Várkonyi Mátyás

Népszabadság - Kurucz Árpád

Csak azért nem szereti, ha felteszik neki a "Mi lett volna belőled Nyugaton?" kérdést, mert ezzel azt sejtetik, hogy ő nem boldog. Pedig dehogynem az. Várkonyi Mátyás zeneszerző röviden annyit szokott válaszolni: "Születni tudni kell." És magában arra gondol, hogy külföldön sikertelennek lenni sokkal, de sokkal rosszabb, mint idehaza sikeresnek.

Na jó, ő is tisztában van azzal, hogy művészileg versenytársa lehetett volna Andrew Lloyd Webbernek - üzletileg már nem feltétlenül. De azért megpróbálta: lefordították angolra a Sztárcsinálók című rockoperát, amelyre több országban is felfigyeltek, csakhogy ez önmagában mit sem ér. Hiányzik mögüle a jól bejáratott menedzseri-ügynökségi gépezet; hiába, a művészethez manapság sztárcsinálók kellenek. Egy pillanatig sem bánkódik ezen. Túl van tizenöt egész estés művön (Bábjátékos, Dorian Gray, Egri csillagok), rendszerezi és számítógépre viszi az anyagait, s várja a nagy pillanatot. Amely néha eljön: az idén nyáron a színházcsinálást is újrakezdheti.

A zene és ő már az óvodában örök barátságot kötöttek. Az óvónők szóltak a szüleinek, hogy érdemes odafigyelni rá, mert nagy a zenei tehetsége, és tisztán énekel. Felvételt hirdetett a Magyar Rádió gyermekkórusa, ahová első osztályos korától őt is felvették. A zene mellett ekkor barátkozott össze a színházzal is: a kórus tagjaként játszott például a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban vagy az Operaházban. Osztálytársa volt Fischer Iván, vele és Fischer Ádámmal gyermekkorukban zenekart alapítottak. Zeneszerzőként Várkonyi Mátyás már hétéves korától kisebb darabokat írt.

El is végezte a zeneszerzői szakot a konzervatóriumban, ám ekkor berobbant a beatkorszak. Várkonyi Mátyás is gitározni kezdett, gitárt gyártott, és oszlopos tagja lett a kollégium beatklubjának - így némi konfliktus keletkezett a klasszikus zene és közötte. Később átjelentkezett dzsessztanszakra, de aztán bevitték katonának. Három hónapig húzta csak távírászként, utána sikerült bekerülnie a székesfehérvári helyőrségi fúvószenekarba szárnykürtösnek. Naná, hogy a hadsereg után is zenélt tovább: alapító tagja volt a Generál együttesnek, ahol kilenc vidám évet töltött.

A színház felé fordult újra, mert érdekelte, miként lehetne az aktuális divatzenéket bevinni a színház falai közé. Bár operett és musical létezett, a beat- és a rockzene hiányzott a színpadokról. Az áttörés 1980-ban következett be, amikor Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor megalapította a Rock Színházat. S mivel a műfaj ismeretlen volt idehaza, úgy döntöttek, jobb egy világsikerrel kezdeni: bemutatták hát az Evitát. De egy évvel később, 1981-ben megszületett az első magyar rockopera, a Sztárcsinálók.

Ültek Kovács Kriszta színész-énekesnő zöld Trabantjában, útban Győrből Zsenynyére, és ott javasolta Várkonyi Mátyás, hogy az első saját darabjuk szóljon Néró római császárról. Kitalálta hozzá a Sztárcsinálók címet is, és mindenkit lázba hozott. Noha a diktátor felemelkedése, a politikai ellenfelek eltiprása az akkori Magyarországon nem volt éppen ártatlan téma, a hatalommal a Rock Színháznak sosem akadt gondja. A szerző szerint a kultúrpolitika szándékosan támogatta őket. A stratégia lényege: korszerű, nyugati műfajokat kell megtűrni, és ezzel bizonyítani, hogy a rendszer igenis fejlődőképes.

