat, tehát okos és elkötelezett emberek fognak MINDENÜTT tanítani; másrészt attól, ha az iskolába kerülő gyerekek nem csak papíron iskolérettek. Mohácsi Erzsébetnek is ezért kéne harcolnia elsősorban. Ettől kezdve mindegy, hogy akár egy roma, akár egy nem roma gyerek hova jár.
szarvasi7 | 2009. április 23. | 14:39:23
Helló
nos én egy volt benkás tanuló voltam, nem is kevés éve, és hát annyira nem olyan rossz a helyzet mint ahogy leirják , sok roma gyerek jár az iskolába és jól bánnak velük, nincs megkülönböztetés, viszont a romák nagy része nem "viszonozza"' a megkapott lehetőségeket , pofátlanok, szemtelenkedők, volt már lopás is, nem is kevés ,a romák részéről , nem is olyan régen, a tanárok nagyon jól tanitanak, nagyon kedvesek, legalábbis a nagy részük, az igazgató annyira nem jó ,de nem rossz, elfogadtható , szóval nem akarom hogy lenézzék a benkát
Rostás Ernő | 2009. április 23. | 14:36:01
Hali!
Na szóval nekem nem tetszik az ,hogy ilyeneket írogatnak az iskolámról.
7-éve járok ide és semmi baj nincs itt.Nem hiszem el hogy ,mind ez igaz lenne amiket állítanak.
Tanítanak, úgy ahogy kevés iskolában,a jóra és igazságra.
És nem tetszik ,hogy mások be akarják mocskolni a Benkát.
Az igazgató nénit is, aki a cigányokra majdnem jobban oda figyel mint a nem cigányokra.
Ebben az iskolában sportolnak,tanulnak stb
jók a társak ,nincs szemétség és a jóra törekednek..
Mindenkinek eszt az iskolát ajánlom.
Rostás Ernő a Májer...
sírnitudnék | 2009. április 23. | 14:32:02
Ami történt, nem kirekesztés. Az viszont igen, hogy Strassbourgh-ból vissza kellett jönnie a "honfitársainknak". Ez ellen kellene fellépni!
Quintus Allard | 2009. április 23. | 14:23:22
Kedves brysis!
Az Ön által említett témába nem akartam belemenni, mert úgy gondoltam, hogy az már tényleg elterelné a beszélgetés irányát.
Mindazonáltal köszönöm a kiegészítést, így talán jobban érthető lesz mindenkir számára, hogy miről is beszélünk.
brysis | 2009. április 23. | 14:22:42
Jus! A dolog nem ilyen egyszerű, mert ezek az iskolák is részesülnek a normatív támogatásból és minden szempontból a magyar állami intézményi ellátás részei, így nem szolgálhatják még képletesen se más állam érdekeit.. gondolja, hogy I-ben egyetlen percig eltűrnének egy ilyen mondjuk magyar, orosz iskolát???Palesztínról már szó se essék.
brysis | 2009. április 23. | 14:17:37
Kedves Quintus! Az Ön felvilágosító szavaihoz azonban hozzá kell tenni azt, hogy a Horn által kötött megállapodás ellenére nem kapják meg az egyházi iskolák a teljes kiegészítő részt.. vagyis az állam nem tartja be a megállapodást. Ebből adódnak a megismétlődő viták...Erre mondják sokan: de miért járatják a gyerekeket egyházi iskolába. Akik ezt felvetik megfeldkeznek arról, hogy az egyházi iskolába járó gyerekek szülei is adófizetők, továbbá a magyar állam elvileg világnézetileg semleges, aminek a finanszírozásban is meg kell mutatkoznia.
Quintus Allard | 2009. április 23. | 14:03:26
Kedves ufo.lajos!
Köszönöm hozzászólását, most reagálok rá.
Nehezményezi, hogy miért kapnak az államtól az egyházi fenntartású iskolák kiegészítő normatívát.
Nagyon egyszerű az ok, mivel a központi/állami normatíva nem elég -megközelítőleg a költségek 2/3-át fedezi- szükséges valami plussz forrás. Ez az önkormányzati fenntartású intézményeknél a helyi adóbevételekből való plussz forrásokat jelenti, de az egyházak nem rendelkeznek ma már adó bevételekkel, ezért szükségesek ezek a kiegészítő normatívák az állam részéről.
ŰEnnek alapja a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött 1997. július 20-án, Vatikánvárosban aláírt megállapodásban (Vatikáni megállapodás) Magyarország vállalta, hogy a Katolikus Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános iskolák és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó. Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagai feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény a Vatikáni megállapodásban foglaltakat a többi intézményfenntartó egyházra is kiterjesztette.
Ezzel az eljárásrenddel biztosítja a kormányzat , hogy az egyházi intézmények fenntartói országos szinten és átlagosan az önkormányzati fenntartókkal azonos szintű finanszírozásban részesüljenek.
JJJJJ felvétésével egyetértek és kiegészíteném. Nem feltétlenül baj ha 25-30 diák van egy osztályban. A gond az, hogy egyrészt nincsenek meg a megfelelő technikai eszközök + háttér, valamint alacsony nívójú pedagógus képzés van ma Magyarországon, arról nem is beszélve, hogy az ember anyag is egyre csak romlik.
Saját tapasztalatom az, hogy évről-évre egyre alacsonyabb pontszámmal lehet bekerülni a tanítóképző/tanárképző szakokra, ahová is nem elhivatott emberek kerültek be, hanem azok, akik máshova nem nyertek felvételt.
Egy alul képzett tanárral, egy alulfinanszírozott rendszerben megfelelő technikai feltételek hiányában nem lehet egyenlő feltételekről beszélni.
sos7 | 2009. április 23. | 13:55:48
Clearwater, nekem meg öt van, és mégis foglakozok velük.Soraidból az jön le, hogy nagyon nagyra vagy magaddal, és ez nem vall bölcsességre.
ufo.lajos | 2009. április 23. | 13:54:01
JJJJJ!
Próbáltam cinikus lenni. Természetesen nem értek egyet veled, csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy az általános ikola nevű itézményrendszer lett eredetileg kitalálva erre a funkcióra. Minden gyerek számára.
Egyébként meg javaslom, hogy a szarvasi lakosok saját maguk készítsenek felvételt a "legtöbb szarvasi roma lakosról" (mindjárt megnézem, hogy ez hány száz, esetleg ezer főt jelent), amint 10 milliós terepjárókkal rohangál.
Hátha ezt nem akarja egy oktatással foglalkozó szervezet csinálni.
JJJJJ | 2009. április 23. | 13:48:50
Hát kedves, Ufo Lajos, ha csak azzal a félmondatommal értesz egyet, akkor velem nem értesz egyet, mert a félmondatom önmagában nem képviseli a véleményemet.
Bernárd | 2009. április 23. | 13:44:39
Kedves Mohácsi Erzsébet!
