venember | 2010. szeptember 3. | 08:45:47
Folyt.
És ha én ilyen helyen lettem volna vezérigazgató és törvényt akarok szegni, akkor nem húztam volna magamra a vizes lepedőt ilyen ostobasággal, pláne, ha én írtam a törvényt. Hanem jól megkorrumpáltattam volna magam párszáz millára, vettem volna magamnak egy kettős állampolgárságot megy 1-2 házat, ezt-azt, Északkeletdélnyugatdakotában és az első gyanús jelre megpattantam volna.
És az ügyészségnek küldtem volna egy botot, amivel üthetik a nyomomat. Nem pedig itthon maradtam volna és ilyen hülyén néznék ki a fejemből, ahogy a képen, mikor bilincsben vezetgetnek. kivéve, ha azt hiszem, hogy bizonyos dolgokat nem csinálnak meg Magyarországon. De lehet, hogy mégis.
Állásfoglalásomat fenntartom, hogy ha ilyen hülye és jól megkorrumpálták, akkor csukják le. De ne tornázzanak addig, amíg össze nem gründolnak neki egy jó kis zaftos bűncselekményt.
venember | 2010. szeptember 3. | 08:44:40
budapesti | 2010. szeptember 3. | 08:19:54
Hagyjuk ezt a fehérgalléros bűnözést, ezt a kifejezést először és utoljára a Cusi tárgyalásán hallottam a "bírótól". Nincs fehérgalléros, kékgalléros és cigány bűnözés, még akkor se, ha ezzel meg akarok valamit indokolni. Kizárólag bűnözés van, amit a Btk.-ban foglaltak szerint büntetnek. A bankrablásban is többen vesznek részt általában.
Itt azért nem kellett az ügyészségnek a 3 főre meg a bűnszervezetre gyúrni, mert a gyanúsításban foglalt cselekmény büntetési tétele eléri az 5 évet (hogy miért pont mostanra sikerült összegründolni annyi bizonyítékot, hogy a gyanúsítás megalapozott legyen - az ügyészek se szeretnek veszíteni - azt mindenkinek a fantáziájára bízom). És a bírók akkor elrendelik az előzetest. Az az indoklás, hogy akárkivel is összebeszélhetnek, nevetséges, mert ha eddig nem tették meg, hogy egyeztetik a vallomásukat, akkor ássák el magukat. Kivéve, ha valami ügyészségi játszma részesei lesznek, lediktálják a vallomásukat, cserébe egye gyanúsítások ejtéséért. Ezek után mehetnek haza. persze később ugyanúgy a börtönbe, de ez nem mindenki látja át akkor és ott.
És ha én ilyen helyen lettem volna vezérigazgató és törvényt akarok szegni, akkor nem húztam volna magamra a vizes lepedőt ilyen ostobasággal, pláne, ha én írtam a törvényt. Hanem jól megkorrumpáltattam volna magam párszáz millára, vettem volna magamnak egy kettős állampolgárságot megy 1-2 házat, ezt-azt, Északkeletdélnyugatdakotában és az első gyanús jel
budapesti | 2010. szeptember 3. | 08:19:54
Moderálási alapelvek- komment törölve -
venember | 2010. szeptember 3. | 07:52:31
Juteszembe, járt az ügyészség Kiskunhalason? Ha nem, leugorhatnának, szép város az...
Végül: ha beletettek pénzt a zsebébe, az más. De eről szó sincs (eddig). Bár láttam én már TV-ben a 20 dokumentum átadását is, oszt mi lett belőle?
venember | 2010. szeptember 3. | 07:50:17
Na:
Lehet, hogy törlik a kommentet, ezért előtte elmentem.
1. Nekem az a véleményem, hogy a NOL politikai kampánynak is minősíthető cikksorozatot közöl. Az ügyet már 3x lefociztuk jobbrólbalról és a mostani kommentek is ugyanazok. Súlyos pénzeket fizetnek máshol-máskor a pártok ilyesmiért. Ha még egy cikk megjelenik Tátrairól, amint belép a börtönbe és még egy, amikor elfoglalja a celláját, akkor pláne ez lesz a véleményem. Ennek a cikknek meg elég csak fényképmellékletét megnézni, bravúros. És láttam én már Szabadi urat is rabszíjon vezetgetni.
2. Az ügyészségről a Jóisten se mossa le, hogy politikai megrendelést teljesít. Mert ha pártatlan lenne, akkor eltenné az ügyet másfél hónappal későbbre, amikor nincs már politikai hozadéka. Ha másfél évig ráért, érjen rá még 1 hónapig, T. Legfőbb Ügyész Úr. Még akkor is, ha Budai úr szorgosan gyűjti a bizonyítékokat. Vagy Hunvald, Cusi, Hagyó és Tátrai mellé produkálna a másik oldalról is hasonló súlyú példákat. Az önkormányzatok darabszámának megoszlásából erre lenne esély.
3. A beruházók mér elmentek.
4. A bíróság még nem döntött, hogy jogellenes volt-e a csere? Namármostan, ezek után hogyan fog dönteni a független magyar bíróság?