Szívósnak tartja magát Várkonyi Mátyás, sosem adja fel. A hatvanadik életévéhez közel aktívabb és pörgősebb, mint fiatalkorában
Népszabadság - Kurucz Árpád Ma is érezni a nosztalgiát Várkonyi Mátyás hangjában, amikor felidézi ezt a romantikus korszakot. Óbudán, a Hajógyári-szigeten próbáltak egy sátorban, ide került a nézőtér és a színpad - no meg a lavórok, mivel víz nem volt. Hályogkovács módjára csináltak színházat; nem volt semmilyen felettes, igazgató vagy szervező, egyfajta paradicsomi állapotban álmodták színpadra a művet. Több tízezer ember látta a Sztárcsinálókat, és elzarándokolt oda a magyar kulturális értelmiség színe-java. Új korszak kezdődött a magyarországi zenés színházak történetében, de ezt akkor nem tudta se Várkonyi Mátyás, se bárki más.

S láss csodát, a sikerek hatására hivatalosan is színházzá - értsd: költségvetési intézménnyé - vált a Rock Színház, amelynek hivatalos élete 1985-től 1996-ig tartott. ('96-ban a színházat "beolvasztották" az Operett Színházba.) Igazgatóként Várkonyi Mátyás épületet sosem kapott, csak jó tanácsot: mászkáljon a városban, és bökjön rá olyan épületekre, ahol színházat lehetne csinálni. Ez a hobbijává vált, és ma is azon veszi észre magát, hogy járkál Budapesten, s azon töpreng: ez az épület vajon nem lenne alkalmas? Most már persze tudja, hogy csak beetetés volt az egész, és soha senki nem akart tetőt adni a fejük fölé. A reményt ennek ellenére nem adja fel, különben - mint mondja - ülne a kertben, és nézné a pillangókat.

Hálát ad a sorsnak, mert alkalma volt nagyon megtanulni a szakmát. Ha az ember bekerül egy kőszínházba, rendszerint nem azt tanulja meg, miként lehet a művészi, technikai vagy anyagi gondokat a lehető legésszerűbben megoldani. Ő viszont állandó válságmenedzselésben élte le az életét, de ez sosem zavarta - sőt.

Az olyan pillanatok éltetik, mint amikor Óbuda polgármestere, Bús Balázs és az Óbudai Kulturális Központ igazgatónője, Lőrincz Edina nemrég megkereste őt, hogy július 2-tól adják elő újra a Sztárcsinálókat. Óbuda erősen kötődik a római hagyományokhoz (Aquincum, Amfiteátrum), így az Óbudai Nyár 2009 egyik programja lesz a mára legendává vált rockopera. Eredetileg az Amfiteátrumban szerették volna eljátszani, ám erről közlekedési és műemléki bonyodalmak miatt le kellett mondani.

Újraéleszteni az egykori életérzést, amely a Rock Színházat kísérte - ez Várkonyi Mátyás titkos álma. Amely aligha marad álom, hiszen hűséges rajongók csapata kíséri őt évtizedek óta mindenhová. Egy másik álma mesterkurzust hirdetni, ahol ő lenne a mester, a fiatal művészek pedig a tanítványok; miután elkészül egy produkció, már színházként működnének tovább. Merthogy Magyarországon az elmúlt évtizedben olyan színészgeneráció alakult ki, amely félig-meddig már megtanulta a szakmát, de a gyakorlatban még nem tudja használni. Amíg az ifjú művészek egy művet előadnak, jónak tűnnek, ám a felszínt kicsit megpiszkálva kiderül, hogy óriási szakmai hiányosságokkal küzdenek. A mesterkurzus ezeket a hiányokat pótolná.

Szívósnak tartja magát Várkonyi Mátyás, sosem adja fel. A hatvanadik életévéhez közel aktívabb és pörgősebb, mint fiatalkorában. Segíti a biztos családi háttér is: felesége, Horváth Kata jelmeztervező a színpadon is állandó társa. Három huszonéves gyermeke közül az egyik a zenei pályát folytatja, és karvezetőként dolgozik.

Széles mosollyal kérdezi: "Ha valaki Amerikában születik, és gazdag, hová mehetne tovább, a Holdra?" Ő a Földön szeret sztárcsináló lenni.