
Késésben. 2008.09.15-én Orbán Viktor a FIDESZ elnöke kis késéssel érkezik a Hold utcai Református Templom miséjére, melyet a 2008/2009-es parlamenti ülésszak kezdetére tartottak. Népszabadság - Kovács Bence
A Fotóklikk.hu-oldalon követhették az érdeklődők január 16-18. között, ahogy az öttagú zsűri a MÚOSZ által meghirdetett sajtófotó pályázatra érkezett 11 ezer 939 felvételt öt fordulóban elbírálta. A szelektálás menetét és a nyertes képeket ugyanitt meg lehet tekinteni most is. A grémium, Szigeti Tamás, a Figyelő képszerkesztője, Kincses Károly fotótörténész, Koncz Zsuzsa szabadfoglalkozású fotóriporter, a Színház című folyóirat képszerkesztője, Pintér Márta, a BEST képszerkesztője és Simon Márk, a 168 Óra fotórovatának vezetője a MÚOSZ nagydíjat a Dunaszerdahelyi pokol című sorozatáért Takáts Péternek, a Bors fotóriporterrének adta.
„Külön öröm, hogy sok új arc nyert, rengeteg friss tehetséget hozott fel a pályázat" - mondta el az eredményhirdetés előtt Bánkuti András. A MÚOSZ fotóriporteri szakosztályának elnöke azonban hozzátette: a hazai sajtóban egyre kisebb hely jut a képeknek. „Nem csak akkor kell felfedezni egy fotót, ha pályázatot nyer" - jegyezte meg. A zsűri elnöke, Szigeti Tamás a képaláírások szerepét emelte ki. „Idén a kollégák kicsit komolyabban vették azt a kérésünket, hogy figyeljenek a képaláírásokra, erre a zsűri is fokozottabban figyelt".
A díjakat március 19-én adják át a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nyertesek képeit március 20. és április 26. között tekintheti meg a budapesti közönség, majd a kiállítás több vidéki városban, várhatóan Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Pécsen és Szegeden is látható lesz. Az idei kísérő kiállítás: a Határnyitás 20 éve című tárlat. A Magyar Sajtófotó pályázat képei csütörtöktől nemcsak a Fotóklikken, hanem a www.sf2008.hu internetes oldalon is megtekinthetők.
KÉPGALÉRIA Kattinston a jobboldali képre a Népszabadság fotóriporterei díjnyertes munkáinak megtekintéséhez.
 Birkanyírás Hortobágyon. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia, sorozat. I. díj 1/9 Népszabadság - Móricz Simon
Díjak:
MÚOSZ nagydíj:
Takáts Péter (Bors)
Hír-eseményfotó:
Mudra László (Mezőföldi Élet) Beliczay László (MTI) Kovács Bence (Népszabadság)
Képriport (sorozat):
Szandelszky Béla (AP) Birton Szabolcs (szabadúszó) Móricz Simon (Népszabadság)
Emberábrázolás-portré (egyedi):
Balogh Zoltán (szabadfoglalkozású) Madácsi Zoltán (szabadfoglalkozású) Kovács Attila János (MTI)
Emberábrázolás-portré (sorozat):
Kapolka Gábor (szabadúszó) Kristo Robertnek (Csíki Hírlap) Tombor Zoltánnak (szabadúszó).
Művészet (egyedi):
Schild Tamás (szabadfoglalkozású) Beliczay László (MTI) Reviczky Zsolt (Népszabadság)
Művészet (sorozat):
Kömöz Gergely Szigetváry Zsolt (MTI) Honéczy Barnabás (MTI)
Sportfotó (egyedi):
Cseh Dániel (Blikk) Kovács Anikó (sporthirado.hu) Földi Imre (MTI)
Sportfotó (sorozat):
Schmidt János (szabadúszó) Illyés Tibor (MTI) Illyés Tibor (MTI)
Természet és a tudomány (egyedi):
Kudich Zsolt (NEXON) Kádár István (szabadfoglalkozású) Völgyi Attila (Napi Gazdaság)
Természet és a tudomány (sorozat):
Hajdu András (szabadúszó) Fazekas István (HVG) Reviczky Zsolt (Népszabadság)
Társadalomábrázoló és dokumentarista (egyedi):
Stiller Ákos (hvg.hu), Teknős Miklós (Népszabadság) Kerekes M. István (szabadúszó)
Társadalomábrázoló és dokumentarista (sorozat):
Móricz Simon (Népszabadság) Kerekes M. István (szabadúszó) Hajdú D. András (Origo)
Humor-zsáner-bulvár:
Földi Imre (MTI) Kertész Gábor (Népszava) Sándor Judit (Pécsi Hírek Lapkiadó Kft.)
Különdíjak:
A legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíj: Dezső T. Tamás (szabadúszó fotóriporter)
A legjobb kollekciónak szánt Munkácsi Márton-díj: Móricz Simon (Népszabadság)
A legjobb hírképnek szóló Escher Károly-különdíj: Schmidt János (szabadúszó)
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó elismerést Mudra László (Mezőföldi Élet) nyerte
A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Móricz Simon (Népszabadság)
A Sajtószakszervezet díja: Sopronyi Gyula (szabadúszó)
|