alkalmazások |

RSS |

előfizetés |

oldal tetejére

Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók

Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek

NolTwitter |

2012. február
12. vasárnap

Belföld		Külföld		Gazdaság		Kultúra		Vélemény		Sport		Tud/Tech		Noller		Mozaik		A Lap

Mi? Marxisták?

Az 1970-es évek legelején marxista körökben gyakorta idéztetett Lukács György egy 1968-as kijelentése, miszerint a kapitalizmus restaurációja a bürokratikus államszocializmus negatív meghaladása lenne, mert az kizárólag a görög formában mehetne végbe. Görögországban akkoriban (1967–1974) éppen szélsőjobboldali katonai rezsim volt hatalmon.

Kállai R. Gábor| Népszabadság| 2010. február 9. |27 komment

Cikk értékelés Be kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

Matilla | 2010. február 14. | 00:58:15

Medve1942, a Hunhír egyáltalán nem új. A "szemét" jelző viszont ingerültségre vall? Mi okod rá?

Deák János | 2010. február 13. | 15:44:02

Kedves Csínom Palkó!
Kedves arájának nagyapja mégiscsak azokhoz állt, akik az országot védték, a Tanácsköztársaság hadseregéhez. Hogy mitől fordult fel a gyomra, nem hiszem, hogy maga ezt pontosan tudja, aligha találkozott vele, de ez más kérdés. Hogy ki kinek üzent hadat, az is ténykérdés. Ha jól emlékszem, mi üzentünk hadat a Szovjetuniónak, de még az Egyesült Államoknak is (ez volt a kész röhej). Ezután miért háborodik fel a "malenkij robot"-on? Nyilván Lukács György egyetlen sorát sem olvasta, amit csak sajnálhat. A műveletlenség nem szégyen, csak nem szabad kérkedni vele. A dezertőröket mindenütt megbüntetik. Nyilván kedves feleségének a nagyapja is egyetértett volna ezzel (Lukács György döntésével a honvédő háborúban), hogy miközben ő az első vonalban kiteszi magát a román golyóknak, vannak, akik megfutamodnak. Nos, eza jogos büntetés akkor bűn vagy érdem?

Csínom Palkó | 2010. február 12. | 20:04:30

Moderálási alapelvek- komment törölve -

B1papa | 2010. február 12. | 11:39:07

Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz szélsőjobboldali diktatúra. Annál azért jobban beágyazódott a demokrácia. Sőt!
Ami a legnagyobb veszély az az, hogy szoros választási győzelem születik és a felálló, nem teljesen kompetens kormány ugyanott folytatja, mint a mostani.
Szomorú látni ezt a sok fizetett rettegőt :(

JoGabor | 2010. február 10. | 10:36:35

Kedves Szerző,
köszönöm a személyes választ, alighanem igaza is van, az "öntudatosan megélt osztálykötődés" formája elfogadható. Hol találom a cikkét, amire noway "bűnlajstroma" kapcsán utal?
Szép napot.

sasa2 | 2010. február 10. | 10:12:33

Baró a karikatúra ; )
Munkásosztályból kiemelkedő és hatalomra értelmiség a munkásokat meglovagolva vezeti az országot a " szebb jövőbe".
Ez van.

ricardo | 2010. február 10. | 08:42:27

Össze tudná valaki foglalni két mondatban, hogy miről szól ez az írás?

Deák János | 2010. február 10. | 06:12:43

...a helyére tesz.

Deák János | 2010. február 10. | 05:48:50

Kedves Csínom Palkó!
Ezúton szeretném tudatni önnel, hogy a XX. század egyetlen igazságos honvédő háborúját éppen hogy a Tanácsköztársaság vívta a környező antant túlerővel szemben, hogy megvédje az ország területi integritását. Sajnos nem a csepeli munkásokon vagy az alföldi parasztokon múlt, hogy nem sikerült győzniük. Egyébként ha elolvassa Illyés Gyula „Beatrice apródjai” című könyvét, akkor erről az időszakról hiteles képet alkothat az egyik legnagyobb magyar író tollából, aki maga is részt vett a harcokban, az Ön által terrornak titulált oldalon. Lukács György az igazságos honvédő (élet-halál) harc elől megfutamodókat, magyarán a haza védelmét megtagadókat, dezertőröket végeztetett ki. Egyébként a nemzetközileg, még a konzervatív politikai pártok által is elítélt Horthy-fehérterror jóval nagyobb számban éppen azokat gyilkolta, akik ebben a háborúban részt vettek s szította az irredentizmust, ami a második, a magyarság sorsát végképp eldöntő hadba lépésünkhöz vezetett. Nézze meg, hogy hány ezer magyar bakát vagy a frontról elmenekült, bujkáló, a szolgálatot megtagadott embert végeztek ki az első, illetve a második világháborúban. Erről a két tragikus eseményről aligha lehet azt mondani, hogy a mi részünkről igazságos honvédő háború lett volna. Még nevetségesebb egy rossz politikai rendszerre hivatkozva elítélni egy napjainkban is élő és az inkriminált időszak óta megváltozott ideológiát, politikai mozgalmat. Csúsztatni nem érdemes, mert a történelem úgyis mindent a hel

