Budapest - fővárosi közgyűlés
MTI | 2011. július 1.Új szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek Budapesti Önkormányzatok Szövetsége néven. Céljuk, hogy a jövőben hatékonyabban tudják az érdekeiket érvényesíteni a fővárossal kapcsolatos kormányzati és önkormányzati döntéshozatalban, azaz akár a Fővárosi Önkormányzattal szemben is. Tarlós István főpolgármester - bár meghívót kapott - nem vett részt a szövetség előkészítő ülésén.
MTI | 2011. június 8.Egyhangúlag megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a budapesti közösségi közlekedés normatív támogatásának igényléséről szóló előterjesztést szerdai ülésén.
MTI | 2011. június 7.Jogszerűtlennek tartja felelősségre vonását a Bajcsy-Zsilinszky Kórház gazdasági igazgatója, Istvánovszki Krisztina, aki azt közölte, hogy a vele szemben törvénytelenül lefolytatott belső ellenőri eljárás miatt feljelentést tesz.
MTI | 2011. május 24.Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az iskolabezárások után egy minden korábbinál nagyobb kórházbezárási hullám indulhat a fővárosban.
MTI | 2011. május 23.A jövőben a főváros képviselői is jelen lehetnek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) ülésein, ahogy a hallgatói érdek-képviseleti szervezet delegáltjai is meghívást kapnak a Fővárosi Közgyűlés és az önkormányzat bizottságainak üléseire, ha a napirenden szakpolitikai kérdések szerepelnek.
Szalai Anna | Népszabadság | 2011. május 20. Esetenként több százmilliós árbevételű cégek üzleti tervéről egyetlen napirendi pontba sűrítve döntenek a jövő heti közgyűlésen a budapesti képviselők.
NOL | 2011. április 21.Huszonhárom budapesti utcát és teret akar átkeresztelni a főváros vezetése, részben az eddigi szabályok felrúgásával.
Szalai Anna | NOL | 2011. április 5. A főváros vezetése közgyűlési felhatalmazás nélkül hívta le a CET egymilliárd forintos bankgaranciáját. A fejlesztő és a kivitelező perel, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes utólag kér jóváhagyást.
NOL | 2011. március 21.A szolgálaton kívüli budapesti rendőröknek áprilistól jegyet kell váltaniuk a BKV-járatokra, mert a társaság és a rendőrség nem tudott megállapodni abban, ki fizesse a szolgáltatás után járó áfát.
Danó Anna | Népszabadság | 2011. március 12.Március 21-én ismét a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a Pesti Imre féle kórházholding-előkészítésről szóló előterjesztés. A szöveget leporolták, a holding szavakat integrációra cserélték, de ha a közgyűlés megszavazza: megkezdődhet a fővárosi tulajdonú egészségügyi intézmények informatikai, kontrolling, humánpolitikai és gazdálkodási rendszerének összevonása. Az eredeti javaslat szövegét kiegészítették: amennyiben időközben döntenek a kórházak állami integrációjáról, akkor leállítják az összevonást.
K. A. I. | NOL | 2011. február 24. A hajléktalanok kriminalizálása helyett egy átfogó szociális bérlakás-program kidolgozására szólítja fel Tarlós István főpolgármestert A Város Mindenkié nevű civil szervezet.
MTI | 2011. február 21. Budapest költségvetési tervezete szerint idén 117 milliárd forintot költene közlekedésfejlesztési célokra, melyből 74 milliárd forintot a 4-es metró idei építkezéseire fordítanak.
MTI | 2011. február 21.A fővárosi kisebbségi önkormányzatok szerint a működésüket fenyegeti a Budapest költségvetésében tervezett jelentős forráselvonás. A kisebbségek képviselői erről a főváros jogi, ügyrendi, kisebbségvédelmi bizottságának hétfői informális ülésén beszéltek.
Danó Anna | NOL | 2011. február 9. Szentes Tamás megkövette a főigazgatókat azon a kedd délutáni találkozón, melyre Tarlós István főpolgármester invitálta az intézmények vezetőit.
MTI | 2011. február 2.Tarlós István főpolgármesterben ambivalens érzéseket kelt a fővárosi Moszkva tér esetleges átnevezése. A politikus egy szerdai, kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy mérlegelés után a "legpolitikusabb" döntést hozza majd az ügyben.
NOL | 2011. február 2. A főpolgármester szerint állami gondozás alá kell venni a kórházakat. Szentes egyelőre maradhat, de hatáskörét megnyirbálták.
MTI | 2011. február 2.Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a forrásmegosztási törvény pontosítását javasolja Pintér Sándor belügyminiszternek; a számvevőszék a jogszabály-módosítást az egyik szerdán nyilvánosságra hozott jelentésével kapcsolatban fogalmazta meg.
MTI | 2011. január 21.A főváros jogutód nélkül megszüntetné a Budapesti Közlekedésszervező Nonprofit Kft.-t (BKSZ), a végelszámolást március elsején indíthatják el és augusztus végén lezárhatják.
MTI | 2011. január 21.Több mint 130 ezer, folyamatban lévő parkolási ügye van az átalakulás előtt álló Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nek, ezek összértéke több mint 2,7 milliárd forint.
MTI | 2011. január 20.Nem támogatta a civil hajléktalanellátó szervezetekkel kötött szerződések felmondását a főváros egészségpolitikai és szociális bizottsága csütörtöki ülésén.
|