A kedves olvasó eldöntheti, elfogadható-e számára ez az elfogadás. S ha igen, akkor többé nem gondolhatja úgy, hogy bárkitől, bármely társadalmi, politikai csoporttól joga lenne számon kérni a múlttal való szembenézést, pláne büntetést követelni egy szervezett, származási alapú népirtás tagadói számára.

Olyan nincs, hogy „a” társadalom szembenéz a múltjával. Minden társadalom sok eltérő érdekű és szemléletű csoportból és gyarló egyénekből áll. Egy társadalom különböző elemei mindig különböző mértékben képesek szembenézni történelmi jelenségekkel. Súlyos következményekkel jár, ha bűnös történelmi tévelygések széles körben megdicsőülnek, s aki erre figyelmeztet, jól teszi, de aki általános ítéletet fogalmaz meg „a” társadalom, „a” magyarok szembenéző készségéről, biztosan tévedni fog.

Egy népnek, egy társadalomnak nincs egységes álláspontja, de egy államnak lehet. Az állam hivatalos álláspontjából pedig hatalmi lépések, jogok, törvények következnek. Ezért az államok szembenéző képessége sokkal jobban megragadható, a jelenünkre sokkal erősebben és közvetlenebbül ható kérdés.

Hogy közelebb jöjjünk: Csehország és Szlovákia azoknak a Benes-dekrétumoknak ad jelenbéli jogkövetkezményekkel járó hivatalos védelmet, amelyek részben a zsidótörvények logikáját követik, s „végső megoldásként”, ha nem is a kisebbségek kiirtását, de mindenesetre az eltüntetésüket célozzák. Benes 1945-ös elképzelésének megfelelően, miszerint „elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végső megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz”.

És vannak, akik komolyan hiszik, hogy szélsőségesen soviniszta dekrétumok állami védelme ellen csak soviniszta alapon lehet tiltakozni, s hallgatólagos jóváhagyásuk összeegyeztethető bárminő antisoviniszta, antirasszista meggyőződéssel és fellépéssel. Hát nem. Lehet azt hinni, hogy a nyugalom minden hazugságot megér, de akkor tessék következetesen feladni az elveket.