Soma Mamagésa

Kurucz Árpád

Magazin: Egyre többen írnak arról, hogy a színház haldoklik.

Máté Gábor: Azért ez butaság.

Soma: Szerintem inkább nagyon kevés felkavaró dolgot lehet látni.

Máté Gábor: Manapság a nézők jobban meggondolják, mire adnak ki pénzt. Mivel mindenütt azt sulykolják, hogy nagy a baj a világban, legtöbben azt gondolják, ha már fizetek egy előadásért, akkor azt akarom, hogy az jobb kedvre derítsen.

Soma: Olyan nagy a nyomás az embereken, hogy nem bírják sem könyvben, sem színházban a komoly dolgokat. Ezért lehet olyan népszerű a stand up comedy vagy a lektűr.

Máté Gábor: Az más kérdés, hogy a könnyedség nem mindig jelent minőséget.

Magazin: Nemrég Weöres Sándor A kétfejű fenevad című darabját rendezte a Katona József Színházban. Nehéz elképzelni, amint azok a szórakozni vágyó emberek egymást ölik a jegyekért.

Máté Gábor: Pedig a szöveg erősebben szól, mint amikor először megjelent. Mellesleg az egyik legjobb magyar darabnak tartják, szóval néha már csak ezért is illik eljátszani.

Soma: Nekem viszont az az érzésem, hogy a színházak sokszor lenézik a nézőt. Olyan dolgokat adnak el neki művészet címén, ami felháborító. Mondjuk, ha kémnő volnék, és úgy vallatnának, hogy most futó magyar musicalfeldolgozásokat nézetnének velem, simán elárulnék mindent.

Máté Gábor: A színház nagy változáson ment át. A régi rendszerben például szinte mindenki eljuthatott színházba. Most a felső pár ezer, ha akarja, eljár, a középréteg meggondolja, a többinek viszont lehetősége sincs színházba menni. Már ha egyáltalán szeretne, mert időközben a színház sokat veszített korábbi fontosságából.

Magazin: Miért?

Máté Gábor: Egyszerűen más lett a funkciója. A hetvenes–nyolcvanas években szinte az egyetlen olyan intézmény volt, ahol együtt lehetett gondolkodni. Akkoriban nagyon beszabályozták a közösségi helyeket, a színház fontos szerepet játszott, mert ott legalább célozni lehetett bizonyos dolgokra.

Soma: Csak mondom, hogy fiatalon még színész akartam lenni. Amikor tizennyolc évesen közöltem az apámmal, hogy nem megyek az egyetem magyar–népművelés szakára, üvöltözni kezdett, hogy az én lányomból nem lesz bohóc-színész-kurva. Huszonöt éve ezt még így gondolták.

Máté Gábor: És?

Soma: Háromszor jelentkeztem a főiskolára. Utoljára azt mondtam a felvételiztetőknek: hölgyeim, uraim, én a jövő évezred egyik legnagyobb művésznője vagyok, de úgy látom, nem önök lesznek a mestereim.

Máté Gábor
Magazin: Milyen meglepő…

Máté Gábor: A művészetnek talán éppen az indulat a lényege. Van valami nagy ambíció az emberben fiatalon, egyfajta felhajtóerő, ami aztán mindegy hol jön ki, éneklésben, színészetben, írásban vagy műsorvezetésben akár.

Soma: Én tulajdonképpen az anyám helyett akartam színész lenni. Mintha csak a meghosszabbított vágya lettem volna. Ő a debreceni József Attilas zínpadon volt díva, hajdan udvarolt neki a Kapás Dezső, de még a Latinovits is. Emlékszem, úgy nevelt, hogy verseket mondott egész nap.

Máté Gábor: Én viszont tizenegy éves korom óta színházrendező akartam lenni.

Soma: Akkor a november 7-i iskolai ünnepségek biztos megvoltak.

Máté Gábor: Persze, bár az első igazi munkám a János vitéz volt. Én dramatizáltam, és az egyik magyartanárral együtt rendeztem. Egyébként engem sem vettek fel elsőre a főiskolára. Felváltva jelentkeztem rendezőnek és színésznek, mert mondták, hogy azt is próbáljam meg. Aztán ez lett belőle. Úgy tűnik, beváltam.

