
Lázas munka a Parlamentben Népszabadság - Kovács Bence
Ikvai-Szabó Imre ült Fodor Gábor helyére
Képviselői mandátumigazolással kezdte munkáját hétfőn kora délután az Országgyűlés: ezt követően az új mandátum birtokosa, Ikvai-Szabó Imre, az SZDSZ fővárosi politikusa letette képviselői esküjét. A mandátumot az Országgyűlés csak második nekifutásra tudta igazolni, az első szavazásnál ugyanis nem volt határozatképes a Ház. Ikvai-Szabó Imre, a Budapest költségvetéséért is felelős főpolgármester-helyettes a szintén SZDSZ-es Fodor Gábor helyére ül az Országgyűlésben.
Az SZDSZ a németországi választások tanulságairól
Kóka János szabad demokrata honatya a hétvégi németországi választások kapcsán üdvözölte a liberálisok sikerét. Mint mondta, az újonnan felálló koalíció a válságból kivezető út irányát mutatta meg, amelyben nem a szociális demagógia, hanem egy konzervatív-liberális, ésszerűségre építő gazdaságpolitika érvényesült, amelynek elvei hasonlítanak a Bajnai-kormányéira. Utalva arra, hogy a német kancellár női politikus, az alkancellár pedig meleg, feltette a kérdést: vajon elképzelhető lenne-e Magyarországon egy hasonló helyzet?
MSZP: csökken a gázár
"Rossz hír a Fidesznek, jó hír a lakosságnak: csökken a gázár" - kezdte felszólalását a szocialista Podolák György. A képviselő bírálta a Fideszt, amely - ahelyett, hogy örült volna - erre a hírre szerinte részben tudatos hazugságokkal reagált, átverésnek nevezve például a bejelentést. Hangsúlyozta, hogy az árat a piac határozza meg, erre az MSZP-nek nincs befolyása. Molnár Csaba azt mondta: beigazolódott, hogy jó döntés volt a gázpiac liberalizációja, hiszen ennek révén lehetséges, hogy október elsejétől átlagosan 10-14 százalékkal csökken a végfogyasztónál a gáz ára. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter hozzátette, hogy az árcsökkenés a távhőszolgáltatásban is megjelenik majd. Emlékeztetett arra, hogy a kormány szándékai szerint 2010. január elsejétől a legalsó kulcsba sorolná a távhő áfáját.
Fidesz: végveszélyben az önkormányzatok
Kósa Lajos fideszes képviselő úgy ítélte meg, hogy magasabb központi költségvetési támogatás nélkül a jövő év közepétől ellehetetlenül az önkormányzati rendszer, az önkormányzatok alapfeladataikat sem tudják majd ellátni. Debrecen polgármestere külön szólt az egészségügyi ellátásokban és az oktatásban, a gyermekétkeztetésben a pénzhiány miatt jelentkező problémákról.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter azt hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetés 4,7 százalékkal csökkentené az önkormányzatok támogatását, míg a többi szférát 6 százalékos elvonás sújtja a válság miatt, tehát ezt a területet a kormány igyekszik preferálni a támogatások tekintetében. Hiányolta, hogy a Fidesz a bírálatok mellett arról nem beszél, ő vajon mit tenne az adott gazdasági helyzetben.
Fidesz: hatalmas az elvonás a fogyatékosok szervezeteinél
Hirt Ferenc (Fidesz) azt tette szóvá, hogy a jövő évi büdzsében hatalmas az elvonás a fogyatékossággal élőket támogató, segítő társadalmi szervezeteknél. Ez mindennapi működésüket veszélyezteti, a területi képviseleteik feloszlatását eredményezheti. Mint mondta, néhány egyszerű számítást elvégezve az is látszik, hogy az ígért pályázati pénzek nem kompenzálják az elvonásokat. Azt mondta, a kormány össze szeretné ugrasztani a fogyatékossággal élőket képviselő szervezeteket.
Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára arról beszélt, hogy a fogyatékosok támogatása az állam fontos célja és feladata. A támogatási rendszert ugyanakkor át kell alakítani - hangoztatta. Szerinte fontos volna az is, ha a fogyatékosok 600 ezres tömegét nem azonosítanák az öt ernyőszervezettel. Csak a tárca 193,6 milliárdos támogatást juttat a fogyatékos embereknek. A tagszervezetek és a külön soron nem nevesített szervezetek nyertesei a jövő évi büdzsének - emelte ki. A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament azonban 172 igen, 154 nem és 14 tartózkodás mellett elfogadta.
MSZP: van-e kimutatás a rosszul gazdálkodó önkormányzatokról?
Alexa György (MSZP) azt kérdezte, van-e kimutatás a rosszul gazdálkodó önkormányzatokról, s van-e valamilyen szankció velük szemben. A képviselő felszólalásában arról beszélt, hogy Esztergomban az elmúlt időszakban több nagy port kavaró eset történt. Példaként említette többi között az iskolaügyet, egy mélygarázs építését, illetve a fideszes önkormányzati képviselő gázpisztolyos esetét. "Számomra úgy tűnik, nem Dániában bűzlik valami" - fogalmazott a politikus.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter kiemelte: a képviselő-testület tevékenységének megítélése nem a kormányzat, hanem a helyi politika dolga. A tárcának nincs joga ellenőrizni az önkormányzatok gazdálkodását, így nem rendelkezik kimutatással sem. A képviselő-testület döntése kizárólag törvényességi okokból vizsgálható felül, s az önkormányzatok szabályszerű, hatékony gazdálkodásával kapcsolatban a helyi vezetés elsődlegesen felelős. A törvény alapján a gazdálkodás biztonságáért a képviselő-testület, a szabályszerűségéért a polgármester felel.
KDNP: mondjon le Oszkó Péter!
Medgyasszay László arról beszélt, hogy a költségvetésben 10 milliárd forintot terveznek állami tulajdon értékesítéséből. A zavaros helyzetben, ami az állami vagyon kezelésénél kialakult, korrekten tájékozódni nem lehet. Egyetlen megoldás azonnali eladási moratóriumot elrendel a még meglévő állami tulajdonra. Hajlandó a minisztert ezt megtenni? - kérdezte.
Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában kiemelte: nem vállalkozhatnak arra, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék, s a meglévő vagy feltételezett kárnál nagyobbat okozzanak. Emlékeztetett: az állami vagyonról szóló törvénnyel a vagyongazdálkodással a Nemzeti Vagyontanácsot ruházta fel. A törvény a miniszter számára csak kivételes esetben biztosít beavatkozási lehetőséget - hívta fel a figyelmet. Az állami vagyonnal el tudnak számolni - mondta. A képviselő a választ nem fogadta el, s azonnali lemondásra szólította fel a pénzügyi tárca vezetőjét. Az Országgyűlés 187 igen, 147 nem és 2 tartózkodással a választ elfogadta.
SZDSZ: a távfűtéses lakásokban élők jogosan keserednek el
Lakos Imre (SZDSZ) emlékeztetett arra: az Országgyűlés még 2008-ban szavazta meg az úgynevezett Robin Hood-adót. Mint mondta, az adó évi mintegy 30 milliárd forintos várható bevételét a törvényben rögzítetten a távhőfogyasztással összefüggő célok finanszírozására kell fordítani. Azonban 2009-ben semmi nem történt, a távfűtéses lakásokban élők jogos elkeseredése miatt a kormány pótcselekvésekbe kezdett - mondta. Ilyen pótcselekvésnek nevezte azt, hogy a kormány a távhő áfáját idén augusztustól mérsékelte. Kiemelte azt is: a kormány idén szeptemberben olyan határozatot hozott, melyben 23,4 milliárd forintot von el a távhőszolgáltatás hatékonyság-javító programját felügyelő önkormányzati tárcától.
