Egértelen méretű füleivel repülni is képes a kislovag

Ez volt a mozivilág karácsonyi ajándéka a családoknak. Sajnos nem egészen az, amit szerettünk volna. Gyönyörű, sokat ígérő csomagolásban valami, amivel nem tudunk mit kezdeni. Látszik persze az adni vágyó igyekezet, de talán pont ez a baj: mindent egyszerre akartak belecsomagolni ebbe a kis ajándékba. Egyszerre akarták belerejteni a Karib-tenger kalózait, a L’ecsót, a Shreket és még, nem is tudom: a Nosferatut és a Gladiátort. Leginkább a L’ecsót érzetem benne újrafőzve.

Talán mert részben ez is patkánytörténet. Két főhőse közül az egyik egy kis kóborpatkány, aki valami hajóról keveredik a levesevők szigetére és először az ő kalandjain szórakozhatunk. Ő is ugyanúgy a konyhába téved persze, mint a L’ecsó hőse, de ő levest nem, csak bajt kever. Szakadt, csapzott, lógó fülű és vidám kis fickó. Ha semmit nem tesz is: nevetni kell.

De aztán háttérbe szorul, átveszi tőle a főszerepet Cincin lovag, a nagyfülű kisegér, akinek az asorsa, hogy kiveti magából az egértársadalom, mert nem tudja megtanulni egyik legfőbb tulajdonságugat, a félelmet. Nem fél, mint a többi egér (például testvére: aki a szinkron egyik remek poénja szerint annyira fél, hogy ha valaki nála jobban fél, az már negyed). Cincin afféle bájos figurának készült (akit még a fordítók is a szívünkbe akarnak lopni azzal, hogy Egérszeginek keresztelik), kissé eltúlzott fülekkel, amelyek egértelenné, már-már nyúlszerűvé teszik (egyszer még repül is velük).

A film karakterfigurái jobban sikerültek: a patkányalvilágot irányító Nosferatu alkatú vezérpatkány (akihez hasonlót láthattunk a L’ecsóban étteremkritikusként), meg a gyümölcsökből összeálló, dinnyefejű és körteorrú konyhaszellem, a disznók közt nevelkedő malacpofa-komorna. És magával ragadó, mesésen kidolgozott – szinte grimmes - a látványvilág, a háttér, a környezet. Mindez kifogástalan.

A történet viszont problémás. Még akkor is ezt kell mondanom, ha a film egy sikeres gyerekkönyv adaptációja. Nem elég erős a főszál, elveszik a jól megcsinált, de nem elég alárendelt melléksztorik között. Mert mi is itt a főszál: Cincin története, akit bátorsága miatt az egerek száműznek az alvilágba, ahol a patkányok az urak? Vagy a szomorú hercegnő története, akit szintén az alvilágba, a pincetömlöcbe juttat a magát hercegkisasszonynak képzelő malacpofa-szolgálólány? Netán a kis vándorpatkány, akinek jellemét csak látszólag rontják meg elvetemült társai és végül segít a happy end felé fordítani a történetet? Csak a cím alapján tudom a választ.

A Cincin lovag az a színes, szagos valami, amivel a gyereket oly könnyű elkápráztatni. Nem akarnám ezzel lebeszélni róla a szülőket, hiszen a vattacvukrot is megveszük olykor, meg a lufit. És úgyis erről fog beszélni mindenki az iskolában, és Cincin fog a kölykökre mosolyogni mindenhonnan. Miért fosztanánk meg őket attól, hogy tudják, ki ez a figura. Végül is nem egy lélektorzító hős. Csak mi fogjuk unni kissé, már a moziban.