|
A vasárnap tartott voksoláson közel 30 millióan járulhattak az urnákhoz, hogy közvetlen választással négy évre megújítsák a kétkamarás parlamentet: a 102 fős szenátust és a 166 fős képviselőházat, valamint az andesi parlament öt képviselőjét. A részvételi arányról számadatokat nem közöltek hétfőn Bogotában, csak annyit tudni, hogy a voksolási hajlandóság jóval nagyobb volt az előző választásokhoz képest.
A szavazatok csaknem kétharmadának összeszámlálása után Uribe pártja (a Nemzeti Egység Szociális Pártja - PSUN) 24,4 százalékkal áll az élen, ezután az ugyancsak a jobboldali pártszövetséghez tartozó Kolumbiai Konzervatív Párt (PCC) következik 22,3 százalékkal. A harmadik helyen a Liberális Párt áll, 16,5 százalékkal.
A negyedik helyen következik az ugyancsak jobboldali a Radikális Változás Pártja (PCR) az államfői posztróért is induló Germán Vargas Lleras vezetésével, a voksok 7,9 százalékával, alig egy tized százalékkal előzve meg az ötödik Nemzeti Integráció Pártját (PIN). A 7,8 százalékot szerzet PIN új párt, amely azután alakult, hogy a választási hatóságok megtiltották több, a félkatonai szervezethez kapcsolódó formáció indulását a parlamenti választásokon, s ugyancsak Uribe elnökhöz kötődnek tagjai. Uribét egyébként az alkotmánybíróság megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy harmadszor is induljon az elnöki mandátumért a május 30-i elnökválasztáson.
A távozó parlamentet is a jobboldali koalíció uralta (72 szenátor és 103 képviselő). Képét beszennyezték a szélsőjobboldali félkatonai szervezetek és legalább 83 képviselő kapcsolatai - utóbbiak nagy része az Uribét hatalomra segítő jobboldali többséghez tartozott. A botrány kirobbanása óta 12 képviselőt már elítéltek, és egykori harcosok tanúvallomásai fényt derítettek e milíciák bűntetteinek méreteire: legkevesebb 30 ezer gyilkosság azóta, hogy a 80-as évek elején létrejöttek a szélsőbaloldali gerillák elleni harcra.
|