Korózs Lajos államtitkár azt válaszolta: a források átrendezésének megvan a törvényi alapja. Elmondta, hogy a gáztámogatás éves forrásigénye 51,8 milliárd forint, a távhő támogatásé pedig 20,8 milliárd forint lesz. A választ a képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés igen.
Fidesz: tisztességes-e a rektorok kirívóan magas jövedelme?
Pánczél Károly (Fidesz) azt kérdezte az oktatási minisztertől: tisztességesnek tartja-e azt, hogy a rektoroknak kirívóan magas, akár az évi 54 millió forintot is elérő jövedelmeket állapított meg? Mint mondta, a költségvetési intézmények vezetőinek jövedelme semmivel sem marad el az állami vállalatok irányítóinak jövedelme mögött. Az ellenzéki képviselő azt is kérdezte: mikor intézkedik végre az oktatási miniszter a rektori jövedelmek nyilvánosságra hozataláról?
Hiller István azt válaszolta: a rektorok a magyar kutatás legismertebb személyiségei közül kerülnek ki, sok esetben ők képviselik a világ tudományos fórumán Magyarországot. A rektori jövedelmeket pedig a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak javaslatai alapján fogadják el - jelentette ki. A képviselő a választ nem fogadta el, a jelen levő képviselők többsége azonban igen.
SZDSZ: nem igazán tudnak az önkormányzatok segíteni a hitelkárosultakon
Az SZDSZ-es Lakos Imre szerint nagyon kevés önkormányzat tudja megvenni az árverezés előtt álló lakásokat, amelyeket a tulajdonosok visszabérelhetnek. Véleménye szerint az önkormányzatok nem igazán tudják, honnan, milyen feltételekkel vehetnek fel hitelt, és az is probléma, hogy a fejlesztési és a kereskedelmi bank is ráteszi a maga százalékát. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint a kormány által garantált segítség, az elárverezés előtt álló lakás elővásárlási joga az utolsó állomás.
Fidesz: csőd fenyeget az egészségügyben
Spiák Ibolya (KDNP) az egészségügyi államtitkárt kérdezte, mert elmondása szerint ha az intézmények finanszírozási helyzete nem rendeződik, akkor "éhségsztrájk és összeomlás" fenyeget az egészségügyben. Közölte, hogy a járóbeteg-ellátásban legalább ilyen súlyos a helyzet, mert a szakrendelőket is csődbe viszi az elégtelen és kiszámíthatatlan finanszírozás.
Vojnik Mária válaszában kijelentette, hogy az Országgyűlés az egészségbiztosítási alapok kialakításakor meghatározta azt a keretet, amelyben a gyógyítás zajlik. Ezen belül több mint 700 milliárd forintot szánnak a kórházi és a járóbeteg ellátásra.
MSZP: megszűnik a tereplovaglás?
Tóth Gyula szerint a tereplovaglás lehetősége szűnhet meg a vonatkozó jogszabály módosításával. Európa szabályainak érvényesülnie kell, de még nehezebb helyzetbe kerülnek azok, akik komolyan gondolják a lovas vállalkozások működtetését. A bajt tovább tetézi, hogy az erdészetek a lovasokra akarják terhelni a lovas utak kialakítását. Csak a lovas összefogás segíthet? - kérdezte.
Gőgös Zoltán a földművelésügyi tárca államtitkára szerint a korábbi erdőtörvény is rögzítette, hogy erdőben lovagolni csak az arra kijelölt utakon szabad. A szabályozást nem lehet szabadjára engedni, s valamilyen szinten a magántulajdont is védeni kell. Új törvény rögzíti, hogy az útvonalak kijelölése a hatóságok feladata lesz, ezt a lovas szervezetek is kezdeményezhetik.
Fidesz: a frekvencia nemzeti érték
Nyitray Zsolt arról beszélt, hogy frekvencia nemzeti érték, aminek hasznosulnia kell, de elkótyavetélni nem szabad. A kormány a válságra hivatkozva eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. Látva a költségvetési tervezetet, arra figyelt fel, hogy kormány 20 milliárddal kalkulál frekvencia adás területén, ennek részletezését kérte.
