Budapest - környezetvédelem
K. A. I. | NOL | 2011. március 23.Több mint 600 új fát telepítenek idén a XIII. kerületben, ahol az AngyalZöld stratégia új alapokra helyezi az ültetési helyszínek meghatározását, mindezt egy térinformatikai rendszeren alapuló fakataszter alapján.
K. A. I. | NOL | 2010. december 13.Szerdán felállítják a város első „zöld” karácsonyfáját a Nyugati tér és a Váci út sarkán, a bevásárlóközpont főbejárata előtt. Különlegessége, hogy fényeiről egy bringaerőmű gondoskodik, díszeit pedig mozgássérült emberek készítették.
Szűcs József | Népszabadság | 2010. október 28.Évtizedek óta gondos gazdára vár a II. és a III. kerület határán, ám amolyan senki földjén fekvő Szépvölgy, amely nevével ellentétben ma Budapest egyik szégyenfoltja.
NOL | 2010. augusztus 26.Új szökőkút épült a XIII. kerületben a Dagály utca 20. szám alatti közparkban, a műtárgyat pénteken avatják fel. A 14 millió forintból készült szökőkúttal együtt az önkormányzat már csaknem százmillió forintot fordított ilyen célra.
Munkatársunktól | NOL | 2010. augusztus 25.Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez a XIII. kerület a lakosság számára augusztus 29-én, vasárnap, az Angyalföldi utcabál helyszínén.
Sz. I. E. | NOL | 2010. június 1. Berlin, Bristol, Budapest és Beszterce civil szervezetei találkoztak Budapesten, hogy tapasztalatot cseréljenek a környezetbarát helyeket összegyűjtő helyi térképekről. A New York-ból indult, idén tizenöt éves nemzetközi zöldtérkép-hálózat azt ajánlja tagjainak, gondolkodjanak globálisan, de térképészkedjenek lokálisan. Budapest zöld helyeit 2009 októbere óta böngészhetjük egy speciális térképen – melyet mi is alakíthatunk.
Serfőző Melinda | Népszabadság | 2010. május 28. A május Budapest-szerte a városi nagytakarítások időszaka, s a különböző zöldprogramok is ekkor indulnak. Jóllehet az elmúlt években számos közpark megújult, sok helyen gond a szándékos rongálás, az illegális szeméthegyekről már nem is beszélve.
Munkatársunktól | NOL | 2010. május 26.A veszélyes hulladékok leadására idén is térítésmentes lakossági akciót hirdet május 29-én, szombaton a XIII. kerületi önkormányzat, amelyik a az elszállításról is gondoskodik.
K. A. I. | NOL | 2010. május 26.Egy ZöldBudapest óriástorta átadásával együtt ünnepelik meg a Green Map Systems 15. születésnapját azon a holnapi budapesti zöldtérképész workshopon, amelyen a Tudatos Vásárlók Egyesülete látja vendégül a nemzetközi hálózat amerikai megalapítóját.
MTI | 2010. május 7.Kézműves foglalkozásokkal, interaktív műhelyekkel, mászófallal és koncertekkel várják a kicsiket és a nagyokat Budapesten szombaton a Szelektív Napon.
K. A. I. | NOL | 2010. április 28.Graffiti-eltüntetéshez, előkertek kialakításhoz vagy épp a szelektív hulladékgyűjtés feltételeinek megteremtéséhez kaphatnak összesen mintegy ötmillió forintnyi támogatást a XIII. kerületi társasházak, ha június 20-áig jelentkeznek az önkormányzat által meghirdetett idei környezetvédelmi pályázatra.
K. A. I. | NOL | 2010. április 27.Május 15-től újra működteti éjszakai telefonos zajügyeletét a XIII. kerület; a lakosság nyugodt pihenésének elősegítésére létrehozott önkormányzati szolgálatot október 15-ig lehet hívni. Az éjszakai és hétvégi zajpanaszok azonnali kivizsgálásával az indokolt államigazgatási intézkedések is azonnal megtehetők.
K. A. I. | NOL | 2010. április 21.Zöld Újbuda idén is egész napos gyermekprogramokkal ünnepli a Föld Napját, a gyermekek pedig ez alkalomból idén is felállítják a Jókívánságok fáját.
Kálmán Attila | NOL | 2010. április 20.A napokban beüzemelték Budapest első műfüves villamospályáját: ilyenen halad a 21-es villamos a Mester utca néhány méterén. A BKV vezetősége nehezen adta be a derekát, de hosszú évek után megvalósította a több országban már divatos zaj- és porcsökkentő módszert.
K. A. I. | NOL | 2010. április 8.Újabb négy kerület 46 óvodája 5200 óvodásának a bevonásával rendezi meg a legkisebbeket célzó dobozgyűjtő akcióját az italos karton egyesülés. A Budapesti Doboz Nap célja, hogy a legfiatalabbaknak, általuk pedig a szüleiknek is bemutassák, mennyire fontos e csomagolóanyag szelektív gyűjtése.
Munkatársunktól | NOL | 2010. április 2.Félezer komposztálókeretet osztanak ki jövő héten térítésmentesen az újbudai lakosoknak, társasházaknak és közintézményeknek.
K. A. I. | NOL | 2010. március 24.Egy félmillió forintos faadományozással indítja idei zöldprogramját a XI. kerület, ahol évek óta sok százmillió forintot költenek fásításra, parkosításra, a környezet tisztaságára.
MTI | 2010. január 29.Nem lép életbe pénteken Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, mert javult a levegő minősége, de a tájékoztatási fokozatot elrendelik - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
NOL | 2009. október 5.Elkészült a főváros "zöld helyeit" összegyűjtő internetes térkép. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Habitat Világnaphoz kapcsolódva adta át a több ezer adatot tartalmazó interaktív térképet.
|