Marvelous | 2009. november 3. | 05:20:46
Tisztelt Soros György,
A Ford T modell 1908-ban a gyártósorával forradalmasította a (gyártósoros) termelést, 21 évre rá bekövetkezett az első gazdasági világválság.
Az ARPANET formálisan 1989-ben megszűnik, helyét átadta a fejlettebb gerinchálózatoknak, így az internet világviszonylatban is teret nyer. Az internet forradalmasította a szolgáltatásokat, az interneten manapság szinte mindent elintézhetünk, a számítógép lett a szolgáltatások „gyártósora”.
A technológiai fejlődés következtében mind a szolgáltatók, mind a termelők oldalán az emberi erőforrás igénye lecsökkent. Mind a két válságnál a vállalatok racionalizálták működésüket és munkahelyek szűntek meg, fizetések csökkentek. Az emberi erőforrás folyamatosan értéktelenedik, a hitelválság lényegében nem más, mint ennek az eltusolása. Hitelből és végső soron nem létező pénzekből finanszíroztuk az emberi erőforrás mostani szükségességét a piacon, hisz a technológia és a gépek átvették az ember szerepét a piacon. Minek tőzsdeügynök, ha a számítógép/internet is elvégzi a munkáját?
Lehetséges, hogy a 2008-as hitelválság előidézője, az utóbbi évtizedek technikai fejlődése (internet) a szolgáltatások piacán, az ember ismét háttérbe szorulása?
A Föld népességének milyen esélyei vannak a munkaerőpiacon, a globalizáció és az állandó technikai fejlődés függvényében?
Marvelous | 2009. november 3. | 05:19:01
Csókolom!
Miért lett törölve a hozzászolásom, miszerint Soros György téved és a pénzügyi válság valójában munkapiaci válság????????
Szeretnék egy választ, bár azt sem értem, hogy a 11 kommentből, hogy lett ennyi???
legbelul | 2009. október 27. | 18:23:12
Az utolso sort toroltem, de valahogy benne maradt.
legbelul | 2009. október 27. | 18:17:05
"egyrészt pénzügyi befektető vagyok, aki a szabályok adta kereteken belül pénzt keres, és ebben a szerepemben a profit motivál. Másrészt polgár is vagyok, akit a társadalom jóléte is érdekel."
Soros aki egyik enjevel fosztogat, a masikkal meg osztogat.
Lehet, hogy ezt a skizofren allapotot kivanja a Nol erzekeletetni azzal, hogy ugyanazt a cikket ketszer kozli le?
Soros egyreszt mint fosztogato, masreszt, mint osztogato!lene masolni a kommenteket onnan ide, vagy forditva.
oldeye | 2009. október 27. | 06:58:17
Vannak itt teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen hozzászólások.
Soros György egy amerikai spekuláns, a Jobbik egy parlamenten kívüli párt.
Mi köze a kettőnek egymáshoz? Az, hogy talán nem szeretik esetleg egymást? Ez most, hogy jön ide?
Ezt a cikket már hetekkel ezelőtt olvastam...
"Az IMF vezérigazgatója szerint megindult a globális fellendülés, a világgazdaság ismét növekedni kezdett, köszönhetően főként a feltörekvő országok teljesítményének. A legnagyobb húzóerő Kína, amely egybehangzó vélemények szerint a válság legnagyobb nyertese, és rövid időn belül a most kialakuló új gazdasági világrend első számú alakítója lesz."
Soros György vehetné a fáradságot ahhoz, hogy megjelölje, kitől is idézett...
nablaquadrat | 2009. október 27. | 04:51:44
@ krapulax | 2009. október 26. | 21:35:01
"Az a baj, hogy Soros György okosabb, mint a Jobbik, a szerény képességű fasisztoid pártelnökével, képviselőivel, a portással és a tagsággal együtt komplett."
Ez talán igaz. De mi van a parlamenti baloldal "pártelnökével, képviselőivel, a portásával és a tagságával" ?
Az bizonyos, hogy a "baloldal" a vékony pénztárcájúak megkoppasztását illetően rendkívüli találékonysággal rendelkezik, ezt senki sem vitatja. Ezen kreativitásán túl még miféle tálentumot tud felmutatni a parlamenti baloldal?
nablaquadrat | 2009. október 27. | 04:33:01
@ Nefelejcs | 2009. október 26. | 19:08:27
"A kapitalizmus az említett változtatásokkal maradhat kapitalizmus? Nem kéne másik név nekije?"
A kapitlizmus önazonosságát nem sértik a Soros által javasolt változtatások:
"El kell felejteni azt az alaptézist, hogy a piacot nem kell szabályozni" - mondta.
Ebben u.i. nincs benne, hogy a megszülető szabályozásnak mely osztályok érdekeit kell szolgálnia és hogyan.
Balango | 2009. október 26. | 22:04:06
Kétszer elolvastam a cikket, és meghökkenve látom, hogy Soros ugyanarra a a következtetésre jutott szakmai alapon, mint a mai magyar jobboldal ideológiai alapon.