kállai r. gábor | 2010. február 9. | 23:59:32

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, igen tanulságosak.
JoGabornak: egy, az idézetteknél még rosszabb hírű szerző (V. I. Uljanov) szerint az osztályok „az emberek olyan nagy csoportjai, amelyek a társadalmi termelés történelmileg meghatározott rendszerében elfoglalt helyük, a termelési eszközökhöz való (nagyrészt törvényekben szabályozott és rögzített) viszonyuk, a munka társadalmi szervezetében játszott szerepük, következésképpen a társadalmi javak rendelkezésükre álló részének megszerzési módjai és nagysága tekintetében különböznek egymástól”. A szerző kifejezetten megkülönbözteti a csupán objektív helyzet szerinti osztályhoz tartozást az öntudatosan megélt osztálykötődéstől, szervezett politikai cselekvés ugyanis csak ebből következhet, ha következik. Nyilván van különbség az akkori és mai élethelyzetek között, ez azonban mit sem változtat az osztályok létén, legfeljebb azok láthatóságán. A tőke olyan három-négyszáz éve eleve globálisan jött létre, ez a lényegéhez tartozik. Bár noway bűnlistámon tartja számon idevágó cikkemet, hadd említem, Chávez most éppen az ötödik internacionálé megalapítására hív fel, mondván, globális bajok globális orvoslást igényelnek.
Többeknek: nem találom azokat a részeket, amelyekben dicsértem, esetleg mentegettem volna a jelenlegi politikai gyakorlat említett vonásait.

JoGabor | 2010. február 9. | 23:15:10

Hát igen... ezért nehéz manapság normálisan, a józan értelemmel beszélgetni, mert jön Csínom Palkó , meg KLMN (bocs, nem akarok személyeskedni, ők csak a közismert szánalmas-típusok) , és ideírják, amit ideírnak. Elolvasnak egy esszét társadalomelméleti tárgyból, egyetlen szót sem értenek belőle, mert magas nekik, mint majomnak a farzseb, és mert elfogult ostobaságuk a szövegértésben megakadályozza őket, aztán nagy arccal kinyilatkoztatnak. Ez van.

Csínom Palkó | 2010. február 9. | 21:58:13

Moderálási alapelvek- komment törölve -

nugát | 2010. február 9. | 21:37:53

Moderálási alapelvek- komment törölve -

nugát | 2010. február 9. | 21:31:05

Moderálási alapelvek- komment törölve -

KLMN | 2010. február 9. | 21:03:18

Kedves Szerző!
A cikk nyilván napokkal ezelőtt született. Ma, a Hagyó-Mesterházy-Demszky + Bajnai-Kuncze-ötlet stb. korában NEM a 2/3 a kérdés, hanem a 3/4 vagy a 4/5.

Ami az egyik oldalon kártyavárként dől be, az a másik oldalt heggyé növeli. Április 11-ig ki fog bukni az 50 millárdos kőröshegyi Kóka-híd (bő a fele pártfinanszírozásra ment), a MÁV-Info, Drazsé, a STRABAG és az autópálya, a Gripen milliárdok... Komolyan kérdezem, hogy néz majd ki az egypárti parlament - "demokráciában"?

