
Az 550 millió forintból készült Huszárik stúdió Népszabadság - Szabó Bernadett
A nemzetközi sajtóban is téma az amerikai Raleigh Studios és hazai partnere, az Origo Filmstúdió Zrt. budapesti óriásberuházása: a Rákospalotán épülő, mintegy 17 milliárd forintból megvalósuló komplexum nemcsak kilenc műtermet – mintegy húszezer négyzetméteren – foglal majd magába, hanem a tervek szerint a szükséges kiszolgáló szolgáltatások is kéznél lesznek. Például komoly szerepet kap az adókedvezményeket helyben intéző iroda is. Az Egyesült Államok legnagyobb független stúdiója, a Raleigh úgy hirdeti magát, hogy a Los Angeles-i és a budapesti központnak köszönhetően szinte nonstop szolgáltatást tudnak majd nyújtani a produkcióknak. Hazai szakmai körökben ezek után az a legnagyobb kérdés, hogy vajon mik is lesznek ezek: mivel a magyarországi stúdiókat a 2007-es, mintegy 72 millió dolláros büdzséjű Hellboy 2. óta elkerülik a nagy költségvetésű stúdiófilmek, szinte mindenki arra tippel, hogy a Raleigh saját erőforrásait csoportosítja majd át.
Az etyeki Korda Stúdió lendületes, két évvel ezelőtti nyitása álomszerű start volt. A filmtörvény által biztosított, mintegy 20 százalékos adó-visszatérítésnek köszönhetően sikerült elhalászni a prágai Barrandov elől a már említett Hellboy 2.-t. Ám a kezdeti siker után jött a hideg zuhany: az Európai Bizottság (EB) felülvizsgálta az adókedvezmény feltételrendszerét, amit a kulturális tárca némi „lefagyással” kezelt, így a tárgyalások elhúzódtak az EB-vel. A törvénymódosítás csupán tavaly július 31-én lépett hatályba. És mivel a korábbi kedvezményrendszer 2007. december 31-én hatályát vesztette, több mint fél évig semmiféle adókedvezmény nem volt igényelhető a nemzetközi bérmunkák esetében.
Ez pedig a számokban is megmutatkozott. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmirodája által kiadott adóigazolások összege csaknem 40 százalékos visszaesést mutatott. A valóságban pedig szinte minden külföldi produkció elkerülte Magyarországot. A kevés kivételek egyike volt a Mafilm fóti stúdióját igénybe vevő Robin Hood tévésorozat. Az idén augusztus 20-ig kiadott adóigazolások alapján viszont kiderül, hogy 2009 sem lesz kimondottan sikeres év. Ennek ellenére a már említett Mafilm Zrt. roppant sikeres évnek tekinti az ideit: a fóti stúdión egész évben kint van a „foglalt” tábla, elsősorban közepes költségvetésű, azaz 10 és 50 millió dollár közötti büdzsével készülő produkciók veszik igénybe – számolt be érdeklődésünkre Tolmár Tamás vezérigazgató. Megfordult itt a Ken Follett regénye alapján készülő Katedrális című minisorozat és a Jean Reno és Melanie Laurent főszereplésével készülő Razzia is. Tolmár szerint sikerük titka abban rejlik, hogy az úgynevezett konzervatív szolgáltatáscsoporton belül mindennel foglalkoznak, a kellékektől a pirotechnikáig. Egy kétszáz méteres körben minden megtalálható Fóton. Ha pedig a kapacitás nem lenne elég, együttműködnek a szintén kisebb méretű mogyoródi Astra és pomázi Stern stúdióval. A szakmában ezt a három intézményt becézik „Északi bázisnak”.
A Mafilm olyannyira derűlátó, hogy komoly befektetésre is vállalkozott. A napokban nyitották meg a leégett műtermük helyén fölépült, 142 millió forintos vissza nem térítendő EU-támogatásból, de összességében 550 millió forintból készült Huszárik stúdiót, amely 2000 négyzetméteres alapterületével pont kétszer akkora, mint az elődje volt. És mivel ez a méret a legkapósabb, a Mafilm most már akár nagyobb produkciók fogadására is képes lesz. Februárban érkezik is egy középkori témájú amerikai film; hogy pontosan mi, az üzleti titok.
Kérdés azonban, hogy mikor és hogyan telnek majd meg a gigastúdiók, azaz a Korda és a jövő év április 10-én nyitó Raleigh műtermei. A nemzetközi tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy a tengerentúli stúdióknak minden egyes dollár számít. Oda mennek, ahol a legtöbbet kapják a legkevesebb pénzért. A verseny pedig elképesztően durvul: időközben a csehek is megalkották a saját adókedvezményüket, Romániának pedig az árai olcsóbbak.
A költségekkel sakkozó producerek szemében ráadásul még Németország is komoly játékosnak számít. Itt az adókedvezmények mellett a prosperáló regionális alapok is súlyos eurómilliókat tesznek bele az ott forgatott filmekbe. Az idei American Film Market egyik legnagyobb sztorija volt, hogy a hosszú évek óta a Babelsberg stúdiót használó Warner két produkciót is inkább Kölnbe vitt, mert állítólag visszautasíthatatlan ajánlatot kapott.
|