Javaslom, a kis alapítványával vizsgálja felül, miként képes a legtöbb szarvasi roma 10 milliós terapjárókkal járni, és csicskákat dolgoztatni feketén, erről lenne érdemes rejtett kamerás felvételeket készíteni! Tessék a valóságot megmutatni, bár azzal valószínűleg csak magát járatná le és azt a közösséget, ahova tartozik!
szarvasi | 2009. április 23. | 13:28:45
A szarvasi szlovák általánosba sem jár több cigány, mint a Benkába. Jelentsük fel őket is? Rasszisták a szlovákok is! Pusztuljon minden, ami még jó ebben a .... országban
ufo.lajos | 2009. április 23. | 13:23:51
Nagyban egyetértek JJJJJ-vel! Leglábbis azzal a részével, hogy "a gyerekek már a születésüket követő első perctől fogva megkapják a megfelelő fejlesztést". A hat évesek esetében én ezt egy nagyon speciális intézményben gondolom. Az egyszerűség kedvéért ezt fizesse az állam, mindenkinek legyen valós hozzáférése, semmilyen technikával ne különböztessenek meg senkit. Mondjuk hívják ÁLTALÁNOS iskolának.
Mellesleg ha egy kicsit olvasottabbak lennétek oktatási területen, akkor tudnátok, hogy európai viszonylatban Magyarországon a legjobb tanár/diák arány. Népszabi megírja minden 3 évben a PISA kutatások kapcsán...
nyekk | 2009. április 23. | 13:23:22
Majd ha Budán, a Lauder (zsidó) elitiskolában lesz csak egyetlen egy cigány tanuló is, akkor javaslom visszatérni erre a témára. Ha ennek a cikknek az írója szeretné, ha a gyereke nagy valószínűséggel tetvesen, megverve, és az értékei nélkül térjen haza, és az órákon ne tudjon tanulni az osztály fegyelmezetlensége miatt, akkor csak járassa olyan iskolába, amelyikbe reprezentált, vagy éppen túlreprezentált a romagyerekek aránya. (Akármibe fogadom, hogy eszébe sem jutna, csak itt ilyen cikkekért fizetik. Láttunk már ilyet látványosan kiderülni a Demcsák Zsuzsa majdnem kormányszóvivő esetében)
ufo.lajos | 2009. április 23. | 13:18:10
Kedves Quintus,
nem voltam egyértelmű, természetesen az egyházi iskoláknak járó KIEGÉSZÍTŐ NORMATÍVÁRA gondoltam. Amit nem az egyházközösségek tagjai fizetnek be (mint például az 1%-ok esetében), ha szintén a költségvetésből kerül oda. Na ehhez nem szeretnék én hozzájárulni.
De a cikkben továbbra is ott szerepel a kulcs(fél)mondat: "Egy órával később".
JJJJJ | 2009. április 23. | 13:17:47
Foyltatom, mer' a tab-t nem bírja a Népszabi
Szóval 2./
a./ a gyerekek már a születésüket követő első perctől fogva megkapják a megfelelő fejlesztést
b./ hogy minden iskola magas színvonalú legyen, mert szuper tanárok kislétszámú osztályokat tanítanak benne, és a problémás gyerek mellé a gyógypedagógus is bemegy az osztályba (persze ehhez kéne képezni meg fizetni még pár gyógypedagógust)
JJJJJ | 2009. április 23. | 13:15:07
1./Mint többen is utaltak ilyesmire, a probléma nem a roma gyerekek megkülönböztetésétől kezdődik, hanem a sikeres szűlök várhatóan sikeres gyerekének és a sikertelen szűlő várhatóan sikertelen, vagy problémás gyerekének a megkülönböztetésével, ami szörnyű. Csak éppen amíg arról van szó, hogy a saját gyerekem fog kevesebbet tanulni, ha olyan osztályba kerül, ahol nem lehet megfelelően haladni, küzdeni fogok azért, hogy máshova kerüljön. És ne kerüljön olyan az ő osztályába, aki miatt a gyerekem nem tud tanulni.
2./ Ebből következően a problémát nem a létező osztályokba való bejuttatás felől kell kezelni (lsd. pl idióta körzetesítés), hanem azt kell elérni, hogy
Quintus Allard | 2009. április 23. | 12:48:39
T. ufo.lajos!
Szerintem Ön nem érti, hogy más áprilisban arról érdeklődni, hogy most, ebben a tanévben -évközben- szeretném átíratni a gyermekemet vagy arról kérdezni, hogy majd szeptembertől járhat-e az iskolába a gyermekem.
Egyáltalán nem ugyanaz!
Hogy miért kapnak pénzt az állami iskolák? Mert jár nekik az Okatási törvény szerint. :) Mint ahogy összes többi iskolának is. S így az Ön adójából jut a Laudernek, a Bencés Gimnáziumnak, a debreceni Reformátusnak és a többi egyházinak is. Mint ahogy segélyre, TB-re, hadi kiadásokra vagy sok egyéb más célra is, aminek semmi közvetlen kapcsolata nincs Önhöz, mégis adóforintokat költenek rá.
Clearwater | 2009. április 23. | 12:35:34
Sziasztok
Színtiszta provokáció az egész! Mi svédországban lakunk és itt is az ovoda, vagy az iskola dönti el, hogy kit vesznek fel. Az ő dolguk és punktum. Amikor felvételiztünk itt Stockholmban egy oviba, akkor itt is kapásból visszautasítottak. Okot nem mondtak, de sejtettük, mert a felszín alatt itt is van megkülönböztetés a svéd és bevándorló között. Na és akkor mi van?
Nagy baj ez? Ha elkezdesz harcolni ellene, és pampogsz, akkor csak súlyosabb lesz a helyzet. Vagy pedig alkalmazkodsz az ő szabályaikhoz. Mi bevittük a gyereket az oviba és személyesen beszéltünk a nevelőkkel, akik beszélgettek a gyerekkel, és csodák csodája felvételt nyertünk.
Ezért, kedves cigány szülők, ha TÉNYLEG felvételit akarnak nyerni az említett iskolába, akkor tessék a gyereket magukkal vinni, szépen kiöltözteni, és mellesleg az se baj, ha a gyerek valamit tud is, értelmileg elég fejlett ahhoz, hogy az említett iskola szinvonalát elérje. Ez pedig azt feltételezi, hogy a gyerekkel otthon foglalkoznak minden nap, mint ahogy mi tesszük, mert nekünk 2 van csak, nem 5, és van időnk rájuk.
Üdv
R...r | 2009. április 23. | 12:32:25
Jus: És ha esetleg valamilyen szempont szerint bizonyos csoportok sokan lesznek, akik nem érik el a szintet, akkor lehet megint Brüsszelbe, Strassbourghba, Zurrickbe New Yorkba, Moszkvába rohangálni, hogy kirekesztééés, kirekesztééés! Mert akkor meg az lenne, hogy biztos direkt (!) úgy alakították ki a rendszert, hogy pont ŐŐŐŐŐK (!) legyenek kiszórva. Hidd el, ez gyakorlatilag nem működő rendszer, mert sajnálatosan nem a segítés itt a szempont, hanem az "ügycsinálás". Mert így nem kell a valós problémákkal (munkanélküliség, iskolázatlanság, képességhiány, stb.) foglalkozni, hanem lehet rasszistázni.
ufo.lajos | 2009. április 23. | 12:32:01
Attól félek, hogy néhány kommentelő társam hiányzott az alsó tagozat azon órájáról, amikor a szövegértést tanulták. A fenti cikknek a kulcsmondata a következő: "Egy órával később ugyanezzel a történettel (a gyereket másodiktól az egyházi iskolába járatná a szülő) elindult a nem roma apa."
