Így néz ki egy magaslati kilátóból Reykjavik, Izland fővárosa október végén

Népszabadság - Varga Gábor

Petta Reddast! – pattan az izlandiak ajkára a szólás, amikor a pénzügyi válság hatásairól próbálom faggatni őket, a kikötőben, a Kringlan bevásárlóközpontban, de még a kocsmában is. Ez magyarra fordítva körülbelül azt jelenti, hogy majd lesz valahogy, csakhogy a valahogy az ő értelmezésükben azt jelenti: jobb. Mondhatnánk talán úgy is, ennél csak jobb lehet! Nincs mit csodálkozni ezen a hozzáálláson Izlandon, ahol már október végén csak repülővel lehet eljutni az ország egyik feléből a másikba, mert a sziget közepét akkora hó borítja, hogy az utak le vannak zárva.

Az Icelandair Koppenhágából Keflavíkba tartó járatán egyetlen utas sem kiabált a személyzettel, amikor a kapitány – miután a hóvihar miatt a gép csak az ország másik felén lévő reptéren tudott landolni – közölte az utasokkal, hogy csak tíz óra múlva megyünk tovább, addig pedig lehet aludni a reptér várójában, a padlón vagy tábori ágyakon. A külföldi utasok kedvéért még azt is hozzátette: aggodalomra nincs ok, a reptéren padlófűtés van, s mindenki leviheti a gépről a plédeket és párnákat. Apropó, fűtés: ez ingyenes szolgáltatás az északi országban, s a padlófűtés sem extra, elvégre a föld mélyéből származó meleg vizet bárki ingyen használhatja, aki az ország lakója.

Tizenkét órával később még mindig mosolygó izlandiak szálltak le a repülőről a főváros repterén. A háromszázezer lakosú ország légikikötője sokkal nagyobb, mint Ferihegy, az Icelandair pedig háromszor annyi utast szállít évente, mint a Malév.

A legismertebb élelmiszerlánc Izlandon a Bonus. A válság közepette is gazdag a kínálat, de az árak kissé emelkdtek
Népszabadság - Varga Gábor Az Európa és Amerika közötti repülés kényelmes módja az izlandi átszállás: öt óra után lazításképp egy leszállás, s a három-négy órás csatlakozási időbe még a reptérhez közeli gejzírfürdő is belefér. Ilyenkor október végén jól is jön ez az élmény: hideg van, és kemény szél tombol, olykor még a kocsiból is alig lehet kiszállni, mert a vihar visszafújja az ajtót. Izland drága ország, de ha valamit érdemes vásárolni, az a sapka és a kabát. A nyári fotókon szereplő zöldeknek mostanra már nyomuk sincs, de a kék ég és a sziklák ezzel együtt is gyönyörűek – a képeken.

A szabadban a szépséget feledteti a hideg és a húsba vágó szél, a helyiek igen zord körülmények között élik mindennapjaikat. Legalábbis, ami az időjárást illeti. Az ország történetéről sokat elmond, hogy nemzeti eledelük a rohadt cápahús. A kizsákmányoló dánok elől ugyanis a földbe rejtették a halat, s mire a sátoros ünnepeken elfogyasztották, már volt némi bukéja. Ezt a „finomságot” a helyiek ma is eszik. Engem is kínálnak vele, de nem lesz a kedvenc csemegém.

Az élet ma már kevésbe zord: a pénzügyi válság közepette teli szatyorral battyognak az emberek üzletről üzletre. Módfelett kétes vállalkozás a gazdasági válságról riportot készíteni egy olyan országban, ahol az emberek szemmel láthatóan nagyon jól élnek. A bankrendszer gyakorlatilag összeomlott, három hét alatt a felére esett a helyi pénz, a korona értéke, ennek ellenére a helyiek úgy élik az életüket, mintha mi sem történt volna. A boltok polcai dugig vannak, Magyarországon a legjobb szupermarketben sem látni olyan kínálatot, mint amilyennel Reykjavík bevásárlóközpontjaiban találkozik az ember.