5. Nekem hozhatnak bármilyen értékbecslést, hogy akárkibárki szerint (pláne, ha köze van Kiskunhalashoz) mit mennyiért lehetett volna eladni, pláne ilyen politikai cirkusz után, a jelenlegi kormányzás mellett. Szerintem a legközelebbi értékbecslő, aki cáfolhatná a dolgot, jövőre nyit a Marson. J
kolmár | 2010. szeptember 3. | 07:17:54
Én sem értem ezt a felhajtást: a felek vagy mindent megtettek, hogy nálunk egy komoly beruházás megvalósúljon vagy a csökkent érték különbségének összegéből zsebre akartak tenni. Erre már Veres pénzügyér is nemet mondott, majd Oszkó letiltotta. A dolog nem sikerült. Mi itt a hézag? A két vezetőt a próbálkozásért el kell csapni. De becsukni, amikor nincs kár? Egyébként emlékezzünk, amikor Schlechter eladta a 14 fidesz-közeli vállalatott, az Ügyészség azzal az indokkal nem indított eljárást, hogy nincs mögötte érték. Akkor nem volt baj? Továbbá miért vették ki a nagy állami gazdaságokat a törvényes eladási rendből fideszék, hogy aztán haveroknak szinte ingyen odaadják? Szóval jobbosok és fideszesek, nem kell itt elvtársozni, hanem levetni a szemellenzőt, amitől csak egyfelé látnak. Egyébként a példa most azt mutatja, hogy jelenleg Orbán működik elvtársi módon, egy párt, egy vezér. Ha megnézzük a diktátorok többségében mindig rosszúl jártak: van rá elég példa.
Peka36 | 2010. szeptember 3. | 06:56:00
Akik - jól fizetett vezetők lévén - hagyag vagy kapzsi természetük révén kárt okoztak az államnak, bünhődjenek.
De mit érdemelnek azok, akik - állami funkciókban - ostobaságból, kontár politikából, rémhírterjesztésből adódóan az állam polgárainak okoztak milliárdos károkat?
(Tényleg: mi van a milliárdokért vett stadion-beléptető rendszerrel? Működik?)
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 3. | 02:13:04
1nyilazo! Én ugyanoylan szép magyarsággal írom le neked az alábbiakat: Öreg, olvass már magad után! Éppen arról van szó, hogy fidesznyik letartóztatás nincs, pedig ügy az van (felsoroltam néhányat)! Jót írsz, csak éppen értelmezni felfogni nem tudod/akarod...... vizsgálják ezt is, de vizsgálják azokat is ahol fidesznyik esett bűnbe és mutogassák azokat is.....a jogállam itt kezdődne!!!!
......és ezt még idemásolhatom többször neked.
Szövegértelmezési problémákkal keress fel egy segítő szakembert.
1nyilazo | 2010. szeptember 3. | 02:07:08
bunkóságotoltó: megismétlem, talán harmadjára:
"Nem világos egyesek számára az a szép magyar mondat, hogy a tolvaj, az tolvaj?
Pártállástól függetlenül."
Xavi | 2010. szeptember 3. | 00:33:14
jah amúgy mi van a szerződéssel, mert utolsó infó az volt róla még tavaly év végén, hogy a legfelsőbb bíróságnál kérvényezték a törlését...hmm,erősen gondolkoznak rajta, hoyg töröljék e, vagy ha törlik, akkor ...no mindegy
Xavi | 2010. szeptember 3. | 00:24:48
apro.antal | 2010. szeptember 2. | 23:58:42
senkinek semmi haszna nincs belőle, max most a z ügyészeknek, meg akik éppen állás interjúra hívták a gyorskocsiban
apro.antal | 2010. szeptember 2. | 23:58:42
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 23:16:30
1nyilazo: tényleg, öreg olvass már magad után! Éppen arról van szó, hogy fidesznyik letartóztatás nincs, pedig ügy az van (felsoroltam néhányat)! Jót írsz, csak éppen értelmezni felfogni nem tudod/akarod...... vizsgálják ezt is, de vizsgálják azokat is ahol fidesznyik esett bűnbe és mutogassák azokat is.....a jogállam itt kezdődne!!!!
......és ezt még idemásolhatom többször neked. Szövegértelmezési problémákkal keress fel egy segítő szakembert.
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 23:08:56
bunkóságotoltó: megismétlem.
"Nem világos egyesek számára az a szép magyar mondat, hogy a tolvaj, az tolvaj?
Pártállástól függetlenül."
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 23:02:17
......és ezt még idemásolhatom többször neked. Szövegértelmezési problémákkal keress fel egy segítő szakembert.
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 23:01:04
1nyilazo: tényleg, öreg olvass már magad után! Éppen arról van szó, hogy fidesznyik letartóztatás nincs, pedig ügy az van (felsoroltam néhányat)! Jót írsz, csak éppen értelmezni felfogni nem tudod/akarod...... vizsgálják ezt is, de vizsgálják azokat is ahol fidesznyik esett bűnbe és mutogassák azokat is.....a jogállam itt kezdődne!!!!
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 22:59:18
bunkóságotoltó: megismétlem.
"Nem világos egyesek számára az a szép magyar mondat, hogy a tolvaj, az tolvaj?
Pártállástól függetlenül."