Azaz a két szituáció a következő apró részletekben tökéletesen megfelelt:
- a gyerek nélkül
- az apuka ment, hogy
- érdeklődjön
- a másodikba való
- átiratkozásról
Ezért gondolom, hogy a kedves igazgatónő, (aki egyébként lehet, hogy kedves és okos, meg rendet tart, meg épp tökéletes mértékben szigorú, meg nagyszerűen tud pályázatokat írni, meg amúgy is egy földre szállt angyal) minimum szalonrasszista. Mi a fenéért nem az volt az első gondolata, hogy a gyerek alapvetően két nyelven beszél (magyarul meg cigányul), feltűnően jó zene és ritmusérzéke van, amivel az iskolai kórust lehetne erősíteni, vagy épp ő az a követendő példa, aki ki akar emelkedni a putriból??? (csak, hogy a sztereotípiákat erősítsem).
És igen az egyházi iskolák szelektálnak; ők mondják meg ki járhat oda és ki nem. Csak tudnám, hogy mi alapján lehet eldönteni egy 6 éves purdéról, hogy miként fog teljesíteni 12 év múlva. Pláne akkor hogyan teljesítene, ha egy ilyen szuper iskolában, ilyen szuper tanároktól tanulhatna.
És az egészben az a dühítő, hogy ezt az egész rendszert az én adómból fizetik, aki semmelyik egyháznak nem tagja, templomba nem szívesen teszem be a lábam, és ateista is vagyok. Ha már annyira akarnak a vallásosak külön elit iskolát maguknak, akkor legyenek szívesek megfizetni, vagy legalább nem lenyúlni plussz állami pénzeket.
jus-- | 2009. április 23. | 12:19:36
brysis | 2009. április 23. | 11:42:07
Ha megtanítják arra, hogy tanulás, tanulás, tudás, tudás, és a legjobbnak kell lenni,minden egyéb csak ez után jöhet, akkor bánja fene a hűségesküt...amit én nem hallottam olyan ismerőstől, akinek két fia járt oda és nem is tartom valószínünek, pláne óvodában. De szerényen megjegyzem a tradícionális zsidó oktatás-tanulás-tudás-kiemelkedés központúság ráférne a mostani kultúránkra. És ebben ne is legyen demokrácia. Ennek kötelességnek kéne lenni.
Ha az oktatási intézményekben nem azzal menne el az idő és energia java, hogy fegyelmezni, alap szocializálni, felzárkóztatni kéne a tanulókat - és itt már egy-két ilyen gyerek is sok - talán sikeresebb lenne az oktatásunk,nem menekülnének a jobb sorsra érdemes pedagógusok. A HHH-s gyerkőcöket előbb kéne intézményileg eljuttatni addig a szintig, hogy ne azokat huzzák le ilyesmivel, akik ezen már réges-rég túl vannak.
Én is válogatnék,de nem származás, hanem egy elvárt, alap inteligencia szerint. Mert különben a többi joga sérül.
Quintus Allard | 2009. április 23. | 12:13:01
off
Most mérges vagyok, mert egy hosszú hsz-t írtam, de közben frissült az oldal és elveszett az egész. S nincs kedvem újra begépelni. :(
slaza
Látod, hsz-ben rejlik a kulcs. " ha a gyermek és a szülő el tudja fogadni... az iskola rendjét, senki nem érdekel a bőre színe." Sztem is így van, csak erről az apró, de annál fontosabb momentumról sokan elfeledkeznek.
R...r | 2009. április 23. | 12:09:57
Üdv!
Az Igazgató Asszonyt nagyon rég óta ismerem. Konkrétan az óvónénim volt. Hatalmas szeretettel vett bennünket már akkor is körül. Szigorú volt, fegyelmet tartott, de mindig volt sok jó szava, és türelme hozzánk. Tapasztalom, hogy most is ugyan ilyen. A gyerekeket még ma is nagy szeretettel és gondoskodással veszi körül. Egy sikeres iskolát vezet, amely sokaknak szúrja a szemét. A diákok szeretnek oda járni, és szeretik őt is.
Amit most az ALAPÍTVÁNY munkatársai műveltek, az egyszerűen szánalmas. Próbálják befeketíteni az iskolát, Zsuzsa nénit (az Igazgatónőt), az egyházat. Közben hatalmas reklámot csinálnak a sulinak, hiszen mit von le ebből az ember: ez egy olyan iskola, ahol rend van, ahol a törvényeknek megfelelően járnak el. Igen, csináltak egy elitiskolát? És az baj? Csak a lemaradottakkal, a szegényekkel, a hátrányos helyzetűekkel kell foglalkozni? Miért baj az, ha egy iskola felvállalja nyíltan a tehetséggondozást? Nyilván van egy szint, amit meg kell ütni a suliba járóknak. Különben nem működne a tehetséggondozás, hiszen egy karaván sebessége sem tud gyorsabb lenni, mint amilyen gyorsan a leglassabb teve megy. A sikerek pedig őket igazolják.
Szánalmas ez a történet! Hajrá Zsuzs néni! Hajrá Benka!
slaza | 2009. április 23. | 12:08:23
Az én lányom is a Lauder-ba járt és fog is járni miut'na hazaköltözünk külföldrôl. Egyetlen alkalommal sem tapasztaltam semmiféle megkülönböztetést sem vallási sem egyéb szempontból. (Pedig mi sem vagyunk zsidók)
Szerintem ha a gyermek és a szülô el tudja fogadni a zsidó hagyományok oktatását és az iskola rendjét, senkit sem érdekel a bôre színe!
szarvasi | 2009. április 23. | 12:01:05
hagyjuk már ezt az egyenlő bánásmód dumát, jó? mi az egyenlő azon, hogy én kidolgozom a belem, hogy eltartsam a 2 gyerekem, és még 5 másik cigánygyereket? ez az egyenlő bánásmód? hogy én reggeltől estig gályázok, ők meg egész nap ácsorognak az utcasarkokon. mit hazudoztok itt össze??? nézzetek szét tényleg szarvason. a magyar emberek rosszul öltözöttek, rongyosak, szegényesek. a cigány mind jó cuccokban mászkál. és marhára ráér. sose volt munkája, mégis mi nyomorgunk, nincs autónk, ők meg tényleg fullos terepjárókkal szaladgálnak. tényleg szétverik a játszóteret, és rendszeresen terrorizálják a magyarokat.
brysis | 2009. április 23. | 12:00:37
Kedves freya! Örülök, hogy egyetértünk, bár itt az iránymutatásnál többről volt szó. AZ MSZP_SZDSZ fel is volt anno háborodva, amikor a gyermekek szociális ellátását óvoda, iskolalátogatáshoz kötötték, ráadásul úgy, hogy a pénzt a gyermekek étkezésére utalták...így a pénz nem a szintén nehéz sorsú, munkanélküli szülők kocsmázása közben szívodott fel.
silenthill | 2009. április 23. | 11:59:43
Engem nem vettek fel anno az Arany János általánosba, hasonló okokra hivatkozva...most akkor rasszisták, pedig nem mondhatnám hátrányos helyzetűnek magam.
