- Marabu A Hősök tere ma tulajdonképpen nem is (nagyon) régi, de az egyik legismertebb, legmegbecsültebb s turisztikailag is leglátogatottabb pontja Budapestnek. Nagy országos ünnepségek (és tüntetések) színhelye, és itt koszorúz minden Magyarországra érkező állam- és kormányfő. Nem véletlenül tartották itt a legnagyobb tömegeket vonzó demonstrációkat – a tér egyes elemeinek ideiglenes letakarásával is olykor – a Tanácsköztársaság alatt, az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával, 1957. május 1-jén, a Kádár-kor kezdetén és harminckét évvel később, Nagy Imre temetésekor, a Kádár-kor végén. Ez a tér volt a romániai falurombolás elleni tömegtüntetés végpontja is.
A rendszerváltás utáni években egyszer már fölmerült, hogy parkolót kellene építeni a teljes tér alá, ami a múzeumok, a korcsolyapálya, a Széchenyi gyógyfürdő s az egész Városliget autós megközelítését lehetővé tenné, talán még egy-két vendéglátóhely, ajándékbolt is helyet kaphatna a tér alatt, egyben bővíteni lehetne mindkét múzeumot, összekötve őket egy kulturális alul/átjáró utcán. Ki lehetne alakítani még egy néhány négyzetméternyi pihenőszobát is azoknak a katonáknak, akik díszőrséget állnak az ismeretlen katona emlékműve mellett. Azon kevesek között voltam, akik ezt pártolták, míg a Fővárosi Önkormányzatban a többség a tér megszentségtelenítéséről beszélt. Pedig a felszínen a tér látványa változatlan maradt volna.
Most a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítését tervezik. Nincs is ezzel gond. Csak azzal, ahogyan!
Az épületbe vezető díszlépcsőt (ma még) határoló kovácsoltvas kerítés helyére és elé a mélybe nappali fényt engedő üveg járófelület készül, s az épület Dózsa György úti sarkához közel egy üvegszekrényből indul majd a lift a térszint alatt kialakítandó központi elosztó térbe. A legnagyobb változás pedig az, hogy a díszlépcsőt felsliccelik, s egy lefelé (!), a föld alatti térbe vezető (ellenirányú) lépcsőt építenek bele.
Most is van lift a mozgásukban korlátozottak számára az épület jobb oldalán, eltakarva, szerényen. Semmi akadálya annak, hogy ugyanott az átépített lift egy szinttel mélyebbre vigyen. Lehet üveglapokon is járni, láttam már ilyet sokat, bár inkább épületek belsejében alkalmazzák ezt a látványelemet. De a díszlépcső szétszedése, megbontása – ez már túl sok.
Szokás a megszokott építészeti arculat megváltoztatása kapcsán külföldi példákra hivatkozni. Tervező és beruházó most is ezt teszi, s az érveik tetszetősek is lehetnek azok számára, akik e példákat nem, vagy alig ismerik.
A Potzdamer platz kortárs épületcsoportja egy lebombázott városrészben épült meg Berlinben. A Reichstag látványos új kupolája egy leégett épület romjának kiegészítése – szinte a műemlékes Velencei Charta szó szerinti értelmezésével –, s nem egy meglévő, működő épület átalakításával jött létre. A National Gallery udvarának – egyébként pompás – lefedése semmit sem változtatott a londoni épület külső megjelenésén. A Louvre udvarán megépített üvegpiramisok érintetlenül hagyták a volt királyi palotát a francia fővárosban. Bécsben az új – építészetileg is érdekes – múzeumok egy megőrzött épületegyüttes udvarán, az utca felől takarva (!) valósultak meg, s a madridi Pradót sem a főhomlokzat megbontásával, hanem hátulról hozzáépítve bővítették. Nyilván sorolhatók még hasonló példák, s egy-két ellentéteset is talál, aki akar.
De egy biztos: sehol sem szedték szét a klasszicizáló, timpanonos, oszlopsoros, múzeumi célra épült házak homlokzatát, s az ahhoz, a főkapuhoz vezető elegáns díszlépcsőt! Ezeken a lépcsősorokon éppúgy üldögél hazai diák és külföldi turista a Trafalgar téren Londonban, mint New Yorkban a Metropolitan előtt, a budapesti Nemzeti Múzeum, a Műcsarnok s – még – a Szépművészeti Múzeum előtt is. A Hősök tere két múzeumépületének díszlépcsője éppen olyan fontos, mint a Nelsonoszlop mögötti Londonban, vagy a Viktor Emánuel-emlékmű lépcsőzete Rómában. A római Spanyol lépcső is hasonló attraktivitás – végül is. A tetejére lifttel is fel lehet jutni, de oldalról, s nem a lépcsőt szétverve építették meg a felvonót!
Semmi akadálya a föld alatti bővítésnek, megtörtént ez már másutt is, de nem a homlokzat fő nézetének szétverésével/ átalakításával. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy a látogató a főkapuhoz vezető díszlépcsős útba vágott „pincelejáraton” ereszkedjék le a mélybe, hogy onnan jusson majd föl a múzeumba, míg a díszkapu (bizonyos rendezvények kivételével) csak bezárt, reprezentatív látvány marad. Nincs akadálya annak, hogy új bejáratot is építsenek a Szépművészeti Múzeum számára, de ne a főhomlokzat kárára! Van hely az oldalhomlokzat mellett és hátul elég!
Vajon miért muszáj minden alkalommal megmutatnia egy építésznek – az előd munkáján – hogy ő is arra járt, s nyomot hagyott, mint egy graffitis? – kérdezte egy barátom. Miért megy át, mint a kés az olvasztott vajban minden kivagyi önmutogatás az építészeti tervtanácsokon? Ha ennyire könnyedén bánnak (el) a mai építészek az elődeik munkájával, vajh’ mit fognak tenni az újabb nemzedékek az övéikkel, azokkal, amikre most ők büszkék?
Talán érdemes emlékeztetni a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely évtizedek óta tartó kálváriájára is: a megvalósult építmény visszabontására, az újabb és újabb tervekre. Meg arra is, hogy a Hősök tere közvetlen közelében már követtek el helyrehozhatatlan hibát, amikor a millenniumi földalatti vonalának meghosszabbításakor megspórolták a vasúti pálya egy méterrel mélyebbre süllyesztését, s ezzel kettévágták a városligeti tó medrét…
Lehet, hogy magamra (s Kasszandra) maradok ezzel a fél(t)ő érveléssel, mert már minden eldőlt. Nem érdemes belesírni a kiömlött tejbe – szoktuk mondani. De ez a tej még nem ömlött ki, bár dől már az üveg…
A szerző szerkesztő, operatőr-rendező
|
belépés |
segítség |
alkalmazások |
RSS |
előfizetés |
akciók
Nol.hu |
NolBlog |
NolTV |
Hírmátrix |
Jobmátrix |
NolRandi
Címlap |
Belföld |
Külföld |
Gazdaság |
Kultúra |
Vélemény |
Sport |
Tud/Tech |
Noller |
Mozaik |
A Lap 
NolTwitter |
A gazdaság mindenekelőtt?
Ütközőzóna Európa határán