pacsker | 2010. március 15. | 13:25:14
http://elolanc.hu/index.php/gmo/1-sajtokoezlemeny/10335-ujra-akcioban-a-gmo-lobbi
misikc | 2010. március 4. | 09:43:36
Csak hogy tisztábban lásson mindenki. Gyanítom senki sem tudja, hogy GMO és GMO között is lehet különbség. Szerintem a technológia mindenestül való elvetése nem tolerálható és ugyanaz a hozzáállás, mintha néhány bűnöző miatt egész kisebbségeket bélyegeznénk meg. Vagy a kalapácsot betiltanánk, mert valaki egyszer fejbevert vele valaki mást.
Megpróbálom egyszerűen leírni: Az itt bemutatott Amflora előállításához antiszensz technikát alkalmaztak, ami azt jelenti, hogy ugyanazt a gént megfordítva építik be a genomba. Itt az amilóz előállítását kapcsolták ki, tehát semmilyen új fehérje nem termelődik. Tehát emiatt kár aggódni. Az ipar meg kapott egy új és jobb alapanyagot.
Azon már el lehetne gondolkozni, hogy miért hagyták benne a kanamicin rezisztenciát, amikor ehelyett már léteznek újabb megoldások is (pl. markergén mentes transzformáció).
Véleményem szerint minden egyes eseményt meg kell vizsgálni külön-külön és az alapján lehet dönteni. Ehhez egy jól működő független szervezetet kell létrehozni. De hogy mindenestül elítéljük, az butaság. (Hacsak nem fűződik hozzá nemzetgazdasági érdek, de ezt nem nekünk kell eldönteni.)
pacsker | 2010. március 4. | 03:08:24
oposszum!
te ezt valóban elhiszed, vagy valaki előre megírt szövegét közlöd?
tudományos vitára hívlak a greenr-re! Tételesen cáfolni fogom az állításaid, ha vállalod! Minden hazugság, amit itt állítasz! Ez kettőt jelenthet: vagy te magad sem vagy tisztában minden információval és ezért magad is meg vagy győződve igazadról, vagy valaki "más" vagy és direkt "okítod" itt a népet!
De a legundorítóbb az lenne, ha csak egy troll vagy. :(
pacsker | 2010. március 4. | 02:50:52
oposszum!
te ezt valóban elhiszed, vagy valaki előre megírt szövegét közlöd?
tudományos vitára hívlak a greenr-re! Tételesen cáfolni fogom az állításaid, ha vállalod! Minden hazugság, amit itt állítasz! Ez kettőt jelenthet: vagy te magad sem vagy tisztában minden információval és ezért magad is meg vagy győződve igazadról, vagy valaki "más" vagy és direkt "okítod" itt a népet!
De a legundorítóbb az lenne, ha csak egy troll vagy. :(
oposszum | 2010. március 3. | 19:24:01
Nem kell idekeverni nem illő dolgokat. A fajok folyamatosan változnak, rengeteg módosuláson esnek át egyik nemzedékról a másikra. Tessék utánaolvasni mi a "mutáció"! De hogy ennek mi az oka sejtelmünk sincsen, legfeljebb feltételezések vannak. Az életképes variácók megmaradnak a többi nem. Ha egy faj nagy variabilitással bír több az esélye, hogy fennmaradjon. Egyszerűsítve ez történik a GMO esetében is. Sok ezer kipovokált változatból kell kiválogatni azt amely céljainknak megfelel, mint például a szóban forgó burgony esetében a magas keményítőtartalom. Az a gazda aki ezt a krumplit termeli előnyhöz jut a többivel szemben akárcsak az aki a kukoricabogár ellenálló kukoricát termeli. Tehát mindenki profitál a tudomány e nagyszerű csodájából. Itt a ideje annak is, hog a tudománytalan nézetekkel szemben ellentámadásba induljunk az emberiség jövője érdekében.