Amúgy valaki említette a Laudert, oda is elvihetné ez a szervezet rejtett kamerával. Nem zsidózok mielőtt valami hülye beleköt. Egyik ismerősöm evangélikus és oda járt gimibe, semmi gond nem a felvétel körül, meg amíg oda járt. De Mohácsi biztos lehet benne, hogy romát oda se vennének fel.
Ezt lehet rasszizmusnak mondani, egyszerű elitizmus, aminek vannak torz formái, hátulütői. Mert ha te szegény tanyasi magyar vagy, akkor ugyanúgy nem veszik fel a gyerekedet oda.
Bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból nem.
Ha valaki tényleg tehetséges, akkor rossz, mert csak előítéletek alapján döntenek. Viszont lássuk be, ki a frásznak hiányzik mondjuk 5 szakmunkástanuló egy humán tagozatos gyakorlógimnáziumba ami több díjat nyert? Egyértelmű hogy elutasítják őket, hiába pampog bárki. Vagy ha jogilag kényszerítik őket, szépen lecsúszik a színvonal.
sziget | 2009. április 23. | 11:57:24
Ugyan már..a lauderban hány cigány tanuló van?
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
Korrektül tessenek...
freya33 | 2009. április 23. | 11:54:29
Kedves Banya!
Most akkor akarnak a cigányok tanulni, vagy nem? Előző hozzászólásában Ön is említette, hogy a szóban forgó iskolának vannak cigány tanulói is.
Egyetértek "brysis" véleményével, egy más kulturában elő embernek nem elég lehetőséget adni, utat is kell mutatni, segítséget kell adni.
Persze, nekem is szokták mondani, lakna egy is a szomszédodban, majd másképp gondolnád.
Mégis, számomra félelmetes, hogy egy gyermek sorsa gyakorlatilag megpecsételődik már a születése pillanatában.
Nagyon sok dolgunk lenne , már csak saját önző érdekből is, hogy ne nőjenek fel nemzedékek tudatlanságban, mélyszegénységben.
Bernárd | 2009. április 23. | 11:53:38
Egyenlő bánásmód?? Most vettek meg Szarvas legforgalmasabb útján egy közel 50 milliós ingatlant, a polgármestert megfenyegették, sőt meg is verték. A játszórérre nem lehet kimenni még szülővel sem, mert a nagyobb cigány gyerekek ott gyülekeznek, randalíroznak, tönkreteszik a játékokat, dohányoznak és szitkozódnak. Ezt kellene szalagra rögzíteni! Szarvason nem csak egy iskola van! A többivel mi a helyzet? Ja, oda elfelejtettek elmenni, mert a gyerekem osztályában 50°%-os a kisebbség aránya.
brysis | 2009. április 23. | 11:42:07
kedves jus! Értem..Tudja a zsidó hagyománynak megfelelően, az pont azt jelenti, amit jelent, hogy az Ő HAGYOMÁNYAIKNAK MEGFELELŐEN...MIK EZEK?Elég szigorúak, merevek ezek a hagyományok és nem nagyon demokratikusak amellett, hogy itt fordult elő Izrael államhoz való naponta tett hűségnyilatkozat...A barátom ezt sem értette...
coilevi | 2009. április 23. | 11:33:51
Üdv!
Szerintem ezzel a rejtett kamerás módszerrel semmi baj nincs. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság is (többek között?) ilyen "próbavásárlással" dolgozik, hogy kiderítse, valóban megkülönböztető jelleggel működik-e egy adott intézmény. Ez a módszer hatásos, hiteles
... lenne, ha ugyanazt a szituációt játszották volna el a két ember esetén. Így viszont ebben az esetben nem az. Az igazgatónő utólagos magyarázata sajnos valóban elfogadható, mármint arra vonatkozóan, hogy a szeptembertől vagy a mostantól beiratkozni vágyókat bizony máshogy lehet lereagálni.
A többi - több tucat, apró - részlet viszont valóban megkülönböztetésen alapuló gyakorlatra utal. És ez egy olyan intézmény esetén, amely állami (= közösségi) támogatást kap, megengedhetetlen. Azzal nekem semmi bajom, ha egy Magyar Gárdába nem vesznek fel cigányokat (ez csak egy példa, nem tudom, hogy így van-e); azonban ha egy közszolgáltatást végző szervezet a közszolgáltatás nyújtásából kizár ilyen vagy olyan indokkal egyeseket, akkor annak a szervezetnek véleményem szerint onnantól kezdve nem hogy EU-s támogatás, de intézményi normatíva se járjon, és/vagy a vezetőjét tiltsák el az ilyen jellegű, közügyet érintő, felelős döntésekkel járó munkakör végzésétől. Érdemes belegondolni, hogy valószínűleg nem véletlenül történt ez az eset pont akkor, amikor rejtett kamerás felvételt készítettek - lehetséges, hogy több száz (!) ilyen eset megtörténte után vagyunk.
-
A másik még, ami eszembe jutott (ez mellékes ugyan a téma szempontjából), hogy azt is érdemes figyelembe venni, hogy tavaly kezdett el szerveződni egy civil érdekvédelmi háló, amely azt igyekszik elérni, hogy az egyházi intézmények ne kapjanak magasabb állami normatívákat, mint a sima civil szolgáltatók. Mert hogy állítólag ez a helyzet. (Nagyon úgy tűnik, hogy nem kell itt klerikális kormányváltással rémítgetni...)
vero | 2009. április 23. | 11:32:14
Egy cikken belül cigánynak és romának nevezi az érintetteket, attól függően milyen hangulati kontextust akar elérni.
Szánalmas.
Bernárd | 2009. április 23. | 11:31:11
Micsoda szánalamas lejáratás ez már megint! Legyen szíves végigsétálni Szarvas utcáján az, aki esélyegyenlőségről papol. Persze lehetőleg munkaidőben! Szarvason a kisebbség már rég nem a cigányság! Több milliós terepjárókkal szaladgálnak, leparkolnak az út közepén, mert sosem tanultak vezetni! Csoportosan járják a várost a fiatalok, eszükbe sem jut beülni az iskolapadba, hiszen tizenévesen már családot alapítanak! Nevetséges ez az egész!
jus-- | 2009. április 23. | 11:27:34
brysis! Nem tudom, az elméleti részét ismertették, gyakorlatban másik intézmény mellett döntöttem, tehát erre nem tudok válaszolni.
