Kass János túl hidegnek találta az agyagot, viszont gyerekként is telerajzolta már vasalószénel a falat. Ma már csak arra vár, hogy a dolgok kitisztuljanak.

Népszabadság - Teknős Miklós

- A szagok intenzíven hatnak rám. Anyámé itt lappang az agyamban, bár hosszú kapcsolatunk sajnos nem lehetett, fiatalon megbetegedett, negyvenötben pedig meghalt.

Az emlékfalatok között kuporog a nagypapa alapította híres szegedi Kass szálloda illata is. Víg évek voltak, jól emlékszik rájuk. Az egyik szárnyban ők laktak, a többiben írók, költők, muzsikusok, színészek. Móricz Zsigmond szívesen ugratta a kissrácot, Juhász Gyula az anyukának udvarolt. Beugrik Móra Ferenc vakító kék szeme, mennyezetig érő könyvpolca, örökké égő szivarja. Mikor vendégük lett Josephine Baker, a kis Kass hiába várta, hogy közelről megvizsgálhassa a híres banánszoknyát. A Bronz Vénusz civilben érkezett Szegedre.

A szálló és a család aztán befuccsolt, és Szegedről a fővárosba költözött a família, először Kőbányára, majd a budai Várba. A háború utáni tanulmányait meglehetősen hátráltatta polgári származása. No meg az, hogy nem nagyon szeretett tanulni. A Werbőczy gimnázium után az iparművészeti iskola és a kerámia szak következett. Tanárai féltették, túl fiatalnak ítélték az aktrajzoláshoz. A negyvenes években
Kovács Margitnak korongozott és mázazott, segített be- és kipakolni.

- Angyali volt Margit - meséli -, bár sokan támadták, hogy Aczél György patronáltja, meg hogy semmi köze Szentendréhez. Tényleg kiemelt embernek számított, de szakmailag megtámadhatatlannak. A munkakultúráját őrzöm most is.

Az agyaggal azonban szakított. Túl hidegnek találta. Ráadásul a háború alatt és után hiánycikk lett a fűtőanyag és a máz. Igazság szerint mindig is a grafika érdekelte, gyerekként nem hiába rajzolta tele a falat vasalószénnel. Tudta, mi jár érte: csattanós pofon. Szakiskolásként még merészebb vállalkozásba fogott. Hamis papírokat, pecséteket gyártott a menekülőknek. Bár tettéért 1944-ben a pofonnál súlyosabb büntetésre számíthatott, ez sem tántorította el.

- Vonszolom magammal a múltamat. Kivándorolni rögtön a háború után kellett volna, amíg az anyanyelv nem ivódott be az agyamba. Míg nem volt gyerek.

Ha nem is disszidált, Kass János sokat dolgozott külföldön. A hatvanas évek legelején a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán könyvművészetet tanult. Később évi két-három hónapot töltött Londonban, ahol a falusias, békés Hampstead városrészben lakott.

Nehéz végigböngészni egy rendesebb könyvespolcot úgy, hogy ne kerüljön elő Kass illusztrálta kötet. Párat összenyaláboltam a sajátomból, és emlékcsalogatónak magammal vittem a beszélgetésre.

Kass: Míg élek, keresem a kimondhatatlant, az igazságot
Teknős Miklós - A Thamos azért érdekes, mert Devecseri Gábor utolsó fordítása. Sokat dolgoztunk együtt - markolja meg a kupac tetején lévő kötetet.

Első könyvillusztrációjaként általában a Don Quijotét említik, pedig nem ez volt a legelső. Hogy melyik is, arra hirtelen nem emlékszik. Ezért Gál József kétkötetes Kass-bibliográfiáját veszi elő. Van valami fura abban, hogy saját bibliográfiájából olvassa ki: - A Noszty fiú Karinthy-féle átdolgozása 1950-ből. Három évvel később kértek fel a Cervantes-kötetre.

Nézegetjük a heverőre kipakolt műveket, Mózes, Toldi, Háry, Hamlet, mind fontos. Gyerekkönyvet nem is hoztam magammal. Se Tom Sawyert, se Robinson Crusoe-t, se a Didergő királyt.

Tény, hogy a hetvenes évek magyar könyvkiadásának felfelé ívelő szakaszát fogta ki Kass. De a szerencséjébe beleolvadt múltja is: az Új Írás folyóirat művészeti szerkesztőjeként sok íróval kötött barátságot a hatvanas évek második felében. Kassák Lajossal, Juhász Ferenccel, Örkény Istvánnal, Zelk Zoltánnal, Ágh Istvánnal.

