Kerületi hírek
Doros Judit, Miskolc | Népszabadság | 2012. január 29.Hétszázharmincegy méter hosszú, két és fél méter széles – ekkora töltésre lenne szüksége az ötszáz lelkes Nógrád megyei Ipolytarnócnak.
Csider István Zoltán | Népszabadság | 2012. január 29.Jó, tegnapelőtt még azt sem tudtuk, mi az a nu-roma – a csütörtök estét beharangozó közlemények ugyanis így határozták meg a !Deladap műfaját. Az osztzrák multikulturális zenekar negyedik nagylemezét jött bemutatni Budapestre.
MTI | 2011. október 28.Az új Munka törvénykönyvéről szóló, az Országgyűléshez a héten benyújtott törvényjavaslat szerint megszűnne a délutáni pótlék, de már este 6 órától járna a 30 százalékos műszakpótlék, a minimálbérről pedig a kormány dönthetne.
Baka F. Zoltán | Népszabadság | 2011. október 12.A jegybank felügyelőbizottságának elnöke nem tartja megfelelőnek a nemzeti bank monetáris politikáját. Járai Zsigmond csak a privát véleményét mondja el - hivatalból nem nyilatkozhat ez ügyben.
K. A. I. | NOL | 2011. július 20.Holnap délelőtt kezdődik a látványos Egynyári virágbemutató a XIII. kerületi Gyöngyösi sétányon. Az immár 9. alkalommal megrendezendő program látogatóit mintegy 25 ezer tőből álló virágrengeteg fogadja a folyamatosan megújuló sétányon.
Kálmán Attila | NOL | 2011. július 1. Csaknem 11 millió forintnyi közpénzt áldoz Zugló önkormányzata a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap előfizetésére, miközben a kerület milliárdos adósságot halmozott fel. Nagyvonalú gesztus ez a volt elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc polgármester vezette fideszes városrésztől.
K. A. I. | NOL | 2011. június 28.Az erzsébetvárosi szociális lakáspályázati program újraindítására, s a kritikus helyzetben lévők támogatására szólítja fel Vattamány Zsolt (Fidesz) VII. kerületi polgármestert két MSZP-s önkormányzati képviselő.
K. A. I. | NOL | 2011. június 27.Szerdától a XIII. kerület hat közterületén és közintézményében ingyenes vezeték nélküli internet-szolgáltatáshoz juthatnak a Kerületi Kártyával rendelkező helyi lakosok.
K. A. I. | NOL | 2011. június 7.Ma ünnepli félévszázados születésnapját a Csepeli Strandfürdő, amely az elmúlt évtizedben több korszerűsítésen is átesett.
K. A. I. | NOL | 2011. június 1.A egykori magyar Ganz gyár malom-modelljének másolatát kapja meg Ausztráliából az Öntödei Múzeum.
NOL | 2011. május 30.Szerdán délelőtt tíz órakor írják alá annak a forgatókönyv pályázatnak nyerteseivel a megállapodást, akiknek a produkcióinak létrejöttét a XV. kerületi önkormányzat kétmillió forinttal támogatja.
K. A. I. | NOL | 2011. május 26.Jelentős forgalomcsillapítás bevezetését javasolja a XIV. kerület Herminamező városrészében Várnai László zuglói LMP-s képviselő a Civilzugló Egyesülettel összefogásban. Ám úgy tűnik, az e hét végén esedékes időközi választásra készülve a helyi Fidesz a kampányban "lenyúlta" az ötletét.
Kálmán Attila | NOL | 2011. május 25. Úgy tűnik, a volt elszámoltatási kormánybiztos továbbra is meglehetősen bőkezűen ad megbízásokat.
K. A. I. | NOL | 2011. május 24.Újbuda "nem fúrja" a Vidámparkot, ellenkezőleg: tárgyalásokat kezdeményez Tarlós Istvánnal az intézmény XI. kerületbe történő költöztetéséről.
K. A. I. | NOL/MTI | 2011. május 24.A Budapest Szíve Program folytatását is törölte a kormány más kiemelt országos beruházásokkal együtt. Egyes hírek szerint ez csak technikai módosítást jelent.
Csordás Lajos | NOL | 2011. május 22. „Bánatokat és örömöket keverget sokakban a városrész új látványa" – írta A régi Óbuda című könyve utolsó lapjain Pereházi Károly 1975-ben.