foma | 2010. február 9. | 19:09:27

T. Szerző!
A cikkben leírtakkal nincs vitám, azt gondolom, hogy nagyjából leírja a szomorú jelent marxista terminológiával. A szerző ezt a nyelvet jól, anyanyelvi szinten beszéli. Bizonyára más terminológiai rendszerrel is körül lehetne írni a jelenvalót, szerzőnk viszont ezt (a marxi) nyelvezetet használja. Ami a bajom ezekkel a balos, marxista mantrákkal az nem az, amit mond, hanem az, amit nem mond, az hogy a kritikai attitűd nagyjából ki is merül a jelenvaló világunk mind kifinomultabb és mind precízebb leírásában. Ezek egyébként általában igen izgalmas irományok szoktak lenni, csak egy idő után telítődik velük az ember.
Szerzőnk (mint ahogyan más, hasonló marxista kritikus sem) nem mutat kiutat. Persze az akcióprogramok erősen kérdésesek lennének, ha nem egyenesen nevetségesek.
Úgyhogy drága felebarátaim, jó lenne, ha valaki elmondaná már végre a tutit, azt, hogy sto gyélaty? De könyörgöm, ne valami hülyeséget, azt már Vlagyimir Iljics is megtette, aztán jól rá is b… faragtunk.

maximilien | 2010. február 9. | 19:04:15

nagyjából egyetértek a cikkel.

JoGabor | 2010. február 9. | 14:58:43

Kedfves szerző,
szép esszét írt, a középosztály szellemes meghatározása nagyon tetszik, még nem hallottam. Amit problémának - úgylehet, csak a sajátomnak - érzek, az, hogy jelen lévő, azaz valóságos osztálykötődés(ek)ről ír. Mi ez?
A marxi értelemben vett társadalmi osztályok mára, a globális kapitalizmus (vagy imperializmus?) korára megszűntek, nincs klasszikus értelemben vett nemzeti burzsoázia, ahogy nincs szervezett proletariátus se. A hatalom (és a pénz) egyre kevesebbeké, míg egyre többen csúsznak lefelé. Mondhatjuk, lassan óriási tömegek élnek alávetetten (beleértve azt a kisebbséget is, akiknek még van munkája), míg "fent" egyre kevesebbek kezében koncentrálódnak a javak és a hatalom.
Ilyen körülmények között lehet még beszélni osztályöntudatról? Nem anakronizmus ez?
Komolyan kérdezem, és meggyőzhető vagyok.
Tisztelettel üdvözlöm.

tn68 | 2010. február 9. | 14:57:00

Moderálási alapelvek- komment törölve -

redonci | 2010. február 9. | 12:48:44

Deák Jánossal értek egyet, de én még kifogásolom 'teniszke' hozzászólását. A magam részéről igen gondolatébresztőnek tartom ez írást. Emiatt bosszankodom, hogy a kifogásolt hozzászólók vagy ócska sztereotípiák, zsigeri hagyományok alapján intéznek el egy esszét, vagy saját előítéleteik alapján sommásan elutasítanak minden, a korábbinál újabb publikációt. Bár belátom, aki elfogadhatónak tartja a 'megváltó' típusú országvezetést, az csak 2 végletpárban gondolkodik-Engels után szabadon: igen, igen, nem, nem, s ami a kettő között vagyon, az az ördögtől való. dehát közöttetek élünk, veletek, együtt kell a holnapot építeni! Uram segíts!!!!!!!!!!

napoleon | 2010. február 9. | 12:40:13

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Deák János | 2010. február 9. | 11:30:56

Kedves Sziklapiton!
Maga tényleg ilyen primitíven gondolkodik? Beszólása olyan, mintha a katolikus egyházat az inkvizícióban, a gályarabságban, a hittérítők áldásos tevékenységében elhunytak alapján ítélnénk ma meg, s nem úgy, mint a társadalom életének egy részét, mely - többi más mellett- fontos kulturális, nevelő és karitatív tevékenységet is folytat. Vagy a Nagy Francia Forradalmat nem a világra később gyakorolt hatása, a polgári fejlődés beindulása, hanem a jakobinus terror vagy thermidor kilengései alapján ítélnénk meg. Szeretném tudatosítani Önben, hogy ha nem tudná, a tavalyi EP-választásokon minden huszadik választó (több mint 8 millió uniós állampolgár) a jelenlegi kommunistákra szavazott, akik természetesen nem vallják magukat a sztalinizmus követőinek. A marxizmust, mely az egyetemes emberi kultúra része ma is oktatják, kiemelkedő alakjait megbecsülik, például mint Lukács Gyögyöt vagy Tőkei Ferencet. Nem ártana, ha belekukkantana a műveikbe, s nem csak kiürült lózungokat ismételgetne, tanulni, művelődni nem bűn…
Noway úrnak pedig:
Egyetlen komoly társadalomtudós sem azonosítja Észak-Koreát vagy Kubát a marxizmussal, de még a megújult kommunizmussal sem. Azért jó lenne, ha kissé megismerné dél-Amerikát is, s utána mondana sommás ítéletet. Szlogenek, személyeskedés helyett több értelmes, más véleményét sem kizáró elemzés kellene – ebben viszont egyetértünk.

noway | 2010. február 9. | 11:25:18

Szép.