Xavi | 2010. szeptember 2. | 22:53:08
Vegbela1968 | 2010. szeptember 2. | 22:38:14
attól függ melyik érték becslőnek hiszel, ennyi?
részemről ingyébe is adhatták volna...-
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 22:51:11
1nyilazo: tényleg, öreg olvass már magad után! Éppen arról van szó, hogy fidesznyik letartóztatás nincs, pedig ügy az van (felsoroltam néhányat)! Jót írsz, csak éppen értelmezni felfogni nem tudod/akarod...... vizsgálják ezt is, de vizsgálják azokat is ahol fidesznyik esett bűnbe és mutogassák azokat is.....a jogállam itt kezdődne!!!!
agmánd | 2010. szeptember 2. | 22:47:01
cúslág,hunvald, hagyó vezetésével a börtönválogatott teljes erőbedobással készül a balkáni börtönök vetélkedőjére( 2012,Tirnovo-Bulgária.)
Folyamatosan tesztelik az új játékosokat, és sok friss igazolás is várható..:)
Vegbela1968 | 2010. szeptember 2. | 22:38:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 22:35:17
Nem világos egyesek számára az a szép magyar mondat, hogy a tolvaj, az tolvaj?
Pártállástól függetlenül.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 22:34:42
ás ha minden igaz az az ember aki az 50-et mondta annak-a elég közeli ismerőse éppen most indul az ellen oldalon a választásokon, és őt még tanúnak se hallgatják meg, hoyg mia lapján lett száz, vagy miért nem ötven, és a másikat sem,, hoyg akkor miért is nem száz, miért ötven....
Xavi | 2010. szeptember 2. | 22:32:26
és honnan nézzük a tényállást, jött valaki aki azt mondta 50 , ez alapján helyén való a szerződés, majd valaki aki azt mondta 100, ez alapján visszaéltek vele...ki kivel van?
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 22:28:21
bunkóságotoltó, írtam, hogy:
"A kiindulópontom az volt, hogy "az a véleményem, hogy álljon bárki, bármely oldalon, ugyanúgy, ahogy nincs bal, vagy jobb oldali, liberális stb. tolvaj: csak tolvaj van, nincs megbocsátható bal, vagy jobb oldali, illetve liberális hazugság sem: csak hazugság van.
Az előbbi börtönnel, az utóbbi a közéletből való viharosan gyors távozással, vagy elbocsátással kell hogy járjon.
Az egyik a törvény, a másik az erkölcs parancsa alapján ítélendő el.
Mindkettő következménye egyértelmű kell, hogy legyen."
Úgy gondolom, hogy a jogállam itt kezdődik.
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 22:27:45
forgomorgó: sajnos nem értik, mert fel sem fogják a lényegét....
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 22:24:41
1nyilazo: Én sem értem azt a mentalitást, hogy az én gazemberem jó gazember. Ezért kellene így pórázozni azokat is akik a Géniusz csapatában fociznak és loptak a közösből......
agmánd | 2010. szeptember 2. | 22:24:29
És akkor eftársak, ismét énekeljük el, egy-két-há:
A börtön ablakába soha nem süt be a nap
Az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat.
Ragyogón süt a nap, és szikrázik a fény,
Csak a szívem szomorú, ha rád gondolok én,
Szeretlek én, óóó szeretlek én!
A rács mögött az élet olyan lassan múlik el,
Egy csavargó dalától tán vidámabb leszel.
Ragyogón süt a nap, és szikrázik a fény,
Csak a szívem szomorú, ha rád gondolok én,
Szeretlek én, óóó szeretlek én!
Egy késő üzenet, egy megkésett levél,
Egy végső búcsúcsók, mit úgy vártam én.
Vegbela1968 | 2010. szeptember 2. | 22:13:54
Ismétlem: nem kell a BTK-tényállásokat megvalósítani. Ennyi és nem több.
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 22:11:49
Nem értem azt a mentalitást, hogy az én gazemberem jó gazember.
Szerintem a gazember: az gazember.
forgomorgo | 2010. szeptember 2. | 22:03:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Vegbela1968 | 2010. szeptember 2. | 22:00:41
Felesleges Papp Arénára meg minden egyébre hivatkozni.
Killer et.annak idején még a végbelébe is belenézetett a fideszes garnitúrának, de érdekes módon az összes feljelentését elkaszálták, mert NEM VOLT BŰNCSELEKMÉNY. Ugyanis ez a lényeg. A BTK egy zárt rendszer, bizonyos magatartásfajtákat nem kell elkövetni, és akkor nincs póráz.
Ami meg ezt a bűnöző bandát illeti, csak remélem, hogy a tényleges megbízók is sorra kerülnek. Tátrai et. nem úgy néz ki, mind aki szívesen tűrné kigyúrt férfiak közeledését az előzetesben, talán majd énekel.
forgomorgo | 2010. szeptember 2. | 21:59:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 21:57:50
bunkóságotoltó
Az írtam, hogy "Tudod, az a véleményem, hogy álljon bárki, bármely oldalon, ugyanúgy, ahogy nincs bal, vagy jobb oldali, liberális stb. tolvaj: csak tolvaj van, nincs megbocsátható bal, vagy jobb oldali, illetve liberális hazugság sem: csak hazugság van.
