Feltehetően Szendrey Júlia kézügyességét dicséri a tárcán szereplő díszítés

Fotó: Móricz Simon

Relikvia alatt – bár a szó jelentése szakrális tartalmakat is hordoz – tárgyi hagyatékot értenek a történeti, irodalmi muzeológiában. A relikvia hátrahagyott személyes tárgy, amelyet az egykor élt híres ember használt, megérintett, vagy csak hozzátartozott a környezetéhez, s így valami módon hordozója lett a híresség személyes varázsának.

Külön kezeljük ezektől a tárgyaktól – főképp irodalmárok esetében – a hagyaték filológiai részét, a kéziratokat, a nyomtatott szövegkiadásokat, amelyek az életműhöz tartoznak. Mondhatni, a relikvia nem az életműhöz, hanem az élethez kapcsolódik, bár természetesen a műre vonatkozó adalékok is leszűrhetők belőle. Ilyenféle személyes tárgyakat minden történeti múzeum gyűjt, őriz és kiállít történeti értékük, forrásértékük és személyiségjelző erejük miatt.

Művészekhez kapcsolódó relikviák, költők, írók tárgyai a romantika korától maradtak fenn a mai értelemben vett múzeumokban. E kor, a XIX. század eleje nálunk egybeesik és összefügg első múzeumaink születésének idejével is. Petőfi az első, akinek megmaradt személyes emlékeit kampányszerűen gyűjtötték. A mozgalmat Kéry Gyula kezdte az 1870-es években, s ehhez később a Petőfi Társaság támogatását is megszerezte.

Az országot járva a még élő szemtanúktól, rokonoktól összegyűjtötte, megvásárolta a költőhöz kapcsolható tárgyi emlékeket, olyanokat például, mint az ágyat, melyben Petőfi született, a padot, melyen több verset is írt éppenséggel Borjádon, vagy Petőfi apjának húsvágó bárdját. Ezek, ugye, nem kifejezetten irodalmi emlékek: értékük az érintettségük, de legalábbis az, hogy hitelesen érzékeltetik a közeget, amelyben Petőfi és családja élt.

Egyúttal mutatják Kéry gyűjtői attitűdjét is. Kéry természetesen nemcsak ilyenfajta relikviákat gyűjtött, hanem kéziratokat, leveleket, adatokat, információkat is. A megvásárolt tételek a Petőfi Társaság tulajdonába kerültek, s ezekből nyílt meg 1909-ben az ország első irodalmi múzeuma, a Petőfi Ház a Bajza utcában, ahol egyébként nemcsak Petőfi-tárgyakat láthattak, hanem Jókai-emlékszoba is volt, lévén hogy a kiállítás a Feszty Árpád és Jókai Mór által közösen építtetett villában nyílt.

Ernst Lajos volt a másik Petőfi-gyűjtemény tulajdonosa

Léteztek mások is, akik a költő tárgyait szívesen vásárolták. Ezek egyike volt Ernst Lajos, a másik nagy Petőfi-gyűjtemény tulajdonosa. Főleg Petőfi ábrázolásait kereste. De az ő kollekciójában volt egykor a fent említett pénztárca is, továbbá az a néhány dokumentum (Szendrey Júlia és Petőfi István levelei, a költő 1849. évi kalendáriuma, naplójegyzeteinek saját maga által kiadott oldalai), melyeket a tárcával együtt most vásárolt meg az irodalmi múzeum.

Ernst Lajos Petőfi-tárgyai 1912-től az Ernst Múzeum egyik külön termében voltak láthatók egészen 1937-ig, amikor is a gyűjtő meghalt, s kollekcióját elárverezték. Került belőle a Petőfi Házba, vásárolt a magyar állam is, egy része azonban magángyűjtőkhöz vándorolt. A most szóban forgó pénztárcát és az említett dokumentumokat például akkor Vasberényi Géza vette meg, s a közelmúltban bekövetkezett haláláig őrizte. Örökösei más gyűjtőknek adták el, akiktől végül a Szerencsejáték Zrt. 30 milliós támogatásával jutott a PIM-be, s az új Petőfi-kiállításon már látható.

A PIM-ben egyesül a két fontos gyűjtemény

Tudvalevő, hogy a PIM a Petőfi Ház gyűjteményének örököse, s kiemelt feladata a Petőfi-emlékek őrzése. A két hajdani nagy kollekció anyaga náluk fokozatosan egyesül, mondja E. Csorba Csilla, a PIM igazgatója. Maga Ernst Lajos szándéka is ez lett volna, adományozott is tárgyakat annak idején a Petőfi Háznak, s azt szerette volna, ha a Petőfi Ház megvásárolja a gyűjteményét, de az árban nem tudtak megegyezni.

Több mint kétszáz olyan relikviáról, tárgyról tudunk, amelyek a Petőfi családhoz köthetők, eredetük vélt vagy valós, ezek közül több elveszett vagy lappang. Például tudnak a költő magángyűjtőknél lévő, hímzett tolltartójáról, több székről is, melyeken állítólag valaha ült, s néhány ruhadarabról.

– A mai irodalmi muzeológia eltér a régi ereklyetáraktól – teszi hozzá E. Csorba Csilla –, a mai kiállításokban a tárgyak más dokumentumokkal együtt új kontextusba kerülnek, kiegészítik, árnyalják ismereteinket. A magyar irodalom nagyjai közül szinte mindenkitől birtokolnak személyes tárgyakat a PIM-ben, ahol külön relikviatár is létezik. Itt őrzik egyebek mellett Móricz Zsigmond csizmáját, Ady Endre kalapját és sálját, Babits Mihály bomba sújtotta írógépét. Jó néhány nagy író dolgozószobájának berendezése is megvan.

Nyilvánvaló, hogy ha válogathatnak, elsősorban az írással kapcsolatos tárgyakat gyűjtik, de olyanokat is, amelyekkel jól megragadható egy-egy író környezete. Szentkuthy például jómódban élt, szép festmények vették körül. A közelmúltban került be Rába György, Somlyó György hagyatéka. Sőt már az élő íróktól is beszereztek emlékeket egy akció keretében. Egyszerűen megkérték őket, hogy adjanak be egy-egy tárgyat, amit magukra jellemzőnek tartanak. Így jutottak néhány kortárs bőrtáskához, írógéphez és zakóhoz.