Ugyanakkor számomra, aki nem vagyok zsidó, tetszett volna,praktikus ha a zsidó tradíciókkal is - IS - ismerkedik a gyermekem, és abból azokat, amik előnyösek, magába építi. De a cikk szempontjából ez itt indifferens.
A nyitottság és elutasítás apropója iratta velem a kommentet.
brysis | 2009. április 23. | 11:24:07
Kedves banya!Ez már egy nehezebb kérdés.. mármint az akarás...Nem akarásról van szó, hanem arról, hogy a gyereke -sok ok miatt- alul szocializáltak, nem értik az iskola nyelvét szokásait, másban nőttek fel..és mert nem értik, nem alkalmazkodnak, nem is tudják, hogy mihez kéne alkalmazkodni és miért.. ezért aztán jönnek a kudarcok, a megszégyenülés, sikertelenség.. ezt ellensúlyozni kell valahogy, hát jön a renitens órát zavaró viselkedés.. Ezért volt jó gondolat a családi pótlék és egyéb juttatások, óvodához kötése, hogy ezt a szocializációs különbséget csökkentsék..
brysis | 2009. április 23. | 11:17:46
jus! És mit jelent a zsidó iskola zsidó hagyományai... mert egy barátom -aki önnel ellentétben zsidó származásu - két év után kivette a két gyermekét, mondván, ő szabadnak nyitottnak szeretné őket nevelni....
banya | 2009. április 23. | 11:16:14
Moderálási alapelvek- moderált komment -
Mrt nm krj snk mgrtn, hgy cgnyk nm krnk tnln. Nm krnk jbb ltt, nm krnk ms ltt? ddg jr sklb, mg ktlz. Hb krjk m, h k nm krjk. jl tnl gyrmkkt nm ngdg tvbbtnln!!! Hszn kkr brln trdc. Nm lhtn frjhz dn 12-13 vs kslnykt, mgnstn lyn ds ksfkt. H szkmjk, tdsk lnn, kkr kmlkdhtnnk kzlk, tdnnk gndskdn mgkrl. z nkk nm rdkk! gy tnlt cgnysszny nm trn z rnk! Ők nm krnk flzrkzn, vgytk mr tdmsl!!! Nm sgthtnk snknk krt llnr. nny smrttl lhtn vttkzn ngr krdsrl s. k nm l kztk, nm smr kltrjkt, z ltvtlkt, z mrl bszl?!
zlatibor32 | 2009. április 23. | 10:53:10
Biztos kimaradt a tudósításból, meg a rejtett kamerás felvételből is(akkor kikapcsolták a kamerát), hogy az igazgató vagy helyettese leültette a „kalapos” férfit, megkínálta kávéval és szépen , türelmesen elmagyarázta , hogy „ Kedves Apuka, évközben nincs módunk átvenni a fiát, mert nem állnak fenn olyan feltételek, de a jövő tanévben szeretettel várjuk, mint bármely más gyereket, helyünk van, nem zsúfoltak az tanulócsoportjaink, gyerekeink barátkozó természetűek. Fel is írom az adatait most, hogy a következő tanévben már a fiával is számoljunk. Örülünk, hogy a mi iskolánk jó híre Önhöz is eljutott, örülünk, hogy egy nehéz helyzetben lévő gyereket a jobb élet eléréséhez segíthetünk.” Gondolom, csak így történhetett valójában.
Fejespeti | 2009. április 23. | 10:51:21
Nem olvastam végig az összes hozzászólást, de néhány szót azért szeretnék szólni. Ha szigorúan értelmezzük az esélyegyenlőséget, akkor az embereknek mindenben egyezniük kellene. Nem csak bőrszínben, hanem értelmi képességekben, külső jegyekben, és minden egyéb területen. Magyarul, ha valaki szebbnek születik az átlagnál, akkor szívlapáttal kell szétverni a fejét, hogy be tudjon illeszkedni?? Ez azért elég bizarr lenne, nem?
jus-- | 2009. április 23. | 10:51:15
Ha már szóba került a Lauder a kommentezők közt, a pontosság kedvéért saját tapasztalatom álljon itt. Igaz, két évvel ezelőtti.
Nem tartozom egyetlen etnikumhoz sem, ateista vagyok, szabadelvű, nyitott.
A környezetünkben kerestem egyik gyermekemnek, sajátosságainak megfelelő oktatási intézményt,de nem találtam olyat, ahol töretlen fejlődése biztosított, ahol szabadságban, de a szabályokat szigorúan betartatva helyezik a hangsúlyt a fejlődésre. Ezért kerestem meg környéken kívül, többek közt a Laudert is. Alapos, mindenre kiterjedő tájékoztatásban részesítettek. Megkérdeztem, mennyire akadály, ha a gyermekem nem zsidó származású. Azt mondták, nem számít a származás, a vallás, de el kell fogadni, ide többségében zsidó gyermekek járnak, hívők és nem hívők. Hittan oktatás kötelező jelleggel nincs, de zsidó tradíciót oktatják.Tandíj van, de szociális helyzet indoka alapján azt csökkenthetik, ill. el is engedik, sőt, a gyermek kimagasló eredménye alapján még komoly összegű ösztöndíjat is kaphat. A döntő felvételi tényező, a szülő és gyermek elfogadja a zsidó iskola zsidó hagyományait, valamint a felvételi - nagyon komoly -elbeszélgetés.
Így tárgyszerű a Lauderről szót ejteni.
brysis | 2009. április 23. | 10:36:45
Kedves Medve! Bizony ilyen a világ...mégis csak ezt mondta nekem az egyik SZETÁS érdekvédő.. mit tegyünk.. voltak akkor is olyan érdekvédők még a szetások között is akik spekulánsok voltak...DE A CIGÁNY SZOMSZÉD ELLEN A LEGJOBB VÉDEKEZÉS A RÓZSADOMB... MONDOM NEM KIS KESERŰSÉGGEL.. Merthogy oda többnyire jól szituált-szocializált cigány tud csak beköltözni...
zokni67 | 2009. április 23. | 10:15:10
Medve hol vannak azok az őstagok!!?
medve1942 | 2009. április 23. | 09:55:27
"...jogvédő ismerősöm mondta, akinek cigány család költözött a szomszédjába: hogy ezek nem tudtak Solt Otília szomszédságába költözni...(Isten nyugosztalja a kiváló asszonyt..)" A szentnek született Tilike Óbudán lakott, elfogadható polgári lakásban, de enyhén szólva prolinak mondható környéken, a SZETA munkatársaként meg bőven volt alkalma megtapasztalni a reális világot. Egyáltalán, szerintem az SZDSZ egyetlen őstagja sem rózsadombi.
miskun | 2009. április 23. | 09:50:31
Onnantól fogva, hogy Mohácsi Bözsi neve felmerült, az egész bűzlik!
Tisztelettel megkérek mindenkit (állami vezetőket legfőképp), nézzenek utána a Bözske vezette Esélyt a hátrányos helyzetű gyermekeknek alapítvány eddigi tevékenységének.
