Népszabadság - Kovács Bence

Szakad az eső, remény sincs, hogy majdcsak eláll. A fotóst, a filmest az időjárás aggasztja, engem az, hogy az Immunkémiai reakción alapuló analitikai módszer alkalmazása a felszíni vizek növényvédőszer-maradék koncentrációjának monitorozására című tanulmánynak (csaknem) minden szavát értem - mármint külön-külön -, de lövésem sincs, mégis mit jelenthet így egyben, később simán felfogom, Dávid érzékletes magyarázatának jóvoltából. De addig egyszer mégiscsak eltévedünk, elvétjük az elágazást Vágsellye (Sal'a) felé.

A farkasdi házban úgy tűnik, legalább fél évszázada megállt az idő. Az öreg falak sosem látták a fiú Magyarországon tanuló édesapját, igaz Dávid sem ismerte, hazautazott, mikor végzett. A gyógyszerész-dinasztia emlékét a nagymama ápolja, a dédik képe előtt a vázából nem fogyhat ki a friss virág, és a vendégeknek haluskás karfiolleves, sült és knédli jár.

Dávid ízes felvidéki tájszólással nehezményezi erősen, hogy ugyanaz a nyílás szolgál beszédre és evésre az ember arcában, de beszéltetjük szegényt, mert félő, hogy odakint szavát szegné a felhőszakadás.

Igazi parasztünnep - konstatálja elégedetten a vízözönt, így nevezik arrafelé a munkaszünetet parancsoló esős napokat.

A család 92-től gazdálkodik 170 hektáron, ahol gabona és repce terem, korábban több alkalmazottjuk volt, de mióta Dávid belenőtt, és azonmód bele is szeretett a munkába, már elég egyetlen segítség.

"Azóta, hogy, hogynem, valahogy nagyobb a haszon is" - Dávid mosolya bevilágítja a ház mögötti színt - "összejön két-háromszázezer euró évente, azért erre már érdemes fejleszteni, meg aztán honnan is lenne nekem pénzem máshonnan a kutatásra..."

Az 1990-ben született fiú ősszel megy kilencedikbe, vagyis jövőre érettségizik, Pozsonyban. Édesanyjával és húgával '98 óta ott is laknak.

"A húgom tök más, mint én vagyok, nemcsak azért, mert én fekete vagyok, ő meg fehér, velem ellentétben igazi művészlélek: üvegfestést tanul Gután. Talán ezért imádjuk egymást annyira."

Dávid az utóbbi években ingázik a szlovák főváros és a családi gazdaság között. Nappal tanul, éjjel traktorozik, a nap többi szakában kutat és feltalál... Két éve lehetett, hogy a kicsit konzervatív nevelési elveket valló nagymama megpróbálta hazaparancsolni Dávidot éjfélre a diszkóból, de nemigen sikerült, mert visszaszólt: "ha szabad egész éjszaka szántanom, akkor szabadjon reggelig diszkóznom is!"

A buli? haverok? csajok? - kérdéskörre legyintés a válasz: az ilyesmire csak télen vagy parasztünnepen van idő, olyankor annak sincs akadálya, hogy a haverok bepasszírozódjanak Asterixba - Farkasdon minden járgánynak neve van - , és irány valamelyik győri mozi, Dávid gáláns barát hírében áll, sose kéri, hogy a többiek állják a jegy árát - hangjában a tizenkilenc éves vénemberek bölcsességével állapítja meg: van, hogy vissza is élnek vele.

