Népszabadság - Kocsis Zoltán

- Nem direkt csinálom, valami ösztönös dolog lehet - találgat a 39 éves, pápai férfi.

Az viszont tudatos döntés eredménye, hogy Sándor a látókhoz hasonlóan próbálja meg felépíteni az életét. Egy másfél szobás, 38 négyzetméteres pápai lakásban él, a megvételéhez 2,3 millió forintos hitelt vett fel. A törlesztést megkönnyíti, hogy hét éve folyamatosan van munkája: egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég pápai telephelyén dolgozik. Korábban selejtes műszaki árukat szerelt szét, három éve dossziéfüleket ragaszt.

Szabadidejében csupa olyasmivel foglalkozik, mint mások: internetezik, tévézik, zenét hallgat. Ismeri és használja a vakokat segítő technikai újdonságokat, a mobiltelefonján és a számítógépén is van beszélő szoftver, nem idegenkedik a hangos könyvektől sem. Imád főzni, saját állítása szerint tud is. Különösen a csülökpörköltjére büszke.

Édesapjával és a két testvérével csak ritkán találkozik, három évvel ezelőtt pedig felbomlott egy 13 évig tartó élettársi kapcsolata.

Mégsem magányos. Két éve került hozzá Hektor, a vakvezető kutya. Párosukat sokan ismerik, tavaly ugyanis országos ügy kerekedett abból, hogy Hektort nem engedték be gazdájával a pápai Tescóba, emiatt a vak férfi az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.

A sorszámhúzós helyeken hangos bemondással kellene segíteni a gyengén látóknak és a vakoknak. A postán, a kórházban vagy a mobilszolgáltatónál hiába húzok sorszámot, fogalmam sincs, mikor villan fel az én számom.
Népszabadság - Kocsis Zoltán - Amikor négyéves várakozás után megkaptam Hektort, kioktattak, hogy bárhova bemehetek vele - mondja Orsós Sándor. - Nem akartam én balhézni, de roppant dühös lettem, amikor elvitatták tőlem a jogaimat. Az áruház mentségére legyen mondva, a sorstársaim gyakorlatilag nem járnak vakvezető kutyával vásárolni, így a pápai Tescóban korábban nem is találkozhattak ezzel a problémával.

A hatósági fellépés gyors eredményt hozott: az áruház elnézést kért Orsós Sándortól, megajándékozta őt egy évre elegendő kutyaeledellel, továbbá a neki szánt félmillió forintos fájdalomdíjat a férfi kérésére átutalták a csepeli vakvezetőkutya-kiképzőközpontnak.

Az eset óta Pápán szinte mindenki ismeri Sándort. Míg korábban tartózkodók voltak vele az emberek, mostanában gyakran megállítják az utcán. Így szólította le őt például Tűz Katalin is, az egyik pápai általános iskola tanítónője, és megkérte, menjen be vele a nebulókhoz, meséljen nekik egy vak ember hétköznapjairól. A kisiskolásokkal való találkozás annyira jól sikerült, hogy még ma is tartják a kapcsolatot. Az egyik diák - Mészáros Marci - egy pályázaton nemrég fődíjat nyert az Orsós Sándorral készített interjújával.

A vak férfi közösségi ember. A műhelyben is ő viszi a szót, a többiek szerint jobban is tenné, ha egy kicsit kevesebbet beszélne. Sándor igyekszik mindent önállóan megoldani, de nem jön zavarba, ha segítséget kell kérnie. Sőt akkor is igénybe veszi azt, ha éppen nincsen rá szüksége. Néha olyan helyen is megkérdezik tőle, hogy átkísérhetik-e az utca túloldalára, ahol erre nem lenne szüksége. Ilyenkor nagylelkűen elfogadja a felajánlást, nehogy a visszautasítása elriassza látó társát attól, hogy máskor egy másik vak embernek segítsen.

Orsós Sándor nem csak vakként tagja egy társadalmi kisebbségnek, hanem romaként is. Utóbbival kapcsolatban azonban nincsenek élményei.

- Mivel személy szerint engem még nem ért atrocitás a cigány származásom miatt, igyekszem nem foglalkozni a romákat ért támadásokkal - mondja Sándor. - Én is hallom a híreket az előítéletek erősödéséről, de elhessegettem magamtól a problémát. Ez gyarlóság, tudom, de vállalom.

Orsós Sándor egyébként ahol csak lehet szót emel sorstársaiért. Nem fordul minden problémájával az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, de igyekszik minél több dologra felhívni azoknak a figyelmét, akik tehetnek valamit a vakok életének könnyítéséért. Apróságokról van szó. Legalábbis látszólag.

- Szeretném például elérni, hogy a sorszámhúzós helyeken hangos bemondással segítsenek a gyengén látóknak és a vakoknak. A postán, a kórházban vagy a mobilszolgáltatónál hiába húzok sorszámot, fogalmam sincs, mikor villan fel az én számom. Nagy ellenségem az érintőképernyő: ma már a legtöbb bankautomatából nem tudok pénzt felvenni, mert nem érzékelem az ujjaimmal a számokat, pedig korábban a nyomógombokat simán ki tudtam tapogatni. Aztán szeretném elérni, hogy a vakoknak ne kelljen aláírniuk az orvosi recepteket a kiváltás előtt. Hivatalos iratok esetében az általunk közjegyző előtt megbízott személy ír alá helyettünk, de őt mégsem rángathatom oda minden gyógyszerkiváltásnál a patikába.

Akadnak olyan ügyek is, amelyekben Sándor azért nem akar harcolni, mert azzal más fogyatékkal élőknek tenne rosszat. Így például a járdák akadálymentesítése - ami nagy segítség a mozgáskorlátozottaknak - komoly veszélyforrás a vakvezető kutyával közlekedők számára. Még a jól képzett Hektorral is gyakran előfordul, hogy nem áll meg a járda szélénél, mert a szintkülönbség hiánya miatt nem érzékeli, hogy kezdődik az úttest.

Sándor szerint Hektor felbukkanásával új élet kezdődött a számára.

- Olyan, mint egy "élő GPS" korlátlanul bővíthető memóriával - mondja Orsós Sándor. - Elég egyszer "betáplálni" az agyába, hogy milyen úton jutunk el a munkahelyemre, a pályaudvarra vagy a parkba, és onnantól kezdve csak bemondom neki a célállomást, ő meg hibátlanul elvezet oda. Otthon övé a nagyszoba, esténként mégis bejön a hálószobába, felmászik az ágyamra, és csak akkor megy ki, amikor már elaludtam.

Sándor nem tervez hosszú távra előre. Azt mondja, csak annyi biztos, hogy hasznos ember akar lenni. Hogy ez mit jelent, azt nem tudja pontosan megfogalmazni.

- Nem akarom fölöslegesnek érezni magam. Fogyatékkal élek, de nem vagyok fogyatékos. Azt szeretném, ha mindenki megértené ezt a mondatot.

Kapcsolódó cikkek: Magyar vándor német módra | Az elvarázsolt kert | Ötletelő | A berekcsősz | Második leosztás