Painaqueo asszony két gyermeke a megrongálódott lakásban

THE NEW YORK TIMES - Fernando Rodriguez

A nyolc és fél hónapos terhes Painaqueo elmondta, hogy ebben a belvárosi negyedben sok úgynevezett „casa de mentira”, vagyis hazug ház van.

„Az utcáról nem látni a károkat”, mondta. „Ahhoz be kell menni”.

Szavai sok tekintetben összefoglalják, hogy milyen állapotban leledzik Chile elegáns, rendezett fővárosa tíz nappal azután, hogy 8,8-es erősségű földrengés reszkettette meg. Habár az ország déli vidékének igen nagy része romokban hever, a főváros magasépületei és fasorokkal szegélyezett körútjai zömében sértetlennek tűnnek, ami sokak szerint a szigorú építési előírásoknak köszönhető.

Ám a 3,3 milliós város sok lakosa még mindig nem tudja, hogy az élete lesz-e valaha is olyan, amilyen volt. A legrosszabbul azok jártak, akik kimaradtak az ország gazdasági növekedéséből. Egyelőre ugyanis kimaradtak a kormány katasztrófaenyhítési erőfeszítéseiből is, amelyek főleg az ország déli részére koncentráltak.

A város történelmi centrumában végig csúf és veszélyes sátortáborokat vertek, ahol főként perui bevándorlók húzzák meg magukat. Az északi külvárosok szegénynegyedeiben még mindig ezrek várják, hogy az iskolák újra megnyíljanak, és az alapvető szolgáltatásokat helyreállítsák.

Nem csupán a szegények élnek bizonytalanságban. Középosztálybeli családok, biztosítás és megtakarítás nélkül, ezrével voltak kénytelenek barátokhoz vagy rokonokhoz költözni, mert a földrengés lakhatatlanná tette silányan megépített társasházi öröklakásukat.

Painaqueo, a 36 éves mosogatónő kénytelen volt kiköltözni a még álló, de egyáltalán nem stabil, veszélyessé vált háza előtti járdára négy – 17, 8 és 7 éves, illetve 15 hónapos – gyermekével, és mindennel, amit csak ki tudott menekíteni a lakásából.

A szomszédok adtak neki kölcsön egy ernyőt, menedékül a perzselő kora délutáni nap elől, és egy sátrat, hogy éjszaka, amikor zuhan a hőmérséklet, legyen hol melegedniük.

Gimnazisták hoztak nekik meleg ételt, a helyi boltosok megengedték, hogy tőlük telefonáljon, és használja az illemhelyüket.

Painaqueo elmondta, hogy a hatóságok felajánlották, kaphat tőlük anynyi pénzt, amennyiből futja egy új lakás egyhavi bérletére. De akkor még mindig hiányzik hozzá a kaució, ami a 300 dolláros havi fizetésének nagyjából az egyharmada lenne. Azt mondta, úgy érezte, mintha arcul ütötték volna.

„A déliek megsegítésére gyűjtik a pénzt”, mondta Painaqueo, utalva a kormány maratoni televíziós kampányára, amely 59 millió dollárt hozott a földrengés-károsultak számára. „De megfeledkeztek róla, hogy Santiagóban is vannak károsultak.”

Chile gazdaságát évtizedekig két dolog jellemezte: a dinamikus növekedés, valamint a gazdagok és szegények közötti tátongó szakadék. Az előbbi ékesen magyarázza, hogyan tu-

dott Santiago oly nagy része kiállni egy földrengést, amelynek ereje több százszor nagyobb volt annál, mint amelyik januárban Haiti fővárosát a földdel tette egyenlővé.

A második jellemző vonás pedig azt magyarázza meg, hogy a földrengés miért sújtott egyes családokat másoknál sokkal súlyosabban.

Kevesebb mint öt mérföldre egy régi vályogházakból álló negyedtől, ahol Painaqueo a vasárnap délutánját töltötte, a város „Sanhattan” néven emlegetett negyedében már vasbetonból és acélból emelték az épületeket.