Baja Ferenc, a MEH államtitkára azt mondta, hogy reméli, közös ügyről van szó. A frekvencia nem ingyen van, komoly érték, frekvencia-gazdálkodásnak kell létrejönnie, amelynek felelőse a Nemzeti Hírközlési Hatóság - emelte ki. A sávok átalakítását fél éven belül el kell végezni, az elbírálások várhatóan a következő kormányra hárulnak majd.
Fidesz: meddig marad a szemét?
Balogh József arról beszélt, hogy a német szemétnek, amely korábban hazánkba érkezett, csak egy töredékét sikerült visszaszállítani. Az érintett csongrádi települések semmilyen tájékoztatást nem kaptak a szemét sorsáról - jegyezte meg. Három év telt el, ezért azt kérte tájékoztassa tárca illetékese, milyen lépéseket terveznek. Mi lesz a szemét sorsa, ki viseli a hulladék lerakásának költségeit? - kérdezte.
Kling István, a környezetvédelmi tárca államtitkára azt mondta, a kormány határozott lépései után a mintegy 4000 tonna hulladék háromnegyedét már visszaszállították. A fennmaradó mennyiséget környezetkímélő módon elégetik, az érintett önkormányzatokat tájékoztatták mely helyszínen milyen lépések várhatók.
Fidesz: miért nincs garancia a magánnyugdíj-pénztárak betétein?
Erdős Norbert azt kérdezte, miért nincs folyamatosan garancia a magánnyugdíj - pénztárak betétein. A pénztári tagok rengeteget veszítettek befizetett összegeikből. Idén közel 30 százalékot, mintegy 4 éves befizetést veszítettek el egy pillanat alatt. A hozamgaranciát ugyanakkor csak 2010-es évtől vezetnék be - jegyezte meg. Miért nem vállal a kormány felelősséget a magánnyugdíj-pénztári befizetésekért? - kérdezte.
Katona Tamás pénzügyi államtitkár azt mondta, hogy egyértelmű félreértésről van szó. A jövőben a nyugdíjasoknak a befizetések teljes időszakára garanciát vállalnak a magánnyugdíj-pénztárak. A szabályozás teljes körű biztonságot ad - tette hozzá. A pénztártagok a tavalyi veszteségek döntő részét visszanyerték.
Elfogadták az ORTT 2008-as beszámolóját
A parlamenti képviselők 172 igen, 121 nem, és 16 tartózkodó szavazat mellett fogadták el az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolót. A dokumentum indoklása alapján az általános vélemény szerint a beszámoló reális képet nyújt az ORTT, és bővebben a magyarországi rádiós és televíziós médiarendszer éves működéséről.
Igen a Szülőföld Alap tavalyi beszámolójára
A honatyák 190 igen, 132 nem, illetve 1 tartózkodó szavazattal vették tudomásul a Szülőföld Alap tavalyi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót. Az összesen egymilliárd forint értékű elkülönített állami pénzalap elsősorban a szülőföldön való boldoguláshoz, anyagi és szellemi gyarapodáshoz, továbbá az anyanyelv és kultúra megőrzéséhez, valamint a Magyarországgal való kapcsolatok ápolásához nyújt támogatást. Az elfogadott beszámoló indoklása szerint az alap hatékonyan tudott hozzájárulni a külhoni magyar közösségek versenyképességének növeléséhez, valamint életminőségének javításához és nemzeti identitásának megőrzéséhez.
Létrehozták az Idősügyi Nemzeti Stratégiát
Az Országgyűlés 323 igen, 2 nem, illetve tartózkodó szavazat nélkül hétfőn elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A stratégia 2009-re azonnali intézkedésként határozza meg a piaci alapon nyújtandó lakhatás (nyugdíjasházak) és személyes gondoskodás szabályozásának felülvizsgálatát az öngondoskodást választó időseknek, továbbá előkészítené a szellemi hanyatlással küzdő idősek szakmai központjának létrehozását.
|