Csupaszítsuk le a mai magyar jobboldal (Csath Magdolnától Vona Gáborig) közgazdasági világképét az ideológiai sallangoktól (zsidók, zsidó bankárok, gonosz yuppik, szándékosan nemzetrombolás stb., mert most nem ezekről van szó), és ami marad, az teljesen egybevág azzal, amit Soros mond.
Nem érdekes?
krapulax | 2009. október 26. | 21:35:01
Az a baj, hogy Soros György okosabb, mint a Jobbik, a szerény képességű fasisztoid pártelnökével, képviselőivel, a portással és a tagsággal együtt komplett.
Az itt kommentelők megpróbálják félreértelmezni, amit mond, de nekem úgy tűnik, hogy nem is értik, annyira szerény képességűek. Bizony, kedves jobbikosok, többet kellene olvasni, többet kellene tájékozódni és meg is kellene végre valamit érteni a világból.
Terminátor | 2009. október 26. | 21:33:13
Igazságosabb világot szeretnénk Gyurikám!
ejmiakő | 2009. október 26. | 19:38:16
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Bastian | 2009. október 26. | 19:37:33
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Villon | 2009. október 26. | 19:37:13
Medve.
Jonnek a kinaiak....
Ez reszben igaz, egyetertek, a keplet azert nem ilyen egyszeru.
Peldaul a "testvereink" mar tudtak atombombat gyartani, sputnyikot felloni, de meg nem tudtak(a mai nalpig sem tudnak) egy olyan hutoszekrenyt gyartani,
ami a vilagpiacon eladhato. Vagyis a kinai felvevopiac valoban beleszol az eroviszonyokba, de kotve hiszem, hogy azokat alapvetoen atirja...
No most peldanak okaert, ha egy kisse tovabbmegyunk, egyertelmu, hogy kinanak "nagysaga" van. DE, ha a hatekonysag oldalarol nezzuk a kerdest, akkor tajvanhoz kepest meg ipari tanulo sem lehet...
medve1942 | 2009. október 26. | 19:15:46
Én nagyon buta vagyok, Bastian, de attól tartok, az 1930 utáni német fellendülési módszer az 1945-ös Németországhoz vezet. És ha mégegyszer megpróbálkozik Európa leendő gazdasági vezetője ezzel az úttal, akkor nincs még egy hidegháború, ami megmentse egy szuper-Morgenthau-tervtől.
Ja, a kapitalizmusban benne levő caput (sémi változatban RES) nemcsak buksit, hanem kamatot is jelent. A pénznek meg kell fejelődnie, különben csak annyit ér, mint a Midás király arannyá váló vacsorája.
agit | 2009. október 26. | 19:15:09
Bastian,
Olyan jo,hogy Te vagy nekunk! Osztod az eszt... mi csak remenykedunk az igaz magyarsagodban,hogy rovid idon belul el tudod taposni ezeket a fergeket,mint egy csikket. Termeszetesen majd lesz josag... vittorunk nem keresett meg??
Igen,van magyar penz...de az erteket is probald meghatarozni!A vilagpiaci erteket ,ha lehet.
Magam reszerol igazan orulok,ha olvashatom a bolcsessegeidet,melybol a szerenyseged sem hianyzik.
Nefelejcs | 2009. október 26. | 19:08:27
A kapitalizmus az említett változtatásokkal maradhat kapitalizmus? Nem kéne másik név nekije?
medve1942 | 2009. október 26. | 19:07:47
Nem azért mondom, de kockás inge van... (Lásd nolblog, okt. 24. Viktor kockás inge...) De azért amit mond, kár volna úgy felfogni, hogy "jönnek a kínaiak, jönnek a kínaiak". Soros a paradiogmaváltásról egyébként már régóta sikoltozik, és az erről szóló könyvei meg is jelentek magyarul a Scolar kiadónál, csak itt mással voltak elfoglalva a Sorossal (és nem a gondolataival) foglalkozók.
Bastian | 2009. október 26. | 18:54:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
galicia | 2009. október 26. | 18:46:38
Moderálási alapelvek- komment törölve -
agit | 2009. október 26. | 18:42:31
Kedves Villon!
Doromb hozzaszolo baratunknak az iromanyabol latszik,esze-ereje ,mint a marhanak.
A magyar emberre jellemzoen irigy,sirankozik es merhetetlenul rosszindulatu.
A magyar kezd nacinalistava valni... zsidozik folyamatosan. Nem ertem miert.
A zsido penz mar nem jo... de magyar pedig nincs.
Hova fog ez igy vezetni??
Sajnalatos,hogy egy Sorost M.orszagon elutasitanak!!
Villon | 2009. október 26. | 18:22:47
T. Hozzaszolok.
Ha valakinek "ertekes" tudasa van, arra lehet irigykedni, de abbol semmi jo nem fog szarmazni. Legkevesbe annak aki irigykedik...
Mit mondott Soros?
Azt, hogy a piac onszabalyozasa csodot mondott, tehat szabalyozni kell!
