Külföld címkék - bolívia
MTI | 2012. május 15. Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöke szerint anyagi szankciókat is kilátásba lehetne helyezni Bolívia ellen. Egy ügyvéd szerint a pernek már el kellett volna évülnie.
NOL | 2012. május 1.Cristina Kirchner argentin államfő után Evo Morales bolíviai elnök is kedvet kapott, és kisajátította a helyi villamosművek részvényeit, amelyek többségi spanyol tulajdonban voltak. Már utasították is a katonaságot a cég irodáinak lefoglalására.
MTI | 2012. április 19.A Külügyminisztérium a bolíviai kormánytól és igazságügyi szervektől azt kéri, hogy tartsák be a saját büntetőeljárási törvényük határidőkre vonatkozó szabályait, és haladéktalanul rendelkezzenek Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről.
O. L. Gy. | NOL | 2012. március 9.Új fotókat mutatott be a bolíviai ellenzék Rózsa Flores és társai haláláról, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy megkínozták és kivégezték őket.
Ortutay L. Gyula | Népszabadság | 2012. március 3.2010-ben Latin-Amerikában 375 ezren estek erőszak áldozatává, közülük 150 ezernek lőfegyver okozta a halálát. Ugyanabban az évben mintegy 200 millióval szemben követtek el valamilyen bűntényt, a nagyvilágban bekövetkezett emberrablások kétharmada is ebben a régióban történt.
NOL | 2012. február 24.Száz nap alatt tették meg az utat Bolívia fővárosába az állami támogatást és egyenlő bánásmódot követelő mozgássérült tüntetők. Könnygáz és rohamrendőrök várták őket. GALÉRIA
NOL | 2011. november 6. A bíró az esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.
NOL | 2011. november 4.Terrazas bíboros érsek visszavonta a 2009. áprilisi robbantással kapcsolatos feljelentését, és közölte: nem vádol senkit.
O. L. Gy. | NOL | 2011. október 23.Ricardo Maldonado bíró eredetileg azt ígérte, hogy most szombaton befejezik a végső meghallgatási szakaszt.
Ortutay L. Gyula | NOL | 2011. október 20.Szerdán megkezdődött a cochabambai legfelső bíróság épületében Rózsa Flores-ügyként elhíresült “terroristaper” második, egyben végső meghallgatási szakasza.
|