Egy marxista filozófus, aki az Eszméletben publikál. Egy marxista, aki Hugo Chavezt, a diktatórikus szélsőbaloldali elnököt dicsőíti. Egy marxista, aki a Gyurcsány Charta tagjaként hivatalos rettegő. Egy marxista, aki a Wass szobor ellen agitál, aki a kubai kommunizmus védelmében szólal fel még 3 éve is.

Szóval Kállai R. Gábor most megmondja a frankót, mer' a demokrácia végveszélyben. Most akkor Lukács prófétikus víziója alapján jön a szélsőjobboldali katonai rezsim meg a kegyetlen kapitalizmus szorításában vergődő nép. Persze még Orbán nevét sem képes kiírni, tán valami lelki gát lehet?

Kedves Kállai R. Gábor, most tényleg új világ jön, remélhetőleg vége lesz a mostani bizánci hatalomgyakorlásnak, a korrupcióba és tehetetlenségbe fulladt kormányzásnak és végre jól működő nyugati típusú demokrácia és piacgazdaság lesz Magyarországon. Nem kommunisták és nem is fasiszták fogják fogják az ország útját meghatározni.

Ez van. Kuba nemsokára elesik, de Észak-Korea talán még 10-20 évig kitart. Ha már nagyon zavaró lesz a következő 8-12 év jobboldali kormányzása honi marxistáink számára, ott még lelki menedéket kaphatnak. De kaja nem lesz. :)

teniszke | 2010. február 9. | 11:11:09

A szerző író is, meg csúsztató siránkozó is. Nem is vitás, hogy a válság szerepe sem csekély a dolgok ilyetén alakulásában, de azért mintha "elfelejtené" megemlíteni az utóbbi pár év "sikereit", vagy felmenti a szereplőit. Hát, ez kissé elfogultra sikeredett, író úr, de Ön tudja, mit ad ki a kezéből...

Sziklapiton | 2010. február 9. | 09:48:40

ellesznek taposva a komcsik...elképesztő, hogy van még ember akinek a bőrén elég vastag a kültakaró, hogy 100 millió kommunizmusi áldozat után Marx-ra hivatkozik és idézget tőle.

minime | 2010. február 9. | 09:27:18

nálunk azért bár nagy volt a nyomás jobbról, de azért mégsem mentek el az emberek olyan könnyen ebbe a "populista" jobbos irányba(vs szlovákok pl). szerintem ezért is óriási a jelen kormány garnitúra felelőssége és szerintem ezért is hagyják a baloldali emberek elpusztulni őket szdszestől, mszpstől. és ez jó, mert legalább a balos szavazók azt teszik, amit kell. a kérdés a hogyan tovább. hogyan lehet egyszerre a kukába küldeni a prostituálódott baloldali pártokat, úgy hogy ez ne azzal járjon, hogy hosszútávon egy ilyen berlusconi-fico-kaczynski stb szerű (vagy rosszabb) világba kerülnénk. elég reménytelen...

medve1942 | 2010. február 9. | 08:49:36

Új szemét állt elő. Bár sokban hasonlit a régire. Ajánlom az eszmélet mellé a hunhir internetes folyórat tanulmányozását.

Marabu

Nem feltétlenül osztom ugyan az apokaliptikus víziókat a demokrácia végromlásáról, de tényleg kemény évek elé nézhetünk, ha a polgárok kétharmados többségű felhatalmazást adnak O. Viktornak, s rohamosztagul a szélsőjobb alakulatát is beszavazzák mellé a parlamentbe. Ha ott, mint várható, csupán egy töredékét valósítják is meg programjuknak, Lukács valósággal prófétának tűnik. A kérdés tehát nem az, hogyan jutottunk ide, hanem hogy miért csak most fenyeget a jogállam intézményeinek szétzilálása, a parlamentarizmus kiürülése, miért csak most válhat a soviniszta és rasszista széljobb komoly politikai erővé.

