
Nick Clegg liberális pártvezér nyilatkozik a parlamentben Luke MacGregor
Birminghamben tartja tavaszi értekezletét a Liberális Demokrata Párt, melynek kegyeiért egyre inkább harcol a parlamenti váltógazdaság eddigi két kedvezményezettje.
A Konzervatív Párt évekig fölényesen vezette az előrejelzéseket, az utóbbi időben azonban a különbség fokozatosan csökkent. A The Sun bulvárlapban naponta felfrissített YouGov felmérés szerint pénteken már csak 3 százalékkal volt lemaradva a Munkáspárt (34 százalék) a toryk (37 százalék) mögött. Egy működésképtelen, mert átfogó többséggel nem rendelkező nemzetgyűlés esélye máris megdobta a stabilan 17 százalékos liberális demokraták ázsióját.
A konferencia egyik fő témája érthetően az, milyen álláspontra helyezkedjen a vezetés egy munkáspárti vagy tory együttműködési megkeresést követően. Koalíciós javaslat nem valószínű, de a vezetésnek egy lazább támogatás kilátásba helyezéséhez is meg kell szereznie a frakció tagjainak, a végrehajtó bizottságnak, sőt a pártkongresszus delegátusai túlnyomó többségének is az egyetértését. A párt feltételekhez köti a Munkáspárt vagy a konzervatívok megsegítését, melyek között fő helyen szerepel az adórendszer megváltoztatása, a küszöb évi 10 ezer fontra való felemelésével mintegy négymillió kiskeresetű dolgozó kiszabadítása az adózási kényszer alól.
A Liberális Demokraták vezetője, Nick Clegg tisztában van felelősségével, tudja, milyen idegesen reagálnának a pénzpiacok egy működésképtelen parlamentre, nyomást gyakorolva a befektetésekre és a fontra egyaránt. A párt még a jövő évi költségvetés március 24-i ismertetése előtt vázolni fogja elképzeléseit a közkiadások 15 milliárd fontos csökkentésével és a 178 milliárd fontos költségvetési deficit 10 milliárd fontos megnyírbálásával kapcsolatban.
Nick Clegg nyilatkozataiból nehéz kihámozni, melyik párttal tudna könnyebben együttműködni, de a libdemek hagyományosan közelebb állnak a Munkáspárthoz, mint a Konzervatív Párthoz. Olyannyira, hogy az 1997-es választás előtt Tony Blair és az akkori vezető, Paddy (ma már Lord) Ashdown titkos alkudozásokat folytattak egy „lib-lab" koalícióról, ami a Labour földcsuszamlásszerű győzelme után okafogyottá vált.
|