kibicke | 2010. március 3. | 15:27:03
@oposszum
"Gyakorlatilag semmi különbség a szelekció és a GMO között, ugyanis azok a növények is szelekció útján kerülnek a termelésbe"
Na ne vicceljünk mar. Ahhoz bele is kell nyulni a genecskekbe hogy az ember elerje hogy a GMO növenyecske peldaul ne tudjo tovabbszaporodni vagy csak gyatra minösegben. Ez egyszrü szelekcioval nehezen menne. Marpedig ez a bio-koncernek jövedelme szempontjabol egy kulcskerdes, gondolom ebben egyetrertünk. Marpedig ha valaki belenyul a növeny örökitö anyagaba, akkor mi biztositja azt hogy 5-10-15 ev nem derül ki hogy az ember örökitö kepesseget is negativan befolyasolja? A szegeny szegyenkezö biologusokat meg ne feltsük, a tabornokok sem szegyenkeznek amiatt hogy milliokat meg tudnanak ölni ha megengednek nekik. Meg egy lepes es mar a genmodositott emberekröl beszelhetünk, aztan meg jöhet az embermentes robotok vilaga. Valahol hatart is kell huzni a tudomany azon nyulvanyainak amelyek a termeszetrombolas a haladas termeszetes következmenyekent "leirjak".
oposszum | 2010. március 3. | 14:54:43
A józan ész akkor GMO! Semmi nem történik, csupán meggyorsítjuk sőt még az sem csupán kiválasztjuk a módosult gemetikájú egyedeket és szaporítjuk. Gyakorlatilag semmi különbség a szelekció és a GMO között, ugyanis azok a növények is szelekció útján kerülnek a termelésbe. Az örökítő anyagba történő beavatkozásnak igen komoly humán vonatkozásai is vannak. Ellenállni a tudománynak értelmetlen ezt G.Brunó óta tudjuk. Meg lehet égetni az embert tűzbe lehet hajítani műveiket, de a tudományt nem lehet mgállítani. Használjuk inkább fel. Ideje lenne immár, hogy a biológusok ne szégyenkezve, hanem büszkén és harcosan vállalják fel a tudásukat, az ostoba, tudománytalan nézetek ellen.
kibicke | 2010. március 3. | 12:35:17
@oposszum
Es ha megsem. Es ha egyesek csak nem akarnak a jozan eszre hallgatni. Mert ugyebar ami modern tudomany eredmenye, az nem feltetlenül veszelytelen. A 80-as evekben nyugaton es keleten is irtak fel katyora az antibiotikumokat, mert ugyebar az csak segithet. Hat kiderült hogy nem epp ugyvan, mert sok a mellekhatas es az antibiotikum rezisztencia veszelye, uh manapsag egy nemet orvos peldaul haromszor meggondolja mielött felir egyet. Es persze a malacokkal sem etetik az antibiotikumot mint regen. De vehetjük a gyerekhigienia területet: az nemetorszagi szülesznö ismerösöm a kilencvenes evek legelejen meg az "abszolut higieniat" tanulta a kikepzese soran. Mosni a gyereket amennyit csak lehet, kenni mindenfele olajjal, puderrel, meg miafenevel, mert a "total higienia" az csupa egesszeg. Közben kiderült hogy nem egeszen igy van. A tul sok mostdatas biza lemossa a bör termeszetes vedöreteget is, es a sok kenöcs összefüggesbe hozhato az allergia elterjedesevel. Azota mar nem tanacsoljak a higienia tulzasba vitelet a nemet kismamaknak. Na de annak idejen nem olvashattal ezekröl a dolgokrol az antibiotikumok es kenöcsök termekleirasaban, most meg mar kesö!!! Tele vagyunk antibiotikumra rezisztens emberekkel es allergias gyerekekkel. Hat a GMO-nak sem az elejen vagyunk, de meg nem kesö!! Neha nem art a jozan eszre hallgatni.
oposszum | 2010. március 3. | 11:25:32
kibicke! Kitalált ellenséges meséket tudod ki terjeszti? Elsősorban az a társaság, aki nem tudja eladni a természetet mérgező vegyszereit. Biogazdaság=GMO!