Soma: Azért én is voltam kicsit színész, méghozzá Jeles András Monteverdi Birkózókörében. Így utólag visszagondolva, meglehetősen zizi lány lehettem akkoriban. Iszonyú végletek jellemeztek. Egyszer például haikukkal foglalkoztunk, amikor az egyik vers lezárásaként úgy gondoltam, jól mutatna egy csepp vér.

Magazin: Mármint a sajátja?

Soma: Persze. Csak annyira felpörögtem, hogy iszonyú mélyen megvágtam magam zsilettpengével. Pontosan tíz évig fájtak a sebek, de csak eső előtt. Aztán a barátnőm hozott katmanduból egy madzagot, amit a dalai láma egyik reinkarnációja áldott meg. A madzag három hét után magától leesett a csuklómról, a fájdalmat pedig mintha elvágták volna.

Máté Gábor: Én az ilyen kisugárzásos dolgokban nem hiszek.

Soma: Nagy kár. A világban mindennek van mérhető rezgése, ha pedig egy nagyon magas rezgésű ember megáld valamit, annak komoly hatása lehet. Egyébként kineziológiailag tesztelve ezer a mérhető legnagyobb rezgésszám, amit a torinói lepel, Buddha és Jézus bocsát ki magából. Kétszáz fölött minden rezgés pozitív, az alatt viszont negatív. A magyarok rezgésszáma százhúsz, ami bizalmatlanságot, reménytelenséget, szeretetlenséget jelent.

Magazin: Erre mondják, hogy innen szép nyerni… Az érvényesüléshez egyébként mennyire fontos az ismertség?

Soma: Baromira. Én Hajdúnánásról felköltözve érvényesítettem magam. Akkor ismeretlenül is ment, most, ismerten ez még könnyebb.

Máté Gábor: Tény, hogy a megfuttatott emberek előbb kapnak szerepet egy üzleti céllal létrejött előadásban. Ez azonban nem a színművészet tárgyköre.

Soma: Az ismertség egyébként néha egyszerűen pénzre váltható. Én például életemben összesen két reklámban szerepeltem, mindkettőben a Megasztár után. Amikor először hívtak, éppen felújítani készültem a lakásomat, ó, gondoltam, Mennyei Anya, köszönöm gondoskodó természetedet.

Máté Gábor: Egyszer én is majdnem szerepeltem egy bank reklámjában. Kikötöttem, hogy csak akkor vállalom a dolgot, ha támogatják a színházamat is. Többet nem kerestek.

Soma: Az viszont furcsa, hogy sokan azok közül, akik ismerik a nevemet, nem hallottak még énekelni. Annyit tudnak csak rólam, hogy itt ez a nagydarab egzaltált csaj, és kész.

Magazin: Megbánta már, hogy híres?

Soma: Nem, bár az általános megítélésem még mindig nem fedi azt, aki valójában vagyok. Szerintem a Művészetek Palotájában például azért nem tudok fellépni, mert valamiért túl mainstreamnek tartanak. Közben láttam ott olyan előadókat, akik a kisujjamig sem érnek fel. Mindegy, engem ösztönözni tud a kudarc, a kihívás.

Máté Gábor: Én inkább elmélyülős vagyok. Nekem egy szerepnél nagyobb kihívás nem kell.

Soma: Pedig küzdeni jó dolog. Mostanában például nőknek tartok csoportterápiát, ami elég emberpróbáló. Néha olyan történetekkel találkozom, amelyek mintha csak egy Haneke-filmből ugrottak volna elő, zsarnok anyákkal és megnyomorított életekkel.

Magazin: A jelenlegi zenekarában is kizárólag nők játszanak. Nőkkel könnyebb?

Soma: A férfizenekarral mindig kicsit fegyelmezettebb volt a munka, a nők viszont kevésbé korlátoznak.

Máté Gábor: Én szeretek nőkkel dolgozni. A színésznők sokkal odaadóbbak, talán mert kevesebb szerep íródott nekik.

Magazin: Tényleg: a fegyelem mennyire fontos a művészetben?

Máté Gábor: A színész eleve egy másik ember szövegét mondja, nap mint nap, akár jó a kedve, akár rossz. Ehhez azért kell fegyelem.

Soma: Na, én ezt nem bírnám. Tudok persze precízen dolgozni, de azért a magam ura szeretek lenni. Ha nekem valaki ötödször is elmagyarázná, mit hogyan csináljak, hát azt megharapnám.