Itt egyetlen tömbben található szuperluxus kategóriájú W Hotel, Brooks Brothers ruhabolt, európai importcipő-szaküzlet és World of Wine borház. A negyed központjában fekvő park vasárnap tele volt szülőkkel és gyerekekkel, akik bábszínházat néztek, gördeszkáztak és futballoztak.

Nemigen lehetett a negyedben bárkit is találni, akit súlyosan érintett volna a földrengés. Ám sokakat láthatóan megrázott az, amit „második földindulásként” emlegettek, amikor is vandál tömegek üzleteket és raktárakat fosztottak ki a katasztrófaövezet legsúlyosabban érintett területein.

A fosztogatás annyira elfajult, hogy a kormány csapatokat vezényelt ki, hogy visszanyerje az utca fölötti ellenőrzést, első ízben vetettek be biztonsági célokra katonákat azóta, hogy 1990-ben az ország korábbi katonai diktatúrája civil kormányzatnak adta át a hatalmat.

„Amit mi megéltünk, hasonló ahhoz, amit az Egyesült Államok élt meg a Katrina hurrikán után”, mondta Elizabeth Perasio 30 éves ápolónő, két gyermek anyja. „Szívesen gondoljuk magunkról, hogy fejlett, stabil társadalom vagyunk, ahol az emberek együttműködnek, segítik egymást, nem úgy, mint valami elmaradott, harmadik világbeli országban.”

„Most pedig azt kérdezzük önmagunktól, hogy miféle ország vagyunk is valójában”, mondta.

Ez a kérdés nyomasztotta az embereket a város túlsó felén, a 19 emeletes Central Park öröklakásos társasházban, ahonnan páratlan panoráma nyílik északra, a Mapocho folyóra és az Andokra. Az épület kapuján ez a felirat fogad: „Ground Zero”1. Bent, az épület halljában, a kanapékon vert tanyát Jorge Ibarra és felesége, Elena Celis, akik minden éjszakát itt töltenek, amióta a földrengés miatt a toronyház megdőlt az egyik oldala felé.

Ibarra, egy helyi internetes újság sportriportere elmondta, hogy nem tud rokonokhoz költözni, mert sok új bútorral rendezte be az öröklakását, és fél, hogy ellopják a bútorokat, ha itt hagyja. De új öröklakást sem tud venni, mert minden megtakarított pénzét beletette a földrengés által megrongáltba.

A házban senkinek sincs biztosítása, mondta Ibarra. És nem hiszi, hogy az építőcég hajlandó lenne visszafizetni a befektetésüket.

„Azt hittük, hogy a középosztályhoz tartozóként végre révbe értünk”, mondta. „De tévedtünk”.

Eközben a város történelmi központjában Margarita Ravanal a hétvégét nagyrészt egy félig összeomlott vályogházban töltötte a perui születésű férjével. Vasárnap este azután dadaként munkába állt Las Condesben, Santiago egyik leggazdagabb negyedében.

A férje, mint mondta, kedves, figyelmes ember, szereti őt, de nemigen kérdezi, mivel tölti az idejét, amikor dolgozik. És alkalmazói, akik amúgy szívélyes és nagylelkű emberek, de még csak meg sem kérdezték tőle, megszenvedte-e a földrengést.

Ravanal könnybe lábadt a szemmel mesélte, hogy akiknél dolgozik, folyton csak azt hajtogatják, micsoda félelemben élnek a földrengés óta.

„Fogalmuk sincs róla, hogy mi a félelem”, mérgelődött. „A félelem az, amikor mindent elveszít az ember”.

Lábjegyzet

1 A „Ground Zero” kifejezés bármely természeti katasztrófa vagy robbanás epicentrumára vonatkozik, de egyúttal utalás a lerombolt New York-i „ikertornyok” helyére.

A cikk 2010. március 9-én jelent meg a The New York Times hasábjain.

Kapcsolódó cikkek: Erős utórengések rázták meg Chile fővárosát | Három napos gyász Chilében | Három komoly utórengés Chilében | Kijárási tilalom újabb három chilei városban | Tizenkét éves kislány mentett meg egy chilei szigetcsoportot