- Akkor nem volt akkora megosztottság, mint most - emlékszik. - Számoltunk egymással, és ha Nagy Lászlónak megjelent egy verse, azonnal megszereztük. Ha valaki hívott, hogy illusztráljam a könyvét, rögtön nekiláttam.

A Helikon Kiadó felkérésére készítette el először A kékszakállú herceg vára könyvillusztrációját. Az ember tragédiája és a Psalmus Hungaricus mellett ez lett a kedvence. Fél évszázad után sem tud elszakadni tőle, tovább és tovább "írja" erős vörössel és kékkel, fehérrel, arannyal, feketével. Most is ezt festeném, ha jobban lennék - néz maga elé, majd elméláz a kérdésen:

- Mi az, ami nem hagyja nyugodni ebben a történetben?

- A nők - válaszol csendesen. - Mindig közbeszólnak. Nagyon nehéz téma. Az édesanyám jut eszembe, nyilván dolgozik a hiányérzet. A nők mindig fontosak voltak nekem. De erről beszéljünk majd máskor - mondja, és mielőtt lezárná a témát, annyit hozzábiggyeszt: - Sokféle módon közelíti meg az ember a lényeget. Talán ennyi évtized alatt több és okosabb lettem, mélyebbre fúrtam. Most már arra vágyom, hogy a dolgok kitisztuljanak.

A be nem végzett dolgokról még csak annyit: a Kékszakállú-képek nyomán filmet is akart készíteni. De nem volt szponzor. A Fejek-sorozatból készült viszont a világ első számítógépes animációja. A magyar származású rendezővel, John Halassal Londonban forgatott mozi számos díjat hozott.

A karakteres vonású fehér Kass-fejek többféle matériából születtek. Rosenthaléknál limitált szériájú porcelánt tervezett, amelyre akkor kapott felkérést, amikor a sportos tulaj elkajakozott Bécsből a Lánchídig. A műanyag változatot egy ausztrál kiállításmeghívásra ötlötte ki: a törékeny fejek utaztatása drága és rizikós, az összezárható öntőforma viszont olcsó és biztonságos.

A műanyagokból itthon is jó pár példány készült. "Ezek a fejek a tömeggyártás termékei. Maga a névtelen, szorongó, a jövőjét nem ismerő tömeg. Arctalan. A tömegnek nincs arca!" - írta róluk. A Fejeket hol maga passzintotta művekhez (például Faludy Börtönverseihez), hol "fehér papír három dimenzióban" felkiáltással művészbarátoknak nyújtotta át. Kezdjenek vele valamit! Volt, aki teleírta verssel, más a személyi számát firkálta rá. Készült "megzenésített" arc, és vörös festékkel leöntött. Szegeden, ahol 1985-ben nyílt galériája, iskolásoknak adtak nemrég pár natúr plasztikkoponyát, ezekből néhány egészen nagyszerű darab született.

- Míg élek, keresem a kimondhatatlant, az igazságot. Ez a csoda és a művészet lényege. Ha festő volnék, egyszerűbb lenne. Ott a harminc képem, válogassanak! Én viszont a szobortól a grafikáig sokfélét művelek, még írok is, fotózom. Sajnos, egyre kevesebbet. És persze a bélyeg! Az elsőt a könyvnyomtatás ötszázadik évfordulójára kiírt pályázatra terveztük Haiman Györggyel, 1973-ban. Kaffka Margittól Newtonig vagy száz fajtát rajzoltam.

Talán az egyik utolsó, az Orvosportré-sorozat lett igazi világszám. A Magyar Posta büszkesége temérdek díjat nyert:

- Profi munka a bélyeg, kötetlenül kötött. Ezernyi szabálya miatt mintha zsákban futnék.

Még a zsákban futásnál is faramucibb Kass János kapcsolata a túlvilággal. Nyolcvanadik születésnapján a mentők vitték el. Azt hitte, meghalt, de elfogadta sorsát: kerek életet élt. Mikor felocsúdott, úgy érezte, már odaát van. Csak furcsállta, hogy minden olyan, mint a földön. Ha ez mégis a kórház, gondolta, akkor a sors kényszeríti, hogy maradjon.

Akkor így kell lennie.