Máté Gábor: Én ilyen értelemben fegyelmezett ember vagyok. Van persze hajlamom a fegyelmezetlenségre, csak nem engedhetem meg magamnak.

Soma: Bennem két ember lakik, egy rendetlen meg egy rendes, akit Klárának hívok. Ő az én felettes énem.

Máté Gábor: De miért Klára?

Soma: Fogalmam sincs. Klára-Clarissa, a tiszta, egyszerű, pontos, aki kontrollál és bérszámfejt. Szerencsére eddig nem kellett olyat tennem, amitől meghasonlottam volna magammal. Ha csak egy dalból is elegem volt, ha úgy éreztem, kifutott belőlem, azt egyszerűen nem énekeltem többet.

Magazin: Amit egy színész biztosan nem tehet meg.

Máté Gábor: Így van, bár én ilyen szempontból inkább vidéki színész vagyok. Már a premier napján tudni vágyom, mikor játszom utoljára a darabot. Szeretek egyszer valamit jól megcsinálni, aztán nem sokat szenvedni vele többet.

Magazin: Melyik darabban játszott a legtovább?

Máté Gábor: Talán a Revizorban, jó tíz évig volt műsoron.

Soma: Szörnyű. És nem ég ki ilyenkor az ember?

Máté Gábor: Nem is tudom. Azért még olyan színésszel nem találkoztam, akinek sikere volt, és közben nyafogott, hogy elég volt, vegyetek ki ebből.

Heti ajánlat

Mintha összebeszéltek volna, nagyon komor filmeket, sötét zenéket, vidám könyveket ajánlanak. A skandináv mozi mindkettejüket megragadta, így egy dán és egy svéd rendező alkotását nevezték meg. A világot szatirikusan ábrázoló könyvekből nincs olyan sok. A dzsessz hozzátartozik az életükhöz, Nina Simone hangjához pedig csak annyit: Somának is kell példakép!

Spitzer Gyöngyi (Soma)

Született: 1966. május 29. Foglalkozása: énekesnő. Húszévesen költözik a fővárosba, és énekesnőként hamar ismertté válik a nyolcvanas évek végének underground köreiben. 1992-ben diplomázik a Jazz Konzervatórium előadóművész szakán, 2005–2008 között Miskolcon, a Nagy Lajos Király Magánegyetemen tanul pszichológiát. Három éven át vezeti a Soma Jazz Most zenekart, majd a Libidő nevű együttesével dolgozik. 1998-ban létrehozza a Nők 2000 – Nyitott kapu közhasznú  alapítványt. A Megasztár tehetségkutató verseny zsűritagja.

DVD: Lars von Trier: Dogville

Kilenc jelenet a Dogville nevű faluból, ahová a Nicole Kidman játszotta hős menekül, és eleinte boldogan marad… A belőle készült darabot a Bárkában játsszák.

Könyv: Réz András: Köldök

Réz eredetileg filmmel foglalkozott, de mára már „életesztéta” lett belőle. Ez a regénye 1985 és 2035 között játszódik.

CD: Nina Simone: The 60’s volume 1 – Ne me quitte pas

Egy feledhetetlen hang, egy amerikai karakter, eredeti dalai mellett legalább egyszer meg kell hallgatni, ahogy a Felkelő nap házát énekli!

Máté Gábor

Született: 1955. március 29. Foglalkozása: színész, rendező. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után hét évig a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszik, egyik részese többek között a legendás Marat halála című előadásnak. 1987-től pedig a budapesti Katona József Színház tagja, a társulat egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze. 1993 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Tanítványaival évente egy alkalommal Zsámbékon újra együtt dolgozik. Kikapcsolódásként dzsesszlemezeket hallgat.

DVD: Roy Andersson: Dalok a második emeletről

Párhuzamos futó események egy kopár, sötét világban, a svéd rendező a történetekhez a szereplőket is az utcáról szedte föl 2000-ben.

Könyv: Szaltikov-Scsedrin: A Galavljov család

Már akkor is: a XIX. századi orosz fejlődés felkapaszkodottait neveti körül a nagy szatirikus megint aktuális regénye.

CD: Abdullah Ibrahim: African magic

A dél-afrikai zongorista és zeneszerző muzsikájában a hagyományos afrikai nép- és könnyűzene keveredik a dzseszszel. 1960 óta megszámlálhatatlan lemeze jelent meg.