Azonkívül, hogy feljelentett boldog-boldogtalan önkormányzatokat, csak azért mert Bözsiék szerint az adott önk. egy iskolájában valamiféle hátrány ért egy cigánygyereket, semmit az égvilágon nem tettek a hátrányos helyzet okainak megszüntetésére.
Nézzük már meg, mitől hátrányos egy - főleg - cigánygyerek élete?
Ingerszegény, putris környezet; képzetlen, tanulatlan - sokszor analfabéta - szülők; antiszociális magatartás; tetves, rühös, ótvaros, ápolatlan, koszos gyerek, stb..
Nos, a felsoroltak megszüntetése ellen tett-e valamit a fent nevezet személy vagy alapítvány?
Az égvilágon semmit!
Viszont azt sikeresen elérték, hogy az általuk befenyített önkormányzatok egy fillér uniós pénzt sem kaptak általános iskoláik felújításához!!!
Csak nem azért, mert Mohácsi Bözsi és Mohácsi Viki e.p. képviselő tesvírek???
zokni67 | 2009. április 23. | 09:49:14
Arról nem nyilatkoznak,hogy mennyire volt tiszta,mit nyilatkozott a tetvességről!! Frigyes esetleg valami mást Árpádsáv helyett,fűrdés, körlet igazitás!!??
medve1942 | 2009. április 23. | 09:47:45
A jámbor Luther Márton idején a roma és szinti népcsoport elenyésző arányt képviselt a német fejedelemségeken, és főként nem akartak gyerekeik iskolába járni. Ezért a kiváló reformátor szellemi energiájának egy részét inkább a hagyományos egyházi antijudaizmus modernizálására, polgári antiszemitizmussá fejlesztésére fordította. Bár végső soron nem ez volt a meghatározó szempont, asztali beszélhetéseiben mindenkit csepült, főként az "Antikrisztust", a pápát. Volt viszont egy későbbi teológusa, Johann Andreas Eisenmenger, aki 1680 körül feltalálta a célzatos talmudválogatást, amelynek újabb meg újabb változataiból ma is vonítanak a kurucok (akik sajnos, így hívják magukat, meggyalázva Rákóczi híveinek és a Fejedelemről elnevezett tér egykori szorgalmas lánykáinak emlékét).
Ennek ellenére azt hiszem, az ilyen, a HírTV munkatársainak módszereire hajazó újságcsinálás inkább árt, mint használ.
sarlo | 2009. április 23. | 09:47:34
*marinda*
"Kiváncsi lennék, hogy fogadnák a roma és a nem zsidó gyereket egy izraelita egyházi iskolában. Valószínűleg másképpen állnának az olyan szülőhöz, aki szintén az izraelita vallást gyakorolja és esetleg kipát hord a fején"
Tökélezesen igazad van, csakhogy ilyen riportot sosem fogunk látni, olvasni.
Vajon miért is ???
De ez a szemlélet már az óvodákban is izmosan megmutatkozik.
brysis | 2009. április 23. | 09:44:28
Kedves Banya! Én nem ismerem azt az iskolát. Azt tudom, hogy az evangélikus iskolák mindig is a legnyitottabbak voltak a más felekezetűek és más etnikumhoz tartozók befogadásában. EZ EGY TRADÍCIÓ!.. azt is tudom, hogy a hátrányos helyzet felszámolásában nem az un.elit iskolák jeleskednek, hanem az egyházi iskolák..a 10 legeredményesebb közül 9 egyházi iskola, pedig arányuk az oktatási rendszerben 10% körül van... egy szó mint száz..! Örülök annak amit írt.
chazoo | 2009. április 23. | 09:41:42
Ez a Nép"szabadság" eheti előírt egyházgyalázó cikke.
Mert nincs tolerancia azzal szemben aki istenhívő!
És a hit csak mákony.
És buták a hívők.
Meg korszerűtlenek.
És az egyházi iskola az mindig gyanús!
Meg... különben is!
Szép volt Ónody-Molnár Dóra Elvtársnő. Ugye, most jól érzi magát?
banya | 2009. április 23. | 09:25:48
Kedves Előttem és Után Szólók! Lehet itt mindenféle elméleteket gyártani, és filozofálgatni. De mindez nagyon távol van a valóságtól. Az én gyermekem elsős a fent említett intézményben. Úgyhogy NEKEM van valami fogalmam arról, hogy mi a valóság.
Szégyen és gyalázat ez a cikk, és az is, amiket itt összeírkáltok. És nem a Benka szégyene. Hanem a magyar társadalomé, a politikáé, hogy idáig jutottunk. Megy a gyűlölködés, ahelyett, hogy összefognánk, segítenénk egymást! Miért nem lehet jó dolgokról beszélni? Annak nincs hírértéke? Nem lehet rajta habzó szájjal szitkozódni?
A Benka igenis egy jó iskola. Erről nem ír senki?
A valóság az, hogy két elsős osztály van a Benkában, és képzeljétek, vannak bennük roma gyerekek is!!! Több is. És ezzel senkinek nincs itt semmi baja. És az is igaz, hogy nagy létszámmal működnek. Mi, szülők is úgy gondoljuk, hogy kisebb ideálisabb lenne. Beiratáskor mi is a folyosón álltunk, képzeljétek, mert nem fér be annyi ember abba a kis irodába. És amikor bejutottunk, nyomtatványokat töltöttünk ki, és milyen felháborító!!! – mi is kaptunk tájékoztatót a fejtetvességről. Ahogyan kaptunk a bölcsődében, és az óvodában is, amelyek nem egyházi intézmények. Gyakorló szülők, és bárki, akinek van józan paraszti esze, tudja jól, hogy a fejtetvesség gyermekközösségekben terjed. És nem találkoztunk mi sem az igazgatónővel, így nem is nyújtott nekünk kezet, de minek is tette volna, hiszen a nők nem “kezelgetnek”…. Mi mégsem háborodtunk fel. Tudjuk jól, hogy barátságos, kedves asszony, volt alkalmunk megismerni a leendő elsősöknek szervezett játszóházakon.
