Lovasi András

Népszabadság - Móricz Simon

- Összeszorult a szíved? Összeszorult a szád?

- Most, ahogy kettesben jöttünk Budapestre Kispál Andrással, és nosztalgiáztunk, kicsit össze. Volt már egy pár haláleset az életemben, közeli hozzátartozóké, barátoké. Sosem akkor hasít bele az emberbe a hiány, amikor a haláleset vagy akár a temetés történik, hanem később, mikor azt kérdezed: miért nincs itt? Akkor gondol bele az ember: úristen, ez meghalt! Nyilván ez a búcsú is az augusztusi koncert után lesz rossz. Meg amikor néha azt mondjuk majd, ebből vagy abból milyen jó kis Kispál és a borz számot lehetne csinálni...

- Miért döntöttetek úgy, hogy ez a dolog elfáradt?

- Mert valószínűleg tényleg elfáradt. Mivel baráti kapcsolatban vagyunk, mindig megpróbáltuk megfejteni, kibeszélni, átrágni, miért van épp alkotói válság, miért nem születnek új dalok, vagy ha születnek, miért nem olyanok, amilyennek szeretnénk őket. Próbáltunk a végére járni, mint ahogy egy elrontott házasságnak is próbál az ember a végére járni. Aztán ez valahogy nem sikerült. Különböző határidőket adtunk magunknak, tavaly szeptemberben például kitaláltuk, hogy januárban és februárban egyáltalán nem vállalunk koncerteket, hanem egy új lemezen dolgozunk. Egy-két számot össze is hoztunk, aztán rájöttünk, hogy tulajdonképpen azért nem készül ez a lemez úgy, azzal a tűzzel, svunggal, ahogy és amilyennel kellene, mert mindenki mást akar csinálni. Az első 14 évben gyakorlatilag 14 lemezünk jelent meg, irgalmatlan tempót diktáltunk, éjjel-nappal a Kispállal foglalkoztunk. Lehet, hogy egyszerűen csak belefáradtunk. Az utolsó lemez nem olyan lett, amilyet szerettünk volna. A szerzők elégedetlenek voltak a dalaikkal, nem ilyennek álmodták meg őket, ráadásul az akkori dobosunk még rá is tett erre egy lapáttal. Mondjuk úgy, hogy az ő személye egy azóta viszonylag megbánt választás volt. Ez a két tényező együtt indította el az eróziót.

- Egy olvasónk szerint a tény, hogy feloszlik a Kispál és a borz, nem csak egy zenekar végét jelenti, hanem egy egész generációt ösztönöz arra, hogy szembenézzen a korával.

- Aki velünk együtt nőtt fel, velünk vészelte át ezt a huszonpár évet, annak nyilván egyfajta viszonyítási pont volt a Kispál, most pedig egy illúziója foszlik szét ezzel. Ha egy kedvelt édesipari termék hirtelen eltűnik a boltokból, egy ideig hiányzik, aztán azt mondod: hát, mindegy. Ilyen értelemben lehet, hogy Kispál és a borz is hiányozni fog azok közül a dolgok közül, amelyekre biztosan számíthat, számíthatott az ember. Mindig kérdezték tőlünk, meddig maradunk együtt, mi pedig mindig azt mondtuk: két-három évre látunk előre. Most meg két-három évre nem látunk előre. Az biztos, hogy nem lesz több búcsúkoncert. Ha valaha összeállunk újra - amire, mondom, belátható időn belül nem kerül sor -, az azért lesz, mert van új mondandónk, vagy legalábbis azt hisszük, hogy van. Aztán persze lehet, hogy nem lesz.

- A kincstári, ám nyilván igaz szöveg szerint most jött el az idő, hogy a régóta dédelgetett terveket külön-külön valóra váltsátok. Éspedig?

- A Kiscsillag zenekar új lemeze félig már készen van, talán ősszel meg is tud jelenni, jól haladunk. És szeretnék egy szólóanyagot is. Azt gondolom, hogy azt a fajta alkotási és beszédmódot, amely a Kispálé, én otthagynám a többi zenekarnak, akik sokszor jobban, maibban csinálják-beszélik, mint mi.

- Jobb Kispál-számokat írnak, mint a Kispál?

- Majd az idő eldönti, tényleg jobbakat-e, de legalább csinálnak Kispál-számokat, igen. Vannak olyan előadók, akik szinte utánozhatatlanok. Ilyen például Kovács Ákos. És van egyfajta beszédmód, stílus, amelyet lehet utánozni - ilyen a Kispálé. Ez nem azt jelenti, hogy azok a zenekarok, amelyek „Kispál-klónokként" kezdték, ne lehetnének önálló entitások. Amikor a Coldplay megjelent, mindenki azt mondta rájuk: Radiohead-másolatok. Ma már senkinek sem jut eszébe a Radiohead a Coldplayről. Mindenki elrúgta magát valahonnan, valamilyen medence falától. Én ezt az egész nyelv- és gesztusrendszert érzem fáradtnak. Nem véletlen, hogy a Kiscsillag egy sokkal direktebb eszközrendszerrel dolgozik... A majdani szólólemez pedig szobazene lesz, ahogy a Bandi a hegyről is az volt. Őszintén szólva kevéssé érdekel már az artisztikus jellegű, under-pop-rock. Amikor nagy nyilvánosságot kap, ez a műfaj is pontosan úgy kezd el működni, ahogy a popzene többi műfaja. Ez természetes. Megtanulhatóvá válik a slágerírás. Én ebben már nem akarok részt venni.