Vagyis, ha ezt megvalositanak, akkor o is kevesebb lehetoseggel tudna
lavirozni. Vagyis a "sajat uzleti" erdekei ellen beszelt!
Braziliaban bevezetik a 2%-os kulonadot, az orszagban bearamlo tokere.
Vagyis tanacsot ad/kovetendo peldara. Mi van ebben rossz?
Ugy is mondhatanam, tetszik nem tetszik volna mit tanulni tole...
Doromb
On miert nem szedte meg magat???
agit | 2009. október 26. | 18:07:38
Milyen erdekes,Soros magyar ember es M.orszag nem hallgatja meg.
Kina regota keri a tanacsait...latvanyos az eredmenye.
Ha egy nep nacionalista szellemben kezdi elni eletet,magara marad.
Hat igy jarunk mi is!!
Doromb | 2009. október 26. | 18:01:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nablaquadrat | 2009. október 26. | 17:59:40
"[ Soros ] ... El kell felejteni azt az alaptézist, hogy a piacot nem kell szabályozni. Hogyne kéne, amikor egyfelől létezik egy globális tőke és pénzpiac, másfelől viszont nincsenek globális szabályozók?"
Sokkal hitelesebb lenne ezen kijelentés, ha a CEU - egyetemi autonómia ide, egyetemi autonómia oda -, nem gyüjteményezné oly kitartóan az ezen nézettel homlokegyenest ellenkező nézetet valló, MSZP-ből és SzDSZ-ből megszalajtott, levitézlett politikusokat-álszakembereket, hogy tévhiteiket továbbra is zavartalanul széles körben terjeszthessék.
strogg | 2009. október 26. | 17:58:30
irriga | 2009. október 26. | 17:57:42
Sarkított példának szántam szemléltető jelelggel :)
irriga | 2009. október 26. | 17:57:42
strogg | 2009. október 26. | 17:51:25
A klímaváltozást nem feltétlenül a műanyagok okozzák.
Azok legfeljebb rövid távon (1000 év) környezetszennyezők.
irriga | 2009. október 26. | 17:54:12
Bastian | 2009. október 26. | 17:10:19
Há na, vannak értékbeli különbségek.
Bezzeg, ha a szerbek ellen akart volna harcolni, akkor még állampolgárságot is kapott volna.
Lásd: Rózsa Flores.
strogg | 2009. október 26. | 17:51:25
Nem kötekedni akarok, de a kapitalizmus azért fog túlélni, mert az ember alapvetően kapitalista :)
Ha neked van egy kecskéd, akkor biztosan lesz aki kettőt akar. A harmadik ölni is fog érte.
Teljesen mindegy, hogy pénzért, kecskéért, hatalomért, vagy bármi másért, de öljük egymást. Ha végképp semmi előre jutási lehetőség nincsen, akkor is találsz valakit aki ideológiailag öldököl.
És ha ezt is sikerülne kiírtanod, akkor még mindig ott a leg profánabb indok: szórakozásból!
Ilyen az ember!
Civilizáltságtól függő, hogy ez mennyire jön ki.
ruandában népírtanak, a hungária kőrúton "csak" leszorít/bevág eléd azért az 1 méter előnyért, ami ráadásul úgy is elveszik a köv. piros lámpánál.
Ezt az ember én sem szeretem, de még mindig ő az a típusú tőkés akiben még van némi jóindulat (ha tisztesség nem is)
A mondandójának a lényeg meg nem pártpolitikai témakör, hanem globális erőforrás gazdálkodás/beosztás/termelés
És persze a serpenyő másik felén pedig az, hogy ezzel milyen kárt okozunk?
Csak egyetlen példa!
Ha most itt azonnal a klímaváltzoásra hivatkozva leállítanák a műanyag gyártást (ugye tudjuk mibe kerül létrehozni, majd elégetni mint szemetet), akkor nincsen az a kormányzat, amelyik képes lenne összetartani a "jóléti társadalmat".
Aki nem hiszi kezdje összeszámolni, hány műanyag tárgy van a környezetében, és képzelje el, hogy ezeket nem gyártják már. (fával nem tudod kiváltani, mert nincsen annyi fa)
Zsupsz, kiderülne, hogy még a virágtartód is a jóléti fogyasztói társadalom remekműve, és le kell róla mondanod :)))) (nesze neked fejlődés:)
Szkeptikus | 2009. október 26. | 17:33:23
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Bastian | 2009. október 26. | 17:10:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
AUGIASZ | 2009. október 26. | 17:07:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
HerrSicher | 2009. október 26. | 16:46:34
Ha Sorosnak igaza lenne, az az emberiseg nagy veszte lenne. Ha a kapitalizumus tuleli, az azt jelenti, hogy tovabb el az emberiseg abban a hipnotikus alomban, melynek csak a penzert valo allatias kuzdelem a lenyege. Ezt pedig csak a melyen alvok akarjak... vagyis nekik mindegy es ez a baj.
tölgyes | 2009. október 26. | 16:42:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|