A demokratikus jogállam és a piacgazdaság működésére nem vonatkozik a kanti szépségideál, hogy ti. szép az, ami érdek nélkül tetszik. A választópolgárok alapvetően érdekeiket követve adják le voksukat, illetve vesznek részt a közéletben. S mert a magyar társadalom strukturált osztálytársadalom, ez az érdek tendenciájában felvagy félreismert osztályérdek. Szó sincs közvetlen levezethetőségről, a társadalmi helyzettől a voks leadásáig – képzavarral élve – hosszú az út, bejárása függ a hagyománytól, a családi kötöttségektől, az iskolai végzettségtől, a munkamegosztásban elfoglalt helytől, vagyontól, vallástól, lakóhelytől stb.

De nyomokban, a makacsul túlélő hagyományban, szellemi-érzelmi kötődésben, érték- és pártválasztásban mégis jelen van az osztálykötődés, mint azt Wiener György több tanulmányában kimutatta. (Osztályhelyzet és választói magatartás, Eszmélet 54.) A pártok azonban a választókat meglehetősen magukra hagyták, a mai pártok rég nem osztálypártok máshol sem, Magyarországon pedig 1989–90 után eleve nem is ezen az alapon szerveződtek meg. Szavazóbázisuk így változékony, egész társadalmi rétegek sodródnak egyiktől amásikig, többé-kevésbé hiába keresve azt, amelyik érdekeiket képviselni fogja.

A választók meghatározó többsége – s itt van a kutya lényege elásva –, abból él, hogy munkaerejét áruba bocsátja, esetleg ezt tette a múltban, és most nyugdíjas, vagy ezt fogja tenni, s momentán diák. Ehhez jön a kisvállalkozók döntő többsége, akik ugyan nem alkalmazottak, de piaci aktivitásuk rutinszerűen ismétlődő, már-már bérmunkaszerű tevékenységből – beszállítás, szolgáltatás stb. – áll, amit végső soron valamely nagyobb vállalkozás szervez és irányít.

Ez az embertömeg közvetlenül érzékeli azt az állapotot – ha nem is tudatosul feltétlenül benne –, amit egy Marx nevezetű bölcselő a tőkének való reális alávetettségként írt le, s ami leegyszerűsítve abból áll, hogy nincs kitörés a tőkeviszony mindennapi rendjét jelentő dologi függésből. A munka a munkás számára külső kényszer, nem tartozik a lényegéhez, a munkás boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szellemét tönkreteszi.

Az elmúlt két évtizedben lehetséges volt – vagy annak látszott – e függés visszaszorítása, de legalább az élethelyzet egyéni javítása. Az önfoglalkoztatás trükkjei, a szürkegazdaság, a kényszervállalkozások, a munkavállalás különféle formái, a segély- és nyugdíjzsonglőrködés, a pályázati értelmiség megélhetési szlalomozása, az elnyújtott tanulás mind-mind ebbe a körbe esik. Ugyancsak a függés ellen hatott, hogy 1995–97 táján olcsó, elsősorban távol-keleti tömegárukkal telt meg a piac, szinte minden fogyasztási cikk „proli” változatához hozzá lehet férni. Így a bérek – nyugdíjak, segélyek stb. – reálértékének csökkenését nem követte lineárisan a vásárlóerő csökkenése, a reálérték növekedését pedigmeghaladta a vásárlóerőé.

Ezzel párhuzamosan csökkent, részbenmeg is szűnt a világháború óta tartó lakásínség – a fenntartási költségek emelkedése más kérdés. A függést – vagy annak érzetét – enyhítette a mobiltelefon, a sokcsatornás tévé, az internetre csatlakozó computer, olyannyira, hogy bármennyire is nyomorog valaki, utoljára ezeket adja fel. Ezek az aránylag olcsón hozzáférhető eszközök életmód-forradalmat hoztak. A közvetlen kapcsolattartás, az elektronikus fényképezés, a levelezés, az informálódás esélye, a szórakozás új dimenziói annyit biztosan jelentenek, hogy egy éppen csak elviselhető munkahelyet (ha van), nehéz anyagi helyzetet, magányt, betegséget, öregséget, tartalmatlan fiatalkort áthidalhatóvá tesznek. Az utóbbi néhány évben hozzájött mindehhez az olcsó hitel, ami megintcsak a lehetőségek szélesedésének az érzetét keltette –egészen a világválságig.

Az értelmiség szereti magát a többi bérből élőtől megkülönböztetni azzal, hogy olyan nélkülözhetetlen, speciális ismeretekkel rendelkezik, amelyek relatív függetlenséget biztosítanak neki. Nehezen emészthető meg tehát az az élmény, hogy mindenki nélkülözhető, kicserélhető, legyen szó tanítóról, jegyzőről, tábornokról, folyóirat-szerkesztőről, színészről vagy szakmérnökről.