Egy dolog feltűnik: a pénztárnál kígyózó kilométeres sorokban alig vannak olyanok, akik készpénzzel fizetnek. A csődbe ment bankok ügyfelei kártyáikat használják, akár tíz koronát fizetnek, akár tízezret. Cikázik a szemem a polcok között, s döbbenten állapítom meg, hogy egyetlen szekcióban mind az öt kontinensről találok élelmiszert. Bal kézre palacsintapor, amelyből bő egy hónapja még Amerikából fuvaroztam haza fél tucatot egy barátom gyermekeinek, két méterrel odébb pedig halomban fedezem fel azt a koreai narancsos csokoládét, amivel legutoljára a szöuli repülőtéren találkoztam. A polc melletti hűtőbe épp ismerős árut, libamájpástétomot pakolnak, méghozzá magyar gyártmányt.

– Népszerű finomság ez, viszik, mint a cukrot. Havonta egyszer szállítanak belőle – mondja Amy, az árufeltöltő. Mindössze 18 éves, Amerikából érkezett a szigetre, hogy tanulja egy kicsit az önálló életet. – A szüleim kétségbeesetten hívtak fel, hogy mi lesz velem, küldjenek-e több pénzt, vagy repülőjegyet haza. Tőlük hallottam, hogy gond van, mert nemigen néztem a híradókat. Havi kétszáz dollárral támogatják az ittlétemet, s csak arra figyeltem fel, hogy a kétszázért ebben a hónapban több mint másfélszer annyi koronát kaptam, mint korábban. Ha ez a válság, akkor tartson minél tovább – veti be a tipikus amerikai vigyort a fiatal lány, majd legnagyobb meglepetésemre komolyra vált. – Sajnos az árak is emelkedtek, de nem vészesen. Ma már nehéz lenne nem értesülni az eseményekről, mert minden tévéből a válság folyik. Régebben popsztárok és sportolók voltak a talkshow-k vendégei, ma neves közgazdászok. Nem értek a gazdasághoz, de azt az egyet tudom, hogy ha csak lehet, hitel nélkül próbálom megvalósítani céljaimat.

Turista az izlandi Kék Lagúna (Blue Lagoon) nevű melegvizes fürdőben
Népszabadság - Varga Gábor Amerikában és Izlandon is az egyik legnagyobb probléma, hogy az emberek ész nélkül veszik fel a hiteleket – vonja le a sajátos, ám a realitástól kicsit sem messze álló konzekvenciát a New York államból származó tinédzser.

Izlandon egyébként a fiatalok hagyományosan 15-16 éves koruktól, az iskola mellett dolgoznak, így szoktatják őket az önálló életre, s arra, hogy osszák be a pénzüket. Így kevesebb vendégmunkásra van szükség, s most az sem okoz gondot, hogy közülük az elmúlt hetekben sokan el is hagyták a szigetországot. Az egyik helyi áruházlánc, a Bonus igazgatónője mondja, megérti azokat, akik a válság első jeleire elmentek, mivel a korona leértékelése miatt majdnem felét éri a fizetésük, amit a legtöbben hazaküldenek a családjuknak.

Persze ez a jelenség sem tömeges, nem is lehet egy olyan országban, ahol összesen háromszázezren élnek. Más a helyzet azokkal, akik a helyi életre rendezkedtek be: őket nem érinti a korona gyengülése, mert azon kívül, hogy megdrágult a benzin és néhány importélelmiszer, mást nem érzékelnek.

Nem úgy az izlandiak, akik bizony a bőr pénztárcájukon érzik a pénzügyi összeomlás következményeit, mert a hiteleik a duplájára drágultak. Az utóbbi években itt is mindenki a kockázatos hiteleket vette fel, zömmel svájcifrank- és japánjen-alapon. Bedőltek a bankok reklámjainak, és vállalták a kockázatot. Nem számítottak arra, hogy megroggyan a korona. Björn, aki maga is bankárként dolgozik, magyarázza a bizonyítványt, miközben elismeri, ő is nyögi a dupla törlesztőrészleteket.

Fiatalok szabadtéri ebédje a városházánál
A szerző felvétele – Itt a koronaalapú hiteleknél nemcsak kamatot fizetünk, hanem az aktuális tőkeösszeget minden évben megnövelik tízszázaléknyival, mert körülbelül ennyi az infláció. Tehát sokkal kedvezőbb volt a devizahitel. Lakásra, kocsira és sok minden másra is felvettük, mert a bankok olcsón adták. Most az eddig 22 ezer koronás részletem 38 ezerre nőtt. Akik nem voltak elég körültekintők, most komoly bajban vannak. A három nagy kereskedelmi bankot – Knaupthbank, Glitnir és Landsbanki – államosították, miután becsődöltek, s így lehetetlen újabb hitelhez jutni. Emiatt nehéz eladni a házakat, így aki nem tudja fizetni a részleteket, még ki sem tud szállni a körből. Néhány városszéli építkezés le is állt, majd folytatják, ha újraindul a hitelezés – magyarázza a bankár az English Pub pultja mellett.

