|
 A pápa ellátogatna Magyarországra is REUTERS - Dario Pignatelli
XVI. Benedek jól ismeri és szereti Magyarországot, konkrét időpont még nincsen, de határozottan éreztem, hogy a pápa el szeretne jönni hazánkba, és ezt komolyan is gondolja – nyilatkozta lapunknak a megbízólevelét február 2-án átadó Balassa János szentszéki nagykövet, aki nem zárta ki, hogy a pápai látogatásra a 2011-es magyar EU-s elnökség nyújthatna alkalmat.
A pápával angolul folytatott, 25 perces négyszemközti beszélgetésen derült ki, hogy a zenerajongó egyházfő kiválóan ismeri Liszt Ferenc munkásságát, ezért az EU-elnökség féléve alatt, a 2000-es jubileumi szent év nagyszabású magyar eseményeihez hasonlóan, Rómában is programokat terveznek, közöttük egy Liszt Ferenc emlékkoncertet a Vatikánban, a Szentatya jelenlétében.
A magyar EU-s elnökségre a Vatikán is készül – erre utalt XVI. Benedeknek az új szentszéki nagykövet előtt mondott beszéde, amelyben a pápa hazánk erős keresztény örökségét hangsúlyozta. Ezzel Magyarország erkölcsi ösztönzőerő lehet az európai közösségben, fogalmazott az egyházfő, a sorok között az európai alkotmány szövegéből kihagyott keresztély gyökerekre utalva, „amely nem miattunk maradt ki” – tette hozzá Balassa.
– Az államközi kapcsolatokat a pápa kiválónak tartja, a magyar-vatikáni szerződést pedig most is példaértékűnek az egész közép-kelet-európai térség számára. Állami szinten nincs vitás kérdés, olyan probléma, mely párbeszédet igényelne, vagy amiért tárgyalóasztalhoz kellene ülni – jegyezte meg a rendszerváltás óta ötödik szentszéki nagykövetünk, az első színtiszta karrierdiplomata. Ráadásul olyan, akinek szolgálatát kivétel nélkül minden eddigi kormány igényelte és elismerte.
– Kilenc évnyi nigériai, kenyai és írországi misszió után a Szentszéknél való kinevezést szakmai kihívásnak tekintem. A Vatikán kétezer éves kifinomult diplomáciai nyelvezetét valóban jelzésekből kell megérteni, ugyanakkor felkészült, a világ dolgairól jól tájékozott, művelt diplomatákkal találom szemben magam: az egyházfő nem csak hazánkról, de a nigériai olajról, az ír csodáról és a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válságról is beszélgetett velem, hangsúlyozva, hogy a krízis nem csak a kisebb országokat, hanem Kínát és az Egyesült Államokat is magával sodorta. Egy kollégám se sértődjön meg, de jobban örülök annak, hogy most a Vatikánban képviselhetem hazámat, mintha bármilyen más ország külügyminisztériumában tárgyalnék – tette hozzá a Raffaello képeivel díszített vatikáni folyosókon máris otthonosan mozgó Balassa, aki nem először találkozott pápával.
– II. János Pál 1998-as nigériai látogatásakor a külföldi nagykövetek sorban köszöntötték a pápát. A nigériai miniszterelnök szót váltott velem, és visszatartott, egyszercsak hallom, hogy valaki magyarul rám szól: „Jöjjön már, fiam!”. A pápa volt – idézte fel a Balassa.
Balassa lapunkkal azt is közölte, hogy február 9. és 11. között a Máltai Lovagrend Nagymestere tesz állami látogatást hazánkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapításának 20. évfordulójára.
|