oposszum | 2010. március 3. | 11:21:22
Amikor először mondták ki, hogy a föld gömbölyű és forog ezért embereket égettek. A föld ennek ellenére tovább forgott. így van ez a GMO-val is. Totális konzervativizmus ez, a rosszabbik fajtából, tudatlanságból származó, meg divat. A tagadás divatja, mint Lucufer szelleme. Azért nem él meg a kártevő, a moly a GMO kukoricán mert számára fehérje nem megfelelő, amiért az akáclevélen sem. Már jó nénány éve esszük a GMO szójával táplált állatok húsát, mert a föld igenis forog. Ha a magyar mezőgazdaságban ezt nem vesszük tudomásul, akkor ez is Trianon lesz. Ha egyszer eltűnünk a piacról abból már nem lesz Nagymagyarország!GMO-t a magyar mezőgazdaságba, minél előbb annál jobb!
kibicke | 2010. március 3. | 10:38:43
Eteteni kell a földet, de milyen aron. Hogy egy peldaval eljek, a mi generacionk spermai mar igy is csak a töredeket teszi ki a nagyapainkenak. Semmi baj. lessz megtöbb lombikbebi, jo dragan persze.
Eszembe jut az egyik amerikai Monsanto kliens megfilmesitett esete. Ez a farmer husbikakat tenyesztesevel kereste a kenyeret, a borjakat sajat tenyesztesüek voltak. Ö is mint sok mas farmer a Monsanto fele kukorica eredmenyessege erdekeben alairta a kizarolagossagi, hosszu lejarat es teszteles tiltasi felteteleket. Csakhogy a fajbikak kezdtek egyre masra sterilek lenni. Persze Monsantonal hallani sem akartak ilyenröl, es hangsulyozottan figyelmeztettek ha ilyesmivel probal a nyilvanossag ele menni vagy a szerzödes elleneben teszteltetni meri a termeket, kkor megismerkedhet a ceg vilaghires jogi osztalyaval, es el is felejtheti a farmjat. A pofa a csöd szelen volt mar es elkeseredeseben szerzödest szegett, nagy titokban nem Monsantos takarmanyt kezdett feletetni nehany bikajaval. Mar 1-2 honap utan visszatert a bikak nemzökepessege. Ehhez nem kellettek nagy tudomanyos tanulmanyok. Persze ezzel az eredmennyel kitörölhette a feneket, mert a cegnek meg be sem valhatta a szerzödestörest, a hivatalos helyek meg egy az egyben a ceg zsebeben de legalabbis az ügyvedjeik "befolyasa" alatt voltak. Eközben a farmer mar reg a cege tuleleseert harcol de valoszinüleg hiaba.
Hajra genodositott etelek, es spermaszegeny ferfiak. De legalabb nem kell ovszerre se költeni.
ordító egér | 2010. március 3. | 06:44:32
6 milliárd embert etetni kell ám. A Földet pedig nem lehet egyre nagyobbra fújni mint egy lufit.
Értem én a kockázat mibenlétét, de ez a mindent tagadó sötétzöld hozzáállás már kezd az agyamra menni.
pacsker | 2010. március 3. | 02:05:46
Undorító, hogy a Népszabi lefeküdt ezeknek! Fejlődés? örömhír? biznisz?
A GMO nem fejlődés hanem pusztítás, nem örömhír, hanem halálhír, nem biznisz, hanem egy gazdaság padlóra küldése! (Ti barmok! Kérdezzetek szakértőket mielőtt ilyen szar cikket írtok és megpróbáltok pártatlannak és objektívnek tűnni!)
Toleranciaterror | 2010. március 3. | 00:06:17
OldTriker | 2010. március 2. | 23:45:26
Pontosabban 1500-szor annyi vegyszermaradványt mértek egy GMO kukoricaföldön, mint a permetezetten, mivel a növény gyökere mindenképpen beszántásra kerül, az pedig tele van méreggel.
beregovoj | 2010. március 2. | 23:47:49
Nem vagyok a GMO híve, de vak sem. Az emberek nagy része - jogosan - fél a GMO elterjedésétől annak bizonytalan következményei miatt, de ennél többet nem tesz az ügy érdekében. Kényelmesen bevásárol a TESCO-ban. Megveszi a különböző magyarnak mondott termékeket (Pick, gyulai stb. sorolhatnám) amelyeknek döntő többsége ma már dán, szlovák, lengyel sertéshúsból készül. Az EU évente 34 millió tonna szója lisztet importál aminek 90% GMO. A szójaliszt a takarmány tápok egyik fontos összetevője. Ha valaki úgy gondolja, hogy a GMO mentes maradjon az ország, akkor tegyen is azért valamit ne csak a száját jártassa.