Az előbbi börtönnel, az utóbbi a közéletből való viharosan gyors távozással, vagy elbocsátással kell hogy járjon.
Az egyik a törvény, a másik az erkölcs parancsa alapján ítélendő el.
Mindkettő következménye egyértelmű kell, hogy legyen."
Amennyiben a gondolataimat nem akarod érteni: ez a jogodban áll.
Levedi | 2010. szeptember 2. | 21:52:45
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 21:30:44
Volt idejük aszociknak kivizsgálni az ügyeket! Semmire nem jutottak, pedig Keller nyomozott rendesen!
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 21:52:35
1nyilazó: nem a kérdésemre válaszoltál, hanem olyan "navracsicsosan" egészen másról kezdtél el beszélni. Nap mint nap azt látjuk, hogy a régi klientúra emberit "pórázozzák" már szinte beteges módon, miközben azokról az ügyekről amelyekben nem a régi garnitúra érintett nagy kuss van.....néhányat felsoroltam, de úgy látszik ti már kellő agymosást kaptatok ahhoz, hogy ne tudjatok racionálisan gondolkodni.......
Nantal | 2010. szeptember 2. | 21:46:48
Xavi | 2010. szeptember 2. | 20:05:33
"...bár az védő ügyvéd mondata érdekes volt, amivel minősítette az ügyészséget, hogy másfél év után sincs még meg a teljes bizonyíthatóság, és még mindig tűnhetnek el bizonyítékok...hát..."
...hmm...!
...végig olvasva az összes kommenteket, az Ön éleslátása és a "beje"-é látszik bizonyosnak...!
...ezért tűnik alaptalannak, a bíróság döntése, akár csak más esetekben is, pl. a Móri ügyben...!
...na de, nem kívánok - egyelőre -, minősítgetni, ám az alaptalan "megállapítások" - talán -, hamar kiderülhetnek...!
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 21:34:20
bunkóságotoltó
Tudod, az a véleményem, hogy álljon bárki, bármely oldalon, ugyanúgy, ahogy nincs bal, vagy jobb oldali, liberális stb. tolvaj: csak tolvaj van, nincs megbocsátható bal, vagy jobb oldali, illetve liberális hazugság sem: csak hazugság van.
Az előbbi börtönnel, az utóbbi a közéletből való viharosan gyors távozással, vagy elbocsátással kell hogy járjon.
Az egyik a törvény, a másik az erkölcs parancsa alapján ítélendő el.
Mindkettő következménye egyértelmű kell, hogy legyen.
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 21:30:44
1nyilazo: a Papp Aréna beléptetőrendszerének káros hatásait is kiszámolnád? Esetleg az Országjáró Magazin és az Ezüsthajó Kft által okozott károkat is?
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 21:07:57
10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.
Ugye, elég világos mondat.
Kik és milyen Alkotmányos felhatalmazás alapján adták és
vették el a nemzet vagyonát az elmúlt 20 évben??
Kik, s milyen Alkotmányos felhatalmazás alapján "csináltak" a nemzet vagyonából 6,2 %-ot?
E vagyoncsökkenésből eredő bevételkiesést fizettették meg az emberekkel adóban, illetékben, járulékban stb.
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 20:57:22
bunkóságotoltó
De nem nyilas, hanem 1nyilazó.
Talán érzékeled ezt a különbséget is.
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 20:56:02
bunkóságotoltó
jogos.
Köszi.
aranyhal | 2010. szeptember 2. | 20:49:34
luis3
Te elvtársaidnak sikerült megnyomni a piros gombot mégis hatalomban vannak. Gondolj a 12 államigazdaságra stb
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 20:42:42
meg+van= megvan (nyilas tesókám)
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 20:42:08
luis3 | 2010. szeptember 2. | 20:33:07:
Ezt a büntetőjog kísérletnek hívja, amelynek a büntetési tétele ugyanaz, mint ha felrobbantotta volna, azaz befejezte a bűncselekményt.
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 20:35:35
bakonyi gyurika /2010. szeptember 2. | 19:30:47:/ felnőtt korra nem muszáj hülyének maradni.
A jog, azonban meg van hozzá.
yossarian | 2010. szeptember 2. | 20:33:13
Hát, egyre feljebb (jelenleg nyakig ér) a szál. Hamarosan tényleg lehet, hogy eljön?:
-Gyurcsány! Csomag!
luis3 | 2010. szeptember 2. | 20:33:07
Aggódó olvtársak! akik szerint nem történt bűncselekmény, mert nem ment végbe az ügylet: ha vki bombát szerel Gyurcsány autója alá, komótosan berakja az időzítőt, odébbsétálnak a mobillal, ami működésbe hozza, éppen ráteszi a kezét a nagy piros gombra, majd ebben a pillanatban lecsapnak a zsaruk: nos, tök ártatlan hiszen nem nyomta meg a gombot! Igaz?
