|
A gyilkosok városaként számon tartott Ciudad Juárezben - itt 2008-ban 1600, 2009-ben 2650, illetve idén eddig már több mint 480, a szervezett bűnözés számlájára írható gyilkosságot követtek el - az amerikai konzulátussal kapcsolatban álló három embert lőttek agyon. Egy amerikai házaspárt, amelynek három hónapos babája sértetlenül megúszta a gyilkos támadást és egy rendőrt - az egyik konzulátusi alkalmazott férjét -, négyéves fia szeme láttára, akinek szintúgy nem eset bántódása.
A mexikói külügyminisztérium külön nyilatkozatban ítélte el e gyilkosságokat, hangsúlyozva, hogy az igazságszolgáltatás utoléri a bűnösöket. Guerrero államban, ahol a La Familia klán uralkodik, szombatra virradóra 27 holttestet találtak, közülük négy lefejezett emberét. Acapulcóban vasárnap reggel 38 meggyilkolt ember holtteste került hullaházakba. A rendőrség szerint a legvéresebb esemény két rivális banda összetűzése volt, itt tízen haltak meg.
A kartellháborúnak már 15 ezernél több halottja van a latin-amerikai országban Felipe Calderón elnök 2006-os hivatalba lépése óta, dacára annak, hogy több mint 50 ezer katonával erősítették meg a rendőrséget a kartellek elleni harcra.
|