OldTriker | 2010. március 2. | 23:45:26
Ha a kukoricát lepermetezem a hernyók ellen, jóval kevesebb mérget tartalmaz, mint a génmódosított fajta, amelynek minden sejtje termeli ugyanazt a vegyületet. Ezért én, ellentétben oposszummal, vegyszer-párti vagyok.
Toleranciaterror | 2010. március 2. | 23:33:10
A génmódosított növények terjesztése azoknak az országoknak érdeke (pl USA), akik már elszennyezték a mezőgazdaságukat ezekkel és így kevesebbet érnek a termékeik.
Ha sikerül az egész világot összemocskolniuk, akkor eltűnik a versenyhátrányuk.
ulrich | 2010. március 2. | 23:30:54
oposszum | 2010. március 2. | 20:35:02
Honnan tudja, hogy nem fenyegeti az egeszseget?
A GMO-val a legnagyobb baj, hogy joforman egyaltalan nem letezik fuggetlen kutatas az egeszsegre gyakorolt hatasarol, a GMO-t gyarto cegek ugyanis ezt a vevoknek megtiltjak. Ez olyan, mintha az autogyarak meg tudnak tiltani, hogy az autokon biztonsagi teszteket vegezzenek.
http://www.scientificamerican.com/article.cfm?id=do-seed-companies-control-gm-crop-research
kékestető | 2010. március 2. | 23:11:20
Pedig úgy tudtam - és azt hittem -, hogy megússzuk. Sőt ebben a kérdésben a parlamenti pártok is egységesek voltak!
Akkor hajrá zöld szervezetek, ill. szakmai szervezetek, valamint LMP!
Mouth Hero | 2010. március 2. | 21:48:15
Oké, akkor aki akar, megveszi külföldön, aki meg nem, az ide jön.
t__o | 2010. március 2. | 20:51:47
A margarinra is azt mondtak annak idejen hude egeszseges, nincs benne koleszterin, novenyi eredetu, tele van telitetlen zsirsavakkal, biztonsaggal fogyaszthato. Csakhogy a (reszleges) hidogenezessel eloallitott transzzsirok egesz sor sziv es errendszeri megbetegedesert felelos...
Nem bizom a labor-elelmiszerekben, penzert barki barmire hajlando, es en nem szeretnek kiserleti nyul lenni - ebben is.
oposszum | 2010. március 2. | 20:35:02
Nem akarom elkeseríteni azokat aki a GMO ellen harcolnak, de már javában fogyasztják a GMO alapú táplálékot évek óta. Személy szerint a GMO mellett vagyok teljes szívemből, szemben azokkal akik inkább a vegyi anyagokkal kezelt táplálékot helyezik a magaslatokra. A GMO-ban lemaradt vegyipari cégek nem kis nyomást fejtenek ki általában burkoltan a GMO növények ellen. A GMO semmilyen formábn nem fenyegeti az emberi egészséget, sőt lehetséges, hogy ezen a módon az eddigieknél szebb, tápanyagban gazdagabb növényi terméket állítsunk elő. Hajrá GMO!
teniszke | 2010. március 2. | 20:05:57
Ami kimaradt a cikkből : kimaradni ebből legalább olyan jó biznisz, mint benne lenni. Ha egy országnak sikerül kibírnia az üzleti nyomást, amit a Monsanto és így az USA gyakorol(nekik nem érdekük a GMOmentes termelés máshol, mert akkor az ő GMOjuk nem olyan értékes), akkor igen sikeres lehet akkor, ha megvan a bizalom az abszolút GMOmentességre a fogyasztók felől. A magyar agrárium erre igen alkalmasnak látszik...
|