Mekmörfi | 2010. szeptember 2. | 20:32:51
Grendírmarsch azonban laktató, bár kevéssé egészséges. Ezt is, mint a bibliai teremtés részét, tudomásul vesszük, és azt is elkönyveljük, hogy milyen intellektuális termékre számíthatunk a részéről, különösen akkor, ha a keresztényi (bibliai) tolerancia jegyében azt is elfogadjuk, hogy névadó apukája még az átkosban étkezett ilyesmit.
aranyhal | 2010. szeptember 2. | 20:31:17
Nem Sukoro vagy Tátrai a lényeg, a vezér Gyurcsány urat akarja mindenképpen ,választásig van egy hónap abban bizik valaki majd csak terhelő vallomást tesz Gyurcsányra.Visszataszitó az egész igyekezet.
magyar_kultúra | 2010. szeptember 2. | 20:23:39
Na, pont erre a képre gondoltak a Propagandaosztályon. Köszönik szépen - ha nem is mondják, mert kissé szemérmesek.
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 20:14:42
Moderálási alapelvek- komment törölve -
beje | 2010. szeptember 2. | 20:13:57
Telekárban nincs "objektív", hogy ki mit lát bele egy telekbe hosszú távon, mit nem, az mindenképpen szubjektív és csak utólag igazolható.
Az objektív felé akkor közelíthet, ha minden tulajdonságában hasonló telkek tényleges forgalmi értékéről statisztikailag értékelhető mennyiségű adat van.
Nem hiszem, hogy ez esetben ilyen rendelkezésre állt.
(Ettől persze valamelyes simli borítékolható, merthogy ilyen világban élünk...)
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 20:13:30
A képen látszik, hogy a Pintér-Műveknek az ilyen PR-lefogásokhoz van embere bőven.....viszik Tátrait vagy 8-an, mert már megszökött egyszer a St. San Quentin-i börtönből és egyszer már Guantanamoról is..... szánalmasak Butaházi Gyugyó meg nyaral a börtönben, sőt a Gárda nyomoronc új kapitányát még meg sem bilincselték előállításkor a Pintér-szakmunkások......
krumplistészta | 2010. szeptember 2. | 20:09:24
buci gyuri
" Egy Krisztusi kérdést kapsz tőlem: mi a kereszténység lényege? "
A Bibliát nem 500 karakter, idemásolni tehát lehetetlen, kérj inkább egyet kölcsön !
Igen kivonatosan annyi: tudomásul vesszük : van szúnyog ,földrengés,betegségek meg buci gyurik .
Egyik sem kellemes , de van .
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 20:06:08
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Xavi | 2010. szeptember 2. | 20:05:33
bár az védő ügyvéd mondata érdekes volt, amivel minősítette az ügyészséget, hoyg másfél év után sincs még meg a teljes bizonyíthatóság, és még mindig tűnhetnek el bizonyítékok...hát..
Xavi | 2010. szeptember 2. | 20:02:50
melyik értékbecslő mondott valósat, neked az első, nekem meg a második változat tetszik? amúgy valójában mennyit érnek azok a telkek?...ki tudja...
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 20:02:12
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 19:41:18
Egy kicsit kunilinqválhatnád.
beje | 2010. szeptember 2. | 20:00:53
Xavi: elég ha mondanak néhány igazságmorzsát, a többit elvégzi majd a sajtó meg a politika.
Pl. rendszeresen egyeztettünk minden kiemelt beruházás ügyében x-szel, y beszámolót kért az ügylet állásáról ekkor, ...
Egy-egy ilyen állítás hetekig biztosítja a napi Gyurcsány-Bajnai=korrupció témára szánt címlaphelyek tartalmát.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 19:51:05
de mi terhelőt tudnának mondani a két főnökre, igen ők kérték hoyg írjuk meg a szerződést?...vagy mit...
beje | 2010. szeptember 2. | 19:47:15
Amúgy szerintem arra megy a játék, hogy ezek a megszorongatott emberek kínjukban mondjanak valami zaftos, jól kommunikálható vádat Gyurcsányra, Bajnaira. Utána elmehetnek majd haza.
Mekmörfi | 2010. szeptember 2. | 19:46:56
Nyilvánvalónak látszik, hogy az értékbecséőket, a biztonság kedvéért minkét oldalról megkenték.
Miért nem száll ki az ügyészség az értékbecslőkhöz?
Ehelyett, fejétől bűzlik a láb alapon masszírozzák az MNV vezetőit, ami megint csak arra a következtetésre vezet, hogy nemigazán az a cél, hogy az igazság kiderüljön, hanem az, hogy találjunk végre valakit, aki Gyurcsányra vall.
Ha bevisszük az értékbecslőt, aki legfeljebb egy lápi póc ebben a játékban, de oda tud vallani, hogy Mr. Blum, vagy Mr. Tatraitól kapott kb. 100 eFt-ot, hogy néhány százmillióval alá vagy fölé becsüljön valamit, mindjárt egyszerűbb lenne a kép.
De itt nem az igazlátás a cél!
Amikor a 13 állami gazdaság eladódott, akkor sem az volt.
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 19:46:38
nyilatzó itt van egy pár érdekesség, vezetőpórázon vezetett bűnöző jobbikosokról:
http://lehetmas-a-jobbik.blog.hu/page/2 (a tisztesség és a becsület.....)
beje | 2010. szeptember 2. | 19:45:01
Iszonyat kártérítések lesznek ebből, ha nem áll meg a vád.