Ónody-Molnár Dóra–Szalai Anna | Népszabadság | 2011. május 21. Hiába volt a sok tiltakozás, plakát, demonstráció a polgármesteri hivatal előtt. Erzsébetváros fideszes többségű önkormányzata tegnap végleg eldöntötte: bezárják a Janikovszky Éva általános iskolát.Helyette az írónőre emlékező díjat alapítanak.
Sz. A. A. | NOL | 2011. május 20.Hiába a sok tiltakozás, plakát,demonstráció a polgármesteri hivatal előtt! Erzsébetváros fideszes többségű testülete ma végleges döntést hozott: bezárják a Janikovszky Éva általános iskolát. Alapítanak helyette egy írónőre emlékező díjat. Attól biztos jobb lesz a gyerekeknek.
NOL | 2011. május 20.Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Budapest I. kerületében; a mandátumért a parlamenti pártok jelöltjei versengenek.
Kálmán Attila | NOL | 2011. május 19.A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt F. Kálmán, a Terézvárosi Közterület-felügyelet volt vezetője és további hét társa ellen vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és hivatali visszaélés bűntette miatt.
|
|
. |
|
NOLTOP10
|
. |
NOLTV
|
| |
nézettek |
vitatottak |
értékeltek |
|
 Több százan tüntettek az ACTA, vagyis a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezmény ratifikálása ellen. A tüntetõk magy...  Bródy János "Ha én rózsa volnék" címû dalát énekelte a Göncz Árpádot ünneplõ tömeg a volt köztársasági elnök V...  Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  Itt a csicsókaszezon! Egészséges, finom fõzve, sütve, sõt nyersen is, elõnye a krumplival szemben, hogy c...  Ha Tiszacsege nevét halljuk, rögtön az ízletes korhely halászlére gondolunk. Bryn Watkins, egy angol fiatalember is hall...  Egy igazi nyári ételt készít ezúttal Bryn, az angol gurman. Hol másutt, mint Hajdúszoboszlón, két fürdőzés közben. Egysz...  A ház specialitása, azaz a Rosecas étterem vendégeinek az egyik kedvence. Van benne hús, burgonya, zöldség, sajt és így ...  Húst hússal, talán így lehetne jellemezni ezt a két ételt, amit Bryn Watkins, egy angol felfedező készített el Aranyoson...  Mi is az a mics (mici)? Hogyan készül, és hogyan lehet a legfinomabban elkészíteni? Egy angol fiatalember, Bryn Watkins ...  A gúthi vadászházban főz ezúttal Bryn Watkins, egy angol fiatalember, aki otthonosabban mozog a konyhában, mint a vadász...
 Elõször szólalnak meg olyan egykori híradós szerkesztõk és riporterek, akik több mint egy évet dolgoztak az MT...  Több mint 60 milliárdos fejlesztés során felépült a Sky Court a ferihegyi 2-es terminálon. Varga G. Gábor a kulisszák mö...  Videósunk a Tények szerkesztőségében töltött egy napot, ahol György Bence szerkesztőség vezető kalauzolta. Megörökítette...  Egyre távolabb szorítják a sajtót a plenáris ülésteremtől a Parlamentben. Folyosói hírek szerint az új házelnök tovább s...  Vajon igaz a pletyka, hogy az Újkorcsoport ügyvivője szerelmes Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárba? És mit gondol Gyur...  Ezen a héten a neves közgazdász Róna Péter vállalta, hogy válaszol a megszokottan szokatlan kérdéseinkre. Kiderül, hogy ...  Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  Megnéztük a szezon utolsó Heti hetesét, és megtudtuk, ki szerint van humora Farkasházy Tivadarnak, hogyan készül Hajós a...  Ezen a héten az ATV mûsorvezetõje, Kálmán Olga volt a NOL-Totó áldozata, méghozzá "hazai pályán". A neves kérd...  Miközben kint ezrek tüntettek, a díszgála legtöbb résztvevője az Operaház oldalbejáratain osont be. Sok tüntető így nem ...