A szín a színhelye a tudományos gyorstalpalónak is: grandiózus méretű tartályokban állnak a vegyszerek. Többnyire permetezőanyagok, hiszen a kutatás lényege éppen az, miként lehet célzottan és hatékonyan, minél kevesebb környezetszennyezéssel, az élővizek mérgezése nélkül optimális növényvédelmet biztosítani. Két módszer is ismert, az egyik a kromatográfiás - amúgy méregdrága - eljárás (HPLC), a másik az ELIZA, amely pénztárcabarát és egyszerűbb is. Ezt a kettőt hasonlította össze díjnyertes tanulmányában Dávid. Hallgatjuk a részleteket, nyilván tátva a szánk, még a diktafon is elakad, ahogy a sok peszticid kötődik vagy éppen izolál, a peroxidot bontja a hiperoxid, és valamitől valahogy láthatóvá válik a katalitikus reakció. (Vagy mi.)

Dávid szíve végül megesik rajtunk, és egy életszerű hasonlattal világossá válik a lényeg. A vízszennyezést képzeljük el úgy, mintha különböző típusú és megjelenésű pasik lennének egy Balaton méretű vízmennyiségben. Az ellenanyagok pedig legyenek kifinomult ízlésű, finnyásan válogatós csajok, akik csakis azokat a pasikat "fogják (kötik) meg", akik mindenben megfelelnek az elvárásoknak, és kész is van a kompetitív reakció.

A végeredmény: a szélirány és növényfajta nagyságának ismeretében optimálisan minimális mennyiségűre hígított vegyszert permetezhetünk megfelelő nyomással, az élővizek és a környezet megóvására.

Világos, mint a nap, pattanhatunk is a traktorra, hogy végre bőrig ázzunk a földeken. Raul, Zsuzsi és Brutus (a traktor- zetor flotta tagjai) várják, "kire" esik a választás, sajna az első kettőnek esélye sincs, ugyanis a zöld John Deere nyűgözi le a fiúkat. (Csak mondom, én is láttam ilyet már, kétszer is: a moziban, meg a Dózsa György úton pár éve.) Dávid is büszke rá, felét ő fizette, felét az EU, támogatásként.

Támogatásra ezután is nagy szükség lenne, alighanem szponzorkereséssel telik a közeljövő idő, a kutatáshoz mérés kell, a méréshez meg műszerek aranyárban, a már nem létező koronából 8 millió hiányzik hozzá, forintban kábé 60 millió.

Dávid a lelkünkre köti, hogy ki ne hagyjuk: ha nem a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumba jár, a Duna utcában, és nem Krastsenits Zoltán kutató úr a tanára - se díj, se hírnév, se siker. "Neki köszönhetem, hogy van esélyem a továbbtanulásra." Gondoltuk, az USA-ban, esetleg Kanadában, de nem. "Nem szeretném elhagyni a régiót, nem vágyódom nyugatra, Gödöllőn vagy Szegeden járnék egyetemre, ha lehet. Nemrég meghívott az EGIS Budapestre, lehetőséget kaptam, hogy megnézzem a kutatólaboratóriumukat, és prezentálhatom a saját kutatásaim eredményeit is. Magyar az anyanyelvem, és bár elég jó vagyok angolból, el tudom magyarázni, amit kutatok, de az új információkat magyarul vagy szlovákul könnyebben befogadom. És az igazság az, hogy szeretek itt élni, megszoktam ezt a vidéket, a környék hangulatát, ami a kutatói tulajdonságnak rossz, viszont földművesnek jó." Pedig nem mindig fenékig tejfel bengáli származású, fekete, magyar anyanyelvű kisebbségnek lenni. Dávid azt mondja, irigy emberek, persze, mindenütt akadnak, de nem esett jól neki, hogy amikor valaki beverte a John Deere első szélvédőjét, fültanúk szerint azt mondta az illető: majd a hülye nigger megcsináltatja... és ha már így szóba került, csak rákérdezünk a bal karján jól látható tetkóra is.

"A hugicám rajtam próbálta ki tetováló művészetét: én voltam az első kliense. Azóta rajtam maradt a CSOKI. Vajon, miért?"

Kapcsolódó cikkek: Ata doktor ezer gyermeke | A rudabányai szkeptikus | Az érpataki kancellár | Gyönyörű narancsok | A játékember