Erről írjatok inkább, - vagy arról, hogy milyen lelkiismeretesek a pedagógusok, - azok biztosan, akiket én ismerek – hogy a gyerekek hogy szeretnek ide járni. Hogy milyen alapos az oktatás, hogy a diákok jól felkészültek, versenyeket nyernek, és hogy mennyi szakkör, különóra van. És van szigor is, valóban. Nincs hajfestés, smink és seggig érő miniszoknya 6.-os, 7.-es kislányokon. Viszont van hittan. És van sok segítség, amit egyedülálló szülőként a tanítónéniktől és szülőtársaimtól kapok. Bármiben számíthatok rájuk! Itt családias és barátságos a hangulat. Odakint a világban sajnos nem az. Gondoljátok át….
brysis | 2009. április 23. | 09:25:29
Javaslom, hogy az elutasított cigány gyermekek jelentkezzenek az Amerikai Alapítványi Iskolába...Ott nem fogják őket elutasítani, ha befizetik az évi úgy millió forintnyi tandíjat.. de ha nem fizetik be akkor elutasítják őket...Ja és nekik is jár a normatív támogatás...Aki pedig nem akar cigány-szomszédot költözzön a RÓZSADOMBRA...Mint ahogy egyik mélyen elkötelezett jogvédő ismerősöm mondta, akinek cigány család költözött a szomszédjába: hogy ezek nem tudtak Solt Otília szomszédságába költözni...(Isten nyugosztalja a kiváló asszonyt..)EZZEL EGYÜTT NEM HELYESLEM A GYEREKEK ELKÜLDÉSÉT, CSAK AZ ÁLSZENTESKEDÉSTŐL ÓVNÁM AZ ÍTÉLKEZŐKET. A rosszul, alul szocializált gyerekek felzárkóztatása nehéz feladat, amire a mai oktatásban nincsenek meg a feltételek...bár a felzárkóztatásban a legeredményesebbek az egyházi iskolák.
marinda | 2009. április 23. | 09:21:28
Kiváncsi lennék, hogy fogadnák a roma és a nem zsidó gyereket egy izraelita egyházi iskolában. Valószínűleg másképpen állnának az olyan szülőhöz, aki szintén az izraelita vallást gyakorolja és esetleg kipát hord a fején.
Ikatalina | 2009. április 23. | 09:06:22
Segíts drága Walsz!
Te úgyis mindig tudod mi a PC.
facs | 2009. április 23. | 09:04:29
Tisztelt Ónody-Molnár Dóra!
Van egy hiányérzetem! Azzal nem foglalkozott, hogy hány nem-cigány származasu gyereket szinten nem vettek fel. Azok visszautasitasa normalis? Ha igen, akkor ez olyan eset, mint sok minden mas eset. Kulonben: par ev mulva targytalanok lesznek az ilyen cikkek, mert olyan keves gyerek lesz, hogy tart karokkal fognak varni minden gyereket. Magyaran: tessek kibontani az igazsag MINDEN ELEMET, DE MINDEN ELEMET, ES CSAK AKKOR LEGYEN A CIKK CIME ILYEN TENDENCIOZUS.
Frigyes | 2009. április 23. | 08:58:46
Moderálási alapelvek- moderált komment -
Árpdsv gtprp kmmntz hdsztly mrs tmdsb lndlt, hgy vdj z gyhz rsszzmst… zt z gyhzt, mly Jbbk nc vn-g-lst s kszlglj ns rdkbl. Mgndlt „kdmls” mgklnbzttsnk, m nylvnvl… klnsn trtnt „mllkzngbl”
Rm stbn:
- „ flysn lltnk bjrt kzlbn”.
- „z gzgtn ksznt, d nm nyjttt kzt.”
- „lmndt, hgy z z skl szgr s nhz, tl nhz lnn gyrkmnk.” – vgys: nm s ltt prdt, smmt nm s tdtt rl, d KZÁRÓLG szrmzs kn ldnttt, hgy MÁRPDG nhz lnn z skl rm gyrknk…
- „z gsz nm trttt tz prcnl tvbb”.
- „Vn gy tjkztt ttvssgrl, zt s tssk ktltn” – vgys: nm s ltt prdt, d mr CSK rm tnkmhz vl trtzs KÁN ldnttt, hgy MÁRPDG ttvs… „ttvs cgny” sztrtpj lpjn.
- "nnyt tdnk mndn, hgy flrjk nvt, s rtstjk, h mgrl gy hly" - gy kszntk l tl. z gsz t prcg sm trttt. – 5, zz t prcg!
- „Úgys fnnkdt vln rstn - nvtglt z sklttkr” – CSK szrmzs kn kd fnn rstn?
„Nmzttstvr stbn”:
- „ ttkrn fgdtt, kzt fgtt vlm, hllyl knlt” – vgys nmzttstvrnk „lpbl jr kzfgs…
- blp frft hllyl s kvvl knltk. – nm tz prcs dkrtbn, nm flysn, nm kzfgs nlkl…
- „Kmrt tjkzttst kptm tntkrl, llkszkrl, httnrkrl. Nm s klltt krdznm, mgtl bszlt.”
- „zt s hzt szb, hgy vn nhny rm tnl z sklbn, gy fglmztt: dfgylnk fgylmr, cgnykkl s b lht trttn szblykt.”
nvmbr kndkmrs tsztls pdg GYNZN sztc mntt trtnt – kvtkz tnvkzdttl trtn trtsrl msdks sztlyb – s mg vltlnl sm kt klnbz sztcrl! Jllmz Árpdsv gtprp kmmntz hdsztlyr, zt z prsgt gnrlj – mrt nm fr bl „prtttkr nmzttstvr” kncpcjb. Mnt hgy lskkd zn prsg mlltt, hgy MNDNTŐL fggtlnl hgyn fgdtk rm s „nmzttstvr” szl rdkldst. Árpdsv gtprp kmmntz hdsztlynk mg klln rtn zt, mrl ckk szl – d z rtlmzs nkk csk „prtttkr nmzttstvr” rnymttsnk sgtsgvl mgy.
És jllmz z gyhz sklr z, hgy zn vnnk flhbrdv, hgy rsszst szgrgcjkt llplzn mrszltk. nnk tkrbn s flhbrtnk trtm zt, hgy z gyhz llm dtct kvtl zrt, hgy z sklk fnntrtsvl llm fldtt vlll t. kzbn „kcsmgz” z skl krztb trtz j tnl, thtsgs gyrkkt – ztn „vllgnk” hgy mlyn mgs szkm sznvnl skl. z nkrmnyzt skl mg mszjbl flvsz tbbt. gns z gyhz fnntrts sklk s vllljnk rszt kvsb thtsgs vgy kvsb prblmmnts gyrkk kttsbl – h mr rszt krnk kpn z llm s nkrmnyzt nrmtvbl!
És mg gy: csdlkzk z gyhz, h lyn ltstsk tn z dtt rmkzssg vsznylg ltst z gyhzzl szmbn?
Szamok Embere | 2009. április 23. | 08:57:54
Érdekesek a reakciók. Az a disznó, aki a disznóságot leleplezi, különösen akkor, ha a disznóság egyházas mázzal van bevonva.
Zarándok | 2009. április 23. | 08:55:41
Mát 28,19. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.
A Krisztusi tanítások vonatkoznak a Krisztust tanítókra is.
Border | 2009. április 23. | 08:49:31
Nagy kár, hogy már az egyházak is itt tartanak! Úgy látszik a cigány család nem tud fizetni az egyháznak ataníttatásért!
vero | 2009. április 23. | 08:48:18
A Lauder iskolában próbálkoztak? Ott talán van még hely.
walsz | 2009. április 23. | 08:45:44
Ahogy olvasom az ittenni hozzászólásokat, igen csak jó lenne ha a hozzászólók mielött irnak bármit, elolvasnák amihez véleményt irnak. De ez még kevés. Meg is kell érteni.