Halkan mondja a legnagyobb bajt: a válság miatt a munkanélküliség elérte a két százalékot...

A szórakozóhelyen csupa jókedvű és nagy sörkapacitású fiúval és lánnyal találkozom. Reykjavíkban híresen pezsgő az éjszakai élet, a fiatalok még most is sokat költenek bulira és szeszre. – Pedig ez még csak egy finom péntek este, mindenki visszafogta a fogyasztást – veti oda a csapos, mire Björn máris magyarázni kezd. – Pár hónappal ezelőtt annyit kerestem banki részlegvezetőként, hogy egy este 15-20 ezer koronát hagytam ott a szórakozóhelyeken. (Akkor egy korona három forintot ért, ma alig kettőt.) Mióta ismét állami bank vagyunk, megszűnt a vezető beosztásom, ezzel pedig elmaradtak a bónuszok, sokkal jobban oda kell figyelni a pénzre. Mindennapi megélhetési gondjaink azonban nincsenek. De kevesebbet hagyunk a bárban. A pénzügyi válság minket, a banki dolgozókat érint leginkább, sokkal kevesebbet keresünk – mondja.

Az állam persze azonnal intézkedett: akik a megemelkedett részletek miatt bajba kerültek, azok befagyaszthatják a kölcsöneiket, csak a kamatot kell fizetniük, vagy az egészet lehet szüneteltetni, noha ez utóbbi senkinek nem jó, mert pluszköltséggel jár.

Adómentes vásárlási lehetőséggel sarkallják költésre a külföldieket Reykjavik bevásárló-utcáján. Most minden eurócentnek örülnek a helyi központi bankban
Népszabadság - Varga Gábor Alkalmi társaságomban egyébként sokan úgy vélik: tiszta haszon, hogy a bankoknál bekövetkezett a krach, mert legalább rendbe tették a bankvezetők sokakat irritáló fizetését. A privát pénzintézetek korában volt olyan vezérigazgató, aki hatvanmillió koronát kapott havonta, utóda, immár az állami bank élén 1,9 milliót visz haza. Ez is óriási összeg, de legalább nem fordul elő, hogy egy bankvezér forintban milliárdos végkielégítéssel távozik, vagy csak azért kap háromszázmilliót, hogy elfogadja a megbízást.

A 2000-es bankprivatizáció óta a szigetországban a világ legfejlettebb pénzügyi hálózata alakult ki. Óriásira nőttek a bankok, külföldön is terjeszkedtek, s iszonyatos nyereséget halmoztak fel. Tízszázalékos nyereségadójuknak köszönhetően – amelyet egyébként mindenkinek fizetnie kell, ha profitot realizál bármilyen pénzügyi manőveren – a költségvetés már jó ideje pozitívan zárt, s ez óriási fegyvertény Európa-szerte. Pedig itt Izlandon a számlavezetés ingyenes, minden tranzakciót online intéztek.

Most, hogy az államnak alig van devizája, a külföldi átutalások újra papíralapon mennek, ezért sokkal többet dolgoznak a banki alkalmazottak. A vezetők is naphosszat körmölik a megbízásokat, egy külföldi átutalás pedig két nap helyett jó, ha tíz alatt teljesül. A devizaalapú megbízások fontossági sorrendben állnak a nemzeti bankban: először az olaj- és élelmiszerszámlákat utalják át, minden más csak ezután jöhet. Izlandon különben átlagosak a jövedelemadók, csak éppen nagyon egyszerű a rendszer: egykulcsos adó terheli a fizetéseket, pontosan 35,5 százalékos, s valamivel kevesebbet vonnak el a vállalkozásoktól. Fizetni kell valamennyit az egészségügyi és a nyugdíjalapba is. Viszont minden állampolgárt megillet egy szerény, harmincötezer koronás adókedvezmény.