Most realista módon abból kellene kiindulni, hogy a potenciálisan politikailag aktív ember a tévé és a számítógép előtt ül, keze ügyében a mobiltelefonnal. Megélhetése bizonytalan, munkahelyén az egyetemes konkurencia okán kiszolgáltatott, ténykedése valamely szellemi vagy fizikai részfeladat mechanikus ismételgetése, kapcsolatai beszűkültek, az államban és intézményeiben, továbbá a politikai szervezetekben nem bízik, egyre mélyebbre keveredik a hitelfüggőségbe, s erőtlenül gyűjtöget betegségeire és nyugdíjára.

A középosztály – amelyre úgy a politikusok, mint a politográfusok (Lévai Imre találó kifejezése) előszeretettel hivatkoznak a reálisan létező társadalmi szereplők helyett – voltaképp fikció. Sokféle meghatározása közül talán az a legtalálóbb, hogy azok az emberek tartoznak bele, akik válság esetén legjobban félnek a lecsúszástól.

A lecsúszás lehetősége intenzív, racionális vagy irracionális önvédelmi reakciókat indukál. Ha ellenszenves is, a felfelé hajbókolás és a lefelé taposás rövid és középtávon nagyon is racionális magatartás. Egyfelől vannak az érdemesek, a különféle jelzőkkel, úgymint nemzeti, keresztény, felelős, gazdaságilag és politikailag aktív stb. felruházott középosztály képviselői, másfelől vannak a lecsúszottak, a panelprolik, a potyautasok, a munkakerülők, az inaktívak, a versenyképtelenek és általában, bár ezt nem illik kimondani, a szegények. A szegénység ebben a diskurzusban mindenképpen billog, bár kétségtelenül más, ha segítségnyújtásra, szolidaritásra érdemes embertársnak tekintik az ekként megbélyegzettet, nem pedig megfékezendő, ínségmunkára kötelezhető mobnak.

A tőkeviszonynak való alávetettség a kapitalizmus lényegi sajátja, a társadalmi rendszeren belül maradva megszüntethetetlen, s momentán nem tűnik közelinek a kapitalizmus pozitív meghaladása. A válság lemeztelenítette a viszonyokat, a munkanélküliség, a végleges és végletes lecsúszás veszélye, a személyes egzisztencia elvesztésének lehetősége közvetlen adottság, s természetesen mindenki ragaszkodik meglévő pozícióihoz, miért is ne tenné. Ilyenkor megnő az irracionális megoldások ázsiója.

Ha mindennek az oka a globalizáció, a neoliberalizmus, a posztkommunizmus, személy szerint pedig a liberális, a multi, a kormány, a vörös bankár, a mutyista, a Gyurcsány, másfelől pedig az ingyenélő, a munka- és adókerülő, a bűnöző – szélsőjobbon egyszerűbb a képlet: a zsidó, a cigány és a pártfogóik –, akkor le kell cserélni a felsoroltakat. S akkor majd az állami megrendelést a vállalkozó nem profitérdekét követve, hanem emberbaráti és hazafias szívességként teljesíti, minden köztisztviselő bevarrott zsebű kisangyallá változik, lesz csend, rend és fegyelem, mindenki dolgozhat, ha nem akar, majd kell neki, s egyáltalán, a haza fényre lesz derítve.

Persze, ha nem éppen most, húsz év után üresednének ki a rendszerváltó pártok, ha nem lappangana már a kertekben a fasizmus, ha nem kergetne még mindig harmadik utas illúziókat az MSZP, ha nem ütne be, mint mindig, most is váratlanul a kapitalizmus ciklikus világválsága, akkor mondhatnánk, hogy a demokrácia és a piacgazdaság önkorrekciós mechanizmusa érdektelenné teszi O. Viktor győzelmét.

Az államszocializmus perspektíváiról, lehetséges bukásáról a 60-as években elkezdett, majd a 90-es évek körül perifériára szorult vitákban még egy Marx-idézet forgott közkézen. Ha az államszocializmus (Marxnál politikai vagy nyers kommunizmus) nem jelenti a gazdagság, a műveltség fejlődésének a maximumát – nem jelentette –, s nem globális jelenségként létezik – nem úgy létezett –, akkor „csak a nélkülözést tenné általánossá, tehát az ínséggel szükségképpen ismét megkezdődnék a harc a szükségesért, s ismét előállna az egész régi szemét.”

Ezen már túl vagyunk.

A szerző író