Emma Kirkby szerint az éneklés szubjektív ügy

Népszabadság - Kiss Zoltán

- El nem tudom képzelni, hogyan lesz az ember véletlenül énekes.

- Hihetetlen szerencse kell hozzá. Mindig is érdekelt a mitológia, a történelem, görög-latin szakos tanárnak készültem. Édesapám a tengerészetnél dolgozott, ezért vagy hat különböző általános iskolába jártam. A négyes számúban, nyolcévesen kezdtem a latint, a következőben pedig a görögöt. A zenetanulással ugyancsak szerencsém volt. Tizennégy évesen eljártam az iskolai madrigálkórusba. A tanárunk rájött, hogy a közeli fiúiskola igazgatója szintén reneszánszőrült, így megszervezték, hogy vasárnap délutánonként együtt énekeljünk néhány sráccal, például Byrd Négyszólamú miséjét. Úgy éreztem, a mennyországban járok, azóta rajongok a régi zenéért. Később beléptem az egyetemi kórusba, majd tanárként is több együttesbe. Aztán a kedvtelés átcsapott valami komolyabba, jöttek a felkérések.

- Csak a régi zene érdekelte?

- Több mint harminc éve ezzel foglalkozom. Olyan együttesekkel kötöttem hosszú távú barátságot, mint a London Baroque, a Freiburger Barockorchester, a linzi L'Orfeo, az Orchestra of the Age of Enlightenment, és néhány ifjabb zenekar. Akadtak kitérők, de ritkán.

- Mit hallgat otthon? Ne keserítsen el, hogy mint az énekesek általában, ön is a csöndet értékeli legjobban!

- Szeretem a csöndet, de a jó rádióműsorokat is, meg az indiai muzsikát. A fiam huszonegy éves, az ő zenei ízlése kicsit tágabb: Purcelltől a heavy metalig terjed.

- Irtózik a heavy metaltól?

- Hozzászoktam. Az az érdekes, hogy mindegyik szám csodásan kezdődik, csak utána vált át falrengetőbe. Ezért inkább maradok a reneszánsznál és a barokknál. Sokkal inkább izgat, hogy összegyűjtsük azokat a zenéket, amelyek például Shakespeare-hez kötődnek. A Szerelmes Shakespeare koncertünkben így egymás után jönnek kortárs zeneszerzők, vagy azok a művek, amelyeket a színdarabjai ihlettek. Bár imádom, be kell vallanom, hogy Shakespeare-hez kötődik az eddigi legnagyobb szakmai kudarcom is.

- Uramisten, mi történt?

- Tizenkét éves lehettem, az iskolában az Ahogy tetsziket akartuk előadni, rám osztották Rosalindát. De a premier előtt egy nappal kanyaróm lett, és egy sötét szobában kellett végigkuksolnom a bemutatót. Másodszereposztás híján megoldották nélkülem.

- Ennél jobb dolgok is történtek önnel. Például a BBC Music Magazine listát készített minden idők legjobb szopránjairól. Önt a tizedik helyre sorolták. Azért az nem rossz.

- Az éneklés elég szubjektív ügy. Mindenkinek vannak kedvencei, és minden éppen attól függ, kit kérdeztek meg, és annak ki jutott eszébe elsőre. Nem szeretem a listákat, és azt sem, ha a kedvenceimről faggatnak. Nagyon megtisztelő ez a helyezés, de higgye el, minden csoda három napig tart.

- Valószínűleg nem a csodának tulajdonítja, hogy két éve a Brit Birodalom Rendjének lovagi címével tüntették ki.

- Bevallom, ettől sem változott meg az életem, de ez valódi elismerése a régi zenével foglalkozó szakmánknak. Csakis azért fogadtam el, mert ez hivatalos visszajelzés egy olyan csapatnak, amely sosem tartozott a fősodorhoz. De tudja, mit, az egyetlen, ami számít: a zene. Abból is az élő koncert, annak minden egyes pillanata. Ez csak a miénk, zenészeké és a közönségé.

Kapcsolódó cikkek: Koncert egy sérült kisgyermekért | Tíz nap tiszta zene | Fahangú műanyag | A basszusgitár-óriás ismét Magyarországon | Megvan az új jelölt