 ...mert sosem késő elkezdeni  Táncra fel! Sziget!  Mixer king  Sziget utcaszínház  Sziget -1 nap
Gesztivál!!!!  Party!!!  Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  így bulizunk mi :D  koncert előtti pillanatok a haverokkal  up klubban
|
|
|
Nolblog
|
. |
Noltv
|
| |
ajánlottak |
vitatottak |
értékeltek |
|
 Kiss-Takács Kati angol lakáspiaci körsétára hívja a kedves olvasót, és van egy izgalmas híre is, de ezt mondja el ő.In ...  Békaemberek találkoztak vakondokkal néhány napja egy szalmakunyhóban Mohács mellett. A találkozó apropóját hírek szerint...  …
Úgy tűnik, kezd feltörni a felszín alól, a mélyből az indulat. Ez az indulat még a maga módján szelíd, még nem hömpöly...  Dr. (!) Göncz Árpádot köszöntötték  Ha egy közel negyvenes férfi, a burokból hirtelen kilépve, kedvet kap a baráti társasággal való kupizáshoz, és az azzal ...  Szlovénia délkeleti végében, a horvát határ közelében található Rogaska Slatina, egykor használatos nevén Rohics, amelyn...  Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője egy hónappal ezelőtt Orbán Viktor EP-szereplése alka... 
Göncz Árpád 90 éves
… és amikor még 70 sem volt…
1990. szeptembere. Helyszín: Ungvári Hungarológiai Központ. Göncz... 
Az elmúlt napok fagyos időjárása az előrejelzések szerint tovább folytatódik, ezért a későbbi bosszúságok, magas vízszá...  Ki beszél? Orbán Viktor 2012-ben vagy Teleki Pál 1939-ben? Az alábbi összeállításból kiderül: szinte mindegy.
Ha elol...
 Demeter Csaba Boeing 737 első tiszt a cége összeomlásának napján, egész napos stressz után vállalkozott arra, hogy kirep... 
Gantner Ádám a negyedik könyvében, A Sikszében az internetes társkereséstől való ön- és közveszélyes függőségétől megsz...  Kísértetiesen hasonlít egymásra az a szöveg, illetve annak egy emelkedett része, amit Schmitt Pál köztársasági elnök a v...  Az alábbiakban Debreczeni Józsefnek a Mozgó Világban megjelent tanulmányának egy részét közlöm, amely arról szól, hogy ...  Tarts ki, Elnök úr! címmel közölt egy hosszabb cikket a Demokrata. Az újság az írásban védelmébe veszi az államfőt, amiv...  A magyar miniszterelnök titkolja, hogy pontosan mennyi banki tartozása van.
Ezt így hogy? Orbán Viktor miniszterelnök k...  Eseménytelen volt a hétvége. Hó alá került az ország, bedőlt a Malév, meghalt a Csurka. Unalom a köbön.
A Viktor nem tud...  Bayer Zsolt a Klubrádiót hallgatja a kocsijában. Ő maga mondta ezt, és ezért nem örülne annak, ha a Klubrádió elhallgat... 
Arcomat támadták...
Személyemet és itt kifejtett tevékenységemet vagy egy szakasznyi bloggertárs "gyalázat" szóval ...  Az LMP frakcióvezető-helyettese, a sok tekintetben kiváló Karácsony Gergely hazugságbeszédnek nevezte, ami február 7-én ...
 Megvédte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál köztársasági elnököt. A NOB angol nye...  A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, a nyártól pedig Fehérvár lesz az ország fővárosa.
V...  Ha én előztem volna meg a Klubrádiót, én nyertem volna el előle a több mint tíz éve használt frekvenciát, és fosztottam ... 
„Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
…Lopnak a bőség kosarából”
Utassy József: Zúg Március
Nem lehe...  A Fidesz propagandaosztálya nincs könnyű helyzetben, ugyanis a párt vezetése nem ismer korlátokat a látványosan radikáli...  Vendégszöveg. Csak hogy tudjuk, ki ez az ember. Lelőhely: a Heti Válasz Online fóruma.
Orbán Viktor miniszterelnök jelen...  Puccsot szerveztek Orbán Viktor ellen. Ezt mondta Egerben, a frakció zárt ülésén a miniszterelnök. Annyira zárt volt az ... 
Dicső nemzetvesztő párosunk bő egy hónappal ezelőtt kijelentette, hogy a három betűs intézménytől soha, semmi szín al...  Demeter Csaba Boeing 737 első tiszt a cége összeomlásának napján, egész napos stressz után vállalkozott arra, hogy kirep...  Gumi-gerincű kurzus (mikor melyik) firkász megaszonta