Márpedig erre jó esély van, akkor is, ha - feltéve de nem megengedve - az érintett urak kreatívan alkalmazták a vonatkozó szabályokat.
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:42:01
krumplistészta | 2010. szeptember 2. | 19:35:11
Még egy beteg kispolgári körös. Istenem, hányan vannak ezek ebben az országban?
Látom, nem tetszik, hogy a keresztényellenes világlátásodról beszéltem.
Nem Koppány a neved? Orbán például utálja a Szent István királyunkat. Ez neki túl európai.
Orbán Koppány meg vissza akar vezetni bennünket a kazah szteppekre.
Egy Krisztusi kérdést kapsz tőlem: mi a kereszténység lényege?
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 19:41:18
Lupus Flori"anus" .......ánusz.....
bunkóságotoltó | 2010. szeptember 2. | 19:40:32
A fityesz VII. kerületi elnöke megvan már? A Papp Aréna beléptetőrendszerét (3 MRD Ft) használja valaki? Ezüsthajó Kft ügyben eredmény? Annyira szánalmas a sok hülye agymosott, fityesz zombi akik jönnek ide szájtépni......
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:36:03
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:32:54
Hol a válasz? Ezek szerint nem csökkent a nyugdíjad? Akkor mit panaszkodsz itt? Foglalkozzál inkább az unokáiddal.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 19:35:21
maradjunk a cikknél...ne szapuljuk egymást, az egy párt érdeme
krumplistészta | 2010. szeptember 2. | 19:35:11
Buci Gyuri !
Van két kötetem : A tüzes kemence és Az úton végig kell menni. Ugyan a druszád írta, de őt már elvitte az ördög. Nem dedikálnád nekem helyette ?
Ez a keresztény-konzervatív dolog neked nagyon csípi a szemed . Kellemesebb volt a szivárványos felvonulókon legeltetni ?
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:34:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:32:54
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:26:59
Én ígérem a jövőben nem teszem, de te se szennyezd a környezetem.
Csak így tovább!
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:30:47
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 19:26:26
Te milyen suliba jártál? Mik ezek az eklatáns hülyeségek?
Az állami vagyon valóban a nemzeti vagyon egy része, amelynek a része pl. az a ház is, amelyben laksz.
Ez akkor is a nemzeti vagyon része, ha a nem az állam tulajdonában van.
Tanulni, tanulni, tanulni... Lenin
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:26:59
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:14:53
Ne siránkozz! Csökkent a nyugdíjad? Miről beszélsz? Milyen állapot?
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 19:26:26
A Magyar Köztársaság Alkotmánya:
"10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon."
Amikor „privatizálnak” - leegyszerűsítve - a nemzet veszt a vagyonából, a nemzet bevételét csökkentik.
Ezért is nőttek az adóterhek.
Kik és milyen Alkotmányos felhatalmazás alapján adták el a nemzet vagyonát?
Pláne az alapvető stratégiai vagyont /energia, víz, föld stb./ vagyont?
Kik és milyen Alkotmányos felhatalmazás alapján "csináltak" a nemzet vagyonából 6,2 %-ot?
Máshol ezt nemzetárulásnak nevezik s súlyos következményei vannak az érintettekre.
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:25:07
ÉrtelMisi | 2010. szeptember 2. | 19:08:22
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:07:23
Megjelent két válogatott kretén az XY. számú (kis)polgári körből. Azért jöttek ide, hogy teljesítsék a házi feladatukat: szórni, ahol csak lehet, fideszes butaságokat.
Garantálom, hogy ezek a derék nyugdíjasok azt hiszik magukról, hogy ők aztán tisztességes polgári polgárok.
A kategorikus és primitív stílusukból azonban könnyen kiolvasható, hogy ezek még sem lehetnek igazi polgárok, mert igazi polgár tudja, hogy érvényes bírósági ítélet nélkül nem illik ilyeneket irkálni.
Ez az a fajta kispolgári körös, akik anno 4 osztályt végeztek, és az angol vécét csatornával együtt az ún. szocializmustól kapták meg, és most e miatt haragszanak a komenistákra.
Mert ők nem szeretik az angolvécét, adják meg nekik a kazah szteppeken kifejlesztett magyar változatot.
A felfogásuk és a világképük is valóban a kazah szteppekre való.
I'm F.(mint ferenc) | 2010. szeptember 2. | 19:25:06
halder | 2010. szeptember 2. | 19:11:14
"Koncepciós perek kezdődtek az országban."
És mi a koncepció? Elloptak 1300 millió forintot az államtól ismeretlenek? :)
Ez bizony a szomorú valóság.
Úgy tűnik, a tolvajoknak egyre szomorúbb. :))
Xavi | 2010. szeptember 2. | 19:19:49
nekem hiányzik az értékbecslő a sztoriból...aki alapján irták a szerződést, ami semmisé vált...
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:18:20
halder | 2010. szeptember 2. | 19:11:14
Hú ha, hú ha, ajjajjaajjj!
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:14:53
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:03:51
Ne erőlködjél, nem taggyűlésen vagyunk!
Bizony jó így látni, Istennek legyen hála!
