
Mexikói bevándorlók az amerikai falnál Reuters – Daniel Aguilar
Nyomban a jégszekrénybe helyezte át a már eddig is „száraz, hűvös helyen tárolt” mexikói–amerikai kapcsolatokat Arizona szövetségi állam új törvénye. Ez – feltehetően a nyár derekától – lehetővé teszi a helyi rendőröknek, hogy „alapos gyanú esetén” igazoltassák, majd őrizetbe vegyék mindazokat, akiket törvénytelen bevándorlónak vélnek. Mintegy 12 millió ilyen külföldi él az Egyesült Államokban, nagy részük mexikói vagy egyéb latin-amerikai. Arizonában 450 ezerre teszik a számukat.
Felipe Calderón mexikói elnök közölte: nem szemléli tétlenül a szerinte alapvető emberi jogokat sértő politikát, hanem hamarosan, Barack Obamával esedékes washingtoni találkozóján is felveti a „türelmetlenséget és gyűlöletet keltő” törvényt. A (nemcsak mexikói) feltételezés szerint a jogszabály, amelyet pénteken írt alá az országhatáron fekvő Arizona republikánus kormányzója, zöld utat enged a „faji profilírozásnak”. Az USA-ban általános gyakorlat értelmében a rendőr bűncselekmény – nem pedig jogtalan ott-tartózkodás – esetén igazoltat. A mexikói külügyminisztérium felhívta állampolgárai figyelmét, hogy abból kell kiindulniuk: mindegyikőjüket zaklathatják majd Arizonában.
A bevándorlási kérdés egyébként is kényes ügy Amerikában, a gazdasági válság pedig különösen azzá tette. Az emberek féltik a munkahelyüket az olcsón dolgozó kezektől. Másfelől a spanyolajkúak – a jogszerűen itt tartózkodók – egyre nagyobb és tudatosabb választói csoportot alkotnak, amelyről a jobboldal sem mondhat le.
Az arizonai jogszabály kellemetlen helyzetbe hozta John McCaint, az állam republikánus szenátorát, Obama 2008-as ellenfelét. McCain ugyanis választási kampány elé néz – novemberben a szenátusmandátumainak egyharmadát, köztük az ő székét írják ki szavazásra –, és a nyári előválasztásokon egy keményvonalasabb jobboldali ellenfél fenyegeti. Ezért a bevándorlási amnesztia hívéből most a helyi jogszabály mellé állt át. Obama szerint a törvény valóban utat nyit a zaklatás előtt: ennyiben Calderón nyitott kapukat dönget. Az amerikai elnök sürgette a kérdést rendező szövetségi szintű jogszabály elfogadását, mégpedig kétpárti támogatással. A washingtoni igazságügy-minisztérium fontolgatja, hogy perben menjen szemben Arizonával. A bevándorlás ugyanis szövetségi szintű kérdés. Washington hasonló ügyekben érvényesítette korábban az akaratát, elérte például egy kaliforniai népszavazás érvénytelenítését, amelynek értelmében a törvénytelen bevándorlók nem juthattak szociális segélyhez. Számos jogvédő szervezet mellett Los Angeles katolikus érseke is elítélte Arizonát, náci és kommunista gyakorlathoz hasonlítva, hogy az emberek egymás besúgásában legyenek érdekeltek.
Amnesty International: „Mexikó, a földi pokol”
Calderón elnök kifogásolja az arizonai törvényt, ám az Amnesty International (AI) emberjogi szervezet szerdán közzétett jelentése szerint Mexikó évek óta a földi pokol mindazon közép-amerikai emigránsok számára, akik szeretnének eljutni északra, az Egyesült Államokba. Az AI túlélők tanúvallomásai alapján állítja, hogy a munkalehetőség reményében a Mexikón átutazni próbálkozók fegyveres bandák rendszeres támadásainak vannak kitéve. „A mexikói hatóságok vagy nem vesznek tudomást a történtekről, vagy részt vesznek azokban” – nyomatékosítja a jelentés. Elegendő követni az Oaxaca állambeli Arriaga pályaudvaráról kiinduló áruszállító vonatot – az úgynevezett Bestiát – követni, hogy bebizonyosodjon, nincs rendőrségi jelenlét, ám működnek a bandák. Jobb esetben csak kifosztják az illegálisan utazókat, rosszabb esetben a nőket megerőszakolják, és a tiltakozókat megölik. Az AI hivatkozik egy 2010. január 23-i esetre, amikor a rendőrség megállította a Chiapas államon keresztülhaladó vonatot, és mintegy száz közép-amerikai migránst leszállított, akiktől aztán nem sokkal később fegyveresek –esetleg a civilbe öltözött rendőrök – mindenüket elvették. (O. L. Gy.)
|