- Mit gondolsz a sanzon, a dal szerepéről ma?

- Mi a sanzon? Dal. Dalos dal. A lényeg, hogy a dal mindennél fontosabb. Azt gondolom, a Budapest Bár is épp azért érdekes, mert azt mutatja meg, hogy van egy hagyomány, amelyet újra és újra működésbe lehet hozni, jó ízléssel, lelkesedéssel. A Csík zenekarnál ez a népzene, a Budapest Bárnál pedig a régi pesti dal, amelyik egyszerre táplálkozik a magyar asztalizenéből, a francia sanzonhagyományból és mondjuk az amerikai szvingből. Akkoriban is egy csomó rossz dal született, hiszen napi ipar volt, akárcsak az újságírás: minden nap meg kellett írni a penzumot. Ahol pedig fűrészelnek, ott hull a forgács. Az idő majd szelektál. De a jó dal nem pusztul el.

- Az eltelt húsz-huszonhárom évből hány olyan dalod van, amely még ma is él, működik?

- Viszonylag kevés. De ez csak azt jelenti, hogy most más érdekel, mint régen. Volt olyan időszak, amikor hobbit csináltam abból, hogy mindenből dalt írtam. Volt, hogy csak belső hangokból írtam. Sokféle időszakom volt. Minden módszernek voltak sikeresebb és kevésbé sikeres darabjai. Ha nagyon kritikus vagyok, és a hangzást, hangszerelést is figyelembe veszem, akkor talán egy jó nagylemezt össze lehetne belőle kaparni.

- Egyáltalán nem úgy nézel ki, mint egy Kossuth-díjas.

- Miért, hogy néznek ki a Kossuth-díjasok?

- Nem tudom, talán glória van a fejük fölött, és tíz centivel a föld felett járnak.

- Találkoztam velük, nem így van. Csak húsz-harminc évvel idősebbek, mint én.

- A díjad az alternatív-underground zene kanonizálását jelenti? Ha igen, jól van ez így?

- Minden úgy van jól, ahogy van. Nem gondolom, hogy Nick Cave vagy a Rolling Stones ugyanazt jelenti, mint húsz vagy negyven éve. Nem tudom egyébként, ki mondta ki először, hogy a Lovasinak adjunk Kossuth-díjat. De hogy ez valakinek egyáltalán eszébe jutott, azt jelenti, hogy az a generáció, amelyiknek ez a zene meghatározó volt az életében, most döntési pozícióba került. A mi elismerésünk valamiféleképpen annak a hagyománynak az elismerése is, amelynek a Kispál és a borz a folytonosságát jelentette. A nyolcvanas évek undegroundjának, avantgárdjának.

- Felvetődött, hogy ne vedd át a díjat?

- Fel, de inkább csak kényelmi szempontok miatt. Nyilván az is eszébe jut az embernek: mit kapok én majd ezért!? Az összeesküvés-elméletekre, meg az olyan megszólalásokra, amelyeket nem feltétlenül a jó szándék vezérel, nem figyelek. Nem ütöttem be a Google-ba, hogy Kossuth-díj + Lovasi. És egyébként sem olvasok kommenteket az interneten. Az ilyesmit az egészségügyi szempontok miatt érdemes kizárni az életünkből.

- Mindent azért mégsem lehet. Fontosnak tartod, hogy elmenj szavazni?

- Fontosnak tartom, hogy mindenki elmenjen szavazni, de hogy én elmegyek-e, azt még nem tudom. Ha jó lesz az idő, és el tudok menni horgászni, akkor nem biztos...

- Furcsa ez a válasz. Egy időben sokat lehetett téged látni az LMP környékén.

- Szerintem hoztam nekik annyi szavazatot, hogy nekem ne kelljen elmenni.

- Mi az, ami idegesít? A „csend, meg a zaj"?

- A csend nem idegesít, az sosincs körülöttünk. A nagyon halk, de monoton zajok idegesítenek. A számítógépzúgás, például. Vagy ha félreértenek. Attól fogva, hogy bármilyen emberi megnyilvánulásod van, ami nyilván azt is jelenti, hogy a saját vagy más gyengeségeit karikírozod, olyan mennyiségű támadás zúdul rád, hogy egyből megtanulod: ilyet többet ne! A Kádár-korszakban volt egyfajta bürokratikus beszédmód, amelynek az volt a lényege, hogy jöjjenek ki belőled hangok, de mégse mondj semmit, a mondandód súlya a zéróhoz közelítsen. Ilyen szempontból a Jobbik, vagy akár az LMP kapcsán arra gondolsz: ilyeneket azért nem szoktak mondani! Felkapod a fejed. A Jobbik például ebbe a politikailag korrekt beszédmódba tört be: azt mondják, amit a kocsmában a Józsi bácsi mond.

- Nem tartasz a Jobbiktól?

- Nem hiszem, hogy Le Pen tönkretette volna a Francia Köztársaságot, vagy Jörg Haider az osztrákot. Szerintem, hogyha egyáltalán megérdemlünk bármiféle demokráciát, akkor a Jobbik is benne van a pakliban. Ha meg nem, akkor valamit rosszul csináltunk.

Kapcsolódó cikkek: A fehér ember rapje | Cirkuszi zene vibráló fényben - galéria | Az első próbától a titkos koncertig | Lehet-e híres a könnyűzenész, ha magyar? | Madonna után is lesz élet