Az ország jelenlegi állapotát viszont rossz látni, minek következménye az ilyen, és ehhez hasonló alakok becstelen tevékenységének folyamánya.
A te értékrended szerint a jogsértésekért nem kell felelőséggel tartozni. Az országtól lopni nem bűn. Csak hogy az ország mi vagyunk.
Ennyi a különbség barátom!
I'm F.(mint ferenc) | 2010. szeptember 2. | 19:13:20
Na, Csaszit letartóztatták, pedig elég sokat kommentelt itt.
halder | 2010. szeptember 2. | 19:11:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Xavi | 2010. szeptember 2. | 19:11:12
hát azt hiszem hiu ábránd volt, értelmes választ kapni...
ÉrtelMisi | 2010. szeptember 2. | 19:08:22
Ezek úgy fognak csicseregni, mint a dalosmadár :)
Gyurcsány, és Bajnai, akik futottak Izraelbe jelenteni, hamarosan belülről szagolják az irodát.
Lupus Florianus | 2010. szeptember 2. | 19:07:23
Így, és ilyenek lopták szét az országot.
Ezért is tartunk itt. A legszigorúbb büntetés kiszabása sem lenne elegendő, az ilyen felesküdött állami alkalmazottaknak.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 19:04:04
Mekmörfi | 2010. szeptember 2. | 18:58:49
akkor a sablon már meg is van...rossz poén volt...én akkor se értem, valami jogász nincs itt, komolyan elfogadom , ha tényleg jogilag megállja a helyét, de mit követtek el, ha szerződés semmisé vált utána, azaz nem fizetődött ki...sztornózták...kérem valaki...és nem az én felmenőm szidását kértem...
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 19:03:51
Dunkerque | 2010. szeptember 2. | 18:40:44 kretén ezt írja:
"Jó így látni."
Miért? Ismered a csávót? Netán a szomszédod? Én pl. életemben először hallom a nevét.
Gondolom, te is. És ez a fideszes keresztényi konzervatív reakciód: "Jó így látni"?
Ezek után is keresztényi konzervatív felfogásúnak tartod magad?
Jól sejtettem, hogy a fideszre épp ez a fajta éretlen kamasz-féle szokott szavazni, magyarán protestáló fiatal radikális elemek ( bolsevikok).
Ez a gyerek is 100% bizonyíték erre.
Mekmörfi | 2010. szeptember 2. | 18:58:49
Amit tegnap feltételeztem. Az indoklás gyenge, mert ennyi idő elteltével kevéssé látható, hogy vajon kit és hogyan lehet még befolyásolni, vagy bizonyítékot eltüntetni.
Már nem is készül, készen van a koncepció, és a lényege az, hogy - akár a Kulcsár ügyben is - tollba mondassék egy olyan vádalku tárgyát képező vallomás, amivel Gyurcsányt vagy Bajnait lehet perbe vonni.
A módszertani útmutatók az ötvenes évekből maradtak fenn, akkor kerültek elő, amikor a Terror Háza múzeum alagsorát kiganézták.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:58:04
jah értem...jó van, kicsit nehéz volt , de meg van...
de nem érted megállították, minisztériumból, ahogy kiderült , hoyg rossz volt az értékbecslés...igen?
ha üzletben rossz számlát állítanak ki neked, majd szólsz hogy te ez rossz, akkor lesztornózzák nem? azt csók mindenki megy jobbra vagy balra...hol a hiba? nem történt meg az üzlet...
mindegy hagyjuk
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 18:56:29
Firefly | 2010. szeptember 2. | 18:40:32
Ha nem tetszik Kovács Gábor példája, ott van a "Pretty woman" c. film, ahol Richard Geer hőse szintén abból lett milliárdos, hogy felvásárolta és feldarabolta a rosszul menedzselt cégeket, mert sok esetben a telek drágább volt, mint maga a cég.
Igaz, a végén már nem akart darabolni, hanem építeni. Happy end. Kovács Gábor azért nagyobb gazember, mint Richard Geer.
Ezt azért mondtam, mert nem tudjuk, hogy ez az egészből kiragadott telekcsere, hogyan szerepelt az egész ügyletben, ahol az egyik végén veszteségnek tűnő valamilyen rész nyereséges résszé válik a másik végén, ha az egészet nézzük.
Én csak ezt akartam mondani, ill. hogy ügyészek ehhez nem értenek, és az egész csak időhúzás lesz, ami egyenlő az én adóm elpocsékolásával.
Utána majd ezek az emberek be fogják perelni a magyar államot, és baromi sokat fizetnek nekik, újra az an adómból.
Ide vezet a fidesz által szított irracionális vakgyűlölet.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:55:33
molgeza | 2010. szeptember 2. | 18:53:26
nem tudni értelmezni írásod, nem értem, mi van a veszteséges csereüzlettel, ami soha nem állítják?...bocs lehet bennem van a hiba, hisz nem látok a pályán, vagy a karaktereket...
molgeza | 2010. szeptember 2. | 18:53:26
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:45:45
Firefly | 2010. szeptember 2. | 18:40:32
mind a két táborban vannak agymosottak, akik akkor is oda fognak szavazni, ha már a párt se létezik..btw
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:41:14
bozsós | 2010. szeptember 2. | 18:39:21
nem olvastad el a cikket és a régebbieket...létrejött egy szerződés, de a teljesítés nem, mert kérvényezték a szerződés semmisé tétetekét, ezzel megakadályozva a számla kiegyenlítését....effektíve stornóztak egy szerződést...vagy nem?