Ha nem megy a megértés kedves Ikatalina, akkor kérjen segítséget.
Igy megy ez!
Ikatalina | 2009. április 23. | 08:37:23
A két eset teljesen különböző. A cigánygyereket év közben akarták átiratni a nem cigányt pedig nem év közben. Tessenek azonos mércével mérni! Ez az eljárási mód jellemzi a magukat "antirasszistáknak" nevezőket. Ez a történet azt mutatja, hogy a rasszizmus az egyházi iskolát sújtja.
Amennyiben azonos történetre tett volna az iskola különbséget, az valóban kirekesztés, ami ellen határozottan fel kell lépni!
Így azonban csak azt tudom gondolni, hogy a jelenlegi "antirasszisták" , valójában provokátorok, és a faji előítéletesség szítói ellen kell fellépni.
borsika | 2009. április 23. | 08:36:21
Megint egy gumicsont amit bedobnak,lehet rágódni rajta.
Márkus | 2009. április 23. | 08:31:14
Az meg egy teljesen más kérdés, hogy egy nem alapítványi iskola is válogat, méghozzá általában a szülők alapján, ha ezt megteheti. Mert pl.tandíj is van az iskolában stb.
Már egy jobb tanítónőhöz is felvételiztetni kell a gyerekeket manapság. Arról nem szólva, hogy az iskolán belül is csoportosítják a gyerekeket: ezt hívják a, b, c, d... osztálynak!:)))
Aki a d osztályba jár az a reszli. Vagy éppen fordítva, ahogyan kialakult az iskolai szokásrendben. De mindig van egy elit osztály, ahol jól lehet haladni, ahol nincs vagy kevés a problémás gyerek.
Az esélyegyenlőség megvalósíthatatlan, amikor a nem cigány gyerekek közt sem létezik!
Márkus | 2009. április 23. | 08:25:23
A lakhelyváltozás miatt új iskolát kereső más eset, azt fel kell venni, ha a körzetbe tartozik.
Márkus | 2009. április 23. | 08:21:13
Géza!
Nem Lutherről van szó, hanem arról, hogy két különböző típusú felvételi kérelem érkezett az iskolához (nem cigány, nem cigány ügy volt ez):
- év közben átvenni egy gyereket a már "teltházas" első osztályba
- egy leendő elsőssel jelentkezni(következő tanévre) , és információt kérni.
Óriási a különbség, ha egy cseppet is ismernéd az iskolák működési szabályait, lehetőségeit stb.
Év közben csak nagyon indokolt esetben vesznek át gyereket, akármilyen a bőre színe, vagy a haja színe, vagy a szeme színe, és még attól is gyakran független a dolog, hogy mennyi protekciója, pénze stb. van.
geeza | 2009. április 23. | 08:13:37
Márkuskám, ha a nevedet adó pasi annak idején így viszonyult volna a világhoz, mint Te, lehet, hogy nem is lenne kereszténység. És idéznék Tőled:
"és egyáltalán nem azonos feltételek mellett zajlott a kétféle interjú."
Ez bizony igaz. De ez nem a roma szervezet sara, hanem az iskoláé.
Szöjö! Miért is kellene magyarázkodni, amikor annak a tesztelése folyik, hogy egy országban folyik-é megkülönböztetés az emberek között faji alapon vagy nem? Sárosak kissé Luther követői. Pedig az öreg templomajtóra szögező - ÉS ERRŐL MEG VAGYOK GYŐZŐDVE A TANÍTÁSAI ALAPJÁN! - valszeg nem fogadta volna be egy ilyen oktatási intézmény "szakembereit" a gangbe.
Szerintem olvassatok Ti is kissé utána, és akkor kiderül, hogy nem mondtam hülyeséget .... A keresőbe EZT a szót kell beírni: LUTHER. Tessék tehát próbálkozni....
steve113 | 2009. április 23. | 08:12:59
Ez a mohácsi erzsébet, a viktóriának valakije? Mert ha igen, akkor ismerve "büszke" eu képviselö-nőnk eddigi állításait különféle ügyekben, akkor a fenti cikk lényegét fenntartással kell fogadni...
Lejáratás szaga van...
miskun | 2009. április 23. | 08:11:23
Nem egyedi jelenség.
Miskolcon a jópár történelminek nevezett egyházak által fenntartott általános iskolák egyikébe sem jár cigánygyerek.
Az érem másik oldala, hogy már megint ez a virtuális jogvédő Mohácsi(vész)Bözske pampog a háttérből. Az általa képviselt alapítvány semmilyen valód esélyegyenlőséget nem ért még el, semmilyen olyan eredményt nem tud felmutatni, amellyel valóban javult a hátrányos helyzetű gyerekek esélye! Nem tudok róla (pedig figyelemmel kísérem az áltevékenységüket), hogy akár egy cigánygyereknél is elérték volna az antiszociális magatartás megszűnését, hogy akár egy cigánycsaládnál is eltüntették volna a deviáns jelenségeket, hogy akár csak egy putrit is kimeszeltek, vagy komfortosabbá tettek volna, hogy akár csak egy cigánycsaládot is rávettek volna gazzal és gyommal benőtt kertjük művelésére. Mert ezekkel tudnák a leghatékonyabban növelni az esélyét a hátrányos helyzetből való kitörésnek.
Sz. J. | 2009. április 23. | 08:06:14
Valóban! És elnézést kellene kérnie a cigányvédő aktivistáknak is a hazugságaikért! De ők még magyarázkódni sem hajlandóak! Nekik nyilván nem kell!
staropramen | 2009. április 23. | 07:44:34
Luther Márton kései utódai ezegyszer elégtelent érdemelnek.
Mi az, hogy valótlan és megalapozatlan? Megtörtént?-Igen ezek szerint megtörtént.Ha valakit hazugságon érnek kérjen elnézést,ne magyarázkodjon.
Márkus | 2009. április 23. | 07:34:54
Hát ez valóban egy nagy baromság! Az év közbeni átiratás sehol sem megy, főként nem első osztályban. És ha ugyanazon városból akarják átvinni, akkor főként.
Amikor már megtelt az osztály létszáma és együtt haladnak egy bizonyos módszer szerint, egy azonos tananyaggal a gyerekek, akkor nem tudnak már felvenni más tudással, máshol tartó gyereket, mert annyi idő nincs, hogy őt külön felkészítsék minden nap. A lemaradásait nem tudná behozni amúgy sem.
Ez egy módszeres lejárató kampány a roma szervezet részéről, és egyáltalán nem azonos feltételek mellett zajlott a kétféle interjú.
Az én gyerekem nem cigány, és mégis teljesen azonos volt a reakció, amikor félévben akartam átvinni egy másik iskolába. Pedig egy erősebből egy gyengébbe vittem volna. Viszont az osztálylétszám már amúgy is magas volt. Elutasítottak, azzal, hogy ha kimarad gyerek, vagy megbukik, akkor átveszik.
Ismét egy mondvacsinált ügy, undorító!
|