Annak ellenére, hogy a lakosság a válság közepette sem nélkülöz, a téma mindenkit élénken foglalkoztat. Általános vélekedés, hogy a Nemzeti Bank vezetésének mennie kell, úgy is, hogy nem ők tehetnek a bajról. A pénzvilág bizalma ugyanis megrendült, s új vezetőkre van szükség. Ottjártunkkor nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be Geer Harde miniszterelnök, hogy 2,1 milliárd dolláros hitelt vesznek fel a Nemzetközi Valutaalaptól, aminek koránt sincs jó üzenete a pénzvilágban.

Bjögvin Sigurasson kereskedelmi miniszter azonban lapunk kérdésére elmondta: már az is bizalomerősítő lépés, hogy a kormány elismeri a bajt, és nyíltan fordul segítségért. Első és legfontosabb a lakosság terheinek csökkentése, ezért az államosított bankoknál lévő hitelek átütemezéséről is tárgyalnak.

Az előző bankvezérek a pletykák szerint elhagyták az országot, annak ellenére, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint „munkásságuk” nem sértette a helyi törvényeket. Más kérdés, hogy nem is nagyon volt mit áthágni, a szigetország pénzügyi szabályozása ugyanis nagyon laza. A kereskedelmi bankok pedig jócskán vállaltak kockázatot. Az egyik legnagyobbat pont Nagy-Britanniában, ahol nem helyi leányvállalatokat alapítottak – ez esetben a bedőlő intézményekben rekedt betétekért a brit állam jótállt volna –, hanem csak fiókirodákat létesítettek.

Izland:néhány, a fővároson kívüli ingatlanfejlesztés leállt. Nemcsak a beton, hanem az ingatlan és a hitelpiac is befagyott
Népszabadság - Varga Gábor Ezzel a megoldással szabadon kivihették az országból az Angliában beszedett betéteket, csakhogy azokra így nem vonatkozik a brit garancia. Ezért ragadhatott benn a brit önkormányzatok pénze a becsődölt pénzintézetekben, s alakult ki a két ország közötti diplomáciai konfliktus, amelynek következményeként a brit állam zárolta az izlandi bankok helyi vagyonát. Terrorellenes törvények alapján – sérelmezi Izland.

– Az állam jótáll a bankok adósságaiért, vállaljuk a felelősséget, de nem kezelhetnek minket terroristaként – idézi a miniszterelnök múlt pénteki szavait a kereskedelmi miniszter. A bankárok felmérései szerint az államosított intézmények 12 ezermilliárd dollárnyi adósságot „termeltek” a költségvetésnek, csakhogy a nemzetközi piacokon 14 ezermilliárd dollárnyi vagyonuk is van.

Ezeket jelen helyzetben nem tudják ennyiért értékesíteni, de ha csak a fele is becsorog szép lassan, messze nem fog olyan csehül állni az államadósság, és szép lassan visszaállhat a pénzügyi bizalom. Elvégre, mondja a miniszter, az ország a halászat és az alumíniumipar exportjának köszönhetően stabil lábakon áll, s a turizmus komoly mennyiségű devizát hoz még az olyan labilis helyzetben is, mint a mostani.

A megoldást egyébként az eddig EU-ellenes izlandiak az IMF-hitel és a banki vezetők felelősségre vonása mellett pontosan a belépésben látják. A kikötőben és a kocsmákban is arról folyik a diskurzus, hogy hiba volt nem csatlakozni az unióhoz.

Ma már a felmérések szerint a lakosság hetven százaléka csatlakozáspárti. Hrafnhildur, a 31 éves könyvelőnő szerint eddig senki nem értékelte az EU jelentette védettséget. – Azt mondtuk, mi nem fizetünk egy közösségbe, mert mindenünk megvan. Ha azonban most tagok lennénk, a korona nem állna rosszul, és segítene minket az unió, ahogy Magyarországgal is teszi. Nem hagyták volna csődbe menni az államot. Ma már azt mondom, akkor is megérné csatlakozni az unióhoz, hogy tudjuk, mindig is nettó befizetők leszünk – mondja a hölgy, aki szerint a helyzet megoldásában nagy szerepe van az izlandi emberek pozitív gondolkodásának.

– Ha bajban vagyunk, összetartunk, és segítünk egymásnak. A nagykoalíciós kormány együtt teszi a dolgát, s kéz a kézben állnak a nyilvánosság elé. A vitákat nem tesszük ki az ablakba. Az évezredek alatt ez a nép megtanulta, hogy bármi is történik, talpra lehet állni, elvégre mégis van egy szép országunk – mondja. Ahogy a mondás tartja: Petta Reddast!

(REYKJAVÍK)