Dunkerque | 2010. szeptember 2. | 18:40:44
Jó így látni.
Firefly | 2010. szeptember 2. | 18:40:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bozsós | 2010. szeptember 2. | 18:39:21
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 18:25:44
Úgy látom ön jól értesült, mert tudja, hogy mi rosszul tudjuk. Hallhatnánk az ön verzióját is arról, ami történt. Ha már olyan közel volt a tűzhöz, hogy tudja a tutit.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:34:02
effektíve itt nem történt meg a szerződés létrejötté...így nem értem a btk-ban melyik bekezdésében ütközik ?
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 18:27:44
Lásd Kovács Gábor milliárdos gazember példáját. Ő is pont abból gazdagodott meg, hogy a nagy és híres magyar cégeket feldarabolta, a végén megszüntette, miután kiszipolyozta a cash-flow-t belőlük, utána vagy darabokban eladta vagy új lakóparkot csinált a helyükön.
Magyarán ez egy külön szakma, amelyhez ügyészek nem értenek. Azért mondom, kamu és pénzpocsékolás az egész. Karácsonykor – választások után – otthon lesz mindenki.
bakonyi gyuri | 2010. szeptember 2. | 18:25:44
Garantálom, hogy semmit sem tudnak rájuk bizonyítani. Kamu az egész.
Csak a választások előtt kell pár ember, akiket bilincsben lehet mutogatni.
A hülyék és az agymosott funkcionális analfabéták (ezek általában a fidesz szavazói) azt hiszik majd, hogy ezek a gonosz szocik, holott szocikhoz semmi közük.
Arról nem is beszélve, hogy ezek a hülyék és az agymosott funkcionális analfabéták az üzleti életben sem járatosak, mert általában a gyárakban és a cégeknél is alacsony beosztásban dolgoznak.
Világos, hogy fogalmuk nincs, hogy az üzleti életben a felek, ha meg akarnak állapodni, általában eléggé rugalmasak, és mindig a végeredményt nézik.
Ha a megfelelő eredmény elérése érdekében rá kell dobni még valamit a mérlegre, akkor sem ez a rész, hanem az egész ügylet határozza meg a végleges döntést és az eredményt.
Semmi jó nem sül ki abból, ha valami idióta ügyész, aki Btk-n kívül más könyvet életében nem olvasott, ill. a valóéletet sem ismeri, kezdi majd az egész ügyletet „részekre bontani”, hogy bebizonyítsa a főnökei (fidesz) által kitalált koncepciót, hogy itt „kár keletkezett”. Holott az egésznek csak egybe van értelme.
Ez olyasmi, amikor meg akarjuk állapítani, hogy egy adott cég egyben vagy darabokban ér többet.
Lásd Kovács Gábor milliárdos gazember példáját. Ő is pont abból gazdagodott meg, hogy a nagy és híres magyar cégeket feldarabolta, a végén megszüntette, miután kiszipolyozta a cash-flow-t belőlük, utána vagy darabokban eladta vagy új lakópark
paranoir | 2010. szeptember 2. | 18:24:44
Nagyon helyes, remélem ők, meg az előzők még csak az előőrs.
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:21:33
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 18:08:49
miylen pénz, semmisé tevését kérték a szerződésnek, azaz nem történt meg a csereüzlet...
olvasd el az utolsó bekezdést...
Oszkó kérte a legfelsőbb bíróságon a csereüzlet törlését...ami azóta nem történt meg...
Xavi | 2010. szeptember 2. | 18:19:38
milyen bizonyítékot tudnak még mesemisiteni?
nablaquadrat | 2010. szeptember 2. | 18:17:03
Nagyon sok gyakornoki állást fog meghirdetni az ügyészség rövöd időn belül.
nablaquadrat | 2010. szeptember 2. | 18:14:25
No elvtársak, lehet nagy tételben fogadni, hogy ki lesz a következő, ki lesz a következő két delikvens, és arra is hogy ki lesz benne a következő 50-ben?
1nyilazo | 2010. szeptember 2. | 18:08:49
Szétlopták a nemzet vagyonát.
Ideje ezért valakiknek felelni.
De hol a lóvé?
lesli42 | 2010. szeptember 2. | 18:03:12
Kíváncsi vagyok, meddig tart ki az amorta, a hallgatás törvénye, mert hogy előbb-utóbb valaki beszélni kezd, az holtzicher. Fletó helyében én nem aludnék nyugodtan...
agmánd | 2010. szeptember 2. | 17:53:16
És most, megtapogatva a börtöntéglát, tátrai eftárs és a többi jó eftárs eldöntheti, ragaszkodnak-e továbbra is a cúslági magányos elkövető verziójához..
vagy inkább a felletteseiket boritják be.
Utóbbira tippelnék.
budapesti | 2010. szeptember 2. | 17:48:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|