Gazdaság címkék - építőipar
MTI | 2012. május 24.Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Hungaria Kft. - jelentette be csütörtökön, sajtótájékoztatón Mártonné Baj Mária, az osztrák tulajdonú építőipari vállalkozás ügyvezető igazgatója.
MTI | 2012. május 18.Vasúti nagyberuházás indul mintegy 39 milliárd forint értékben Gyoma és Békéscsaba között - közölte Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken annak kapcsán, hogy kihirdették a nyílt közbeszerzés eredményét.
NOL | 2012. május 16.Újabb vasúti nagyberuházáson kaszálhat a Közgép Zrt.: a Simicska Lajost tulajdonosának elismerő cég elnyerte a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal 39 milliárdos felújítását.
MTI | 2012. május 16.Márciusban az építőipar termelése 12,6 százalékkal maradt el a tavalyitól. 17,6 százalékkal kevesebb épület épült.
Kriván Bence | NOL | 2012. május 15.0,7 százalékkal csökkent a GDP az év első három hónapjában, a várakozás mínusz 0,5 százalék volt.
MTI | 2012. május 14.Magánbefektetői érdeklődésre is számít az intézményi vásárlók mellett a Masterplast Nyrt. részvényeinek tőzsdei aukciós érékesítésekor – hangsúlyozták a cég vezetői hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI | 2012. május 4.Az első negyedévben a tavalyinál 22 százalékkal kevesebb, mindössze 2444 lakás épült, ha a tendencia folytatódik az idén tízezernél is kevesebb lakás készül el Magyarországon, ez történelmi mélypont lesz a magyar lakásépítésben - közölte a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE).
MTI | 2012. május 3.A lakásépítési engedélyek száma 10 és fél százalékkal csökkent tavalyhoz képest.
MTI | 2012. április 20.Érdemi keresletet csak az állami infrastruktúra építés jelent a magyar piacon, amíg nem jönnek vissza a magánberuházók, tovább esik az építőipar teljesítménye, a létfenntartásért vívott küzdelemben pedig háttérbe szorul az egyetlen kitörési pont, a fenntartható építés - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Fenntartható Építés című konferencián, pénteken a Construma szakkiállításon.
MTI | 2012. április 18.Az építőanyag-ipari gyártók szerint volt olyan ágazat, ahol 70 százalékkal csökkent a kereslet 2008-hoz képest.
|